2009. november 9., hétfő

NRVV 20. – Szamarovo 1. Látnivalók

Szamarovó a mai Hanti-Manszijszk legrégibb része, már jóval az oroszok idejötte előtt fontos település, szakrális központ volt. Persze ebből az időből már semmi nem maradt, és egyáltalán: a korábbi időkből igen kevés. Ezek egyike a Szentséges Istenanya tiszteletére emelt templom, ez is 1815-ben készült el, a korábbi fatemplom mellé épült. Mivel a templomokat amúgy is szerették egymás közelébe emelni, a keresztény egyházaknak pedig egyébként is szokásuk más vallások szent helyeinek kisajátítása, jó okkal feltételezhetjük, hogy valahol a közelében volt a hantik szent helye is. Még a 19. században is feljegyezték, hogy a Szamarovóba érkező hantik a templommal szemben a folyón vagy a túlsó parton áldozatot mutattak be. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy hasonló terepen a hantik szent helyei inkább a hegytetőn állnak. A Szamarovo és a városközpont közötti hegyeket, melyek ma Szamarovszkij csugasz néven parkerdőt képeznek, a hantik egyébként is szent területnek tekintették, nők nem is mászhattak fel rájuk.

A hegytetőn ma Jugra felfedezőinek emlékműve áll. Az orosz felfogás szerint ugyanis Szibéria a megérkezésükig lakatlan terület volt, ill. ha voltak is őslakosok, azok nem számítanak, mivel úgysem tudtak mihez kezdeni. Ma már kissé nyugatabbra (ill. Szibériától keletre is) úgy gondoljuk, hogy Amerika, ill. Ausztrália felfedezéséről sem túl píszí beszélni, hiszen korábban is éltek ott emberek – ebben az esetben viszont legalább az indokolja a kifejezést, hogy az emberiség többi része mit sem tudott arról, hogy ezek a helyek léteznek. Szibéria létéről azonban Európában és Ázsiában mindig is tudtak, időnként utazók is éreztek a közelebbi vagy távolabbi területekről, éles határa sohasem volt.

Az emlékmű nyolcvan méter magasan áll a város szintje felett, magassága 63 méter. Formája háromoldalú piramis, oldalait domborművek díszítik, melyek a vidék töreténetének „három fő korszakát” mutatják be: az oroszok előtti időket, a terület orosz meghódítását és a kőolaj- és gázkitermelés idejét. Az emlékmű földszintjén étterem, a felsőbb szinteken kilátó nem működik. Az épületnek állítólag speciális színes díszkivilágítása is van, működés közben azonban nem sikerült megfigyelni. A Hanti-Manszijszk látnivalóit ismertető honlap szerint az emlékmű high-tech (háj-tek) stílusban épült, az épület díszítőelemeit azonban a stílusirányzatokban járatlan együgyű finnugrista inkább szocreálnak vélné:








1 megjegyzés:

Piroska írta...

Kedves László!

Elnézést, de újra szeretném megköszönni az emlékhelyről szóló beszámólót és a képeket.