NRVV 16. – Utoljára a neoklasszicista épületekről

Ígérem a kedves olvasóknak, hogy le fogok szakadni a témáról, de cserébe magyarázza meg nekem valaki ezt a földszinti megoldást. Azon kívül, hogy az épületből elvesz néhány hasznos négyzetmétert, és további néhány négyzetmétert megfoszt a rendes megvilágítástól (ami fény még beesne a kikanyarított szeletbe, azt is eltakarja az oszlop), vajon mi hasznot hoz?



(Figyelemre méltó még az ablakok stíluskavalkádja, ill. a márványlapokon csendesen megülő légkondi.)

Őstörténeti kérdések a Heti Válaszban

Mozgalmas őszünk van. Jövőre parlamenti választások lesznek, melynek egyes ütközeteit az őstörténet „kísértő ingoványában” (© Benyhe János) vívják a harcoló felek. Már most.
Kezdődött egy felhívással. Feltörekvő politikai párt jelentette be tiltakozását a finnugor „rokonság” ellen. Majd a katolikus egyház jelentkezett egy körlevéllel, melyben az új pogányság veszélyeire, s ennek kapcsán az őstörténeti eltévelyedésekre hívta fel a figyelmet. Mindezek nyomán a Heti Válaszban egymás után jelennek meg a témával foglalkozó írások.

Szeptember 29-én jelent meg Benyhe János cikke Hungária helyett finngária? címmel. A címben szereplő szójátékot állítólag egy politikus szellemtette, mindenesetre igényes folyóiratban eltekinthettek volna az idézésétől. Az altesti humort hagyjuk meg Fábry Sándornak.
A cikk szerint az ugor–török háborúban a „bécsi-birodalmi támogatást élvező Hunfalvy, Budenz és Trefort Ágoston egyoldalú uráli-finnugor eredetfelfogása győzött Kőrösi Csoma és Vámbéry Ármin turáni-altaji-törökös felfogása ellenében”. Majd az urál–altaji nyelvcsaládról olvashatjuk, hogy az mégis létezik, melyet a magyar mint keveréknyelv bizonyít, s a magyarság keverékjellegére a DNS-minták is bizonyítékul szolgálnak.
Na, erre mondják a kabaréban, hogy ez így, ebben a formában nem igaz. Talán hagyjuk is. Hiányolom viszont a német és a lengyel vonalat: sejtésem szerint a magyar nyelvben több a német, mint a török eredetű szó, Szabó István Mihály mikrobiológusnál pedig azt olvastam (A magyar nép eredete. Az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténete. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. Bp. 2004.), hogy a magyarok a lengyelek és az ukránok rokonai…

Október 10-én Ablonczy Bálint jelentkezett A táltosok már a spájzban vannak című írásával. A cikk a püspöki kar körlevelére való reagálással indul, a „nemzeti ezotéria” terjedését tárgyalja, név szerint említi Pörzse Sándort, akinek Pörzsölő című tévéműsora bőven foglalkozik „eltitkolt múltunk”-kal.
Az újmagyar pogánykodás alapjául szolgáló nézeteket a szerző sületlenségeknek nevezi, és idézi Molnár Ádám turkológust, aki szerint „az »igazságot« hirdetők többsége monomániás megszállott. Legtöbbjük olyasmivel hadakozik, amit soha senki nem mondott.” Ablonczy Bálint visszautasítja azt a nézetet is, hogy a 19. században a Habsburg-dinasztia ármánykodása következtében vált kötelezővé a finnugor származás tana. És lássuk csak ezt a mondatot: „Az viszont tény, hogy a magyar nyelv legősibb rétege, szerkezete és szókincse finnugor - a nyelvek származása azonban nem feltétlenül esik egybe egy-egy népesség származásával.”
Csupa helyén való gondolat. Vitatkozni csak a szerző egyetlen állításával kell, ezzel: „Egyre több jel mutat arra, hogy az őstörténeti viták politikai síkra kerülnek át.” Az őstörténeti viták ugyanis a kezdetektől fogva politikai síkon is zajlottak. Már Orczy Lőrinc szláv ügynöknek tartotta a magyar–lapp nyelvrokonságról értekező Sajnovics Jánost. („Tudom, meg örültél az Atyafiságnak,│’S ilyly Nemes Nemzettel való rokonságnak, │Nagy híre volt mindég híres lapponságnak, │Valamint most köztünk a’ jeles tótságnak, ││E népnek lehetnél vala Vezére”)
Ablonczy Bálint név szerint említi és minősíti a Jobbik finnugorellenes felhívásának aláíróit, derék hozzá nem értőknek és feketeöves dilettánsoknak nevezve őket. A cikk végén adattárat találunk, Szubkultúra top 5 – a legnépszerűbb szerzők és Az alternatív történelemmagyarázók öt alapállítása címmel.

Sümegi Noémi október 15-én megjelent, Menekülés az őstörténetbe című írása így kezdődik: „Sosem látott levélözön árasztotta el szerkesztőségünket A táltosok már a spájzban vannak című írásunkra reagálva. A Heti Válasz ezzel olyan területre merészkedett, ahol nehéz észérvekkel szembehelyezkedni az egyre terjedő tanokkal, ám a jelenség társadalom-lélektani mozgatórugóit érdemes számba venni.” Vagyis bátor Ablonczy Bálint és a Heti Válasz kapott szépen a fejére.
Sümegi Noémi az ezotéria iránti igény mozgatórugóit keresi cikkében, de áttekinti hazai fejlődését is, kezdve a rendszerváltás előtti időkben kiadott könyvekkel, népszerű tévé- és rádióműsorokkal. Az őstörténeti eltévelyedésekkel ez a cikk csak egy bekezdésben foglalkozott. A szerző szerint az ezotérikus tanok hívei számára a természettudományok s azon belül különösen az orvostudomány eredményei elfogadhatatlanok, s ezen nézetrendszerben a történelem szintén megkérdőjelezhető tudomány.

Szintén október 15-ei A. B. írása, az Akadémikus vita. Ebben a szerző áttekinti a püspöki kar körlevelére és A táltosok már a spájzban vannak című írására érkezett reakciókat.

Papp Lajos szívsebész és Somogyi István az Arvisura Színházi Társulás vezetője a pogány nézetek védelmében emeltek szót.

A Heti Válaszhoz beérkezett levelek írói viszont az Ablonczy Bálint által bírált nézeteket védelmezik. Ezért a szerző részletesebben kitér a Trefort Ágoston-féle finnugorpárti politikus mondatokra, s ennek kapcsán az alternatív elméletek híveinek hivatkozási módszereire, a nem létező források és intézmények kérdésére.

Az ezotérikus nyelvészek a mai magyar köznyelvet vetítik vissza évezredekkel korábbi időkbe – ezt Ablonczy képtelenségnek nevezi. Az olvasók által a Heti Válasz és a szerző figyelmébe ajánlott Varga Géza, Götz László és Padányi Viktor kapcsán megemlíti, hogy a nevezett szerzők nem veszik figyelembe a nyelvtudomány szabályait. Az Akadémikus vita kijózanító írás.

Ismertetésem elején az őstörténet harcmezején vívott politikai küzdelmekre utaltam. Nos, ez leginkább az interneten zajló vitákban jelenik meg. A Heti Válasz cikkeihez hozzászólók nagyon hamar eljutnak egymás politikai táborának szidalmazásához, az őstörténeti nézetek tárgyalása villámgyorsan átvezet a „Ki mennyit és mit lop?” kérdésköréhez. A vitázó felek egymást nagy kedvvel nevezik az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) vagy az NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal) ügynökeinek.

A Heti Válasz cikkei a Jobbik felhívása és a katolikus körlevél nyomán születtek meg, közgondolkodásunk alakulását elemzik. Ennek során érintették a magyar őstörténet és a finnugor nyelvrokonság témakörét is. A folyóirat mai számában várható Jelenits István megszólalása (Bálványrombolás, 24. oldal). Kövessük figyelemmel.

NRVV 15. – Még egyszer a neoklasszicizmusról (megint főtér)

A hét elején meggondolatlanul elejtettem egy mondatot, hogy a kormány épülete (mely egyben a duma és sok más intézmény épülete is) némi fenntartásokkal ugyan, de esetleg a neo-neo-neoklasszicista épületek vonulatába sorolható. Egy idő után azonban kételkedni kezdtem, hogy igazam lehet-e, ezért visszatértem az épülethez. Kétségtelen, hogy a timpanon, ill. az alatta levő áloszlopzat, ill. az oldalszárnyakon megjelenő oszlop-imitációk klasszicista elemek. A klasszicista jelleget erősíti az épület előtt álló (a korábbi Lenin-szobrot felváltó) obeliszk is. Ám a klasszicizmustól nem csak az épület arányai idegenek (ezek inkább a sztálini klasszicizmust idézik), de az alul megfigyelhető boltívek is. A klasszicizmustól távol állnak az épület szögletesre kerekített sarkai is. Ha pedig a főbejáratot oldalról szemléljük meg, a megvilágításnak egészen furcsa, minden arányosságot nélkülöző módját figyelhetjük meg.Kétségtelen, hogy maga az épület régebbi, mint a rajta megfigyelhető stílusjegyek. Összességében tehát azt állapíthatjuk meg, hogy eredetileg egy sztálinista klasszicista épületről lehetett szó, melyet aztán „modernizáltak”. Stílusát ma talán eklektikusnak mondhatnánk, ha nagyon udvariasak szeretnénk lenni az építésszel.

Finnugor vers szleme

A hétvégén (október 24-én) különleges rendezvénynek lehettek tanúi a helsinki kocsmalátogatók. A Castrén Társaság szervezésében ugyanis finnugor poetry slam-estet (finnül runopuulaaki) tekinthettek meg a Villi Wäinö sörözőben. A poetry slam vagy slam poetry Amerikából indult a nyolcvanas években, gyakorlatilag a posztmodern költészet egyik formájának tekinthetjük, amelyben összefonódnak a hagyományos költészet és az előadóművészet elemei, egyfajta performansznak is tekinthető az előadás. A költők saját verseiket olvassák fel, erre általában mindössze három percük van, ezért mind a mondadónak, mind az előadásmódnak hatásosnak kell lennie. A bírókat a közönség sorai közül jelölik ki, ők döntik el pontozással, ki lesz a verseny győztese.

A finnugor slamesten a hatáskeltést az is nehezítette, hogy mindenki a maga anyanyelvén olvasott fel. A résztvevők a három önálló államisággal rendelkező finnugor népből kerültek ki, a hazaikat Ville Hytönen, Heli Laaksonen, az észteket Jan Kaus, Jürgen Rooste, míg a magyarokat Kettős Tamás és Szkárosi Endre képviselte. A közönség a versek felolvasása előtt megkapta a szövegek finn fordítását, illetve a hallgatóság számára nagy vonalakban ismertették az egyes országok kortárs irodalmát.

A versenyt Jürgen Rooste, észt költő nyerte. (De szégyenkeznünk nem kell, mert a magyarok is jól szerepelnek a nemzetközi grand :) slam-versenyeken, az első ilyen jellegű európai megmérettetésen, Berlinben szept. 30. és okt. 4. között negyedik helyet ért el az egyik magyar versenyző, Matits István.) Másrészről az országok közötti versenyt Magyarország Észtországgal holtversenyben megnyerte.

A Castrén Társaság szervezte verseny az előfutára volt a 2010-es Ugripuulaakinak, amelyen az ugor nyelvek (hanti, manysi és a magyar) költői közti szópárbajra kerül majd sor.

NRVV 14. – Hanti-Manszijszk neoklasszicista negyede

Érthető módon Hanti-Manszijszban nem találhatjuk meg a klasszikus ókor emlékeit, sem az azokat utánzó klasszicista stílus eredeti építményeit. Mi több, a város teljesen lekéste a neoklasszicizmust is, és pechére még a sztálini klasszicizmus sem ajándékozta meg egyetlen építménnyel sem. (Hacsak nem számítjuk ide a kormány épületét, amely csak erős fenntartásokkal sorolható a klasszicista vonulathoz: ez látható sorozatunk 11. részében, a rondella hátterében.)


A 21. századig kellett várni, hogy Hanti-Manszijszk végre megkapja első (neoneoneo)klasszicista épületeit, nevezetesen a Képzőművészeti Galériát és a Körzeti Könyvtárat. (Utóbbi szintén finnugristanyálat csorgattató gyűjteménnyel rendelkezik.) Természetesen ez a klasszicizmus már nem az a klasszicizmus. Klasszicista elemként elsősorban a timpanonokat és oszlopsorokat tarthatjuk számon. Az épületek azonban merészen szakítanak a klasszicizmus olyan elavult kulcsfogalmaival, mint az arányosság, a szabályosság vagy az egyensúly.

Különösen figyelemre méltó a galéria főtér felé néző homlokzata, melyen az oszlopsor és a mögötte futó falfelület egymástól elválik, és igen hegyes szöget zár be.
A falfelületen gondosan kiválogatva különböző méretű ablakok vannak, az alsókat az előfal gondosan védi a felesleges napsugaraktól.

Ugyancsak említésre érdemes a könyvtár lépcsőházának külső kiképzése. Az egy méteres magasságban kiugró perem pontos funkciója ismeretlen, mindenesetre még egy ponton megtöri a sehová sem vezető boltív az oszloppal és a lépcsőház függőleges határának vonalával amúgy is megtört ívét. Azok, akik frusztrálva érzik magukat az építészeti megoldások megfejthetetlensége miatt, a szellemi szorongásuk enyhítésére megszemlélhetik a könyvtár épülete előtt található, üzenetét konvencionális eszközökkel kifejező szobrot. (Azonban az ínyencek figyelmébe ajánlom a háttérben látható boltívbe feszítővassal beszorított anyagidegen ajtókeretet, illetve a lépcsőkorlátról a díszmárványra diszkréten lecsurgó rozsdacsíkot.)



Orosz nemzeti elem a nemzetietlen klasszicista környezetben.