NRVV 25. – Kisik 3. Eszmetörténeti kitérő

Valljuk be őszintén, van valami zavarbaejtő abban, ahogy az oroszok a szimbólumaikhoz viszonyulnak. Nálunk a Kádár-rendszer bukásával eltűntek annak jelképei is, Oroszországban azonban ma is állnak. Bár a sarló és a kalapács alatt legalább annyian kerültek koncentrációs táborokba vagy végezték golyóval a tarkójukban a legkülönbözőbb helyeken, mint a horogkereszt alatt, a sarló és a kalapács alatt valóban világbirodalom jött létre, melyre a lakói igencsak büszkék lehettek, miközben kenyérért álltak sorba. Ennek köszönhető, hogy e jelképeket nemcsak elfogadottnak tartják, de teljes mértékben a magukénak is érzik, sőt, nosztalgiával gondolnak rájuk: elképzelhetetlen, hogy a Kremlről levegyék a vörös csillagot, hiszen milyen lenne már nélküle (mintha egy német azt mondaná, hogy azért a Bundestag svasztika nélkül nem az igazi), a szovjet himnuszt meg egyenesen visszaállították. Éppen ezért meglepő, amikor homlokegyenest ellenkező folyamatoknak lehetünk tanúi, és a hatalom központilag új jelképeket vezet be, melyek a régieket kiszorítják a helyükről.

Ilyen lépésnek értékelhettük november hetedike november negyedikére való áttolását, de ez legalább annyiban nem jelent meglepetést, hogy a lakosság nagy része elutasította, és a mai napig nem érzi sajátjának az új ünnepet. Ezzel szemben fantasztikusnak mondható a György-szalag karrierje.

A György-szalagot a cári hadsereg használta kitüntetéseken, konkrétan a György-renden. Bár a második világháborútól kezdve a szovjetek is használták bizonyos katonai kitüntetéseken, mint szimbólum gyakorlatilag ismeretlen maradt, és végképp nem illeszkedett a háborús filmek, emlékművek, megemlékezések stb. jelképrendszerébe. 2005-ben, a győzelem 60. évfordulójára vezették be a győzelem jeleként be egy akció keretében, de személy szerint 2007-ben semmi jelét nem láttam a használatának. 2009-ben azonban még ősszel is mindenhol látni lehetett: autók antennáira, bútorokra, monitorokra kötve mindenhol ezek a szalagocskák függenek, melyekről öt évvel ezelőtt valószínűleg kevesen tudták volna megmondani, hogy micsoda, és a második világháborús szimbólumok között aligha nevezte volna meg akárki. (Elterjedését minden bizonnyal az is jócskán segítette, hogy május kilencedike környékén a vodkát is ilyen szalagokkal díszített üvegekben árulták.)

Mindez úgy kapcsolódik Kisikhez, hogy itt még a második világháborús emlékművet is átfestették:


Az új festés alól már kikandikál a régi vörös réteg, mintegy figyelmeztetve arra, hogy Oroszországban alapvetően nem változik semmi, csupán az emlékezet.

ZENgő Café

A borongós őszi-tél napokon érdemes a talvimasennusban (’téli lehangoltság’) és gyógyításában jártas finnekhez fordulni kellemes zenei élményekért. Például a Turkuban alapított Zen Café együttes kínálta menü igazán felfrissítő lehet a komor, szürke reggelekhez. A zenekar 1992-ben jött létre, nevét Robert M. Pirsig A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete (Zen and the Art of Motorcycle Maintenance) című könyvéről kapta, amire nem biztos, hogy asszociálunk, ha először finnek szájából hallunk a ZENészekről. (Ugyanis a z helyett inkább c hangot ejtenek a hazai rajongók, ahogy a fényképezőgépek is cúmokkal vannak felszerelve ott északon.)

Az együttes felállása többet változott történetük során, eredetileg Kari Nylander (basszusgitár), Samuli Putro (gitár, ének), Mikko Oesch (gitár) és Tuomo Mäkipaavola (dob) tagokkal indult, ma Kari Nylander és Samuli Putro mellett a dobos, Pete Parkkonen fontos alkotórészei a zenes kávénak.

8 albumuk készült eddig el: Romuna (1997) (Romként), Idiootti (1998) (Idióta), Ua ua (1999),
Helvetisti järkeä (2001) (Pokolian ésszerű), Vuokralainen (2002) (Bérlő), Jättiläinen (2003, dupla album és antológia) (Óriás), Laiska, tyhmä ja saamaton (2005) (Lusta, buta és szerencsétlen) és a Stop (2006).

Talán zeneileg nem annyira összetett ez a Zen Café-életmű, mégis a számok elgondolkoztató mondanivalójukkal és fülbemászó dallamukkal hosszú távon elkísérhetnek minket. A következő dal duruzsolásának monotonságával talán kizökkenthet minket a „kullast hambaga sihverplaat” (’aranyfogú óralap’; Svjata Vatra Revolutsioon) diktálta egyhangúságból.

Zen Café: Ihminen

tunkkaisia vaatteita

lattialta keräät ja

nyt on kiire

5x kello käy

aamukahvi ruuhkassa

autot, bussit, tungosta

nyt on kiire 5x

kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

työpaikan käytävä

katseet tuntuu selässä

nyt on lujaa mentävä

5x kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet jälkiä hangessa

nariseva haipakka pellolla

sinä olet tihkua ilmassa

ratiseva hiekka saappaissa

sinä olet syystä ja varmasta

sinä olet varjoja puistossa

pimeällä penkillä kastetta

lähikauppa palvelee

iltaan asti myöhäiseen

maksat leivän hiluilla

8x kello käy

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet tuulia latvoissa

natiseva silta ja nauloja

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet ihminen muistatko

sinä olet aava ja rannikko

sinä olet jälkiä hangessa

nariseva haipakka pellolla

Zen Café: Ember

a dohos ruhákat
összeszeded a padlóról és
most sietni kell
az óra ketyeg
reggeli kávé a dugóban
autók, buszok, tolongás
most sietni kell
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
munkahelyi folyosó
tekinteteket érzel a hátadon
nagyon menni kell
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
nyomok a hóban
ropogó fagyott fű a mezőn
permetező eső vagy a levegőben
csikorgó homok a csizmában
okból és bizonyosságból vagy
árnyékok a parkban
harmat a sötét padon
a közeli bolt nyitva
késő estig
apróval fizeted a kenyeret
az óra ketyeg
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
szél a fakoronákban
nyikorgó híd és szögek
ember vagy, emlékszel
ember vagy, emlékszel
nyílt tenger és partvidék
nyomok a hóban
ropogó fagyott fű a mezőn

Hajóval a Balti-tengeren

Októberben a Via Balticán autózva Tartuig jutottam. Erről beszámoltam a Rénhírek olvasóinak is. A Via Baltica túlsó vége azonban Helsinkiben van.

Tartutól 200 km-t sem kell autózni, s máris a Balti-tenger habjai nyaldossák autónk kerekeit. Hogyan tovább Helsinkibe? Amennyiben ügyesek voltunk, úgy a tengert Tallinnban kell megpillantanunk. Elhaladva az óváros mellett, féljobbra nagy hajók felső fedélzetei látszanak a háztetők fölött. Jó helyen járunk, ezek a hajók viszik tovább az autókat és utasaikat.

Hajók a háztetők felett

Beszállás! A Silja Simphony autókat eszik.

Természetesen lehet előre tájékozódni az interneten az árak és a menetrend felől, és jegy is rendelhető elővételben. A hajójáratok azonban oly sűrűek, hogy ez a mozzanat akár ki is hagyható az úti előkészületekből. A tallinni kikötő honlapja szerint három hajótársaság indít hajókat Helsinkibe. Ezek a kabinnal is rendelkező, személyautókat és kamionokat is szállító hajók kb. 2 óránként indulnak, menetidejük 2-2 és fél óra. Ilyen rövid időre nyilván az utasok többsége nem költözik be egy kabinba, hiszen a hajó vendéglátó egységeiben sörözgetve is gyorsan telik az idő. Ha azonban Tallinnból Stockholmba megyünk, akkor van időnk kipróbálni hajónk különböző szolgáltatásait (szauna, mozi, éttermek, vámmentes boltok stb.). A nagy hajókban több emelet magasságú zárt tér, átrium található. A boltok és bárok előtt távol-keleti zöldségfaragó művész mutatja be tudományát, a légtérben pedig artisták szárnyalnak.

A belső promenád esti díszkivilágításban. Fent dolgoznak a légtornászok.

Tallinnból indulnak kisebb, gyorsjáratú hajók is Helsinkibe. Választhatjuk a Dunáról ismert, nálunk Sólyom néven úszkáló szovjet szárnyashajót (ha ugyan jár még), de a gyorsabb hajók többsége katamarán. Ezek azonban igen érzékenyek az időjárásra. Mivel szinte a víz fölött szárnyalnak, a szelek keltette hullámok annyira dobálják őket, hogy ilyenkor lassabban kell haladniuk. Egy alkalommal én is úgy jártam, hogy az 50 perces menetidő az erős szél miatt másfél órásra nőtt. A nagyobb gyorshajók személyautókat is tudnak szállítani.

A tallinni kikötő előtt

Ha az autónkat Tallinnban hagyva csak egy napra ruccanunk át Helsinkibe, jól válasszuk meg a parkolóhelyet, mert a kikötő közelében elképzelhető, hogy idegenek kitanulmányozzák a csomagtartónk tartalmát. Elég macerás ilyenkor a rendőrségre menni, jegyzőkönyvet felvetetni stb., hogy hazatérve a biztosításunkra azért kapjunk valamennyi kártérítést.
Helsinkiből nemcsak Tallinn, hanem Stockholm felé is igen élénk a komphajóforgalom. Ha reggel érkezünk Tallinn felől, egy gyors város- és múzeumnézés után este már tovább is indulhatunk Stockholmba. Hajónk Ahvenanmaa/Åland szigetének érintésével reggel érkezik a svéd fővárosba. A Tallinn–Helsinki–Stockholm háromszögben járó hajók mellett, a fővárosokból indulnak járatok Hamburg felé is, valamint a kisebb városok, például Turku is összeköttetésben állnak a nagyobbakkal.

A Finnjet Hamburgba közlekedik. Ezeket a hajókat a jégzajlás sem zavarja.

Helsinki és Stockholm között irdatlan méretű komphajók közlekednek, ezek finn hajógyárak termékei. Finnországban készült a világ legnagyobb hajója is. Az Oasis of the Seas a Karib-tengeren szolgál, így nem sok remény van rá, hogy finnugorközi utazásainkon kipróbálhassuk.

A hajófedélzeten. Alattunk tizenegy emelet.

A Balti-tengeri személyhajózást két nagy társaság uralja, a Silja és a Viking Line. A Silja Line érdekeltsége a Tallinn–Helsinki között hajózó Tallink is. Az észt és finn főváros között nagy hajókat közlekedtető harmadik társaság, az Eckerö olcsóságával tűnik ki. (Nevezhetnénk fapadosnak, ha ez a hajók világában nem bírna konkrét értelemmel is – gondoljunk csak a fapadokhoz láncolt gályarabokra.)

A hajókázással egybekötött lerészegedés a viking idők óta kedvelt szórakozás a Balti-tengeren. E tevékenységi forma a 2. világháború után új értelmet nyert: a skandináv szárazföldön állami politikává érett alkoholellenes küzdelem a tengereken zátonyra futott, mivel a hajók vámmentes boltjaiban sok és olcsó alkohol volt vásárolható. Nem tudom, hogy napjaink egységes Európájában még mindig olcsóbb-e a hajókon vásárolni, mint a svéd és finn alkoholárusító boltokban, de feltételezem. Megfigyelésem szerint előrelátó svéd vagy finn turista nem száll tengerre kerekes bevásárló kocsi nélkül, melyben a teli sörösrekeszeket szállítja haza. (Persze az is lehet, hogy az olcsó alkoholt már nem a hajón, hanem a tallinni kikötő üzleteiben szerzik be.)

A viking hajó a Stockholm előtti szigeteket kerülgeti

Aki persze autóval utazik, az nem ihat. Így hát mégis csak azt tanácsolom, hagyjuk az autónkat Tallinnban, és Helsinkiben vagy Stockholmban partra szállva fizessünk be egy autóbuszos városnézésre. Visszatérve a hajókirándulásról, amennyiben Tallinnban autónkat is megtaláljuk, ismét nekivághatunk a Via Balticának, immár hazafelé.

NRVV 24. – Kisik 2. A skanzen

A kisiki skanzen hasonló épületeket és eszközöket mutat be, mint a Torum Maa, csak jóval kisebb helyen, jóval szorosabban, illetve néprajzilag is kisebb helyet fed le. Az egész skanzen két-három teleknyi területet foglal el. Kisikhez a hantik három csoportja kötődik.

Száz évvel ezelőtt még nazimi hantik éltek itt. Ők akkor tárgyi-gazdasági kultúrájukat tekintve már egészen eloroszosodtak (azaz a nyugat-szibériai oroszokhoz hasonlóan éltek), de nyelvüket még tökéletesen őrizték. Később, a kolhozosítás során délebbre telepítették őket, mára nyomuk sem maradt, nyelvjárásukról pedig olyan keveset tudunk, hogy az osztjakológia nem is tartja számon a nazimi nyelvjárást.

Kisikben jelenleg elsősorban kazimi hantik élnek, ők a Nazim mentén északról folyamatosan szorították ki először az erdei nyenyeceket, később a nazimi hantikat. Akik ma még beszélnek hantiul, a kazimi nyelvjárást beszélik.

Éltek még Kisikben narimi hantik is. Ők a hantik legkeletibb csoportjához tartoznak, a negyvenes években a Tomszki területről vándoroltak át a Nazimra. Közülük azok, akik még beszéltek hantiul, mind meghaltak, utódaik csak oroszul tudnak.

A múzeum a Nazim menti kazimiak kultúráját mutatja be. Ők réntartók voltak, de a rének mára teljesen eltűntek, csak több mint száz kilométerre északra maradtak meg.

A múzeumot a rénkarámoknál használt kerítés veszi körül.

A múzeum két rönkházat mutat be, az egyik ablakát beverték, ennek köszönhetően akkor is be lehet kukkantani, ha a múzeum zárva van.

A másik ablakát bedeszkázták, kárpótlásul megvan a kéményzáró fedél.

Az elmaradhatatlan kültéri agyagkemence,...

...a nem kevésbé elmaradhatatlan csapda...

... és a végképp elmaradhatatlan lábasház...

...a lépcsővel...

...alatta az egy rönkből készített csónakkal...

... és szánokkal.

A múzeumba érkező csoportokat meg is tudják vendégelni a faasztalok mellett.

A medve fejének tárolására szolgáló állvány, ahol medveünnepet szoktak imitálni külön erre a célra preparált medvefejjel.

Szép időben a hely nagyon kellemes. Ha jobb dolgunk nincs, olvasgatással, eszegetéssel is elüthetjük itt az időt, amíg a hajó visszaérkezését várjuk.

NRVV 23. – Kisik 1. Az utazás

Kisik, mint arra korábban többször utaltunk, turistalátványosságként szolgál (erről még a továbbiakban is lesz szó), a Hanti-Manszijszki járásban található egyetlen ún. nemzetiségi falu. Ha igazi hanti falut keresünk, mindenki azt tanácsolja, látogassunk el Kisikbe. A keserű valóság azonban az, hogy csak néhány idősebb ember beszél hantiul, de ma már ez is elég ahhoz, hogy egy település nemzetiségi státuszt kapjon. Ha viszont már elutaztunk Hanti-Manszijszkig, ne sajnáljunk még egy kis pénzt arra költeni, hogy eljussunk Kisikbe, hiszen már az utazás is kaland.

Kisikbe ugyanis Mars(z) típusú légpárnás hajó jár (a szokással ellentétben azonban nem a típus nevét viseli, hanem Jugorszkijnak, azaz Jugrainak hívják), de az igazi kaland nem ez, hanem a feljutás. A hajó egyszerre kb. másfél tucat utast tud szállítani, és csak hétfőn, szerdán és pénteken jár, akkor is naponta egyszer: Hanti-Manszijszkból reggel fél hétkor indul, kb. két és fél óra múlva érkezik meg Kisikbe, ahonnan azonnal visszafordul. Tavaly tett még egy kört, idén azonban a délutáni járatot megszüntették. (Annak ellenére, hogy a heti hat járat is kevés volt, amint az Jaanus Piirsalu írásából is kiderült.) Az izgalmat fokozandó, a járatra nem lehet elővételben venni jegyet. Ennek az a következménye, hogy a reménybeli utas hajnalban taxival kénytelen kimenni a kikötőbe (aki biztosra akar menni, kb. reggel négykor), ahol aztán sorban áll. A pénztár ötkor nyit, de a kisiki járatra hivatalosan hatkor kezdik árulni a jegyet, azaz tulajdonképpen két sor áll, hiszen a kisiki utasok kénytelenek másokat maguk elé engedni, és ezek a mások gyakran önálló sort alkotnak. (A kevésbé tapasztalt utasok udvariasan beállnak a kisiki sor végére, s így lekésik jártukat.) Valójában a jegyet hatkor sem kezdik árulni, csak kb. negyed hétkor, amikor a hajó valóban beáll a beszállóhelyre. Egy helyi szerint azért ez az eljárás, mert ha már lenne jegyük, és a hajó mégsem tudna elindulni, akkor a hajótársaságnak gondoskodnia kellene az utasokról, adott esetben élelmeznie, sőt, szállást biztosítania. Ez azonban naiv elképzelés, hiszen ezt a társaság más járatok esetében sem teszi meg. Aki nem jut fel a hajóra, az két-három nap elteltével újra próbálkozhat.



Az út az Irtis torkolatáig vezet, ott a hajó átvág az Obon, majd az Ob túloldalán felúszik a Nazimon. Sajnos a hajó zárt, így a kilátásban nem igazán gyönyörködhetünk. (Ha a partközeli oldalon ülünk, igazán azt sem könnyű eldönteni, hogy hogy mikor értünk át egyik folyóról a másikra.) Az út maga legfeljebb viharos időben izgalmas. Ezen kívül sajátos élményben lehet részünk, ha ősszel utazunk. Ilyenkor ugyanis a Nazim, sőt, az Irtis és az Ob is jelentősen apad, rengeteg homokzátony jelenik meg rajta. Ez azonban egy légpárnás hajó számára nem akadály, a kisebbeken akár át is mászik. Ez azonban csak idővel tudatosul az utasban, az első néhány alkalommal rémisztő látvány, ahogy centiméterekre halad el a hajó a máskor végzetes homoktorlaszok mellett.



A hajó Kisikbe érkezésekor bátran felfut a partra. Az érkezők lekecmeregnek. Ki- és berakják postát (a világ többi részével valóegyetlen rendszeres összeköttetést jelenti a hajó), majd megindul a verseny a feljutásért. (Pénztár nincs, az útért Hanti-Manszijszkban, a leszállásnál kell fizetni.) Érthető, ha ilyen helyzetben a lakosság nem értékeli, ha a turista csak hajókázni akar, ezért a lincselés elkerülése végett eszünkbe se jusson azonnal visszafordulni, töltsünk legalább két napot Kisikben. Alapjában csendes kis falu (a távolodó hajó hangját még eltűnése után is percekig jól hallhtjuk), szép helyen fekszik, nyugalmas kikapcsolódásra éppen megfelelő. Ráadásul látnivaló is akad majd.