Hivatalos státuszt kapott a karjalai nyelv Finnországban

A nyelv hivatalos státusza nem azt jelenti, hogy a karjalai státusza azonos lenne a két nemzeti nyelvvel, a finnel és a svéddel, ellenben a státusz lehetőséget biztosít arra, hogy a nyelv megmaradását, felélesztését célzó programok pénzt nyerhessenek. Finnországban hasonló státuszt élvez a romani (cigány) és a számi (lapp) nyelv. Karjalaiul Finnországban jelenleg kb. 5000 ember beszél, és további 15000 ért. Az Oroszországhoz tartozó Karjalai Köztársaságban öt évvel ezelőtt kapott hasonló státuszt.

Forrás

Ördöngös idők avagy a kísértetjárta november

Már csak pár napot kell aludnunk, hogy véget érjen november, amely misztikus lényekkel, kísértetetekkel teli, rejtelmes időszak volt. Legalábbis Észtországban, valamikor a messzi korokban, amelyről többek között Andrus Kivirähk is „beszámol” Ördöngös idők (Rehepapp ehk november) című regényében, amely egy november történetét meséli el, felvonultatva az észt néphagyomány mindenféle szerzetét.

A mai Észtországban már csak egy napra redukálódott a maszkos-ijesztgetős falujárás: Márton-nap előestéjére, vagyis november 9-re (Mardipäev). Az ünnep az észt népi kalendárium fontos napja volt, a november 2-ai mindenszentek napjával (Hingedepäev) együtt. A „lelkek ideje” (hingedeaeg) november 10-én zárul le a Márton-napi ünneppel (amelynek időpontját az eredeti november 11-éről Luther Márton születésnapjára, 10-ére tették át), és megkezdődnek a benti kézműves munkák. Korábban talán az év végét is jelenthette. A lelkek ideje alatt nem szabad zajongani, és az elhunyt rokonoknak ételt kell kikészíteni és begyújtani a szaunát, mivel ilyenkor az eltávozott lelkek köztünk járnak, és illik őket megvendégelni. Mardipäev ellentéte, ugyanakkor hozzá sok elemében hasonlító Katalin-nap előestéje, november 24., vagyis Kadripäev (ld. alul).

Mardipäev az ősz végét jelenti, a novembert a régi észt nyelvben talvekuu-nak, azaz téli hónapnak nevezték, de ma már az észt nyelv is az idegen eredetű hónapnevet használja. Márton-nap előestéjén sötét ruhákba és gyakran állati maszkokba öltözött gyerekek és fiatalok járják a házakat (eredetileg csak fiúk, a megnevezésük: mardisant, többes száma: mardisandid, egyébként családot alkotnak Mardi pere ’Mart-család’ néven). Valamilyen dalért vagy színjátékért cserébe a háziak megajándékozzák őket, ma leginkább édességgel, korábban bármilyen étellel. A látogatásnak egész forgatókönyve alakult ki, külön dalokkal az egyes cselekményelemekre, például a bebocsátás kérésére, a háziak megáldására vagy a búcsúzásra. Mivel termékenységvarázsló szerepe is van az ünnepnek, és elsősorban a gabonatermés kiadósságát szeretnék befolyásolni, a mardisantik gyakran szalmából készítik valamelyik ruhadarabjukat, és valamilyen gabonamagvat szórnak a ház közepére. A nem egyszer jó néhány kilométeres „előadókörút” után a koldusok nagy ünneplést csapnak, ez akár valamelyik felkeresett háznál is elkezdődhet.

A keresztény hagyomány Márton-ünnepe összekapcsolódhatott, vagyis inkább ráépülhetett a pogány szokásokra, amelyekben például a zajongásnak, a mardisantik (szó szerint Márton-koldusok) által csapott lármának a gonosz szellemek elűzése volt a célja, valamint termékenységet is hozott a ház népére. Azt, hogy a halottakról való megemlékezés a novemberi időszakot jellemezte, a mardus szó etimológiája is mutathatja. A mardus szó hangalakjában nagyon hasonlít az „elésztesített” Márton név Mardi formájára (a Mart név genitivusi alakja), ugyanakkor az észt néphagyományban mardus haláltündér volt, aki bajt és szerencsétlenséget hozott (talán a finn marraskuu ’november’ szó előtagjával is összevethető és egy indoiráni tőre vezethető vissza). A mardisantik megszemélyesített természeti erők, akik a haláltündérnek gyűjtenek adományokat. A háziak azt köszönik meg, hogy a természeti erők és a lelkek segítették őket abban, hogy felkészüljenek a télre, begyűjthessenek minden szükségeset az elkövetkező télre.

Egyébként akinek az észt nyelv a szájában van (keel on suus) vagyis jelen esetben inkább a fülében, az itt meghallgathat egy rádióadást a Márton-napi szokásokról. Ha könnyebb műfajra vágyunk, érdemes meglátogatni a korábban már megismert nyuszicsalád honlapját, ahol megtanulhatjuk, milyen szavak fontosak egy Márton-napi szituációban, és hogy mi is a látogatás menete.

Ennek a fekete, gabonavarázsló férfi ünnepnek az ellenpólusa az elsősorban női ünneppé formálódott Kadripäev, vagyis Katalin napja, amelyen immár a fiatal lányok (kadrisant, többes száma: kadrisandid) járják, fehér ruhába szépen felöltözve a tanyákat, hasonló céllal, mint azt a fiúk tették Mart-napon. Az viszont fontos volt, hogy az arcuk ne legyen felismerhető. A háziak azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy felismerhessék a látogatókat. Ehhez az ünnephez a jószágok, elsősorban a birkák termékenységének előmozdítása kapcsolódik, a lányok gyapjút (vagy lent) is kaphattak ajándékba a háziaktól. (A keresztény hagyomány szerint Katalin-napon alexandriai Katalinra emlékezünk, aki mártírhalált halt a 4. században.)

Mindkét ünnephez speciális menü dukál, Márton-napon több húsétel is az asztalra került, ekkor kezdték meg ugyanis a levágott disznó húsát (disznónapnak is nevezik amúgy ezt az ünnepet). Szárnyasokat, kakast és csirkét is ettek, a Márton-napi lúd fogyasztása később terjedt el Észtország területén. Jellegzetes Márton-napi ételek a disznófejjel együtt megfőzött kerekrépa és krumpli, árpagyöngyös és lisztes hurkák, véres lepények és kenyerek, valamint a füstölt bárányhús. Sört is főztek ilyenkor és káposzta-, csicseriborsó- vagy krumplilevest.

Kadri-napon bárányhúst és a kihagyhatatlan árpagyöngyös kását illik készíteni, sós vízben főtt csicseriborsóval, babbal kiegészítve, hozzá egy kis kamát vagy kamagolyókat fogyasztottak, mindezt a Kadri-napi sörrel leöblítve. Tyúkot azonban nem volt szabad enni, mivel az megeszi a káposztát.

Ma a mardisantik nemcsak magánházakba, hanem például iskolákba és kávézókba is bemennek, a kadrisantik pedig lehetnek nagyon furcsa leányzók is, ahogy a következő videón láthatjuk például.

NRVV 27. – Kisik 5. Programok turistáknak

Eddig a pontig csak azzal foglalkoztunk, mit láthat Kisikben a magánúton odalátogató turista. Kisikbe azonban szervezett turistaként is ellátogathatunk, ráadásul ezt néhány honfitársunknak köszönhetjük. Ők, ugyanis, szenvedélyes sporthorgászok, csukázni indultak a Nazimra, és sikerült ott annyi pénzt elverniük, hogy a helyiek ráébredtek: a turizmus üzlet. A horgászok útjáról film is készült. Ebben Kisik környékének érintetlen természetéről beszélnek (a környék tele van olajfúrótornyokkal) megpróbálják kietlen, elhagyatott vidéknek leírni (holott Zegernyei leírásából is nyilvánvaló, hogy jóval előttük is turisták tömegei jártak ott), farkastámadástól rettegnek ott, ahol nincs több farkas, mint a Mátrában meg a Mecsekben (helyieket kértek fel a farkasüvöltés imitálására), egy helyi vadász véletlenül akkor ejt el egy medvét, amikor ott járnak, így láthatnak egy medveünnepet (valójában ugyanazt a medvefejkelléket láthatjuk, amellyel imitálni szokták a medveünnepeket), továbbá tuvai zenét kevernek a képek alá (ami kb. olyan, mintha kínai turisták számára forgatott filmen a hortobágyi lovasparádé alatt portugál fado-t hallgathatnánk, hiszen mindegy, az is európai zene). Mindezek ellenére elvitathatatlan érdemük, hogy immár nem csupán hátizsákos turistaként látogathatunk Kisikbe. (Nagylelkű költekezésüket többek között a Malév és a MOL támogatta – nem tudok olyanról, hogy ezek a nagybecsű nemzetiségi társaságok az oroszországi uráli népek kutatását valaha támogatták volna, egy horgászkirándulás viszont bizonyára sokkal fontosabb kultúránk szempontjából.)



А ВАР (ez cirill betűkkel van, úgyhogy ejtése [var]) nemzetségi közösség különböző kulturális programokat kínál, melynek során megismerkedetünk a hagyományos hanti életmóddal, akár a réntartással is (persze nem magában Kisikben, hanem ehhez elvisznek minket a távolba a folyón). Pénzért mindent megkaphatunk, pl. magunk vadászhatjuk le a rént, ami, mivel a rének háziállatok, kb. olyan, mintha az öcsödi disznótor programjában benne lenne szegény Dezső kilövése is. Az árakról fogalmat alkothatunk a megjelölt honlapon is, így pl. 5 fő részére egy öt napos program, melyben csónakázás, túra, fürdőzés, sátrazás, étkezés stb. is benne van, 81 500 rubel. Minden fenntartásunk ellenére azt kell mondanunk, hogy aki megteheti, és akit valóban érdekel a dolog, az nyugodtan szánja rá a pénzt, az élmény garantált. Az viszont kérdés, hogy miként veszi fel a kapcsolatot a szervezőkkel, mivel internetük egyébként nincs. (És persze aki nem tud oroszul, szerződtessen tolmácsot is.)

NRVV 26. – Kisik 4. Medveünnep az asztalon

A medveünnep jelentős (és kevésbé szakrális) részét teszi ki a rövid színpadi jelenetek sora. Ezeknek részben nevelő, részben problémamegoldó funkciójuk van, a fellépők a közösség tagjait (egymást is) parodizálják: megsértődni nem szabad, mert ezzel a medve haragját vonjuk magunkra. A medveünnepen egyes figurák rendszeresen megjelennek, ezeket készítették el a kisiki kézművesház látogatói.


A halász és a tolvaj: jelenet morális tanulságokkal. Mögöttük három vadászfigura körülüli a tüzet, és dicsekszenek, versengenek, ki ölt meg több vadat: ironizáló jelenet.



Táncosok.


A zsáktestű, hosszú nyakú figura a daru. Mellette az égi lovas, aki azért ereszkedett le, hogy megtekintse, hogyan folyik a medveünnep. Az előtérben a róka szürke posztóba öltöztetve, farka szalmából van. A nézőkre mászik, megpróbálja őket megharapni, jelenete azzal ér véget, hogy farkát meggyújtják és kimenekül. A kép szélén szankvaltapon játszó férfi.


A barna ruhás, nyírkéregcsíkokból készített szárnyakkal ellátott figura a kakas, mögötte a fehér bundás alak a bagoly. Szerepe szerint mindkettő „megerősítette” a ház sarkait, azaz szakrális értelemben megtisztította őket.


Balra a hét nyilas szent táncot járó ember. Hátára csengő volt kötve, mely akkor szólalt meg, amikor tánc közben előrehajolt. Mellette a barna bundás, csőrös alak a szalonka. Jó madárnak tartották, az őt játszó szereplő ugrándozott. A háttérben a prémszegélyes sapkájú figura az énekes. Általában egyszerre három-kilenc (de mindig páratlan számú) énekes is énekelt, ezek kisujjukat egymásba fűzték, és lassan előre-hátra ringatózva énekeltek. Az énekek több órán át is tarthattak. Mellette kétarcú, négykezű férfi.

(A fenti leírás azt tükrözi, hogy a kisiki kézművesházban mit mondtak a figurákról, ill. szerepükről. A medveünnep részletei, a fellépők alakjai térben és időben különbözőek is lehettek. A mai kisiki felfogásban feltehetően erősen keverednek és új értelmezést nyertek a helyi hagyományok és a szakirodalomban olvasottak.)

NRVV 25. – Kisik 3. Eszmetörténeti kitérő

Valljuk be őszintén, van valami zavarbaejtő abban, ahogy az oroszok a szimbólumaikhoz viszonyulnak. Nálunk a Kádár-rendszer bukásával eltűntek annak jelképei is, Oroszországban azonban ma is állnak. Bár a sarló és a kalapács alatt legalább annyian kerültek koncentrációs táborokba vagy végezték golyóval a tarkójukban a legkülönbözőbb helyeken, mint a horogkereszt alatt, a sarló és a kalapács alatt valóban világbirodalom jött létre, melyre a lakói igencsak büszkék lehettek, miközben kenyérért álltak sorba. Ennek köszönhető, hogy e jelképeket nemcsak elfogadottnak tartják, de teljes mértékben a magukénak is érzik, sőt, nosztalgiával gondolnak rájuk: elképzelhetetlen, hogy a Kremlről levegyék a vörös csillagot, hiszen milyen lenne már nélküle (mintha egy német azt mondaná, hogy azért a Bundestag svasztika nélkül nem az igazi), a szovjet himnuszt meg egyenesen visszaállították. Éppen ezért meglepő, amikor homlokegyenest ellenkező folyamatoknak lehetünk tanúi, és a hatalom központilag új jelképeket vezet be, melyek a régieket kiszorítják a helyükről.

Ilyen lépésnek értékelhettük november hetedike november negyedikére való áttolását, de ez legalább annyiban nem jelent meglepetést, hogy a lakosság nagy része elutasította, és a mai napig nem érzi sajátjának az új ünnepet. Ezzel szemben fantasztikusnak mondható a György-szalag karrierje.

A György-szalagot a cári hadsereg használta kitüntetéseken, konkrétan a György-renden. Bár a második világháborútól kezdve a szovjetek is használták bizonyos katonai kitüntetéseken, mint szimbólum gyakorlatilag ismeretlen maradt, és végképp nem illeszkedett a háborús filmek, emlékművek, megemlékezések stb. jelképrendszerébe. 2005-ben, a győzelem 60. évfordulójára vezették be a győzelem jeleként be egy akció keretében, de személy szerint 2007-ben semmi jelét nem láttam a használatának. 2009-ben azonban még ősszel is mindenhol látni lehetett: autók antennáira, bútorokra, monitorokra kötve mindenhol ezek a szalagocskák függenek, melyekről öt évvel ezelőtt valószínűleg kevesen tudták volna megmondani, hogy micsoda, és a második világháborús szimbólumok között aligha nevezte volna meg akárki. (Elterjedését minden bizonnyal az is jócskán segítette, hogy május kilencedike környékén a vodkát is ilyen szalagokkal díszített üvegekben árulták.)

Mindez úgy kapcsolódik Kisikhez, hogy itt még a második világháborús emlékművet is átfestették:


Az új festés alól már kikandikál a régi vörös réteg, mintegy figyelmeztetve arra, hogy Oroszországban alapvetően nem változik semmi, csupán az emlékezet.