NRVV 31. – Az ifjú pár

Sorozatunk első posztjában már megemlítettem, hogy a Hanti-Manszijszk sok minden városának hirdeti magát. Az akkori felsorolásból kimaradt, hogy Hanti-Manszijszk a házasságok városa is. Hogy minek köszönheti ezt a címet, az nem derül ki, mindenesetre még az orosz weben is inkább Brüsszelről és Las Vegasról mondanak ilyeneket (igaz, Brüsszelt rögtön a válások városának is nevezik).

Nos, mindenesetre Hanti-Manszijszknak van egy szobra, melyen egy ifjú pár látható életnagyságban, a legapróbb részletekig kidolgozva. S hol máshol állna, mint a házasságkötő terem előtt, s nem is lennénk Oroszországban, ha az élő ifjú párok nem éreznék fontosnak, hogy a fémbe öntött ifjú párral együtt fényképezkedjenek.

NRVV 30. – A gyűrű szövetsége

Sorozatunkat továbbra is Hanti-Manszijszk köztéri szobraival folytatjuk. Ebben a posztban egy olyan szoborcsoportot tekintünk meg, melynek címe egyszerűen Jugra bronzszimbóluma. Kicsit zavarbaejtő, hogy pontosan mit is hívnak így, hiszen az egész szerkezet nincs bronzból (feltehető, hogy az oszlop és a talpazat beton, mindenesetre márványlapokkal van borítva).


Feltételezhető, hogy Jugra szimbólumán az oszlop tetején álló nőalakot értik, és a többi alaknak csupán kísérő szerepet szántak. Az nem világos, hogy Jugrát miért éppen egy pózoló (kéztartás!), merev fiatal nőalak képviselné, de ugye a művészi szabadság... mondhatnánk, ha nem lenne nyilvánvaló, hogy az efféle művek a megrendelő ízlését legalább olyan mértékben tükrözik. Mindenesetre a hölgy feje kb. 12 méteres magasságban lebeg, így a szobor közelében meg is feledkezünk róla, a kísérő szoborcsoportok sokkal inkább magukra vonják a figyelmet.

A szobor lokális jellegét a körbefutó obi-ugor minta biztosítja. Az oszlop tövénél található szoborcsoportok a Jugra felfedezőinek emlékművéhez hasonlóan három szakaszra bontják Jugra történetét, de kissé másképp:

Az első szoborcsoport Jugra meghódítóit ábrázolja úgy, hogy érthetetlen módon egy hanti vezér is közéjük kerül. Persze feltételezhetjük, hogy egy az oroszokkal szövetséges hanti vezérről van szó. (Ilyenek voltak, az egyes hanti fejedelmek orosz nemességet kaptak, hogy aztán száz év múlva, mikor már nem volt rájuk szükség, minden hatalmuktól megfosszák őket.) A művész még egy varkocsot is öntött neki, igaz, az ábrázolás hitelességét némiképpen csökkenti, hogy a hantik mindig két varkocsot hordtak, méghozzá két oldalt. A hátul álló katona feltehetően maga Jermak, Szibéria meghódítója, középen ülő alak bizonyára Nyesztor, az ő krónikájából származnak az alábbi sorok:


A szöveg hevenyészett fordításban: a jugraiak néma emberek és szamojédok laknak tőlük északra. A néma itt azt jelenti, hogy nem tud rendesen (azaz oroszul) beszélni. Természetesen az idézet nem azt illusztrálandó került ide, hogy az oroszok nyelvről való gondolkodása évszázadok óta semmit nem változott, hanem azért, mert ebben a szövegben bukkan fel először a Jugra név.


A szoborcsoport kompozíciója azonban erős „ausztrál” hatást mutat (a szobrot 2005-ben állították fel)....


Igaz, hasonló mintát követ a többi szoborcsoport is.


A második kompozíció Jugra tulajdonba vételét jelképezi, elöl ül a cár (egyesek szerint maga I. Péter), mögötte az egyházat jelképező püspök, a tájat leíró entellektüel, ill. természetesen a katona.


A harmadik korszak természetesen az olaj kora, geológussal és olajmunkásokkal. Mivel ez a kor egyben a jövő is, elmaradhatatlanok az elegánsan és öntudatosan iskolába induló gyerekek (akiknek arca véletlenül sem mutat helyi vonásokat). A művész célja feltehetően az volt, hogy úgy készítsen tipikusan szovjet szobrot, hogy azon semmilyen egyértelműen szovjetként azonosítható elem ne legyen. Hajtsuk meg fejünket, ezt a célját tökéletesen elérte.

Apró hírek

Tavaly már többször beszámoltunk arról, hogy akkor ünnepelték Udmurtiának Oroszországhoz való „önkéntes” csatlakozásának 450. évfordulóját. (Az „önkéntes” csatlakozás részleteiről itt és itt olvashatunk.) Most hasonlóra készülnek a Komi Köztársaságban is, de ott már a 650. évfordulót ünnepelnék. Az udmurtokkal szemben azonban itt már vannak hangok, melyek tiltakoznak ez ellen. Ebben a cikkben Vaszilij Szazsin komi civil aktivista arról ír, hogy a komik valójában ellenálltak az orosz hódításnak, még a vezérük is ismert: Permi Szent István legendája megőrizte fő ellenfelének, Pam századosnak a nevét. Szazsin szerint az önkéntes csatlakozásról való beszéd csak az egységes és oszthatatlan Oroszország eszméjének megalapozására szolgál. Szazsin szerint minden nép a függetlenségre törekszik, és önkéntes csatlakozás nincs: csak erőszakos, vagy más módon kikényszerített.

Eközben a komiföldi nemzetiségi minisztérium büszkén adja hírül, hogy újabb 17 köztisztviselő végezte el a komi nyelvi tanfolyamot október és december között. 2005 óta 111 köztisztviselő végzett el hasonló kurzust. Azt nem tudni, hogy a három hónapos tanfolyam mennyire intenzív, de az biztos, hogy legfeljebb a nyelvi alapok elsajátítását teszi lehetővé, a gyakorlatban is használható nyelvtudást nem nyújt. Nem világos tehát, mire alapozza a minisztérium azt az állítását, hogy a tanfolyamnak köszönhetően a komi nyelv használati köre
bővül.

Mindenképpen pozitív hír, hogy a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben nemzetiségi nyelvű tévéadásokat indítottak: nyenyecül, hantiul, komiul és szölkupul is sugároznak híreket. Arról, hogy a nemzetiségi műsorok mikor kerülnek adásba, ill. hogy heti hány percet tesznek ki, már nem szól a fáma.

Ész(t)játékok a Szórakaténuszban

„Tempus est ludendi” hirdeti a dél-észtországi Tartu belvárosában az egyik színes kapu. A gyerekek számára azonban inkább a mackós cégér lehet hívogató. A sötétrózsaszínre festett épület a Tartui Játékmúzeumot (Tartu Mänguasjamuuseum) rejti, amelynek egyes kincseit most (2010. február 21-ig) Kecskeméten is meg lehet csodálni, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely ideiglenes kiállításán.

Az Észt játékok – Tradíció és jelenkor című tárlat egyrészt a vidéki észt gyerekek tradicionális játékait mutatja be, másrészt az észt népművészet ihlette kortárs játékokat és társasjátékokat. A kiállítás az észt játékmúzeum és a Viljandi Kulturális Akadémia együttműködéséből született. Az akadémia népi textil szakán tanuló hallgatók készítették a kiállított tárgyak egy részét. A céljuk a hagyományos technikák átmentése, a népművészeti motívumok kreatív újrateremtése. Érdekesség például, hogy az új influenza ellen védőmaszkot is készítettek jellegzetes mulgi (Viljandi környéki) motívumokkal. (Észtországban az egyes tájegységek motívumai olyan egyszerű használati tárgyakon is megjelenhetnek, mint például a tornacipő.)

A tartui múzeum számos állandó kiállítással rendelkezik, a termekről készült térkép és a fényképek segítségével akár virtuálisan is bejárható a kiállítás az intézmény honlapján. Külön termekben mutatják be a tanyasi és a városi gyerekek játékszereit, a fiúknak szánt, a papírból készült és az udvari használatra szánt játékokat.

A múzeum érdekes része az a 2005-ben megnyílt szoba, amely híres észt báb- és rajzfilmfigurákat mutat be. Míg a szovjet idők alatt a filmipar lehetőségei igen korlátozottak voltak, a báb- és rajzfilmgyártás nemzetközi színvonalra tudott emelkedni. 2010-ben megnyílik a múzeum színházrészlege is, ahol a gyerekek nemcsak nézhetik az előadásokat, hanem saját maguk is készíthetnek például bábelőadásokat.

A múzeumban külön kis részleg van a finnugor népek játékainak szentelve, itt a mari babáktól, a mordvin faragott lovacskákon át a számi réncsontbábukig mindenféle anyagú és funkciójú játék megtalálható. Magyar játékok is fellelhetők, bár nem mindegyik a finnugoros részlegben. A játékautók között lehet például magyar feliratosra bukkanni. Bár hogy mikor jártak a magyar rendőrök cabrióval, azért azon lehetne vitatkozni. (A múzeum 2005-ben egy naptárt is kiadott, amelyben minden hónapban más finnugor nép játékszereit ismertették.)

Észtországi vendégjáték – A tallinni No99 színház Budapesten

2004-től működik a tallinni Vanalinnastuudio-ban (Óvárosi Stúdió) a Tiit Ojasso rendező vezette No99 társulat, amelyet gyakran hasonlítanak a budapesti Krétakör Színházhoz. Az észt együttes is workshopmunkával hozza létre előadásait, és a próbafolyamat során a színészek improvizációira éppúgy épít, mint a neves látványtervező, Ene-Liis Semper terei kínálta – a hagyományos kőszínházakhoz szokott szemeknek nem egyszer meghökkentő – lehetőségekre. A színház nevéül az első előadásuk sorszámát választották; egy-egy új produkció eggyel vagy féllel kisebb sorszámot kap az előzőnél. Többször játszott – és számos vendégjátékra elvitt – előadásaikon kívül egyszeri, kísérleti jellegű produkciókat is tartanak. Bemutatóik között szerepelt többek között Shakespeare Pericles-e, Jarry Übü királya, Csehov Cseresznyéskertje. (A teljes lista a társulat honlapján olvasható: www.no99.ee.)

Magyarországra most látogattak először: a Kortárs Drámafesztivál keretében a Trafóban mutatták be a – 80-as sorszámot viselő – Tamás bátya kunyhóját (Onu Tomi onnike), Harriett Beecher-Stowe regényének saját maguk készítette színpadi adaptációját.

Az előadás úgy követi végig a regény cselekményét, hogy kettős narrációt alkalmaz: egy-egy szereplő, aki nincs benne az adott jelenetben, a színpad bal oldalán állva részleteket olvas fel a műből; a színen játszó Tamás pedig olykor – mintegy átvéve a narrátortól a szót – maga is elmesél néhány részletet az életéből. A narrációkkal párhuzamosan vagy őket követően zajló jelenetek mindenekelőtt látványvilágukkal és stilizáltságukkal vonják magukra a figyelmet. A sötét bőrű szerepek alakítói fekete hosszú kesztyűt és fekete maszkot viselnek, a fehéreknek ugyanez az alapöltözetük, csak fehérben, a félvéreknek mintásban. A színészek arcából csak szemük és szájuk van szabadon (hasonló maszkokat viseltek a szereplők a társulat Übü királyában is). Ez egyfelől nyilván megnehezíti a színészi munkát, másfelől viszont a megszokottól eltérő játéktechnikára serkent: az arcjáték helyett a mozdulatokra koncentrál. Efelé visz az Ene-Liis Semper tervezte üres tér is, amelynek teljes felületét matracok borítják dupla sorban. A színészek – Andres Mähar, Rasmus Kaljujärv, Eva Klemets, Sergo Vares, Inga Salurand, Marika Vaarik, Mirtel Pohla, Risto Kübar – Tiit Ojasso vezetésével kiváló munkát végeznek, nem rajtuk múlik, hogy az előadásnak nem az általuk képviselt játékosság lesz a meghatározó eleme. A narráció kalodájába szorított cselekménysor jelenetezése ugyanis többnyire illusztratív és meglehetősen didaktikus is. A direktségre sokszor az alapmaszkokat kiegészítő elemek is ráerősítenek, és a matracokkal bélelt helyszín sem hat inspiratívan a játék előrehaladtával.

Az észt társulat korábbi előadásainak lelkes visszhangja nyomán az lehet a néző benyomása: nem volt sok szerencséje ezzel az előadással. Talán majd a következő vendégjátékkal több lesz.