A lívek tüzes hava

A korábbi posztomban, részben észtországi rajongói kapcsán, szóba került a lív nép és nyelv. Itthon viszonylag keveset tudunk a lívekről. Az iskolából eszünkbe juthat esetleg az az elmés mondás, hogy a vótok csak vó’tak, a lívek pedig lettek lettek. Ha mást nem is, a nyelv veszélyeztetettségét mindenképpen kihámozhatjuk ebből az állításból.

A lív nyelv (saját elnevezéssel Līvõ kēļ vagy rāndakēļ) a balti-finn nyelvcsaládba tartozik, anyanyelvi beszélőinek számát 10 körülre teszik. Az utolsó egynyelvű beszélője, Viktor Berthold, aki az egyik észt napilap, az Eesti päevaleht tanúsága szerint az iskolában találkozott először a lett nyelvvel, 2009. február 28-án hunyt el, ahogy erről a Rénhírek is beszámolt. Lív nyelvi táborokban a lív nyelvet lelkesen újratanulókkal együtt sem valószínű, hogy a beszélők száma meghaladja a 100 főt. Észtországban különösen lelkes támogatókra találnak a lív „aktivisták”, mind tudományos, mind kulturális-nyelvi szinten. Ennek egyik legjobb példája a Tulli Lum (’forró/tüzes hó’) elnevezésű zenekar, amely észt zenészekből és a lív származású énekesnőből, Julgi Staltéból áll össze.

Az 1999-ben alakult zenekarnak egy albuma készült el eddig, számos koncerten és fesztiválon vettek részt együtt. Az énekesnőről, a lív nyelv és kultúra újraélesztéséért és megőrzéséért folytatott munkájáról film is készült. (Egyébként Julgi szülei is lív népzene népszerűsítői a Skandinieki együttes tagjaiként, amelyben Julgi maga is zenélni kezdett.) Az albumon található dalok szövege Oskar Loorits Volkslieder der Liven című gyűjteményéből származik, és tematikájában meglehetősen vegyes, tartalmaz ugyanis Szent Iván-éjén énekelt daloktól elkezdve (Jōņ loul, Līgō), esküvői nótát és altatódalt is. Tulli Lum együttes néhány számát az interneten is meghallgathatjuk, többek között az Eijō című altatódalt, amelyet az albumborító tanúsága szerint még mindig énekelnek a gyerekeknek, olyan szülők is, akik a nyelvet magát már nem beszélik.

Letölthetőek a Gerd számai

Az Udmurt Kenyes (egyfajta udmurt nemzetiségi érdekvédelmi szervezet) Gerd címen megjelenő hírlevelei letölthetők innen pdf-formátumban. Egyes cikkek oroszul, mások udmurtul olvashatók. Nyelvgyakorlás és tájékozódás céljából.

NRVV 36. – Megérkezés Lugovszkojéba

Lugovszkoje kikötője egészen más, mint Kirpicsnij Zavodé vagy Belogorjéé. A hajó egy hatalmas vasbeton talpazathoz érkezik, melynek tetejére meredek és ingadozó rámpákon kell felmászni. Sajnos a ki- és beszállás közben ezt nem sikerült megörökíteni.

A vasbeton talpazaton áll egy hatalmas rakodódaru.
A folyó felett látható zászló a hajó tatján lobog.
A helyiek autóikkal és oldalkocsis motorjaikkal jönnek ki ismerőseik, családtagjaik elé.

Ez a szántalpakon csúsztatható bódé szolgál várótermeként kedvezőtlen időjárás esetén.

A parton a távolban végig hajóroncsok hevernek.

A kikötőtől majdnem kilométeres földút kanyarog a településig.

Az út mentén egy valamikori fűrésztelep nyomaira bukkanunk:
valaha nyilvánvalóan ezeken a talpazatokon tárolták az elszállításra váró anyagot.


A természet szeszélyesen marokkózik az elhagyott deszkákkal.

A távolban látszanak a települést védő gátak...

...a szárazföld irányában pedig az elhagyott ipartelepek.

A tájat szeméttel teleszórt vizesárkok tarkítják.

A település felé közeledve furcsa mesterséges képződményekkel találkozunk.

Nem kevés aggodalommal érkezünk a faluba:
jól tettük-e, hogy egyáltalán idejöttünk?

Komi–orosz–komi szótár mobiltelefonra

Régi hír, de csak most jutott el a Rénhírek szerkesztőségébe, hogy létezik komi–orosz–komi (társalgási) szótár mobiltelefonra. A szótár ingyenes, telepítéséhez a telefon böngészőjével el kell menni a http://www.komislovo.ru/ címre, és onnan letölteni a programot. A program terjedelme mindenestül 0,3Mb.

Kíváncsian várjuk a tapasztalatokról szóló beszámolókat!

NRVV 35. – Belogorje

Belogorjéban különleges látnivalókra nem számíthatunk, viszont jól megfigyelhetünk néhány jelenséget, amely a környéken élők életmódját, kultúráját alapvetően meghatározza.


Magát a parti fövenyt deszkákkal megerősített gátrendszer választja el a településtől. Ezen átmászva juthatunk be a tulajdonképpeni faluba. (Az átjutást keskeny ösvények teszik lehetővé.)

A gátrendszert az teszi szükségessé, hogy a tavaszi áradáskor a környéket elárasztja az olvadékvíz. A fenti képen a hóolvadás után fennálló állapotok figyelhetőek meg. Amikor a jég végleg elvonult, megnyílnak a vízi utak. Ilyenkor az Obon és az Irtisen keresztül el lehet jutni Hanti-Manszijszkba, a kisebb vizeken pedig a szárazföld belsejébe. A helyi lakosok gyakran rendelkeznek saját halász- és vadászterülettel (úgynevezett ugodjával), ahol csak ők halászhatnak és vadászhatnak, és ahol fát is csak ők termelhetnek ki. (Bizonyos nagyvadak kilövése azonban itt is engedélyhez kötött.) A kisebb vízi utak a nyár folyamán lassan kiszáradnak, a közlekedés is egyre nehezebbé válik. A szerencsésebb települések számára már nyár végén megnyílik néhány szárazföldi út, a legtöbb település azonban szárazföldön csak az állandó fagy beálltával közelíthető meg. Ilyenkor épülnek ki a téli utak, a zimnyikek, amelyek tavaszig biztosítják a kapcsolatot a külvilággal. Olvadáskor a települések ismét elszigetelődnek, és amíg a jégzajlás meg nem szűnik, gyakorlatilag megközelíthetetlenek. (Sürgős esetekben persze ott a helikopter.)

Augusztus elején már alig csörgedeznek az apró folyók,
melyek az áradmánytavakat kötik össze az Obbal.

A partra vetett hajók mellett már utakon közlekednek.


A folyót egy helyütt még el is rekesztik a jó fogás reményében...


...a sikert azonban kétségessé teszi, hogy valamivel feljebb már gázlót létesítettek.

A falu északi határában megtekinthetjük a Hanti-Manszijszk környéki magaslatokat,
melyek élesen kiemelkednek a sík vidékből.
(A bal oldalon látható kiugrás a Krisztus feltámadása templom.)

Ha Oroszországban járunk, mindenképp érdemes megtekintenünk néhány temetőt.
Az oroszországi temetők nagyon különböznek a magyarországiaktól.

Az oroszországi temetőkben a sírok általában el vannak kerítve:
vagy egy sír, vagy a családhoz tartozók több sírja van körbekerítve.
Ezt a gyereksírt az elhunyt játékai veszik körül.
Magyar szemmel szokatlan az is, hogy a temető gyakran színes,
kedvelt például a kék szín (ami itt a kerítésen látható).

A fent látható márvány síremlékek még inkább kivételnek, újdonságnak számítanak.
Tipikus sírjel azonban a fémrudakból állított gúla, amely a háttérben itt is látható.

A gúlák tetejét általában valamilyen vallási jelkép vagy vörös csillag díszíti.
Kérdéses azonban, hogy ezeknek mennyire van valós ideológiai tartalmuk:
ebben a sírkertben például egymás mellett áll a kereszt, a muzulmán félhold
és az „ateista” vörös csillag.

Az oroszok temetőlátogatási szokásának fontos része az étkezés:
ilyenkor tulajdonképpen a halottat vendégelik meg, vele együtt falatoznak.
Éppen ezért a sírok mellett gyakran állnak padok, asztalok,
és itt tartják az ekkor használt poharakat is.
(Fentebb is egy ilyen poharat láttunk a kerítéskaróra tűzve.)

Bár a falu lakóinak túlnyomó többsége hanti származású, nem csak nyelvüket veszítették el,
de temetőjükben sem találunk semmiféle specifikus hanti vonást.
Ideje tehát továbbállnunk.