NRVV 43. – Bolsoj Atlim

Bolsoj Atlim (azaz Nagyatlim) több más környékbeli településsel együtt közigazgatásilag Malij Atlimhoz (azaz Kisatlimhoz) tartozik. Bolsoj Atlim a nevével ellentétben kisebb Malij Atlimnál. Az anomáliát az okozza, hogy a települések a folyókról kapták a nevüket, és a Bolsaja Atlimka (Nagy-Atlimka) valóban nagyobb a Malaja Atlimkánál (azaz a Kis-Atlimkánál). A két települést egyébként a köznyelvben csak Batlimként, illetve Matlimként emlegetik.

Bolsoj Atlimban még néhányan beszélnek hantiul, de nem a helyi, atlimi nyelvjárást, hanem a kazimit (amely egyébként a legéleterősebb nyelvjárás, de innen többszáz kilométerre északra beszélik). A helyi kazimi beszélők egyrészt olyanok leszármazottai, akik még a 20. század elején (esetleg még korábban) vándoroltak le a Kazim folyó mentéről: a parttól távolabb, az erdők mélyén a kazimi réntartók szállásai álltak. Őket aztán a huszadik század közepén falvakba vonták össze, végül az Ob-parti falvakba telepítették. E falvakban a gazdaság már a helyi oroszságéhoz hasonlított, a halászat és vadászat mellett elsősorban szarvasmarha- és sertéstartásból látták el magukat. E településeken a közép-obi nyelvjárás változatait, így az atlimit beszélték, de az eloroszosodás folyamata sokkal hamarabb elindult. A kazimiak még egy-két generációval tovább beszélték a nyelvet, közülük néhány idősebb és középkorú ma is él. Emellett van olyan is, aki a Kazim vidékéről költözött a faluba (ide jött férjhez), ezért beszéli a nyelvet.

Batlimban egyébként semmiféle különleges látnivalóra nem számíthatunk, viszont kellemes a környék, szép a táj.

A Szotnyikovói taxi természetesen a falu motorcsónak-kikötőjébe érkezik meg.
Mivel a faluban nincs sok munkalehetőség, a halászat igen fontos megélhetési forrás.
A közeli szigetekre kacsavadászatra is járnak.

A falu a magasparton helyezkedik el, meredek lépcsőkön lehet megközelíteni.

Ezek igen szűkek és mérsékelten karbantartottak,
a rajtuk való közlekedés körültekintést igényel.

A kikötő mellett áll a Szopka, mely valaha szent áldozóhely volt,
de ma már inkább szánkódombnak használják.

Innen gyönyörű kilátás nyílik a folyóra...

...és a távoli erdőkre, melyek különösen ősz elején színpompásak.
A sárgás, időnként vöröses levelű nyírek keverednek a sötétzöld fenyőkkel.

A falu takaros, rendezett, és a magasabb pontjairól fantasztikus panoráma nyílik az Obra.


Batlim nincs rákötve a nagy villanyvezeték-rendszerekre, hanem maga állítja elő az áramot.
2008-ban a transzformátor elromlott, és hetekig tartott,
míg a faluba eljuttatták a szükséges alkatrészeket: addig a falu áram nélkül maradt.
(Viszont ha van áram, működnek a mobiltelefonok is.)

A tehenek önállóan járnak ki a környező legelőkre, ill. térnek haza, ha eljött a fejés ideje.
Ennek köszönhetően gyakran találkozhatunk a falu belterületén sétáló szarvasmarhákkal.

Sőt, időnként egy csapat ló is átvág az utcákon.
A képen a háttérben az új iskola épülete látható.
Ez a település legnagyobb épülete, kollégium (internátus) és „kórház” is van benne.
Oroszországban azonban a kórház (bolnyica) inkább csak olyan intézményt jelöl,
ahol felügyelnek a betegekre, a falvakban természetesen nincs magas szintű orvosi ellátás.

Az iskolának van múzeuma is, ennek azonban jóval nagyobb a híre, mint a gyűjteménye.
Legértékesebb kiállítási tárgya néhány agyagedény-töredék, amelyet a környéken találtak.
Természetesen a tárgyak kontextusa elveszett a régészettudomány számára,
s a múzeumban is csak találgatnak, honnan és mikorról származhatnak.

Finnugor vonatkozású tény, hogy a múzeum birtokában levő két vinillemez egyike éppen észt:
az észt rádió zenekara és Georg Ots orosz nyelvű felvételei hallhatók rajta, többek közt ez a dal:

Uráliak az Olümposzon

A téli olimpia már napok óta tart, de hétköznapjainkat ez valószínűleg kevésbé rendezte át, mint a játékok nyári változata szokta. Ha azonban kíváncsiak vagyunk, hogyan haladnak „a rokonok” a megmérettetéseken, az éremtáblázaton láthatjuk, hogy a finnek és az észtek egyelőre fej fej mellett állnak a 20. helyen egy-egy ezüstéremmel.

A finnek érmét Peetu Piiroinen szerezte félcső versenyágban. A sportoló nem bánkódott, hogy ezúttal csak a második helyet sikerült megszereznie, elismerte az amerikai győztes (Shaun White) elsőbbségét.

Az észtek Kristina Smigunja 10 kilométeres sífutásban lett második helyezett. A korábbi (2006-os) téli olimpiáról két aranyat is elhozó versenyző szoros küzdelemben maradt alul. A sportoló már abbahagyta a versenyzést a 2006/2007-es idény után, most visszatérve mégis megmutatta, mire képes. A hazai közönség pedig lelkesen fogadta Észtország első vancouveri érmét, a köztársasági elnök Toomas Hendrik Ilves és felesége az érmet ünneplő dallal lepték meg a versenyzőt. A pillanat emelkedettségéből mit sem vesz el, hogy a János bácsi a csatában refrénjét alakította át az elnöki pár: „Kristina võitis hõbemedali, Kristina võitis hõbemedali!” (Kristina ezüstöt nyert, Kristina ezüstöt nyert!) formára.

Azt hogy az Orosz Föderáció csapatán belül az egyes oroszországi kisebbségek hogyan oszlanak meg, illetve az olimpián hogyan veszik az akadályokat, már nehezebb átlátni vagy kideríteni. Mindenesetre ahogy a pekingi nyári olimpia idején is, a vancouveri játékok alkalmából is elkészítették a Queen We are the champions című számának számos újabb (különböző nyelvekre átírt) változatát. Ezek között találhatjuk a dal nyenyec remixét is, amelyben különösen érdekes megfigyelni, hogyan veszik ki a maguk részét a biztatásból a csillogó szemű rénszarvasok:

NRVV 42. – Szotnyikovo

Szotnyikovo, pontosabban a nevét viselő „kikötő” (valójában egy platform) aligha mondható utunk legizgalmasabb állomásának, mégis van annyira sajátos, hogy érdemes rá egy rövidke posztot szánnunk. Viszonylag szerencsés helyzet, hogy Bolsoj Atlimból mindig kijön legalább egy csónak minden szárnyashajóhoz, így akit nem várnak ismerősök, az is el tud jutni a faluig. (A fuvar ára 50 rubel.)

Miután szárnyashajónk kirakott minket, elporzik a messzeségbe.

Ha nem volt szerencsénk, túl sokan számítottak a helyi taxira, és mi már nem férünk be.
Pánikra semmi ok, vissza fognak térni értünk, s addig legalább körülnézhetünk.

Bár Szotnyikovo a hegyes oldalon fekszik, nem közvetlenül a parton,
hanem egy partközeli szigeten.
Ennek köszönhetően a partja inkább a mezei oldal partjára emlékeztet.

Ez a part van annyira magas (és a nyár előrehaladtával egyre magasabb),
hogy a vízbecsúszás kockázata nélkül ne mászhassunk fel könnyen a szárazföldre,
különös tekintettel a platform és a part között tátongó résre.
Mi több, a szigetre rá se láthatunk.

Ám amikor csónakunk visszatér és ráfordul a Bolsaja Atlimkára, már sejthetjük,
hogy festői látványra számíthatunk.

(A Bolsaja Atlimka nem becézett, hanem nőneművé képzett forma:
az oroszok szeretik nőneműsíteni a folyókat, a szintén nőnemű reka 'folyó' szó mintájára.)

Breaking uudised: jön az új magyar–észt szótár!

Tõnu Seilenthal körülbelül egy órával ezelőtt jelentette be a Facebookon, hogy befejezte az új magyar–észt szótár korrektúráját: ez volt a hatodik ellenőrzés. A szótár így most kb. 1300 kéziratoldal, de még hátravan a járulékos részek (borító, címlap, előszó, használati útmutató stb.) megírása. A hét második felében a szótárat beküldik a kiadóba, és nyárra remélhetőleg meg is jelenik.

Gratulálunk, és várjuk az új szótárt!

NRVV 41. – Hanti-Manszijszktól Szotnyikovóig

Utunk során most kihagyjuk azokat a településeket, ahol sejtésünk szerint már nagy valószínűséggel nem találunk hanti beszélőket. Első állomásunk Bolsoj Atlim lesz. Bolsoj Atlim kikötőjét Szotnyikovónak hívják, ez egy ma már nem létező falu nevét őrzi. A két állomás közötti területről csak a szárnyashajó fedélzetéről szerzünk benyomást.

A folyó két partja közül kétségtelenül a hegyes, azaz a nyugati nyújt izgalmasabb látványt.

A hegyek között néhol szűk hasadék nyílik, s egy folyócska kanyarog ki az Obra.

Időnként azonban szélesebb, sekély, de nyár végére már kiszáradt folyómedret pillantunk meg.
Legeltetésre csak az ilyen helyek adnak lehetőséget ezen az oldalon.

Az erdős és a kopár hegyoldalak váltakozása festői képet nyújt.

A leszakadó partfalak olyan formákat hoznak létre,

mint amilyeneket a magashegységekben láthatunk.

A kikötők általában egy úszó platformból állnak,
melyre esőtől és széltől védő várakozóhelyet helyeztek el.
A mezei oldal településeiből nem is látszik több.
(Jelizarovo, az első állomás, Hanti-Maszijszktól másfél órányira, 86 kilométerre)

A hegyes oldal települései viszont általában azért nem látszanak, mert a magaspartra épültek.
A partról meredek lépcsőkön kell felmászni magához a településhez.
(Karimkari, Hanti-Manszijszktól három és fél órányira, 185 kilométerre)

Az ilyen településeknél megtekinthetjük a lakosság motorcsónak-parkját.

A hegyes oldalon a kikötő időnként igen távol esik magától a településtől,
így abból semmit sem látni.

(Bolsije Leusi, Hanti-Manszijszktól négy órányira, 205 kilométerre)

Az ilyen állomásokra a helyiek motorcsónakkal jönnek ki ismerőseik elé.

Megérkezésünk előtt az utolsó megálló Malij Atlim (négy és egy negyed óra, 217 km).
Itt a folyóról is megcsodálható a régi fatemplom, mely jelenleg nem működik.
Korábban a környékbeli hantik ide jártak az „orosz isten”-nek áldozni.