Finnugor konferencia többféle is volt már az idők folyamán. Kezdődött a két világháború között a finnugor kultúrkongresszusokkal. Ebből ötöt is rendeztek. E konferenciákat röviden említi Szíj Enikő: A finn néprokonsági eszme az 1920-30-as években című tanulmányában (megjelent az Őstörténet és nemzettudat című kötetben, 1991-ben). Az 1928-ban Budapesten megrendezett konferenciára szerették volna meghívni a Szovjetunióban élő finnugor népek képviselőit, de a szovjet tudományos akadémia orosz nemzetiségű kutatókat kívánt küldeni. Így hamar kiderült, hogy a Szovjetunióban már új irányzat bontakozott ki a nemzetiségi politikában. A kultúrkongresszusok kénytelenek voltak a szovjet internálásokkal, a nemzetiségek tudatos háttérbe szorításával foglalkozni. E kultúrkongresszusok nem nevezhetők tudományos összejöveteleknek, inkább olyan nagyszabású családi találkozókhoz hasonlíthatnánk őket, ahol a cél mindössze annyi, hogy a távoli rokonok egymásra találjanak s efölött örvendezzenek. A ma létező összfinnugor rendezvények közül inkább a Finnugor Világkongresszusokhoz hasonlíthatnánk, semmint a tudományos eszmecserét szolgáló Finnugor Kongresszusokhoz. A kultúrkongresszusokról rendszeresen beszámolt Bán Aladár a Turán és más folyóiratok hasábjain (lásd itt).
A finnugor egymásra találás átkormányzása a tudományok területére az 1960-as budapesti Finnugor Konferenciával történt meg. Ez a rendezvény ötévenként ismétlődő, tartós tudományos fórummá alakult. Ebben az évben immár a 11. találkozó következik, s közülük a 4., amit Magyarországon tartanak (eddig kettő volt Budapesten, egy Debrecenben, most pedig Piliscsabán lesz). A Finnugor Konferenciák történetét Domokos Péter előadásából ismerhetjük meg, mely a legutóbbi joskar-olai konferencián hangzott el (megjelent a Magyar Tudomány 2006. évi 1. számában). E tudományos konferenciákat már sikerült megszervezni a hajdani Szovjetunió, majd Oroszország finnugor köztársaságaiban. A szervezés gyakran nehézkes volt, olykor-olykor itt-ott kisebb-nagyobb ellenállás is mutatkozott, de a magyar, finn és észt politikai támogatás segítségével csak sikerült 2005-ben Joskar-Olában, a mari fővárosban finnugor konferenciát rendezni. (Még a szovjet időkben, 1980-ban volt az első Finnugor Konferencia egy kisebb finnugor nép területén: Sziktivkarban, a Komi Köztársaság fővárosában.)
A Finnugor Konferenciák jelentősége, mint más tudományos konferenciáké is az utóbbi időkben csökken, illetve e konferenciák a megváltozott kommunikációs térben új arculatot keresnek maguknak. Inkább reprezentatív események, mint a tudományt konkrét eredményekkel előre vivő alkalmak, inkább a személyes találkozást szolgálják, mint a tudományos eszmecserét. A modern és gyors összeköttetést lehetővé tevő eszközök, különösen az internet átalakították az egymástól térben távol lévő tudósok munkáját, megvalósítva a mindennapi érintkezést és konzultációt. Így a konferencia már nem létszükséglet a tudományos életben.
Újabb fejlemény, már a Szovjetunió felbomlása után, hogy finnugor írótalálkozókat is rendszeresen szerveznek. 1989-ben az első ilyen még lényegében spontán módon szerveződött meg Joskar-Olában. Eleinte 2-3 évente, most már pedig rendszerszerűen 2 évente összejönnek a finnugor írók a finnugor világ különböző pontjain eszméket és szép gondolatokat cserélni. 2008-ban rendezték a 10. Finnnugor Írókongresszust, ismételten Joskar-Olában, idén pedig a 11. esedékes, a finnországi Ouluban (beszámoló és riport a 10. találkozóról). Az írókongresszusokat igen gyakran rendezik Oroszország valamely finnugor köztársaságában. A rendezés körüli nagyobb problémákról nem tudni.
Az utóbbi másfél évtized legnagyobb finnugorközi fejleménye a Finnugor Világkongresszus nevű politikai szervezet megalakulása volt. Ebben múlhatatlan érdemeket szerzett Nanovfszky György, Magyarország egykori moszkvai nagykövete. A Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezetének elnöke Rubovszky Éva. A négyévente megrendezésre kerülő kongresszusok közötti időszakban rendszeresen ülésezik a Konzultatív Bizottságnak nevezett végrehajtó testület (magyar koordinátora Pusztay János). A Finnugor Világkongresszus olyan politikai intézmény, melynek tekintélyét az esedékes összejövetelen megjelenő államelnökök is jelzik. 2008-ban, Hanti-Manszijszkban, az 5. világkongresszus ünnepélyes megnyitóján részt vett és beszédet mondott az Észt Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció elnöke is. A magyar államfő ekkor jelentette be, hogy a következő világkongresszus hazánkban lesz, Komáromban…
A napjainkban sikeresen működő finnugor tudományos, művészeti és politikai konferenciák után emlékezzünk meg végre címadó tárgyunkról, egy csendben kimúlt fórumról, a Finnugor Történészkonferenciáról. A Finnugor Konferenciák több mint ezerfős tömegében, a számtalan szekció között bolyongó történészek szerettek volna egy kisebb, de szakmaibb rendezvényt tartani. Így szervezte meg segítőivel Kyösti Julku professzor 1993-ban Ouluban az első Finnugor Történészkonferenciát. Az eseményről Klima László számolt be a Századokban.
Kyösti Julku ezen a konferencián adta elő nagy érdeklődés mellett új finn őstörténeti elméletét, melynek lényege, hogy a finnek nem az Urál mellékéről vándoroltak mai lakóhelyükre. Erről Finnországban komoly vita bontakozott ki.
A konferencia előadásai két kötetben jelentek meg (Historia Fenno-Ugrica I /volumina 1-2/ Congressus Primus Historiae Fenno-Ugricae Oulu 14.–18.6. 1993 Revalae 1996.). A kötetek kiadója az Ouluban létre jött finnugor történésztársaság, a Societas Historiae Fenno-Ugricae volt. Az új társaság vezetésébe magyar kutatókat is beválasztottak.
A konferencián nagy számban jelentek meg és igen jól érezték magukat a finnugor népek történelmével foglalkozó oroszországi finnugor kutatók. Ez nagyban zavarta az orosz belbiztonsági szerveket, ezért a szovjet módszereket elővéve igyekeztek finoman akadályozni állampolgáraik részvételét a következő történészkonferencián, amelyet Tallinnban tartottak, 1998-ban. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a történészkonferencia sikeres rendezvény. A résztvevők örömmel fogadták Valerij Patrusev ajánlatát, hogy a következő konferenciát 2003-ban, Joskar-Olában rendezzék meg. Ez súlyos hiba volt. A finnugor történészkonferenciát ugyanis finom módszerekkel orosz belüggyé tették. A következő konferencia szervezéséről a Societas Historiae Fenno-Ugricae vezetőségének magyar tagjai sem tudtak semmit. 2008 nyarán jöttek a hírek egyes jó szándékú, be nem avatott rendezőktől, hogy lesz konferencia, s vajon miért nem jelentkeznek a külföldi, így a magyar kutatók sem? A lassan szivárgó hírek s a késve érkező jelentkezési lapok miatt igen kevés külföldi finnugrista vett részt az eseményen (Magyarországról csak Domokos Péter és Fodor István).
A konferencia kötetéből (Formirovanyije, isztoricseszkoje vzaimogyejsztvije i kulturnije szvjazi finno-ugorszkih narodov. Matyeriali III Mezsdunarodnovo isztoricseszkovo kongressza finno-ugrovedov. Joskar-Ola, 2004.) következtetve a szervezők között – feltehetőleg nem saját ötletükből eredően – eluralkodott a félelem, hogy mi lesz, ha a finnugor történészek aknamunkája következtében tovább bomlik az egykori orosz majd szovjet birodalom. Ezért a plenáris előadásokat a finnugor népek történetének kutatásában abszolút ismeretlen szakemberek tartották, akik arról értekeztek, hogy miért jó az egységes Oroszország, s abban miért jó a finnugoroknak. Ezután a kis finnugor köztársaságok akadémiai intézetének vezetői hitet tettek az egységes Oroszország mellett.
Hogy ez miért kellett? Nem tudom. Szerintem nem a finnugor történészektől kell félteni Oroszország egységét. Mindenesetre a félelem olyan nagy volt, hogy a 2008-as történészkonferenciát tudtommal meg sem rendezték. A Societas Historiae Fenno-Ugricae elvesztette ellenőrzését az események felett. Az alapító, Kyösti Julku ezt már nem érte meg. 2007-ben elhunyt.
Bejegyzések
