Nyenyec nyúz

A világon számos film készül évente az eltűnőben levő kultúrákról, identitásuktól megfosztott kisebbségekről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a téma ne lenne aktuális, vagy hogy a mondanivaló elcsépeltté válhatna. Különösen megrázók azok a munkák, amelyek gyerekek sorsán keresztül mutatják be az erőszakos asszimiláció okozta károkat, amelyek mind az egyén, mind a közösség sorsát megpecsételhetik.

A nyenyecekről Magyarországon keveset tudunk. (A múltkor az egyik barátom azt mesélte, hogy munkatársa eldicsekedett neki, milyen elegáns nyenyecből készült bundát vett...) Markku Lehmuskallio és Anastasia Lapsui sokat tesznek azért, hogy a világ, legalábbis a (művész)mozik közönsége megismerhesse a tundrai népek életét. Az isten menyasszonya (Jumalan morsian, 2004) című filmjük kapcsán már bemutattam munkásságuk egy részét. A Seitsemän laulua tundralta (Hét ének a tundráról, 2000) című munkájukban különböző tundrai emberek sorsát tárták a nézők elé. Azonban ebből a tablóból kimaradt néhány történet, többek között az is, amelyet legújabb filmjükben dolgoztak fel.

Új filmjük, a Sukunsa viimeinen (angol címe: Pudana – Last of the line) egy nyenyec kislányról, Nekóról szól és a szovjet időkben játszódik. Nekót elszakítják a családjától, a tundrától és a hagyományos nyenyec kulturális háttértől. A bentlakásos iskolában elveszik a nevét, a Nadja nevet ragasztva rá, és igyekeznek (márpedig ebben az időszakban (is) nagyon sikeresek voltak az ilyen irányú igyekezetek) kitörölni az emlékezetéből mindazt, amit családjától tanult, legyen az nyelv, szokás vagy hagyomány. A történet megtörtént eseten alapul, a film narratátorát, a felnőtt Nekót, Nagyezsda Pirenko játssza, aki nyenyec tanárként dolgozik; Neko sorsa az ő életét meséli el.

A filmet bemutatták többek között Berlinben is, Finnországban a múlt héten volt a premierje. A hivatalos honlapon angolul is olvashatunk a filmről, illetve megtekinthetjük a film bemutatóját. A rendező-író páros egyik tagjával, Markku Lehmuskallióval készült interjú pedig (finn nyelven) itt meghallgatható.

Sáfrány József filmje Hanti-Manszijszkról

A film a szokásosnál korrektebb, pontosabb, és jót tesz neki az (ön)ironikus hangnem. Talán ennek járuléka, hogy a város nevét a narrátor kerekítetlen a-kkal ejti, és hogy a város korábbi nevét, az Osztyako-Vogulszkot kissé túleffektálva [asztyekovogulszk]-nak ejti a narrátor.

A legjelentősebb tévedés, hogy a manysikat következetesen manyszikként emlegeti (az orosz megnevezés alapján). Ellenhatásként az MTV honlapja a várost nevezi Hanti-Mansijszknak.

A másik jelentős tévedés, hogy az egyetem előtt nem Cirill és Metód, hanem Platón és Szókratész szobra áll.

(Ismét nāj āγi-nak köszönjük a felfedezést.)

An Englishman in Izhevsk

Az alábbi útifilm, bár műsorvezetője kétségtelenül született angol, valójában orosz gyártású, a Russia Today című angol nyelvű orosz csatorna műsora. Tematikája is a szokásos orosz értékrendet tükrözi: Udmurtia két szempontból érdekes, a fegyverek és Csajkovszkij miatt. Számunkra izgalmasabb lenne a középső (kb. a 13. és a 20. perc közötti) szakasz, mely az udmurtokat mutatja be. Ennek szemlélete is tipikusan oroszos, az udmurtok kissé furcsa, mondhatni hibbant népség (érthetetlen módon időnként dalra fakadnak), de csinálnak néhány érdekes dolgot, pl. a perepecset (az angol szövegben az orosz többes számú alakja, a perepecsi szerepel).

A filmben nem hangzik el, hogy a nénik tradicionális vendégfogadó, ill. -búcsúztató dalokat énekelnek, amelyre a vendég teljesen inadekvát (odaátról nézve: bunkó) módon reagál. Hasonló szörnyű udvariatlanság és a házi etikett súlyos megsértése, amikor nemezcsizmájával betrappol a házba. Ráadásul a film úgy állítja be, mintha valóban egy udmurt háztartásba térne be, holott nyilvánvalóan múzeumban (feltehetően a ludorvaji etnográfiai múzeumban) vannak.

Mordvin nyelvjárási szótár az interneten

Folytatódik az elektronikus szótárak dömpingje. Ezúttal Heikki Paasonen Mordwinishes Wörterbuchja érhető el Jack Reuternek köszönhetően. A szótár németül adja meg a jelentéseket.

A keresési módszerek egyelőre kissé fapadosak, de jól használhatók. A főoldalon a kezdőbetűk alapján választhatjuk ki a címszavakat, de kereshetünk a nyelvjárási adatokra, illetve a mai erza irodalmi forma alapján is. Lehetőség van továbbá a címszón belüli alakváltozatokra való keresésre szókezdet és szóvég szerint, továbbá hasonló módon kereshetünk a példatárban is. A szótárat a gyűjtőpontok felsorolása egészíti ki: ez a Paasonen-korabeli, ill. a szovjet (mai?) elnevezéseket, ill. közigazgatási elhelyezkedését is mutatja.

NRVV 44. – Élő formaművészet Bolsoj Atlimban

A régi és az új együttélése mindig érdekesebbnek tűnik, mint a régi és az új külön. Valójában persze a keveredéssel is nap mint nap találkozunk, ezért igazán csak azokra érdemes felfigyelnünk, amelyek számunkra szokatlanok.

Bár Bolsoj Atlim nem a modern építészet fellegvára, a házak többnyire új építésűek,
a vidéki Oroszországban bárhol állhatnának, tájspecifikus jegyeket nem mutatnak.
Ellenben néhány kertben még áll a lábaskamra, amelyet eredeti funkciójában használnak.


Ez a bácsi a legnagyobb természetességgel indul bogyót szedni
a hagyományos nyírkéregputtonnyal.


Ezen a tűpárnán a hagyományos hanti gyíkmotívumot találjuk,
oldalt a globalizációs gyöngykrokodillal szegélyezve.


Az olyan hagyományos eszközök, mint a halszállító szán,
már a modern élet biztosította alkatrészekből épülnek.
A hal tárolására hegesztéssel átalakított olajoshordót használnak.
(Természetesen télen, jég alóli halászathoz.)

Végül a nem is olyan régi és az új keveredésének egy zavarba ejtő példája.
Az iskola kerítésén a Jugra felirat és az ötágú csillag egyaránt fellelhető.
A Jugra elnevezést a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben hivatalosan 2003-tól használják.

Ebben az időben az ötágú csillag már régen nem tartozott a hivatalos állami szimbólumok közé.
(Igaz, a hadsereg szimbolikájának ma is része.)
Nem világos, miért került fel a kerítésre: lehet, hogy csupán régi öntőformát használtak,
és ezt utólag egészítették ki a Jugra feirattal.