A medve bőrére

Folytatva az északi népekről szóló (dokumentum)filmek bemutatását, a Tórum fiai (Toorumi pojad, 1989) című filmet és ezzel kapcsolatban Lennart Meri munkásságát mindenképpen meg kell említeni. Lennart Meri (1929–2006), író és rendező, 1992 és 2001 között az Észt Köztársaság elnöke volt, küzdött az észt függetlenség visszaállításáért. Munkáival sokat tett a finnugor népek megismertetéséért, olyan eseményeket és szokásokat is sikerült rögzítenie, amelyeket a közönség korábban csak írásos beszámolókból ismerhetett. Műveit nem fogadta mindenki kitörő lelkesedéssel, egyik leghíresebb filmje, a Tejút szelei (Linnutee tuuled, 1978) sokáig be volt tiltva a Szovjetunióban.

2009-ben, Lennart Meri születésének 80. évfordulóján egy két DVD-ből álló gyűjteményt adtak ki Észtországban Lennart Meri A finnugor népek filmenciklopédiája (Lennart Meri Soome-ugri rahvaste filmientsüklopeedia) címmel, amely a szerző öt filmjét tartalmazza, többek közt a Tórum fiai és a Tejút szelei című alkotásokat is.

A Tórum fiai 1988–1989 között készült, és egy 1985 szeptemberében és egy 1988 augusztusában végzett terepmunka eredményeit tárja a nézők elé. A film fő témája a medveünnep. A cím részben a medvére utal, amelyet az obi-ugor mitológiájában Tórum (a főisten, Ég-Atya) gyermekének tartanak, ugyanakkor a hantikra is, akik Tórum leszármazottai. A medve leöléséhez kapcsolódó engesztelő áldozati szertartás számos táncos-énekes, színjátékkal egybekötött részt tartalmaz, így alkalmas nemcsak az ünnep, hanem a hanti hitvilág és hétköznapok bemutatására is. Megismerhetjük a hantik halászó-vadászó életmódját, amelyet az olajkitermelés a megsemmisüléssel, de legalábbis ellehetetlenüléssel fenyeget. A film megszólaltatja az Agán folyó partján élő hantikat, bemutatja, milyen problémákkal kell szembenézniük a 20. század végén. A Tórum fiai nemcsak finnugoros szemmel lehet érdekes, a komoly és játékos elemeket ötvöző medveünnepi szertartás akár színházkutatóknak is kínálhat érdekes párhuzamokat, pl. az ókori görög színjátszással összevetve.

Rendkívüli poszt: Az új udmurt–orosz szótár letölthető!

Ismét meg kell szakítanunk posztjaink szokásos rendjét egy rendkívüli hírrel. A 2008-ban kiadott, minden eddiginél terjedelmesebb, de kereskedelmi forgalomban nem kapható udmurt–orosz szótár pdf-ben letölthető.

Sajnos beszkennelt változatról van szó, így elég terjedelmes és nem is kereshetünk benne könnyebben, mint a papírszótárban, de legalább már így megvan.

Őstörténeti írások a Vasi Szemlében/2

Fodor István és Veres Péter a Rénhírekben már ismertetett cikke után következik a folyóiratban Jankovics Marcell rövidke írása: Ugor hallja, türk látja. – Muszáj választani? (45–53.). A muszáj kérdése minket is foglalkoztat: muszáj volt ezt így megjelentetni? A cikkből megtudhatjuk, hogy vannak úgynevezett „hivatalos nyelvészek”, akik mellesleg „ortodoxok” is, és az ő viselkedésük generálja az ellentáborban azt az érzést, hogy „őseink a »halszagú atyafiságból« szakadtak volna ki”. Hiába, a téveszmék kiirthatatlanok. Számomra értelmezhetetlen az antifinnugristák által használt hivatalos és ortodox nyelvész terminológia. Ha van ilyen, akkor létezik hivatalos, ortodox matematikus, fizikus, biológus stb. Mondja-e rájuk valaki ezeket a jelzőket? És miért nem? (E kérdést árnyaltabban megközelíti Hoppál Mihály, erről lásd lejjebb.) Na és, ha ők hivatalosok és ortodoxok, akkor már ők tehetnek arról, hogy az ellentábor képtelen a nyelvi rokonságtól elvonatkoztatni a genetikai kapcsolatot és a kulturális rokonságot? Az úgymond hivatalos, ortodox nyelvészek ezt az elemi hibát nem szokták elkövetni.

A gyermeteg bevezetés után Jankovics Marcell az eurázsiai mítoszok összefüggéseit vizsgálja. E témáról kifejtett gondolatait mindig nagy érdeklődéssel olvassuk. Írásának ez a része már a következő három cikkhez kapcsolódik. Közben azért elejt néhány megjegyzést arról, hogy Árpád népe török volt, a magyarságnak pedig belső fejlődésű saját nyelve van kezdettől fogva, mely nézetek felbukkantak már különböző tudományos fórumokon, s lehet is róluk vitatkozni. De nem egy ilyen rövidke, elnagyolt, jegyzetek és bibliográfia nélküli írás alapján (pl.,ahol van hivatkozás – László 1985, Vékony 2002, mindösszesen kettő –, az sincs feloldva a cikk végén).

Jankovics Marcell elegyes őstörténeti-folklorisztikai írása átvezet a következő három cikkhez. A Hoppál Mihály tanulmányával kezdődő blokk a magyar folklórhagyományok eurázsiai gyökereit vizsgálja.

Hoppál Mihály összefoglalást nyújt Ősvalláskutatás (irányok és eredmények) című tanulmányában (54–64.). Bevezetőjében érinti azt a kérdést is, amely Jankovics Marcell számára az ortodox finnugristák és igazhitű ellentáboruk küzdelmében jelenik meg. Hoppál Mihály általában tér ki a tudomány és a közgondolkodás kapcsolatára, a tudományközi együttműködés nehézségeire, s a tudósok közti elfogultságra, szimpátiára. Ilyen megközelítésben már beszélhetünk ortodox tudósokról. Szemünk előtt meg is jelenik néhány figura: kedves vagy kedvetlen öreg bácsi (ritkábban néni), aki valaha tudott valamit, azt meg is írta, de már évek óta nem olvas szakirodalmat, ámde kicsiny hatalmát, tekintélyét olykor-olykor nemtelen eszközökkel is védelmezi, s nagyon haragszik a fiatalokra. Igen, ilyet már láttunk, s nemsokára magunk is ilyenek leszünk. Akár halbiológusok vagyunk, akár finnugristák.

A tudományos nézetek megújulásának, elfogadásának kérdése azért érdekli Hoppál Mihályt, mert véleménye szerint „paradigmaváltás várható az összehasonlító kultúrakutatás területén”: az eurázsiai léptékben megnyilvánuló meglepő összefüggéseket a szerző összekapcsolja a mém-kutatással. Írása az Uráli Mitológiai Enciklopédia munkálatairól szóló beszámolóval zárul.

Szabó László (Az oszét nart eposz magyar nyelven, 65–72.) és Agócs Gergely (Kazária, avagy a „tükör túloldala”. A magyar folklór észak-kaukázusi párhuzamairól, 73–78.) írása a Hoppál Mihály által vázolt eurázsiai összehasonlító vizsgálatokhoz nyújt egy-egy érdekes adalékot. Habár a magyar folklór keleti kapcsolatai eddig is tudottak voltak, de újabb és újabb elemeit tárják elénk a kutatók.

Rendkívüli híradás! Észt ételek az M-ben!

Bár a honlapjukon még nem látható, az észt hét alkalmából észt ételeket kínál Budapest egyik legszerethetőbb étterme, az M. Kedvcsinálónak pácolt és füstölt halakat és céklát ígérnek.

NRVV 46. – Serkali

Serkali ob-ugrisztikai szempontból szintén legendás hely, az egyik nyelvjárás névadója, Wolfgang Steinitz gyűjtéseinek köszönhetően az egyik legjobban dokumentált nyelvjárásé. Ma azonban már csak egy-két beszélőt lehet fellelni, az ő tudásuk is meglehetősen töredékes már. Más nyelvjárások beszélőiből is legfeljebb mutatóba akad.

Serkali is a hegyes oldalon terül el, de inkább fennsíkot alkot, a part felőli oldala pedig erdős,
így nem gyönyörködhetünk olyan látványos panorámában, mint Oktyabrszkojéban.


A települést sárgára festett gázvezetékek hálózzák be, itt is jellemző a deszkákból ácsolt járda.

A kikötőből meredek kaptatón jutunk fel a településre, ...


... ahol azonnal a Serkali látnivalóit felsoroló táblába ütközünk.
A nevezetességek a következők:
1. A Megváltóról elnevezett templom,
2. A falu alapításának emlékműve,
3. A győzelem parkja,
4. kupecház a XIX-XX. század fordulójáról,
5. néprajzi múzeum.
Utóbbival legközelebb foglalkozunk, a park és a kupecház pedig nem igazán látványos.


Serkali egyházi központ volt, de temploma látványosnak nem mondható.
1904-ben épült a korábban itt álló XVIII. századi fatemplom helyére.
Neoklasszicistán szögletes homlokzata és ívelt kapukerete sajátosan diszharmonikus.
Nincs olyan rossz állapotban, de felújításra szorulna, jelenleg csak alkalmanként használják.

A templomot eredetileg öt torony díszítette: ezt, akárcsak a harangtornyot,
helyre kell állítani.


A települést legkorábban egy 1595-ös dokumentumban említik,
ezért innen számolják a település születését:
valójában persze a település már korábban is létezett,
nem meglepő módon nem mai helyén, hanem attól néhány kilométerre,
az Obtól távolabb, a Serkalka folyó mentén.
A település neve a komi Sörkar (kb. Hátvár) szóból ered, hanti neve, Saskurt ugyanezt jelenti.
(A -kal- elem tehát ugyanaz, mint amit Sziktivkar,
Kudimkar, Narikar vagy Karimkari nevében találunk.)


Az emlékmű sajátos formájával hívja fel magára a figyelmet.



Posztmodern szívünket azonban leginkább ez az emlékmű dobogtatja meg.
Semmilyen feliratot nem visel, így értelmezési lehetőségeink határa a végtelenbe tágul.
Nevezhetjük a felejtés, a nihil vagy az emlékműállítás szokása emlékművének is.
(A további javaslatokat a kommentekbe kérjük.)

A település leglátványosabb része talán az Ob mentén húzódó magaspart.

Természetesen Serkalinak is megvan a maga halászkikötője...

...ahol érdekesebbnél érdekesebb építményeket szemlélhetünk meg.
Fő építőanyagnak a fa és a hajóroncs tekinthető.
Az építmények oldalán látható barnás sáv mutatja, meddig áradt tavasszal az Ob.

A mai települést északról a Serkalka határolja, ezen felhajózva lehet eljutni a valamikori erődhöz
(ma azonban ennek nem látszik nyoma, csak az ásatások alapján ismert).

A települést délről is folyó határolja, de ez nyárra szinte teljesen kiszárad.
Itt hajóroncsok romantikus látványában gyönyörködhetünk.