Mikortól halszagú a rokonság?

Békés Vera A hiányzó paradigma című tudományfilozófiai művében a magyar nyelvtudomány történetének néhány fejezetét vizsgálja. A kötet egyik fejezetében a hazai finnugrisztika kezdeteit veszi górcső alá. Jelen sorozatunkban innen ismertetünk néhány megállapítást: Elsősorban a történeti-filológiai kutatás eredményeire koncentrálunk, a tudományfilozófiai megállapításokat, mivel azok egy szélesebb keretbe illeszkednek, elhagyjuk.

Meglehetősen közismert dolog, hogy a finnugor nyelvrokonsággal kevésbé szimpatizálók „halzsíros atyafiak”-ról szoktak beszélni. A szakirodalom nem egyszer úgy mutatja be az első finnugristákat, Sajnovicsot, Gyarmathit, Regulyt, Hunfalvyt, Budenzet stb., mint akik a közhangulattal szembeszegülő magányos hősként küzdöttek meggyőződésükért. Nem együkről állítják azt, hogy a meg nem értés elkedvetlenítette őket, ezért életük végén megkeseredve fordultak el a finnugrisztikai kutatásoktól.

Kétségtelen, hogy a finnugor rokonításnak mindig is voltak ellenzői, tipikus példája ennek Barcsay Ábrahám alábbi gúnyverse:

Sajnovics jármától óvjuk
nemzetünket,
ki Lappóniából hurcolja
nyelvünket.

Sajnovicson köszörülte a nyelvét Orczy Lőrinc is:

Te pedig, csillagász bár akárki lehetsz
Kedves rokonaidhoz tüstént visszamehetsz
Vélek száraz halból készült málét ehetsz
Mert lám, ítéletet nyelvünkről nem tehetsz.

Tóth Béla a Szállóigék lexikonában Barcsaynak tulajdonítja a „halzsíros atyafiság” kifejezést, azonban ezekben a szövegekben nem kerül elő. A kifejezés legkorábban Mátyás Flórián 1859. július 7-ei, A magyar nyelv Finnítési Törekvések ellenében akadémiai székfoglalójából adatolható, de ott is csak egyik fele, az „atyafiság”.

A két kifejezés együtt, ha nem is jelzős szerkezetként, 1858-ban bukkan fel Tatár Péter Gvadányi-átiratában (műveiről Arany János is írt), melyben a peleskei nótárius az akadémiára érkezik, és ott felháborodik a finnugor rokonságot hirdető tudósokon:

S Istvánfyt, Thuroczyt és híres Bonfinust,
És a derék Belae Regis Notariust
Mind halomra dönté, azt meg mutogatvén, Hogy a
magyar nép a Finntől származván
A jeges tengernek az ő Czethalával
Grönland jégmedvéje s kövér fókával
Atyafiságban van, s onnan jöttek ide,
Kutyák által vonott szánkókon télire,
S Árpád, Tuhutum, Kund, Bulcs, Lehel és Csaba
És többiek mind nagy Grönlandiába És
Finnlandiában halzsírral éltenek
Mitől unokáik megcsömörlöttenek
[...]
A párducos hősökből, kik lóháton jártak
Buzogánnyal, karddal és kjákkal vívtak,
Csinál halzsírevő nyomorult törpéket.

Maga a jelzős szerkezet csak 1893-ban, Szarvas Gábor visszaemlékezéseiben bukkan fel. Szarvas fiatalabb korában maga is finnugorellenes érzelmeket táplált, és így emlékezik vissza: „a 'halszagú atyafiságnak' már csak a gondolata is lázongásba hozta véremet s Básta neve alig volt gyűlöltebb előttem, mint a Hunfalvy-Budenz név”. Visszaemlékezései szerint a Nyelvtudományi Közleményeket „Halszagú tudomány nem kell!” felkiáltással utasította el, de később mégis e folyóirat hatására „lett Saulus Paulussá”.

Békés Vera szerint az 1850-es, 1860-as években a finnugorellenesség inkább csak a műveletlenebb rétegeket jellemezte, de a „halzsíros atyafiság” kifejezést ők sosem használták: ezt később, az 1890-es években adták a szájukba ellenfeleik, akik ezt a korszakot egyfajta hőskorként szerették volna feltüntetni. Bár az atyafiság és a halzsír korábban is felbukkannak már a finnugorellenes szerzőknél, szállóigévé a „halzsíros atyafiság” szókapcsolat csak az 1890-es években, éppen Szarvas visszaemlékezései alapján válhatott.

Boda László: Az ugorok. Miért nem finnugor a magyar nyelv?

Csomagot hozott a postás. Benne egy könyv. Az első lapon ajánlás: Kollegiális tisztelettel: Boda László. Nézzük hát, mit küldött a kolléga!

A könyv előszavából kiderül, hogy a „finnugor nyelvészeti modell”-ben logikai ellentmondás van: a szerző szerint nem lehet finnugor alapnyelvről beszélni, hiszen az alapnyelv idején még a finn nyelv nem létezett. Hát… lát itt valaki más a szerzőn kívül logikai ellentmondást? Bárminek nevezhetjük a finnugor alapnyelvet, ez megegyezés kérdése. A nevétől függetlenül a jelenség elemezhető, vizsgálható. Nevezhetjük akár üvegtigrisnek vagy fapumának is. Egyébként a fogalom neve változott, Budenz József például ugornak nevezte, de ez ugyanazt jelentette a számára, mint nekünk a finnugor.

Az előszó következő gyöngyszeme a szerző nagy felfedezése: Eurázsia térképe hemzseg a két szótagú, -a végű földrajzi nevektől, amelyek „erősen jellemzők az ugor nyelvekre”. Ezt eddig nem tudtuk… Na és Amerika? Természetesen ott is voltak ugorok, éspedig az őslakók között: ugor helynév a Grand Canyontól délre Lake Havasu, de akit ez nem győz meg, ott van Musqwa, „a mai Moszkva ugor utódneve”. (Vajh miért az „utódneve”, miért nem az „elődneve”? Itt Boda László logikai ellentmondásba keveredik, mivel a következő mondatában arról ír, hogy ez az adat az ugor ősnyelv 12 000 éves voltára utal.)

A szerző szerint „a magyar nyelv őrizte meg leginkább a két szótagú -a végű neveket, magasan kiemelkedve ebben az ún. finnugor nyelvek közül”. Ez a megállapítás sem A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár alapján született…

Tovább lapozva, végre kibújik az a bizonyos szög a könyvből, amely a szerző fejébe ütődött: Boda László fel van háborodva azon, hogy Kalevi Wiik a „finnugort nyelvi nagyhatalommá kívánja tenni”. Nyomják szegény magyarokat a finnugorok között! (Mert olyan kevesen vagyunk?) Boda László szerint a magyarok nem finnugorok, hanem „magyar ugorok”. Mi is vagyunk olyan hetyke, vitéz nép, mint a finnek! A mi történelmünk dicsőségesebb! (Mondhatta volna azt is, hogy mi apukánk – Árpád apánk – pedig erősebb…)

Az előszó végszava a köszöneté: a szerző köszöni Szabó István Mihály akadémikus lektori segítségét és véleménynyilvánítását. Igen, ő az a mikrobiológus, aki megoldotta a magyar őstörténet rejtélyét (köszönjük szépen). Hozzá társul most Boda László, aki amúgy teológus egyetemi tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de könyvében filozófiai eredetkutatónak nevezi magát.

Alig írtam valamit az előszóról, de ez is sok volt. Óvok mindenkit a könyv elolvasásától! Szinte minden szavához, gondolatához több mondatnyi kommentár, helyreigazítás kívánkozik. Megdöbbentő mű! Nincs értelme végigmenni az egészen. Inkább összefoglalom a lényeget: Laci bácsi, ezt így ne!

Minden hibája ellenére ez a könyv magában hordozza a lehetőséget, hogy egy jobb mű szülessék belőle. Ehhez azonban el kell ballagnunk vele a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtőbe, és ott a Papír feliratú konténerbe kell pottyantanunk.

Udmurt népviseletek

Bavli udmurt menyegzői viselet

Déli udmurt ünnepi felsőviselet, Vjatkai kormányzóság, Jelabugai járás, a 20. század eleje

Ünnepi férfi viselet hímzett köténnyel, karligani udmurtok (Marij El),
P. Danyilov (Izsevszk) terve, 1990-es évek

Ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Glazovi járás, Koszino, a 20. század eleje

Hajadon viselete, Vjatkai kormányzóság, Glazovi járás, Koszino, a 20. század eleje

Kámán túli férfi ünnepi viselet, Szverdlovszki terület, Krasznoufimszki járás, 1990

Női ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Szarapuli járás, a 20.század eleje

Férfi és női ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Szlobodszkoji járás, a 20. század eleje

(Forrás)

Beszélgetés ma este az Írók Boltjában

Ma a poszt helyett élőben jelentkezünk.

Kálmán László a nyelvrokonság bizonyításáról

Kálmán László nyelvész Szőcs Géza nyilatkozata kapcsán adott pénteken telefonos interjút a Klubrádióban. A nyilatkozatot mindenképpen érdemes meghallgatni. Kálmán László azonban nem finnugrista és feltehetően nem is tudott készülni az interjúra: bár amit általánosságban elmond, tökéletesen megállja a helyét, ha már itt idézzük az interjút, néhány helyen pontosítanunk kell.

A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár szerint magyar habnak megfelelő főnév a finnben nem maradt fenn, a megfelelés gyanújába keveredik viszont a kumpua- 'bugyog, buzog' ige, amit talán a habnak megfelelő tőből képeztek. Az Uralisches etymologisches Wörterbuch viszint ugyanezt az igét már biztos megfelelésnek mondja, sőt, szerinte főnévi megfelelés is van: kumpu 'domb' (de ebben az -u képző). Megvan viszont a szó a hantiban és a manysiban (különböző nyelvjárásokban hump, kump-szerű alakokban) 'hullám' jelentésben, és valószínűleg ez volt az eredeti jelentés.

A magyar dobnak viszont egyedül a manysiban van megfelelője, ez kb. tómp- hangzású és '(nyíllal, puskával) lő' jelentésű.

Aki megtanult finnül számolni, gondolhatja, hogy Kálmánnak nincs igaza, hiszen a kuusiban s van és nem t. Csakhogy ez a s t-ből keletkezett, a ragozásban meg is jelenik (pl. kuute-en 'hatig'). Ugyanakkor a megfelelés tényleg nem teljesen szabályos, ugyanis a finnben hosszú -tt-nek kellene állnia, amiből viszont nem fejlődhetett volna s. Ilyenek sajnos előfordulnak, és ha csak magyar–finn megfelelés lenne, talán nem is fogadnánk el biztos etimológiának. Viszont az a tény, hogy a rokon nyelvek sorában egymásnak megfelelő szavak állnak, csak a finnségi és a lapp kivételesek, viszont az eltérés minimális (váratlan rövidülés, amely talán összefüggésbe hozható az u megnyúlásával), inkább arra utal, hogy szabálytalan a fejlődés, mint arra, hogy az adott jelentésben egy teljesen más eredetű szó van meg ezekben a nyelvekben.