MorDvIZAJN

Szaranszk (Mordovia fővárosa) utcáit róva egyre többször lehet erza, illetve moksa feliratokra bukkanni. Bár ezek továbbra is inkább csak üzletnevek vagy utcanévtáblák, tehát vagy hivatalos kezdeményesre jöttek létre, vagy az egzotikus csengésük miatt választhatták őket a tulajdonosok. Mint például a Szjulgamo 'melltű, csat' elnevezésű esküvői szalon esetében.) Ha nem nyelvi szempontot veszünk figyelembe, akkor viszont sokkal markánsabb a mordvinok jelenléte a városban. Mondjuk persze kérdés, hogy például a palacsintázó álnépviseletbe öltözött pincérnői között vannak-e egyáltalán mordvinok.

A gyarapodó számú szuvenírboltokban viszont a gagyi tucattermékek mellett egyre inkább megjelennek erza-moksa népművészek munkái is. Ilyen például az az üzlet, amely etnodizájn szalonként titulálja magát, és oroszul az Új külső (Novyj zgljad), moksául pedig a Valda 'fény, ragyogás' elnevezést alkalmazza. A kisebbségi kultúra motívumainak felhasználása egy új dizájn kialakítása éredekében valószínűleg világjelenségnek tekinthető, már hazánkban is találkozhatunk ilyen törekvésekkel.

A bolt egyúttal kiállítóteremként is szolgál. Ha arra van valakinek igénye, varrathat magának teljes népviseletet is, a kedves kiszolgálószemélyzet szakszerű tanácsokkal látja el a vevőket. Nemcsak autentikus viseleteket lehet azonban itt vásárolni, az üzletben etnofuturista termékek is megtalálhatók, általában a Nemzetiségi Intézetben tanuló hallgatók munkái. A házi szőttesek, hagyományos népi öltözetek mellett kerámiatermékek, fafaragványok is megvásárolhatók az üzletben, például ősi házibálványokat idéző kis fafigurák vagy népviseletes kerámiabábuk, amelyek már nemcsak erza és moksa változatban kaphatók, hanem kiegészültek más finnugor népek öltözékét bemutató babákkal. Népszerűek ugyanakkor még a különböző népi motívumokkal ellátott kiegészítők, ékszerek is.

A tendencia mindenképpen üdvözlendő, a korábban "láthatatlan" mordvin kisebbség és kultúra egyre inkább részévé kezd válni a szaranszki utcaképnek. A városban új Finnugor Központot is építenek, amelynek szintén a kisebbségi kultúra kutatása és megőrzése lesz majd a feladata.

Pozitív hozzáállás

FunkTazmagora álnevű olvasónk további kérdése:

Még egy, az előbbiekhez nem kapcsolódó kérdésem lenne: a helyeslést,pozitívitást kifejező "igen" szavunk milyen eredetű ?

A finnek és észtek egy germán átvételt (jaa) használnak,ha jól tudom ( a többi finnugor nyelv nem tudom,milyen szót használ).

Ha az "igen" szavunk nem finnugor eredetű,akkor hogyan jöhetett létre ?

Milyen pozitívitást,helyeslést kifejező szót tudnak rekonstruálni az alapnyelvre ?

Mielőtt a kérdésre válaszolnék, meg kell jegyeznem, hogy a magyar szavak eredetének könnyű utánanézni A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára című kiadványban (rövidítve TESz), mely (sajnos igen borsos áron) beszerezhető az antikváriumokban, ill. minden közepesnél jobb könyvtárban szabad polcon elérhető. (Sajnos internetes adatbázis nincs. E sorok szerzője nagyon nem ajánlja a Tinta Kiadó által forgalmazott és etimológiai szótárnak nevezett kiadványokat.) Több évtizedes mivolta ellenére jól használható, korszerűnek tekinthető (azaz kiadása óta csak kevés szó esetében született meggyőzőbb etimológia).

Az említett szótár az igen szót ismeretlen eredetűnek mondja. Ami biztos, hogy eredeti jelentése 'nagyon' lehetett, ebben a jelentésében ma is használjuk. A pozitív válaszként használt igen az igenis-ből rövidült, és eredetileg teljes mondatban állt, pl. Igenis megírtam 'nagyon is megírtam'.

Bár azt hihetnénk, hogy 'igen' jelentésű szó minden nyelvben van, ez tévedés. Maga a magyar is csak időnként használja, az igen helyett általában válaszolhatunk a mondat azon összetevőjével, amelyre rákérdezünk:

– Moziba mész?
– Moziba.

– Jössz a buliba?
– Jövök.

– A piros pulóvered vetted fel?
– A pirosat. stb.

Sőt, a magyar az igekötőt is használhatja igenlő válaszként:

– Megetted a vacsorát?
– Meg.

Ez általában még azokban a nyelvekben sem lehetséges, ahol elváló igekötő van (pl. német, észt). Használatosak még a mondat tartalmára vonatkozó állítások is, pl. 'így/úgy (van)' jelentésű szerkezetek, határozószók (pontosan). A pozitív választ kifejezhetik különböző módosítószók (természetesen, persze) vagy nyomatékosító elemek, mint a bizony. A finnről például azt szokás mondani, hogy nincs benne 'igen' jelentésű szó, bár a kyllä 'bizony' szót gyakran használják úgy, hogy azt bátran fordíthatjuk magyarra igennel. Inkább a beszélt nyelvre jellemző a germán (svéd) eredetű jah használata, bár ez nem minősül annyira slendrián válasznak, mint a német eredetű magyar ja. Az igenlést kifejezhetik még verbálisnak csak fenntartásokkal minősíthető elemek is, mint pl. az udmurt o-o, amely magyar füllel inkább a magyar 'nem, szó sincs róla' jelentésű a-a-ra emlékeztet.

Az uráli nyelvekről általában is hasonlókat mondhatunk, vagy mondatösszetevőket használnak igenlésre, vagy más jelentéssel is bíró kifejezéseket, vagy ha van 'igen' jelentésű szó, akkor az vagy ezekből származik, vagy idegen eredetű. Az uráli/finnugor alapnyelvre, ill. más köztes alapnyelvekre nem tudunk 'igen' jelentésű szót rekonstruálni. Könnyen elképzelhető, hogy ilyen nem is volt, de semmi nem zárja ki, hogy mégis. Az 'igen' jelentésű szó ugyanis általában igen ingatag része a szókincsnek, gyakran különbözik közeli rokon nyelvekben vagy nyelvjárásokban is. Az ide vonható udmurt és újlatin példákról már korábbi posztunkban esett szó.

Hány finnugor szó van a magyarban?

FunkTazmagora álnevű olvasónk kérdezi:

Egy a finnugor nyelvészet iránt érdeklődő szempontjából lényeges kérdést szeretnék feltenni Önöknek.

A magyar nyelvben található finnugor eredetű szavak számával kapcsolatban eltérő és egymásnak ellentmondó adatokat lehet olvasni:pl: az én középiskolai tankönyvem (Hajas Zsuzsa-Magyar nyelv 12.) a következőt írja."Kb.1000-1200 szavunk bizonyíthatóan finnugor eredetű."Csúcs Sándor 700 szóról ír (Honti László-A nyelvrokonságról.Az török,sumer és egyéb áfium ellen való orvosság),a magyar nyelvű Wikipédia pedig ezt írja:

"Az, hogy mind a mai napig a hétköznapi beszéd elemei több, mint hatvan százalékban az ugor és a finnugor, sőt az uráli korra visszavezethetők, magában is jelzi a finnugor örökségünk meghatározó voltát; ha pedig figyelembe vesszük, hogy egyes 19. századi irodalmi nagyságaink (pl. Petőfi Sándor és Arany János) esetében ez az arány közelítheti a 80, sőt a 90%-ot, a magyart - legalábbis ebből a szempontból - egyértelműen a finnugor nyelvi örökség erős bástyájának tarthatjuk."

Olvastam már 600 és 800 finnugor eredetű szóról is.Melyik szám állhat közelebb a valósághoz?

Ebbe a számba beletartoznak a már alig használt,kihalt vagy tájnyelvi szavak is ?

Esetleg már az ugor alapnyelvhez köthető szavakat is ide sorolják ?

Magára a finnugor alapnyelvre mekkora szókincset tudnak a nyelvészek rekonstruálni ?

A kérdés nem olyan egyszerű, mint első pillantásra látszik. Először is, az alapnyelvre nem elsősorban szavakat, inkább morfémákat (töveket) rekonstruálunk. Így aztán kérdés, hogy a nyom főnevet és igét egy vagy két elemnek számoljuk-e, vagy a -ban/-ben ragot és a bél szót egy vagy két finnugor eredetű elemnek tekintjük-e, ill. előbbit a szókészlet elemei között számoljuk (mert önálló szóból ered), vagy a nyelvtani elemek között (mert ma már nem önálló szó). De a rekonstruktumok között is vannak biztosak és bizonytalanok, sőt, azokat, amelyeket az egyik munka biztosnak vesz, a másik említésre sem tart méltónak. A kérdésben a leginkább etalonnak tartható munka az Uralisches Etymologisches Wörterbuch amely Honti László számításai szerint 704 magyar uráli–finnugor etimológiát tartalmaz: sajnos nem derül ki, hogy ez a biztos vagy az összes etimológia száma. Pontos számítást az egyes szótárakról nem találtam, de aki nagyon kíváncsi, elvégezheti. A 700 és az 1000 közötti szám elég biztosnak tűnik. Ez tehát az a szám, amely az alapnyelv szavaira vonatkozik. Természetesen más-más az uráli, a finnugor és az ugor eredetű szavak száma. Az UEW végén található statisztika szerint az ugor eredetű (tehát legalább a magyarban és az egyik ugor nyelvben megfelelővel rendelkező, de más uráli nyelvből ki nem mutatható) tő 157 van, ebből 105 biztosnak mondható.

A magyar nyelvben azonban jóval több olyan szó van, melyben finnugor tő rejlik. Arra, hogy hány ilyen szó van, nem igazán lehet értelmes választ adni, hiszen a válasz erősen függ attól, hogy az ad és az adás, adat (főnév és ige!), adomány, adhat stb. szót egynek vagy többnek tekintjük, sőt, ezeket különböző jelentéseikben is számolhatjuk külön-külön. Jellemző módon a szakirodalomban a képzett alakokat belső keletkezésűnek tartják, ha az önálló szótő is fennmaradt, ha azonban csak képzős alak maradt fenn, akkor ezt (vagy ezek egyikét, esetleg összevonva többet) alapnyelvi szónak tekintik. Az etimológiák készítésekor természetesen figyelembe veszik a köznyelvben nem használatos szavakat is, tehát a nyelvjárási és a kihalt szavak is beleértendők ezekbe a számokba.

Az UEW a finnugor és az uráli korra összesen 703 biztos és 355 bizonytalan etimológiát tartalmaz. Természetesen ezek többségének nincs folyatása az összes finnugor (uráli) nyelvben,
így a magyarban sem.

A 80-90%-os adat viszont egészen másképp értelmezhető. Ez azt jelenti, hogy a költő vagy író szövegében minden egyes szóról megállapítják, hogy milyen eredetű, és ebből készítenek statisztikát. A mérést tehát nem a szerző szókincsén, hanem szövegein végzik, ha egy szövegben egy finnugor eredetű szó háromszor fordul elő, akkor az három szónak számít. A finnugor elemek arányát tovább növeli, hogy nem csak a valódi finnugor eredetű szavakat számítják finnugornak, hanem az összes olyan képzett szót is, amelynek töve finnugor. (Egyes mérések kiterjednek a toldalékokra is, melyek még nagyobb arányban finnugor eredetűek, mint a tövek.) Ha az összetett szavakat nézzük, akkor az aki vagy az egyház rögtön 200%-os eredményt adnak, hiszen az összetételek mindkét eleme finnugor eredetű.

NRVV 56. Vanzevat: a temető

Vanzevat igazi látványossága a temető, itt ugyanis szinte lépésről lépésre követhetjük végig, hogyan változnak meg a hanti sírok orosz sírokká, azaz hogyan szaporodnak el az orosz temetkezésre jellemző elemek.




A temető első pillantásra jellegzetes oroszországi temető, elkerített sírokkal. Talán az szokatlan kissé, hogy egyenesen az erdőbe épült, a területet sosem tarolták le.



A sírok elkerítésének szokása láthatóan évtizedes hagyományokkal bír már, teljesen elhanyagolt körbekerített sírhelyeket is találunk. (A hantik egyébként csak néhény évig látogatják az elhunyt sírját, utána „illik” túlesni a gyászon.)



A hagyományos hanti sír körbekerítetlen, és alacsony, néhány deszka magasságú házat formál. A ház végében gyakran ablak is van, ezen keresztül nyújtják be a halottnak a falatokat, amikor meglátogatják. A holttestet általában nem ássák mélyre.



Ennek tudatában kissé kísérteties látványt nyújtanak a széthullófélben levő régi sírok.



Az igazi hagyományos hanti temetőben csak néhény sír szokott állni, a kolhozosítás során összevont hanti települések nagyobb temetőiben viszont igen sűrűn is állhatnak.



Egyes sírok felett megjelenik a kereszt. Az esetek többségében valószínűleg csak dekorációs elem, mivel a hantik megkeresztelése (különösen ezen az északi vidéken) mindig is inkább csak formális volt, a szovjet évtizedekben pedig aligha gyakorolhatták vallásukat. Természetesen nem zárható ki, hogy néhányan valóban megtértek az orosz ortodox egyház kebelére, de ez inkább kivételnek tekinthető.


Az idegen elemek, mint a kereszt, már együtt járhatnak körbekerítéssel is.



Egy másik jellegzetes oroszországi sírkellék a tetején szűkölő emlékoszlop. (Ennek a fémrudakból összeheggesztett változattípusát egy korábbi posztunk képein lehet megfigyelni.) Ez a fából ácsolt példány anyagában és arányaiban is szépen illeszkedik a házikóhoz.


Vannak azonban anyagikban is különböző, ráadásul képekkel ellátott oszlopok is.


Sőt, „igazi sírkövek”-et is találhatunk a házikók mellé biggyesztve.


Szintén orosz hatást tükröz, ha a sírt lefestik (általában kékre). Lehet ez maga a kereszt...


...vagy az oszlop...


... sőt, maga a házikó is. Amint ezen a képen látható, a sírnál tartják az ott használatos főzőedényeket. A sírnál való falatozás, a halott jelképes megvendégelése az orosz és a hanti hagyományokra is jellemző, így nehéz eldönteni, a szertartások mely eleme hanti, mely orosz. A hantiknál nem ritka, az oroszokra kevésbé jellemző, hogy az ételt is a sírnál készítsék el. Vanzevatban a temetőben külön van tűzrakóhely, ahol az ételt el lehet készíteni, ha nem is közvetlenül a sírnál, de legalább a temetőn beül. (Egy igazán hagyományos, néhány síros temetőben ilyen különbség nem is tehető.)


A festés mellett ma a művirág használata is igen elterjedt. A hantik egyébként sosem tettek virágot a sírra, az orosz szokásokból egyenesen a művirágot vették át.


A hanti és az orosz elemek teljesen összefolynak...



Igen ritka eset azonban a márvány emlékmű állítása. Maga a házikó azonban minden sírnak szerves része, szemben a belogorjei temetővel, ahol ilyen hagyományos elemet már sehol nem találtunk.

Finnugor vasutak/1

A Szalehard–Igarka vasútvonal

Az első Rénhírek között, nagyjából két évvel ezelőtt, egy volgai hajóutazásról írt Zoltán István Károly kollégám. A finnugor vidékek valóban igen gazdagok folyókban. A nagyobbakon rendszeres hajójáratok is közlekednek. Sok helyre nem is visz más, csak hajó (vagy helikopter). Nem szabad azonban elfelejtkezni a hatalmas oroszországi vasúthálózatról sem, amely itt-ott szintén finnugor hegyek-völgyek között kanyarog.

Eme kedélyes bevezető után a finnugor vasutak közül elsőként egy szamojéd vasútról, az igen borzalmas körülmények között épült, majd félbemaradt Szalehard–Igarka vasútvonalról emlékezzünk meg.

(A térkép innen származik)

A térképre pillantva láthatjuk, hogy ez a vasút a szibériai tundra és tajga határvidékén vezetett volna. Építése összefügg más finnugor vasutak megszületésével is: a 2. világháború idején, amikor keletre telepítettek sok stratégiai fontosságú hadiüzemet, az Urálban és környékén új vasútvonalak is épültek. A háború után még tartott a lendület. A szovjet vezetés elkerülhetetlennek ítélte a 3. világháborút, melyre tervszerűen készült is. Munkaerő is volt bőven. Így hát 1947-ben megindult az építkezés. A vasútvonalat a lágerek népe építette, egy időben 80-100 000 ember. Főleg politikai foglyok, de nem csak szovjet állampolgárok. Legtöbben a megszállt Baltikumból kerültek a táborokba: észtek, lettek, litvánok. A munkások között voltak lengyelek is: a náciellenes, de Lengyelország függetlenségéért harcoló Honi Hadsereg (Armia Krajowa) egykori tagjai. Nők is dolgoztak az építkezésen, ugyanazt a munkát végezték, mint a férfiak.

A magyar nyelvű finnugrisztikai szakirodalomban Eugen Helimszkijnél olvashatunk a Szalehard–Igarka vasútvonalról, a sztálini időszak lágereivel és a tundraövezet ásványi kincseinek feltárásával kapcsolatban:

„A sztálini korszakban létrehozott gigantikus »GULAG-szigetvilág« többek között azt is eredményezte, hogy a szibériai népeket egyes lakóhelyeikről kiszorították, vagy adminisztratív úton kitelepítették. Elég, ha csak arra utalunk, hogy Vorkuta lágereit és bányáit a nyenyec tundrán építették fel (Wărkuta nyenyec nyelven ’medvékben bővelkedő hely’-et jelent); hogy az ún. »halott«, soha használatba nem vett Szalehard–Igarka vasútvonalat a tundrai nyenyecek, az erdei nyenyecek és a Taz menti szölkupok földjein vezették keresztül; hogy egyik fő száműzetési helyül folyamatosan a narimi körzet szolgált, ami a Tomszki Terület szölkupok által lakott északi része; hogy a Jenyiszej alsó folyásánál, az enyecek és a nganaszanok szomszédságában kiépült egy óriási ipari és lágerközpont – Norilszk.” (A szamojéd népek vázlatos története. Megjelent több helyen: Budapesti Finnugor Füzetek/1. Bp. 1996., Nyelvrokonaink. Szerk. Nanovfszky György. Bp. 2000., de olvasható az interneten is.)

Természetesen Vorkutába is vezet vasút, és Norilszkot is összeköti Dugyinka kikötőjével egy vasútvonal. Ezeket is politikai foglyok építették.

1953-ban, Sztálin halála után leállt a Szalehard–Igarka vasútvonal építése. Erről azt olvastam, hogy az új vezetés által életbe léptetett amnesztia miatt elfogyott a munkaerő. Valószínűbbnek tartom azonban, hogy valaki összeszedte a bátorságát, és megmondta Hruscsovnak, vagy egy kisebb nacsalnyiknak, hogy a tundrán vasutat építeni képtelenség. Addig azonban sok ezer áldozatot követelt az értelmetlen építkezés.

Az évtizedekig csak „Mjortvaja doroga”-ként („Halott út”, de értelemszerűen inkább „Halott vasút”) említett vonal egyébként nem is Szalehardtól indul, túlsó végállomása pedig Igarkán túl, Norilszk lett volna. A mintegy 1500 km-nyi vasútvonal a Komi Köztársaság területén lévő Csum településétől indul, ahol csatlakozása van Vorkuta felé. A vonal kétszer is átlépi az északi sarkkört. Az építés nehézségeit az állandóan fagyott altalaj és a nyaranta elmocsarasodó felső talajréteg együttesen okozta. A sínek egyszerűen elsüllyedtek.

Az építkezés leállítása után egyes félkész, illetve a természeti erők működése miatt folyamatosan pusztuló szakaszokat lezártak, itt-ott az épületeket is lebontották, míg a könnyebb talajviszonyok között vezető részeket ma is használják. A bedőlt hidak, elhagyott töltések, vasútállomások, lágerek, mozdonyok és mozdonyszínek megdöbbentő fotói itt találhatók.

A térkép a Wikipédiából származik

A vasút nyugatról kelet felé haladva jelenleg a következő állapotban van: Csum és Labitnangi között működik. Innen egy hidat kellene építeni az Obon, hogy elérjék a túlparti Szalehardot. Labitnangi és Nadim között nincs közlekedés. Nadimtól Urengojig ismét használják a vasutat. Urengoj és Dolgij között soha nem épült meg a vonal, míg Dolgijtól Igarkáig ismét egy megkezdett, de mára elpusztult szakasz található.

1947 és 1953 között a vasútépítési technika fejletlensége miatt a Szalehard–Igarka vonalat nem lehetett megépíteni. A természet erői legyőzték a szocializmus eszméjét. Az utópia nevében emberek ezreit dobták oda a halálnak. Mára az eszme kimúlt, de a technika fejlődik: Oroszországban működik a Novij Urengoj és a sarkkörön túli Jamburg gázmezőit összekötő vasútvonal, valamint a norilszki bányáktól és fémipari kombináttól Dugyinkáig vezető vonal is. Kínában nemrég átadták a Tibetbe vezető vasútvonalat, amelynek magashegységi részét szintén fagyott altalajra kellett építeni. Így hát az orosz vasutak 2030-ig szóló stratégiai terveiben szerepel a Szalehard–Igarka vasútvonal befejezése, illetve újbóli megépítése.

Úgy tűnik, vasutat kapnak a nyenyec rénszarvaspásztorok. A következmények beláthatatlanok.