Becses tárgyaink

Ha a magyar nyelv nehézségeiről kérdezzük a magyarul tanulókat, a tárgyas ragozás az igekötőkkel együtt a lista legelőkelőbb helyén szokott szerepelni. Nyelvtanulási karrierünk során viszont mi magunk ritkán találkozunk még egy olyan nyelvvel, amelyben szintén megtalálható lenne a tárgyas vagy pontosabban a határozott (determinált) ragozás. Különösen egy olyan nyelvvel, amelynek a megismerése során rá kell döbbennünk, hogy a magyar tárgyas ragozás átlátható és néhány egyszerű szabály követésével helyesen alkalmazható.

Az uráli nyelvek esetében a határozott ragozás megléte nem ritka jelenség, az obi-ugor és a szamojéd nyelvek mellett a két mordvin nyelvben is megtalálható. A határozott (determinált) és határozatlan (indeterminált) ragozás megkülönböztetése azért szerencsésebb, mint az alanyi és tárgyas ragozás terminusok használata, mert az utóbbi félrevezető lehet például az Olvasok egy könyvet típusú mondatok esetén, amelyekben tárgy szerepel, mégis alanyi ragozást használunk. Ez rá is mutat a magyar nyelvnek arra a sajátságára, hogy a nem alanyi típusú ragozás használatának egyik feltétele a tárgy határozottsága. A másik kritérium (természetesen a tárgy megléte mellett), hogy harmadik személyű legyen. (A -lak/-lek formákra itt nem térek ki.) A mordvin nyelvekben ezzel szemben egyáltalán nem mindegy, hogy milyen személyű a tárgy, ugyanis különböző igei formák a határozott tárgy számát és személyét is jelölik. 112 különböző formát különíthetnénk el és lennénk kénytelenek megtanulni, ha minden személyre és számra külön toldalék utalna. Azonban teljes paradigmát a mordvin nyelvekben csak a harmadik személyben találhatunk, a ragozás itt teljes, összesen 61 eltérő formánst különböztethetünk meg. Ez árulkodik arról a jelenségről, hogy a határozott ragozás történetileg az egyes szám harmadik személyből indult ki. A magyarban nem is terjedt ki a többi személyre, a mordvin nyelvekben igen, de a többi személyre utaló alakokban számos egybeesést figyelhetünk meg.

Ha a jelenség eredetének kívánunk utánanézni, heves vitákra bukkanunk. A kutatások mai állása szerint az uralisztikában az az általános felfogás, hogy az indeterminált–determinált szembenállás valamilyen mértékben már az uráli alapnyelvben meglehetett, de egyfajta általános ragozásként és csak a nyelvek saját életében alakult ki teljes mértékben. Azokban az uráli nyelvekben, amelyekben nem található meg a két ragozási típus, azokban is elkülönül, vagy történetük során egy időszakban elkülönült, két egyes szám harmadik személyű forma az ige tranzitív vagy intranzitív jellege alapján, illetve a cselekvés perfektív (befejezett) – folyamatos aspektusa alapján.

A határozott alakok morfológiai felépítettsége nagymértékben hasonló az uráli nyelvekben, azonban a determináló elemek etimológiailag nem vezethetők vissza egy alakra. Egyezés jelentkezik viszont abban, hogy a határozott ragozás mindegyik nyelvben az egyes szám harmadik személyből indult ki és terjedt át más személyekre, később számokra. A determinált paradigma ragjai minden esetben a proto-uráli személyes névmások agglutinálódásából keletkeztek. Néhány észak-hanti nyelvjárást leszámítva, a tárgyas ragozással rendelkező uráli nyelvekben a jelöletlen indeterminált alak áll szemben a testesebb, jelölt determinált formákkal; míg a személyes névmások a determinált ragozásos formákban jelentkeznek, az indeterminált ragozás igeragjai vagy képzői vagy más névmási eredetűek.

A magyar nyelvészetben ezzel szemben a tárgyas ragozás korai ősmagyar kori eredetét tartják valószínűbbnek, az uráli alapnyelvre visszavezethetőként csak az agglutinálódott személyes névmásokat jelölve meg. (Pl. a mordvinban tendencia, hogy a 3. személyű tárgyra -s, a 2. személyűre -t, az 1. személyűre -m elemű toldalék utal.)

A mordvin nyelvek tanulásánál nemcsak a determinált ragozású formák bebiflázása jelent nehézséget, hanem a ragozás eltérő használata is okozhat keserű perceket a nyelvtanuló számára. A mordvinban több szempontot is figyelembe kell vennünk, általánosságban három kritériumnak kell teljesülnie a determinált ragozás megjelenéséhez: a mondatban határozott tárgy van, az ige tárgyas és a cselekvés perfektív aspektusú: veďeńť kandiń ’hordtam be a vizet’, veďeńť kandija ’behordtam a vizet’ (definit-perfektív) (Keresztes 1999). Az utóbbi esetben az ige determinált ragozású, a tárgy mindkét esetben határozott, csak az igeszemléletben (folyamatos vagy befejezett-e a cselekvés) van különbség.

A tulajdonnevek és a birtokos személyraggal ellátott formák mellett a mordvin nyelvekben indeterminált igei formák állnak, ugyanezt tapasztalhatjuk a Tudom, hogy típusú alárendelő mellékmondatokban. A mordvin nyelvekben viszont a ’minden’ jelentésű általános névmás és a genitívuszi (birtokos esetű) ragot tartalmazó vonatkozó névmás is határozott ragozást kíván.

Összefoglalva becses tárgyas ragozásunk nem is annyira kuriózum, mint ahogy ezt eddig (talán) gondoltuk. Ugyanakkor az is tanulságos, hogy ezekben a számunkra viszonylag könnyebben hozzáférhető uráli nyelvekben gyakran olyan izgalmas nyelvi csemegéket lehet felfedezni, mint amilyeneket távoli óceániai vagy ausztrál bennszülött nyelvek kutatói írnak le.

1. Dr. Balásné dr. Szalai Edit. 1999. A határozottság kifejezése a magyar és a mordvin nyelvben. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 212. szám. Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. (szerk. V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula) I. kötet. Kiadja a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 381–387.
2. Keresztes László. 1999. Development of Mordvin Definite Conjugation. MSFOu 233.
3. Patayné Salamon Ágnes. 1983. Az erza-mordvin tárgyas szerkezetek. Bölcsészdoktori értekezés. Kézirat. Debrecen.
4. Zaicz Gábor. 2003. A mordvin tárgyas szerkezetekről. In: Uráli TÁRGYaló 2002. január 10–12. (szerk. Oszkó Beatrix, Sipos Márta). Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 164–177.

A legkorábbi nyelvi érintkezések

bibi nevű kommentelőnk írja:

Számomra a nyelvi változatok (és távolodások) létrejötte természetes akkor, ha az adott nyelv viszonylag nagy területen különböző idegen (nyelvi) hatások alá kerül. Más azonban a helyzet, ha egy nyelv viszonylag nagy területen úgy dialektizálódik, hogy számottevő idegen hatás nem éri. A finnugor nyelvek viszonylag újabbkori fejlődésére nyilvánvalóan nagy hatással voltak a nyakukra mászó idegen nyelvek. De úgy képzelem, hogy a legrégebbi finnugor időkben ilyesmivel nem kell számolni; abban a periódusban csak szaporulat, szétrajzás, és az izoláció miatt felgyorsuló diakeltizalódás folyt, esetleg 1000 éves időszakokig.

Ezután megkérdezi:

Kérdésem, hogy a nyelvfejlődés és anyagi kultúra melyik szakaszában mutatható ki a legrégebbi idegen hatás a finnugor alapnyelvben - kétségtelenül. Pl. az említett "3" jelentésű számnevek l-r variációinak létrejöttében játszhatott e szerepet pl. iráni vagy törökös befolyás. Egyszer megnéztem a Kalevala néhány énekében, hogy az (valamiért éppen) "r" hang/betű milyen gyakorisággal fordul elő, és az volt a laikus benyomásom, hogy az "igazi finnugor" az "r"-t nem nagyon kedvelhette. Tehát használta ugyan, de nem nagyon.

Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy néhány kivételtől eltekintve (pl. apró, mindentől távoli szigetek) mindig van nyelvek közötti érintkezés. Bármelyik európai nyelvet vesszük, nem tudunk feltételezni olyan időszakot, amikor elszigetelten, külső hatás nélkül fejlődtek volna. Más kérdés, hogy mikor mutathatók ki egyértelműen az érintkezés nyomai. Ez szinte lehetetlen vállalkozás, ha az átadó nyelv azóta nyom nélkül kihalt.

A magyar esetében már a finnugor korszakban ki tudunk mutatni néhány igen korai indoeurópai (közelebbről iráni) jövevényszót. Ilyen például a száz szavunk.

A kérdéses cikkben szereplő l > r változás teljesen egyedi, már csak ezért is lenne igen nehéz bármely konkrét nyelv hatásának tulajdonítani.

Általánosságban aligha mondható ki, hogy az uráli nyelvek ne szeretnék az r-t, hiszen mindegyikben megvan. Azt, hogy a finnben vagy másmilyen nyelvekben milyen a gyakorisága, önmagában nincs értelme számolgatni: azt kell megnézni, hogy más nyelvekkel összevetve milyen gyakori, ráadásul annak figyelembevételével, hogy a vizsgált nyelvek teljes mássalhangzókészlete mekkora terjedelmű.

FunkTazmagora nevű kommentelőnk pegdi ugyanitt cikkünk egy mondatával kapcsolatban tesz fel kérédst:

"Az utóbbi időben felmerült annak a lehetősége is, hogy az uráli alapnyelv valójában nem is egy alapnyelv volt, hanem olyan nyelvek csoportja, melyek között (egyensúlyi helyzetben) sok hasonlóság jött létre."

Ezt valahogy úgy kéne elképzelni,mint az altaji nyelvcsalád esetét (miszerint az altaji nyelvek közötti hasonlóságokat a nagyfokú egymásra hatás eredményezte)?

Először egy terminológiai problémát kell tisztázni. Nyelvcsaládról csak akkor beszélhetünk, ha a csoportba tartozó nyelvek egy alapnyelvre vezethetők vissza. Ha tehát az altaji nyelvek hasonlósága olyan viszonyból ered, mint amilyeneket Dixon leír, akkor nem beszélhetünk altaji nyelvcsaládról.

Másrészt attól, hogy nyelvek erősen hatnak egymásra, még nem feltétlenül jön létre az a helyzet, amelyről Dixon beszél. Amikor nyelvek erősen hatnak egymásra, de eredetük továbbra is világos marad, nyelvi areáról beszélünk. Például a balkáni nyelvi areába tartozó nyelvek (a román, a délszláv nyelvek, az albán és a görög) sok közös nyelvtani vonást fejlesztettek ki, sok kultúrszavuk azonos eredetű, de például alapszókincsükben nem hatottak egymásra. Ez a stádium megelőzheti, sőt, valószínűleg szükségszerűen megelőzi azt, amiről Dixon ír.

Végezetül le kell szögeznünk, hogy az uráli és altaji nyelvek esete nem állítható párhuzamba. Az uráli nyelvek rokonsága már bizonyított, legfeljebb néhányan kérdőjelezik meg, (egyelőre?) ők sem igazán nyomós érvek alapján. Az altaji nyelvek rokonságát viszont a nagy igyekezet ellenére sosem sikerült bizonyítani.

Még egyszer az obi-ugor rockzenéről

A Rénhírek eddigi történetében példátlan eseményre került sor: a H-Ural együttesről szóló posztunk megjelenése után negyvennyolc órán belül jelentkezett az együttes frontembere, Juvan Zajcev, és választ adott a cikkben említett problémára, miszerint a honlapjukon csak orosz és angol nyelvű szövegek találhatók. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy csak saját szövegeiket teszik ki, a hanti és manysi nyelvű szövegek ellenben folklórszövegek. Viszont volt olyan kedves, és hantiul tudó olvasóink örömére elküldte nekünk a korábban már bemutatott Wurna ar (Varjúének) című dal szövegét:


Ennek örömére itt most bemutatjuk a dal egy másik felvételét:




Érdemes megfigyelni, hogy az énekes az előadás egy részében szándékosan torzított, a tuvai torokhangú éneklést imitáló hangon énekel. Ez a hagyományos hanti éneklésre egyáltalán nem jellemző, talán szibériai „etnikai színezete” miatt fűzték be a sok zenei irányzatot amúgy is erősen szintetizáló repertoárjukba. A dal egyébként letölthető hangfájlként is.

Mint Juvan Zajcev írja, első lemezük háromnyelvű (hanti, orosz, angol) lesz, de a második lemezt már főleg hanti és manysi nyelvűnek tervezik. Utóbbiból ízelítőként elküldött egy szöveget:

Sajnos erről a dalról még nem készült felvétel, így egyelőre nem tudjuk bemutatni.

A szövegekhez szándékosan nem csatolunk fordítást: ehelyett fordítói versenyt hirdetünk. Aki a legjobb fordítást küldi a szövegekre, obi-ugor vonatkozású apró tárgynyereményhez juthat. Beküldési határidő: október 10. A cím: rénhírek (ékezetek nélkül) kukac gmail pont com.

Hanti-Manszijszk tényleg nem Fehéroroszországban van

Törökök és magyarok

A török–magyar kapcsolatok igencsak régtől számíthatók, jóval a török büfék és egyéb barátságos vendéglátóhelyek előtti időkben kezdődtek. Nem is voltak mindig barátságosak – gondoljunk csak az oszmán-török megszállás idejére, vagy még korábbra, a kunok betelepülése körüli konfliktusokra. A legkorábbi kapcsolatok homályos időszakába nyelvi, történeti és régészeti adatok segítségével pillanthatunk be.

A magyar nyelvet és kultúrát több hullámban érte török hatás. Ezek a hullámok elég jól datálhatók és adatolhatók. A legjelentősebb nyelvi hatást a honfoglalás előtti török kapcsolatok gyakorolták a magyar nyelvre. Több mint kétszáz török jövevényszavunk származik ebből az időből. Ennek a nyelvi kapcsolatnak a történeti hátterét vizsgáljuk most.

A korabeli krónikák és egyéb forrásművek a magyarokat a türkökhöz (törökökhöz) sorolják és pusztai lovasnépként jellemzik. A magyarságnak ezt a jellemzését alátámasztják a régészeti leletek is: őseink vezető rétege lovon járó, állattartással foglalkozó népesség volt. Erre az életmódra utalnak régi török jövevényszavaink is. De a korai török átvételek között a földművelés több ágára – ekés gabonatermelés, kertkultúra, szőlőművelés – utaló szavak is találhatók.

Lássuk, melyek ezek:

Állattartás: barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz

Földművelés
Ekés gabonatermelés: arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló
Kertkultúra: borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió
Szőlőművelés: szőlő, bor, seprő, csiger

A korai török jövevényszavak között olyanok is találhatók, amelyek kereskedelmi tevékenységre utalnak, illetve egy fejlett, differenciálódott társadalom képét tükrözik.
Kereskedelem: bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs
Központilag szervezett és irányított társadalom: gyula, kündü, karcha, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú

A magyar nyelv régi török jövevényszavai kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak: általuk képet alkothatunk e kor életmódjáról, mindennapjairól. Finnugor eredetű szavaink egy korábbi társadalmi-gazdasági szint, a halászó-vadászó-gyűjtögető életmód tükrei.

Vadászat: ideg (’íjhúr’), nyíl, lő, nyúl, ravasz (’róka’)
Halászat: háló, folyó, hal
Gyűjtögetés: méz, bogyó, mony (’tojás’)

Finnugor és régi török szavaink vázlatos összehasonlítása világosan mutatja, hogy a török hatás későbbi, másodlagos. A török szavak jóval fejlettebb életmódra és kultúrára utalnak, mint finnugor szavaink. Ugyanakkor egy másik tanulság is kínálkozik: a honfoglalás előtti magyar–török kapcsolatok a magyarság számára rendkívüli jelentőséggel bírtak, általuk egy fejlettebb életmóddal ismerkedtek meg, és társadalmuk is a szervezettség magasabb fokára lépett. Hol történhetett ez?

Történeti és régészeti adatok szerint a magyarság valamikor a Volga és a Káma találkozásának vidékén, valamint attól keletebbre, a mai Baskír és Tatár Köztársaság területén élhetett. Itt találkozott és beszélgetett a keleti magyarokkal Julianus az 1230-as években, és e területről ismert egy ősmagyar temető, a Bolsije Tigani nevű település közeléből, igen közel a Volga és a Káma összefolyásához. A baskír–magyar kapcsolatok halvány nyomaként említhető még, hogy a magyarok némely muszlim történeti forrásban baskír néven szerepelnek.

Erről a vidékről ismertek a volgai bolgárok régészeti emlékei is. Ez a csoport a 8-9. században jelent meg ezen a területen. Valószínűleg a kazár fennhatóság elől vándoroltak ide. A volgai bolgár temetők feltárása során a régészek több etnikum egymás mellett élésére következtettek: egy-egy temetőn belül különböző rítus szerint, különböző mellékletekkel ellátott emberek sírjait tárták fel. Megfigyelhető volt a helyi finnugor és a jövevény bolgár népesség keveredése. Egyébként a történeti források is a volgai bolgárok több csoportját nevezik meg.

A honfoglaló magyarság régészeti emlékeihez leginkább a volgai bolgár emlékek hasonlítanak. E kultúrkörben gyakori a részleges lovas temetkezés, a sírok nyugati tájolása, a leletek közül párhuzamként említhetők az ívelt talpú kengyelek, a levél alakú nyílcsúcsok, az áttört korongok, a tarsolyveretek és az ötvösmunkákon a palmettás díszítőmotívumok jelenléte.

A török–magyar kapcsolatok színteréül mégsem ezt a területet veszi figyelembe a magyar őstörténet-kutatás. Ennek kronológiai okai vannak. Ez a kapcsolat 2-300 évig állhatott fenn a kutatók szerint. Akkor pedig azt kell feltételeznünk, hogy a magyarság a Volga–Káma vidékről igen gyorsan, mondhatni lóhalálában vágtatott a Kárpát-medencéig, hogy 895-ben már Vereckénél, illetve az Al-Dunánál elérje mai lakóterülete határát, ahogy arról a történeti források megemlékeznek.

A kutatók többsége ezért mindig is arra gondolt, hogy az ősmagyarok legkésőbb a 7-8. században elhagyták baskíriai lakóhelyüket, és valahol a Don folyó mellékén éltek huzamosabb ideig, a Kazár Birodalom alattvalóiként. E folyó nevét őrizték meg egyes magyar krónikák is (Dentümogyeria). Korabeli források pedig arról írnak, hogy a magyarok a kazárok alattvalói. Ezért kíséri nagy érdeklődés Magyarországon immár száz éve a szaltovói régészeti kultúra emlékeinek feltárását. Ez a sokszínű kultúra a Kazár Birodalomhoz köthető. A török nyelvű kazárok és az iráni nyelvet beszélő alánok az arab támadások elől elhagyták a Kaukázus északi lejtőit, és a Don folyó mellékén szervezték meg birodalmukat. Az alánok a Don felsőbb folyásvidékén telepedtek meg, a doni bolgároktól északra, míg a kazárok a Volga biztonságos deltájában építették fel fővárosukat, Itilt. A birodalom gazdasági forrásait a doni bolgárok fejlett mezőgazdasága, valamint a virágzó kereskedelem szolgáltatta. A magyar őstörténészek közül többen úgy vélik, hogy a szaltovói kultúra doni bolgár csoportja adhatta át gazdálkodási tapasztalatait, s vele együtt gazdálkodásának szókincsét is a vándorló magyarságnak. Az Archaeológiai Értesítő lapjain doni bolgár régészeti leleteket mutattak be, a leletek alá írva a tárgyak török eredetű magyar nevét.

A szaltovói kultúra folyamatos feltárásai azonban a mai napig nem hozták felszínre egy magyar etnikai csoport emlékeit. A kultúrára jellemző egyes tárgyak: munkaeszközök és fegyverek, valamint a szaltovói falvak képe kétségtelenül az ősmagyar régészeti leletekkel, az ősmagyarok életmódjával állíthatók párhuzamba, de az újabb ásatások nyomán egyre inkább elkülöníthető csoportok között még mindig nem látszik az ősmagyar népesség.

Az elmúlt évtizedekben, összefüggésben a kettős honfoglalás elméletével, vizsgálják azt a lehetőséget is, hogy a török–magyar kulturális kapcsolatok színtere a Kárpát-medence volt. A magyarság 895 előtti Kárpát-medencei jelenléte azonban nem bizonyítható. Nagyon különböző volt az avarok és a honfoglaló magyarok anyagi kultúrája is. A honfoglalás előtti Kárpát-medencei népesség azonban jelentős szerepet játszott az Árpád-kori magyarság kialakulásában. A helyi népesség továbbélése antropológiai módszerekkel igazolható. Ez ráirányítja a figyelmet arra, hogy a török–magyar kapcsolatokat nemcsak úgy képzelhetjük el, hogy a magyarok 2-300 évig a törökök mellett élvén eltanultak ezt-azt, hanem oly módon is, hogy a magyarság magába olvasztott valamilyen török csoportot. Ezáltal a török nyelvi hatás úgy érkezett folyamatosan a magyar nyelvbe, hogy közben külső kapcsolat a magyarok és a törökök között már nem volt. Ez is elképzelhető. Na de melyik török népesség taníthatta meg a magyarokat az állattartás és földművelés legkorszerűbb módszereire, melyik török népesség indította el őseinket a néppé szerveződés útján?

Régi török jövevényszavainkról Budenz József és Vámbéry Ármin vitája óta tudjuk, hogy csuvasos jellegűek, vagyis valamelyik bolgár-török nyelvből származnak. Biztos tudásunk az elmúlt évtizedekben azonban megrendült. Nem mindegyik régi török átvétel bolgár-török, vannak köztük más török nyelvekből (az ún. köztörök csoportból) származók is. Ligeti Lajos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes régi török jövevényszavaink szótagonként más-más – köztörök vagy bolgár-török – jellegzetességet mutatnak. Ez arra utal, hogy a magyar honfoglalás előtti fél évezredben a török nyelvek még nem váltak két csoportra (bolgár-török és köztörök), hanem számtalan átmeneti nyelv vagy nyelvjárás is létezhetett.

Áttekintésünk lezárásaként próbáljuk összegyűjteni, hogy mely török népekkel érintkezhetett az ősmagyarság vándorútja során. A Volga–Káma mellékén ma a csuvasok élnek. Nyelvük az egyetlen ma létező bolgár-török nyelv. De ott vannak szomszédságukban a tatárok, tőlük keletre pedig a baskírok. Mindkét nyelv a köztörök csoportba tartozik, de a tatárok már az után érkeztek erre a területre, hogy a magyarok elvándoroltak onnan. A kazár fennhatóság alatt megint csak többféle török nyelvet beszélő népességgel kerültek kapcsolatba őseink. A kazárok nyelvét egyesek a köztörök, mások a bolgár-török csoportba sorolják. A doni bolgárok féken tartására a kazárok közép-ázsiai eredetű (köz)török fegyvereseket alkalmaztak. Erre történeti és régészeti források is utalnak. A Kárpát-medencébe betelepült avarok is vegyes népességet alkottak. Elegendő nyelvemlék hiányában nyelvük nem osztályozható. A történeti források szerint több alkalommal is bolgár-török csoportok érkeztek az 568-ban betelepült avarok közé.

Régi török jövevényszavaink egységes gazdálkodási rend átvételére utalnak. Logikusnak tűnik feltételezni, hogy a szavak egy népességtől, egy időben érkeztek. Nehéz ugyanis elképzelnünk, hogy nem egy néptől és nem egy nyelvből ered az eke és a sarló, a szőlő és a bor – a példákat még lehetne idézni. Ugyanakkor az átvett török szavak nyelvi sokszínűségre utalnak, az ősmagyarok vándorlásuk során folyamatosan különböző kultúrájú és nyelvű török népek közelében élhettek. Optimizmusunkat azonban ne veszítsük el: pár száz év múlva bizonyosan tisztábban látunk a régi török–magyar kapcsolatok kérdésében is.