A harcokról
1552 őszén a finnugor népek további sorsára is nagy hatást gyakorló harci cselekmények játszódtak Kazany falai alatt és a város környékén. A moszkvai nagyfejedelemség csapatai a végső leszámolásra készültek a Kazanyi Tatár Kánsággal. Moszkva már egy évszázada szorongatta a kazanyi tatárokat, de legyőznie nem sikerült őket. A korábbi összecsapások során mindig nagy gondot okoztak az orosz csapatoknak a cseremiszek. Általában csapdát állítottak vagy lesből támadtak, majd az összecsapás után gyorsan visszavonultak. Tipikus partizán-hadviselés, amely már az 1524-es orosz támadás visszaverése során is nagyon bejött: akkor az utánpótlást szállító hajókat támadták meg a cseremiszek. Ezzel lényegében ők akadályozták meg az orosz hadjárat sikerét.
A kudarcokból tanulva a végső hadjáratra Moszkva nagy alapossággal készült föl. Rettegett Iván serege 1550 karácsonyán érkezett Kazany falai alá. A március 25-éig tartó első ostrom sikertelennek bizonyult. A visszavonuló orosz csapatok élén haladó cár ekkor nagyon bölcs döntést hozott: elrendelte, hogy Kazanytól 15 versztányira, a Szvijaga torkolatánál emeljenek egy erődöt. Ezzel a cseremisz partizánok ellen védett helyen tudta őrizni csapatait és felszerelését, az erődből portyára induló katonái pedig a kazanyi csapatokra jelentett veszélyt.
A cseremiszek harcmodoráról így emlékezik meg a Kazanyi História (63. fej.): „…az erdei erődítésekből érkező és hátulról támadó cseremiszek … a táborokra rontottak, éjjel nagy zűrzavart okoztak az oroszok között, nappal öldökölték, élve elfogták a harcosokat és elhajtották a méneseket. Amikor pedig az oroszok támadták meg őket, megfutamodtak, elbújtak az erdő sűrűjében és a hegyi szakadékokban, és a megközelíthetetlen helyeken rejtőzködve megmenekültek.”
Az erdőből támadó kisebb cseremisz egységek ellen a cár nagy expedíciós sereget küldött ki Alekszandr Gorbatij és Andrej Kurbszkij vezetésével. A sereg három nap alatt átvergődött az erdőkön, és elérte a cseremiszek megerődített szállásait. Az orosz csapatok bekerítették a cseremiszeket, és egy éjszaka indított támadással nagy győzelmet arattak: „…erődítményeiket lerombolták és felégették, és élve elfogtak öt cseremisz vajdát és velük együtt ötszáz jó cseremiszt és feleségeiket és gyermekeiket is foglyul ejtették, maguk a vajdák sértetlenül tértek vissza. És a cseremiszek nem támadtak többé az erdőből.”
A kisebb csoportokban harcoló partizánok mellett a kazanyiaknak voltak a seregükbe beosztott, szervezett cseremisz erőik is: tizenötezer lovas és tízezer volgai csónakos. Főhadiszállásuk Arszk erődjében volt. Ezt írja róla a krónika: „Az a régi, Arszknak nevezett erődítmény olyan, mint egy erős vár: tornyokkal és lőrésekkel, és sok ember él benne és jól védik. És [korábban] egyszer sem vették be semmiféle harcban. Kazanytól hatvan versztányira fekszik, nehezen megközelíthető helyen, járhatatlan szakadékok és mocsarak között…”
Arszk ellen az ágyúkat is felvonultattak az orosz csapatok. „A fő vajda … nagyobb és kisebb ágyúkat vontattatott oda, és elkezdte veretni az erődöt. A benne lévő arszki hercegek és valamennyi cseremisz üvöltésben tört ki és kinyitották a kapukat és a kezüket nyújtották, mivel isten félelmet ültetett a szívükbe. És az oroszok foglyul ejtették őket. És elvittek tizenkét arszki herceget és hét cseremisz vajdát és jobb embert, kiválasztottak háromszáz századost és vezetőt, összesen mintegy ötezer embert.”
A foglyul ejtett cseremiszeket Rettegett Iván utasítására az ostromlott Kazany falai alá vitték, „hogy azok felszólítsák a kánt és a kazanyiakat, hogy vérontás nélkül adják meg magukat. De azok nem hallgattak a foglyok siránkozására és kéréseire.”
A cseremiszek meggyilkolásáról
A Kazanyi História 65. fejezete drámai végkifejletről számol be: „A cár, a nagyherceg, látván, hogy a kazanyiak hajthatatlanok, nem hallgatnak az intelmeire, és szidják őt és gőgösek és nem akarnak megbékülni vele és harcra készülnek, nagyon méregbe jött és lángoló düh töltötte el, és irántuk érzett addigi jóindulata haraggá változott. És halálra ítélte az erődítményekben elfogott valamennyi cseremiszt, mintegy hétezer embert: egyeseket a város közelében karóba húztak, másokat egyik lábuknál fogva, fejjel lefelé felakasztottak, volt akit a kazanyiak elrémítésére főbe lőttek, hogy azok, embereik keserves halálát látván megrémüljenek és feladják neki [Rettegett Ivánnak] a várost és engedelmeskedjenek. A haldokló cseremiszek pedig átkot szórtak a kazanyiakra: »Hogy utánunk ti is ilyen keserves halált szenvedjetek a feleségeitekkel és a gyermekeitekkel együtt!«” Történt mindez a régi időszámítás szerint 1552. október 1-jén vagy 2-án, az ostrom utolsó előtti vagy utolsó napján (okt. 12/13.).
Rettegett Iván borzalmas tettére nincs mentség. A középkorban előfordult, hogy a háborúkban válogatás nélkül gyilkolták a parasztokat, polgárokat. Ez a fajta harcmodor volt jellemző az Európára támadó tatárokra. A sztyeppi környezetben élő nomád pásztorok számára az ember nem jelentett értéket, mivel gazdálkodási módjuk nem volt különösebben emberigényes: több ezres nyájaikat csupán egy-két pásztor őrizte. Ugyanakkor veszélyesnek éreztek minden embert: potenciális katonát láttak bennük. A földművelő kultúrákban azonban az ember nagy értéket jelentett. Ez az életmód kisebb területen több ember számára nyújtott megélhetést, mint a nomád pásztorkodás. A külterjes állattartáshoz képest intenzívebb gazdálkodásnak nevezhető földművelés több munkáskezet igényelt. Ezért Rettegett Iván tömeggyilkossága nemcsak barbár, de ostoba cselekedet is volt. Csak az uralkodó szeszélyes, lobbanékony természetével magyarázható. Tettével önmagának és országának is ártott. Ez irányú tevékenységét később is folytatta: 1581-ben megölte fiát, trónjának örökösét. Ezzel kihalásra ítélte dinasztiáját, és okozója volt a dinasztiaváltást megelőző politikai és gazdasági válságnak is („Zavaros idők”).
Arszk és a cseremiszek
Arszk városa Kazanytól északkeletre található, mintegy 65 km-re. A városról ír az angol és az orosz nyelvű Wikipédia is. Azonban nem ugyanazt: az angol változat azt a nézetet képviseli, hogy a város tatár neve – Arcsa – azt jelenti: 'udmurt'. Az orosz változat azonban a szócikk felében ennek cáfolatával foglalkozik. Nincs igaza. A Slovopedia Vasmer alapján, Asmarinra hivatkozva az általunk ismert megoldást adja: a városnév a csuvas ar ’udmurt, ember’ jelentésű szóból származik.
1552 őszén a finnugor népek további sorsára is nagy hatást gyakorló harci cselekmények játszódtak Kazany falai alatt és a város környékén. A moszkvai nagyfejedelemség csapatai a végső leszámolásra készültek a Kazanyi Tatár Kánsággal. Moszkva már egy évszázada szorongatta a kazanyi tatárokat, de legyőznie nem sikerült őket. A korábbi összecsapások során mindig nagy gondot okoztak az orosz csapatoknak a cseremiszek. Általában csapdát állítottak vagy lesből támadtak, majd az összecsapás után gyorsan visszavonultak. Tipikus partizán-hadviselés, amely már az 1524-es orosz támadás visszaverése során is nagyon bejött: akkor az utánpótlást szállító hajókat támadták meg a cseremiszek. Ezzel lényegében ők akadályozták meg az orosz hadjárat sikerét.
A kudarcokból tanulva a végső hadjáratra Moszkva nagy alapossággal készült föl. Rettegett Iván serege 1550 karácsonyán érkezett Kazany falai alá. A március 25-éig tartó első ostrom sikertelennek bizonyult. A visszavonuló orosz csapatok élén haladó cár ekkor nagyon bölcs döntést hozott: elrendelte, hogy Kazanytól 15 versztányira, a Szvijaga torkolatánál emeljenek egy erődöt. Ezzel a cseremisz partizánok ellen védett helyen tudta őrizni csapatait és felszerelését, az erődből portyára induló katonái pedig a kazanyi csapatokra jelentett veszélyt.
A cseremiszek harcmodoráról így emlékezik meg a Kazanyi História (63. fej.): „…az erdei erődítésekből érkező és hátulról támadó cseremiszek … a táborokra rontottak, éjjel nagy zűrzavart okoztak az oroszok között, nappal öldökölték, élve elfogták a harcosokat és elhajtották a méneseket. Amikor pedig az oroszok támadták meg őket, megfutamodtak, elbújtak az erdő sűrűjében és a hegyi szakadékokban, és a megközelíthetetlen helyeken rejtőzködve megmenekültek.”
Az erdőből támadó kisebb cseremisz egységek ellen a cár nagy expedíciós sereget küldött ki Alekszandr Gorbatij és Andrej Kurbszkij vezetésével. A sereg három nap alatt átvergődött az erdőkön, és elérte a cseremiszek megerődített szállásait. Az orosz csapatok bekerítették a cseremiszeket, és egy éjszaka indított támadással nagy győzelmet arattak: „…erődítményeiket lerombolták és felégették, és élve elfogtak öt cseremisz vajdát és velük együtt ötszáz jó cseremiszt és feleségeiket és gyermekeiket is foglyul ejtették, maguk a vajdák sértetlenül tértek vissza. És a cseremiszek nem támadtak többé az erdőből.”
A kisebb csoportokban harcoló partizánok mellett a kazanyiaknak voltak a seregükbe beosztott, szervezett cseremisz erőik is: tizenötezer lovas és tízezer volgai csónakos. Főhadiszállásuk Arszk erődjében volt. Ezt írja róla a krónika: „Az a régi, Arszknak nevezett erődítmény olyan, mint egy erős vár: tornyokkal és lőrésekkel, és sok ember él benne és jól védik. És [korábban] egyszer sem vették be semmiféle harcban. Kazanytól hatvan versztányira fekszik, nehezen megközelíthető helyen, járhatatlan szakadékok és mocsarak között…”
Arszk ellen az ágyúkat is felvonultattak az orosz csapatok. „A fő vajda … nagyobb és kisebb ágyúkat vontattatott oda, és elkezdte veretni az erődöt. A benne lévő arszki hercegek és valamennyi cseremisz üvöltésben tört ki és kinyitották a kapukat és a kezüket nyújtották, mivel isten félelmet ültetett a szívükbe. És az oroszok foglyul ejtették őket. És elvittek tizenkét arszki herceget és hét cseremisz vajdát és jobb embert, kiválasztottak háromszáz századost és vezetőt, összesen mintegy ötezer embert.”
A foglyul ejtett cseremiszeket Rettegett Iván utasítására az ostromlott Kazany falai alá vitték, „hogy azok felszólítsák a kánt és a kazanyiakat, hogy vérontás nélkül adják meg magukat. De azok nem hallgattak a foglyok siránkozására és kéréseire.”
A cseremiszek meggyilkolásáról
A Kazanyi História 65. fejezete drámai végkifejletről számol be: „A cár, a nagyherceg, látván, hogy a kazanyiak hajthatatlanok, nem hallgatnak az intelmeire, és szidják őt és gőgösek és nem akarnak megbékülni vele és harcra készülnek, nagyon méregbe jött és lángoló düh töltötte el, és irántuk érzett addigi jóindulata haraggá változott. És halálra ítélte az erődítményekben elfogott valamennyi cseremiszt, mintegy hétezer embert: egyeseket a város közelében karóba húztak, másokat egyik lábuknál fogva, fejjel lefelé felakasztottak, volt akit a kazanyiak elrémítésére főbe lőttek, hogy azok, embereik keserves halálát látván megrémüljenek és feladják neki [Rettegett Ivánnak] a várost és engedelmeskedjenek. A haldokló cseremiszek pedig átkot szórtak a kazanyiakra: »Hogy utánunk ti is ilyen keserves halált szenvedjetek a feleségeitekkel és a gyermekeitekkel együtt!«” Történt mindez a régi időszámítás szerint 1552. október 1-jén vagy 2-án, az ostrom utolsó előtti vagy utolsó napján (okt. 12/13.).
Rettegett Iván borzalmas tettére nincs mentség. A középkorban előfordult, hogy a háborúkban válogatás nélkül gyilkolták a parasztokat, polgárokat. Ez a fajta harcmodor volt jellemző az Európára támadó tatárokra. A sztyeppi környezetben élő nomád pásztorok számára az ember nem jelentett értéket, mivel gazdálkodási módjuk nem volt különösebben emberigényes: több ezres nyájaikat csupán egy-két pásztor őrizte. Ugyanakkor veszélyesnek éreztek minden embert: potenciális katonát láttak bennük. A földművelő kultúrákban azonban az ember nagy értéket jelentett. Ez az életmód kisebb területen több ember számára nyújtott megélhetést, mint a nomád pásztorkodás. A külterjes állattartáshoz képest intenzívebb gazdálkodásnak nevezhető földművelés több munkáskezet igényelt. Ezért Rettegett Iván tömeggyilkossága nemcsak barbár, de ostoba cselekedet is volt. Csak az uralkodó szeszélyes, lobbanékony természetével magyarázható. Tettével önmagának és országának is ártott. Ez irányú tevékenységét később is folytatta: 1581-ben megölte fiát, trónjának örökösét. Ezzel kihalásra ítélte dinasztiáját, és okozója volt a dinasztiaváltást megelőző politikai és gazdasági válságnak is („Zavaros idők”).
Arszk és a cseremiszek
Arszk városa Kazanytól északkeletre található, mintegy 65 km-re. A városról ír az angol és az orosz nyelvű Wikipédia is. Azonban nem ugyanazt: az angol változat azt a nézetet képviseli, hogy a város tatár neve – Arcsa – azt jelenti: 'udmurt'. Az orosz változat azonban a szócikk felében ennek cáfolatával foglalkozik. Nincs igaza. A Slovopedia Vasmer alapján, Asmarinra hivatkozva az általunk ismert megoldást adja: a városnév a csuvas ar ’udmurt, ember’ jelentésű szóból származik.
A történeti források azonban az orosz–tatár harcokkal, valamint Arszk városával kapcsolatban a cseremiszeket és nem az udmurtokat emlegetik. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a cseremisz akkoriban gyűjtőnév lehetett, a Kazanyi Históriából például ’szegény ember, falusi ember, nem tatár ember’ jelentése is kiolvasható. Annak alapján, hogy a város neve az udmurtok valamilyen török elnevezéséből (l. a mai csuvast és tatárt) származik, és udmurt történészek okleveles adatokat közölnek egy déli udmurt közösségről, feltehetjük, hogy a megölt arszki cseremiszek udmurtok voltak. Ez ma a tudományban általánosan elfogadott nézet (de mint láttuk, vannak ellenfelei is).
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése