2009. augusztus 3., hétfő

Egy észt Hantiföldön

Jaanus Piirsalu észt újságíró, az Eesti Päevaleht moszkvai tudósítója blogjában 14 hónapja tette közzé néhány nappal korábbi hantiföldi élményeit. Utazásának apropója a június végi hanti-manszijszki finnugor világkongresszus volt, célja a hantik helyzetének felmérése, ill. ellátogatni an nagyrészt észtek által épített Kogalim városába.

Kogalim mocsaras vidéken fekszik (kép!), közel hatvanezer lakosa az olajbányászatból él. A városba Piirsalu egy észt vállalkozó kíséretében érkezett: már 1981-ben a városban dolgozott egy építkezésen. Helyben egy olyan építő kalauzolta, aki 1980 óta Kogalimban él, és ma már az egyedüli észt származású építőmunkás. Észt rendszámú kocsival jár, egy évben 3-4 alkalommal hazaautózik. A távolság 4500 kilométer és három napig tart megtenni.

A városban a hantiknak vendégházuk van, ahol ide látogatva megszállhatnak. Állítólag azonban ott nem érdemes felkeresni őket, nincsenek olyan állapotban, hogy beszélgetni tudjanak. (Piirsalu tanul egy új orosz kifejezést: Bics, azaz БИЧ – бывший интелигентьный человек (valaha intelligens ember), azaz lecsúszott alkoholista.) Egy hanti asszonnyal mégis találkoznak: ő úgy véli, ha az olaj elfogy, az olajbányászok elmennek, és csak a tönkretett természet marad. Az olaj még kb. 50 évig fog kitartani, s mivel minden az olaj körül forog, könnyen lehet, hogy akkor a város tényleg az enyészeté lesz...

Másnap Piirsaluék egy helikoptert béreltek, hogy környékbeli hanti táborokat keressenek. (A helikopter egy órára – mai árfolyamon számolva – valamivel több, mint százötvenezer forint.) A teljesen kihalt tájon azonban semmit nem találtak. A tájkép megtekinthető a videófelvételen.n (Később Piirsalu megjegyzi, hogy a mocsári tavak az év nagy részében jég alatt állnak. A nyár lényegében júniusra és júliusra korlátozódik, a tavak már szeptemberben kezdenek befagyni. Viszont kitűnő horgászterepek, az öt kilós csuka mindennapos fogás, de a tíz kilós sem számít csodának.)

A városban ortodox apácakolostor és mecset is van. A mecsetbe elsősorban kaukázusiak járnak: ők még a szovjet időkben érkeztek a jó munkalehetőség reményében, és ma már többen vannak, mint a hantik. Az ortodox templomot a LUKOIL olajvállalat építtette, de muzulmán törökökkel, ezért az ortodox egyház először el sem akarta fogadni.

Piirsaluék a Tallinnszkaja (Tallinni) utcában éjszakáznak. Annak idején 4-6 észt építőmunkás élt egy ilyen lakásban. Egy két szobás lakás most másfél millió rubelbe kerül – mai árfolyamon számítva közel tízmillió forint. A viszonylag magas ár annak köszönhető, hogy a városban viszonylag magasak a fizetések. Egy olajfúró fizetése havi százötvenezer rubel, azaz kb. egymillió forint is lehet.

A harmadik nap reggelén az észt építők egy új, kilenc emeletes, hetvenkét lakásos házat adtak át. Kilenc hónap alatt építették. Míg Moszkvában és Péterváron az a szokás, hogy szerkezetkészen adják át a házakat, itt már a konyha, a fürdőszoba és a wc is be van építve.

Ezután Piirsalu azon mereng, hogy a vidéki Oroszországba alig jutnak el a színvonalasabb moszkvai sajtótermékek, ezért is könnyű a tv-n át manipulálni a nézőket.

A negyedik napon Piirsalu Szurgutba utazott (mint megjegyzi, a benzin ára éppen annyi, mint Moszkvában, hiába helyi termés), ahonnan a mutatós reptérről egy An-24-essel 50 perc alatt Hanti-Manszijszkba repült. (Megjegyzendő, hogy Kogalimnak is van nemzetközi repülőtere.


Délben a Hanti jaszang című hanti és a Luima Szériposz című manysi újság szerkesztőivel találkozott, ők kikérdezték, szinte meginterjúvolták legfeljebb 1000 példányban megjelenő lapjaik számára. Beszámolnak a hantik helyzetéről, a kép igen szomorú: a kultúra elvesztése mellett a munkanélküliség is nyomasztó.

Piirsalunak hirtelen lehetősége nyílt, hogy hajóval ellátogasson egy közeli (80 kilométerre fekvő) hanti faluba, Kisikbe. A hajóra húsz ember fér (l. a képet). A faluban végül egy öregek otthonában talált szállást: erről reggel kiderült, hogy tulajdonképpen inkább hajléktalanszálló, mint öregek otthona. Piirsalu szerint az épület szépen fel van újítva, de nem tartják tisztán.

Másnap reggel találkozott a falu hantitanítónőjével. Korábban a tantervben szerepelt hanti kultúra is, ma már csak hanti nyelv van: heti két óra. A tanítónő is elismeri, hogy így semmit nem lehet megtanulni. A fiatal falusi hantik már egyáltalán nem beszélik a nyelvet, az erdőben élők még igen. Elmondása szerint már csak a lelkiismerete megnyugtatása érdekében szervez folklórprogramokat és más rendezvényeket, maga is úgy véli, hogy ezeknek már nincs értelmük...

Piirsalu megjegyzi, hogy a faluban nem kelt nagy érdeklődést az idegen jelenléte, és a szibériai szokással szemben a helyiek nem igazán beszédesek. (Erre némi magyarázatot ad, hogy állítólag Kisik az a falu, amelyet a külföldi vendégeknek megmutatnak... Úgy tűnik, erről Piirsalu nem tudott.) Mint a videón látszik, Kisik átlagos oroszországi falu, se nem jobb, se nem rosszabb... Hanti-Manszijszkkal nyáron a folyó köti össze, télen fagyos téli úton (az úgynevezett zimnyiken) lehet megközelíteni. A faluban van hanti „szabadtéri múzeum” is, egy hússzor húsz méteres elkerített rész, amelyen egy ház, egy istálló és egy rénkarám áll. A fotón egy tipikus hanti agyagkemencét látni. Egy hatvanéves néni elmeséli, hogy az ő generációja volt a faluban az első, amelyik megtanult oroszul, de az ő gyerekeik már csak oroszul beszélnek. Este Piirsalu fürdőházba megy, és persze jó észtként azonnal az észt szaunával hasonlítja össze a hanti fürdőházat. A következő különbségeket állapítja emg: a) a hantik cédrusfenyő ágát vagy más tűlevelű fa ágát használják szaunavirgácsnak (a finnek és az észtek általában nyírfaágat), b) a szaunapad egy szekrényben található, melynek ajtaja zárható, c) a fürdőhelységben melegebb van, mint a szaunapadon.

Az utolsó nap reggelén kiderül, hogy a hajóval valami baj van, ki tudja, mikor érkezik. Piirsalu előző nap hallott egy történetet, mely szerint legutóbb egy hétig tartott a javítás. Addig is ellátogat a helyi kultúrházba, ahol fiatalok igyekeznek a színpadon reprodukálni a tv-ben látottakat (kép). Hirtelen érkezett a hír, hogy a hajót rendbehozták és azonnal indul Hanti-Manszijszkba. A kikötőben azonban nagy tömeg tolongott és Piirsalu végül csak egy rendőr segítségével jutott fel a hajóra. (Enélkül lekéste volna a másnapi repülőgépét.) Hanti-Manszijszkban Piirsalu lát egy fiatalembert, akinek mobilján a háttérkép Putyint ábrázolja.

Bár Hanti-Manszijszk 450 éves, azaz idősebb, mint Szentpétervár, ennek semmi nyoma. Az utolsó fényképen a központban álló új áruház látszik. A város háromcsillagos hotelében a szoba egy éjszakára 2666 rubelbe, mai áron több, mint tizenhétezer forintba kerül.