2009. szeptember 30., szerda

Az új szaranszki magyar lektor blogja

Szaranszkba ez év szeptembertől új lelkes magyar lektor érkezett, kalandjairól, viszontagságairól és élményeiről blogot vezet. Jó olvasást a Mordvinföld magyar szemmel újabb fejezetéhez!

2009. szeptember 29., kedd

Jelentés a gyilkosság éjjeléről

Ahogy az egyik szombati posztban már hírt kaphattunk róla, szeptember 26-án a Goethe Intézet szervezésében Murder Night néven bűnügyiregény-estet tekinthettek meg a Ráday utca 58-ba látogatók. A rendezvény a Baltic Sea Festival programjába illeszkedett bele, ugyanakkor kapcsolódhatott volna a Nyelvek Európai napjához is (European Day of Languages), amelyet szintén szeptember 26-án ünneplünk, hiszen nyelvek sokasága képviseltetett ezen az éjszakán. Elsősorban természetesen a Balti-tenger partján beszélt nyelvek, közülük is az észt, a finn, a dán, a svéd, a német és a lengyel. Emellett a bevezető beszélgetés Bocsor Péter vezetésével angolul folyt (magyar szinkrontolmácsolással), valamint az egyes felolvasások során a közönség az eredeti szöveg mellett a magyar fordítást is láthatta-hallhatta.

A bevezető beszélgetésben szó volt arról, hogy mi teszi olyan sikeressé ezeket a műveket, mennyire fontos a táj, akár a Balti-tenger maga a művekben. A legtöbb író számára fontos volt a helyszín, a lengyel Mariusz Czubaj például kijelentette, hogy művei nem is játszódhatnának máshol, mint Lengyelországban, míg a svéd Håkan Nesser fiktív környezetbe is helyezte már a szereplőit, ha azt a történet úgy kívánta meg. Indrek Hargla, a sci-fi műveiről ismert észt író számára is lényeges, hol játszódnak a történetei, az Ingellik olevus (Angyali teremtmény) című munkáját, amelyet a Murder Night keretében a magyarországi közönséggel is megismertetett, például Budapestre helyezte, mert ennek a városnak a hangulatát érezte a a barokk zenéhez szorosan kapcsolódó kisregény atmoszférájához illőnek.

Szó volt ezenkívül például arról is, hogy a kevésbé vallásos világképpel rendelkező országokban, ahogy ezt Leena Lehtolainen a finnekkel kapcsolatban felvetette, nagyon fontos a gyilkosság felderítése és a gyilkos bűnhődése, mivel az olvasók nem számítanak arra, hogy az elkövető majd a túlvilági életben bűnhődik. A gyilkosságnak a bűnügyi regényekben betöltött szerepéről pedig úgy nyilatkoztak a szerzők, hogy azért elengedhetetlen a mű szempontjából, mert ez ad bizonyos mélységeket a regénynek, hiszen a maga visszafordíthatatlanságával az életről-halálról való elgondolkodásra készteti az olvasót. Arról, hogy hány embert lehet megölni egy regényben, Håkan Nesser az izlandi írót, Halldór Laxnesst idézte, mondván: Don't kill more people than you are ready to eat.
A közös beszélgetés után következtek az egyes felolvasások, sajnos a finn, az észt és a lengyel, majd a svéd, a dán és a német egyidőben zajlottak. Az estet jazzkoncert zárta.

2009. szeptember 28., hétfő

NRVV 6 – Torum Maa 4. Ruházat és egyéb felszerelések

A Torum Maa házaiban megtekinthetjük az obi-ugor ruházkodás jellegzetes darabjait is. Ezek között a leglátványosabb kétségtelenül a díszes női bunda. A rénbőrből készült ruhadarabb mintáit különböző színárnyalatú szőrzettel borított bőrök összeillesztésével alakítják ki, a mintázatot színes textilcsíkokkal szegik.


A férfi- és gyerekbundák kevésbé díszítettek. Az alábbi képen egy kapucnis gyerekbunda látható. Mint a képen látható, az
ágyakat is bőrökkel borították, bőrrel takaróztak. (A héttérben egy halfogó varsa és egy csónak modellje, ill. egy gyékényből font kosár is látható.)



Alább a bal oldali képen egy öv látható, rajta a különböző felszerelések, ill. apróbb zsákmányállatok felcsatolására szolgáló fülekkel. Két oldalt kések lógnak, hüvelyük fából készült. Mögöttük egy fűrész látható. A jobb oldalon egy íj látható, akép jobb szélén pányva, a sarokban pedig egy húrozatát vesztett hanti citera (nyáresz juh).

2009. szeptember 27., vasárnap

NRVV 5. – Torum Maa 3. Nyírkéreg edények

Az obi-ugor kézművesség egyik legfontosabb alapanyaga a nyírkéreg. Min korábban bemutattuk, sátrat is fedtek vele, de főképpen különböző edényeket készítettek belőle. A nyírkéregbe kaparással különböző mintákat rajzolnak. A tipikus minták területenként különböznek, a szakértő szem az edény rajzolatából meg tudja állapítani, honnan származik. Ritkábban fordul elő, hogy a nyírkéreg edénybe mintát nyomnak.

A nyírkéreg edények egyik alapvető típusa a bogyógyűjtő edény. Ennek szája kerek vagy elliptikus, feneke felé általában ellapul. Madzag segítséggel nyakba akasztható, így bogyószedés közben mindkét kéz szabad marad, a bogyókat pedig az edénykébe gyűjtik.



Az edények másik fontos típusa a kerek tárolódoboz. Bogyók, liszt, varrókészlet tárolására alkalmas.



A harmadik fő típus a lapos, hosszúkás kosárka. Ennek általában nincs füle, de karimája gyakran meg van erősítve, és fedelet is kaphat.




Hasonló edényeket Oroszország erdőövezetében szinte minden nép készít, az obi-ugor edények leginkább jellegzetes mintázatukról ismerhetőek fel. Figyelemre méltő azonban, hogy (csíkokra hasított) nyírkéregből font tárgyakkal (bocskorral, kosárral, táskával) az obi-ugoroknál nem találkozunk. A fonott kosárkák alapanyaga a gyékény.

2009. szeptember 26., szombat

Baltis gyilkosok avagy mördernájt a Ráday utcán

Ha szombat délután már épp megmurdálnánk az unalomtól, érdemes ellátogatni a Ráday utca 58. szám alatti Goethe Intézetben fél hétkor kezdődő Murder Nightra. A rendezvény nevével ellentétben békés természetű, az est során a Balti-tengert körülölelő országok híres detektívregény-íróival folyik majd a beszélgetés (Gretelise Holm, Dánia; Jan Seghers, Németország; Mariusz Czubaj, Lengyelország; Håkan Nesser, Svédország; és a finnugorok: Leena Lehtolainen, Finnország és Indrek Hargla, Észtország). Többek között abban a kérdésben nyomoznak a résztvevők, vajon miért van az, hogy a Balti-tenger partján (amelyet az egyes nyelveken Északi-, Keleti- és Nyugati-tengernek neveznek attól függően, kinek melyik partját mossa a nagy víz) ilyen sok jó detektívregény születik.
20 órától 21 óráig az írók különböző termekbe elvonulva felolvasnak műveikből. (Mindezt magyarul közvetítik a hallgatóság azon részének, akik nem beszélnek (Balti-)tenger nyelven.) Az estét dzsesszzenével kísért kötetlen beszélgetés zárja.
Leena Lehtolainen különösen a Maria Kallio nyomozó kalandjait elbeszélő sorozatával lett népszerű, amelyből tévésorozat is készült. Indrek Harglát pedig a tufarajongók (vagyis a sci-fi kedvelői) ismerhetik jobban, többek közt egy internetes sci-fifolyóiratban, az Algernonban megjelent novellái alapján.

NRVV 4. – Torum Maa 2. Lábasházak

A lábasházak raktárépületekként szolgáltak, ezekben tartották az élelmiszert (főként szárított halat), az éppen nem használt ruházatot, bőröket, de a lábasháznak kultikus funkciója is lehetett (ti. tarthattak benne bálványokat is). A lábakon álló építményt a medve sem érte el (de ha mégis felmászott, bejutni nem tudott), és a speciális kialakítású lábakon a rágcsálók sem mászhattak fel.




Az alábbi egy lábon álló ház a vadászzsákmány tárolására szolgál. Az erdőben állították fel, és itt helyezték biztonságba a zsákmányt addig, ameddig folytatták a vadászatot. Lába jóval magasabb a szokásosnál.




Az alábbi, két lábon álló ház viszont szakrális célokat szolgált.



A lábak száma és a funkció között nincs szoros összefüggés.

Minden valószínűséggel hasonló építmények emlékét őrzi a magyar népmesékből ismert kacsalábon forgó vár. Előfordul, hogy ezen építmények lábául kivágott fák törzse szolgál, ilyenkor a fa gyökerei valóban ujjakhoz hasonlítanak.

2009. szeptember 25., péntek

Arvisura/3

Hát, nem egy könnyű olvasmány ez az Arvisura. Sikerült is félreértenem már az elején. Ezért némileg át kellett írjam olvasónaplóm 2. részét. Kérek mindenkit, fusson neki újra, mielőtt a 3. részbe belekezd. A Kemény Gábor nyilas külügyminiszter és Igor Szalmi között állítólag lezajlott különbéke-tárgyalás elemzését írtam át. Erre az írásomra készülve másodjára is átolvastam az Arvisura II. fejezetét, és észrevettem még egy fontos adatot, amelyet tárgyalnom kellett volna a dátumok és helyszínek között. Paál Zoltán ugyanis azt írja, hogy 6 hónapig volt partizániskolában. Ezt az időszakot nem lehet beszorítani az általa leírt események közé: 1945. február 2-án a partizánok megszöktetik, de márciusban már Szombathely környékén van a partizánbrigád. Közben pedig ugye volt a hadifogság és a drezdai szökés… Szóval az a partizániskola csak április elejétől kezdődhetett. Akkor pedig már minek? Talán a harcok lezárultával került a partizániskolába, és csak annak elvégzése után tért haza?

Ennyi bevezetés után következzék a 3. rész, ahogy beígértem, az Arvisura II. fejezetében szereplő személyekről. (Szalaváré Tura rokonságával nem foglalkozom, arra vonatkozóan eligazít Vándor Anna lejjebb idézett tanulmánya.)

1. Szalaváré Tura– a történet kulcsfigurája, a manysi fősámán unokája, az Ob melléki Vezsakoriban született. Ő teszi „látóvá” Paál Zoltánt. Személyének Vándor Anna járt utána, tanulmánya az Arvisurával foglalkozó első tudományos közlemény (Zsirai Miklós és a manysi sámánok. Finnugor Világ, 2003/1. 6–23.). Cikke első részében azt vizsgálta, hogy Zsirai Miklós találkozhatott-e hadifogsága alatt a Szalaváré családdal. Az Arvisurában ugyanis ez olvasható. A következőkben Szalaváré Tura utáni kutatásait írja le. A családnév nem vezetett nyomra, a Szalavar/Szalovar vagy Szalavarov/Szalovarov nevű manysi családok egyik tagjára sem illett rá az a rokoni háló, amelyet Paál Zoltán vázol az Arvisurában. A sikertelenség miatt Vándor Anna hitelt adott Paál Zoltán azon megjegyzésének, hogy a partizáncsapat tagjait álnéven említi. Így a Szalavárék utáni nyomozás helyett csak a rokoni kapcsolatokra, a család lakóhelyére koncentrálva a hanti-manszijszki körzeti levéltárban rábukkant a Kosztyin család adataira. Véleménye szerint Szalaváré Tura igazi neve Ilja Ivanovics Kosztyin.
Amennyiben valaki veszi a fáradságot, hogy a 2. világháborús szlovák partizánmozgalom levéltári anyagaiban kutasson, akár Szlovákiában, akár Ukrajnában (Kijevben működött a partizániskola), akkor először is ezt a nevet kell az iratokban keresnie.

2. Rigó – apja 1. világháborús magyar hadifogoly, aki egy Penza környéki mordvin molnár családjába házasodott be. Így Rigó két oldalról finnugor, mindkét szülője nyelvét beszéli. Igor Szalmival és Szalaváré Turával együtt került a partizániskolába.

3. Helcia, partizánlány – semmi érdemlegeset nem tudunk meg róla. Talán azonos Fehár Tücsökkel?

4. Igor Szalmi kapitány, a partizánegység parancsnoka – az 1955-ben írt bevezetőben (37.) Yrjö Szalminen néven szerepel. Karjalai származású, Viipuri városában született. Apja cári testőr volt, Szentpétervárott megismerkedett egy Penza környékéről való mordvin lánnyal. Gyermekeik, így Igor Szalmi is, tehát két oldalról finnugorok. Igor az 1. világháború idején mordvin nagyapjához került, aki szintén molnár volt, miként karél nagyapja is. A nagyapjánál dolgozó magyar hadifoglyoktól megtanult magyarul. Rigó apja Igor Szalmi anyjának testvérét vette feleségül. Rigó és Igor Szalmi tehát unokatestvérek. A háború után a leningrádi egyetem „finn-ugor szakos karán” tanult nyelvészetet. Több nyelvet megtanult. Tanár lett egy főiskolán, majd (nyilván nyelvismerete miatt) hírszerzőnek vezényelték. Leningrád védői között harcolt, majd Otto Kuusinen javaslatára jelentkezett a kijevi partizániskolába. Tizenketted magával egy Sztrecsnó (Szlovákia) melletti tisztásra dobták le bevetésre.

5. Otto Kuusinen – életrajzát lásd az interneten.

6. Fehér Tücsök, partizánlány, sámán – Szalaváré Tura kedvese, halotti torát manysi szokás szerint tartották meg.

7. Keti – Szalaváré Tura manysi menyasszonya. Vőlegényét megcsalja, ezért egy medve széttépi.

8. Zsirai Miklós – finnugor nyelvész, hadifogsága alatt kapcsolatba került Szalaváré Tura családjával. Tura azért jön Magyarországra, hogy átadja neki a „manysi rejtély titkát”. (Ezt Leacock sem írhatta volna szebben Karinthy Frigyes fordításában, lásd Stephen Leacock: A rejtély titka. Bp. 1969.)

9. Igor Tomaj – a turgai kapunál élt baskír-magyar ember, aki egy komi családba házasodott be, ő tanítja Szalaváré Turát a régi magyar nyelvre.

10. Biricsák Mari – a Fülek mellett ejtőernyővel földet érő Szalaváré Turát elbújtatja, majd segít neki társait megtalálni. Később együtt mennek be Miskolcra, ahol egy bombázásnál meghal.

11. Szőnyi Márton (1918–1944) – magyar vadászpilóta, szovjet fogságban partizánnak jelentkezik. 1944. augusztus 8-án Tarnalelesz körzetében ér földet. Csoportját hamar felszámolják.
Paál Zoltán szerint Rigóék magukkal akarják vinni, de ő ragaszkodik eredeti feladatához, hogy Budapestre menjen, a magyarok háborús kiugrásáról tárgyalni. Másnap hajnalban – Kalász József plébános bejelentése nyomán – a csendőrök agyonlövik. Az 1955-ös előszó szerint Szalaváré Tura Szőnyi Márton csoportjának a tagja volt (37.). Amennyiben Rigóék valahová magukkal akarták vinni, akkor Rigó és meg nem nevezett társai is a Szőnyi-csoport tagjai voltak. Szalaváré Tura elkezdte átadni a „manysi rejtély titkát” Szőnyi Mártonnak, halála után mást keresett a tudás őrzésére és továbbadására, így akadt Paál Zoltánra.
Szőnyi Márton a feladatát Igor Szalmitól kapta. Ennek alapján az is feltételezhető, hogy Igor Szalmi a Szőnyi-csoport felett álló parancsnok volt. Ugyanakkor az 1955-ös előszó már idézett oldalának szövege úgy is érthető, hogy Igor Szalmi is Szőnyiékkel, és így Szalaváré Turával és Rigóval együtt ugrott ki a repülőgépből.

12. Szkladán anyó – feltehetőleg a partizánok egyik szállásadója.

13. Szurguti Mihály – hanti nemzetiségű partizán (kicsit sok már a finnugorokból…), a szurguti halfeldolgozó üzemben dolgozott, megtanult manysiul, ismeri az ősi szertartásokat.

14. Ionov orvos – Paál Zoltántól semmit nem tudunk meg róla, mégis kulcsfigurának számít. Harsányi János: Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen. Bp. 1966. című művének 343. oldalán a 109. jegyzetben ugyanis ezt olvashatjuk, hogy Szőnyi Márton csoportjából Szemejnyuk rádiós, Polnyickaja rádiósnő, Vlagyimir Zsiljajev robbantó, Jevgenyij Ionovics Ionov orvos eljutottak a szlovák nemzeti felkelés területére és harcra jelentkeztek a Besztercebánya közelében tevékenykedő A Sz. Jegorov partizánbrigádjánál. Ionov egy beazonosítható személy Paál Zoltán meseszerű leírásában! Ennek alapján több feltételezés adódik:

a) Akár Szemejnyuk, akár Zsiljajev azonos lehet Igor Szalmival, Szalaváré Turával vagy Rigóval, Polnyickaja pedig Fehér Tücsökkel;

b) Paál Zoltán Jegorov partizánbrigádjának tagja lehetett, ezért ismerte Ionov orvost.

E személyek sorsa és a Jegorov partizánbrigád története kutatandó tovább a levéltárakban, de ez már nem a finnugrisztika feladata.

15. Csiky – partizán, azonos lehet a később emlegetett Csiky Domonkos állatorvossal?

16. Gergely – partizán, semmit nem tudunk meg róla.

17. Kiss Jóska– partizán, semmit nem tudunk meg róla.

18. Herta (=Hertta) Kuusinen – Otto Kuusinen lánya, lásd az interneten.

19. Jugán és három mordvin partizán – Sopronból érkeznek Szurguti Mihállyal együtt (utóbbi szerepeltetése ezen a helyen ellentmondásos, hiszen korábban a csapattal volt).

20. Ősz Szabó János (1920–1944) – A Szőnyi- csoport tagja, tűzharcban megölik vagy kivégzik (mindkettőt olvastam róla). Paál Zoltán nem közöl róla semmi eredeti információt, csak nevét említi.

21. Kemény Gábor nyilas külügyminiszter – Igor Szalmi tárgyalópartnere, lásd az olvasónaplóm előző részében.

22. Zsolnai– partizán, semmit nem tudunk meg róla.

23. Misurák Pista – Paál Zoltán ózdi munkatársa, Szombathelyen találkoznak.

24. Jugravah – csuvas partizán (végre egy nem finnugor!)

25. Pandjaleh, ujgur szerzetes, partizán (ő sem…)

26. Pataky Bölön – partizán, az előző kettővel, valamint Igor Szalmival és Paál Zoltánnal 1955. április 4.-én a budapesti szovjet követségen találkoztak.


Elég sok szereplős ez a partizántörténet. Közben egy betétszerű elbeszélésben Gusztáv Adolf svéd király is megjelenik Paál Zoltán anyai rokonságának ürügyén. E mellékszálba nem bonyolódtam bele.

A szereplők lajstromba vétele után szóljunk a történet hitelességéről. Felületes kutatásaim alapján nem találtam bizonyítékot Paál Zoltán és egy vogul partizán találkozására. Viszont nem is zártam ki ezt a lehetőséget. Vándor Anna kutatásai is arra mutatnak, hogy ez az esemény megtörténhetett. Bizonyosság szerzéséhez jobban el kellene mélyedni a szlovákiai partizánmozgalom történetében. Az általános tendenciák azonban arra mutatnak, hogy Paál Zoltán története nagy vonalakban igaz. Tehát 1944 nyarától tömeges volt a magyar katonák átállása a partizánok oldalára. Legalább 1000 fő átállt katonával számolhatunk. A kiterjedt partizánmozgalom jelentős szovjet támogatást élvezett, az egységek élén ejtőernyővel ledobott partizánok álltak. A front továbbhaladtával a partizánegységek csatlakoztak a Vörös Hadsereghez. Ily módon Paál Zoltánék egysége is eljuthatott Szombathelyre. Az is hihető, hogy 1945. március 31-e után tovább tevékenykedtek a partizánok (ebben korábban kételkedtem), nyilván immár Ausztria területén.
Gyanús viszont a sok finnugor a partizánok között, gyanús e finnugorok életrajzának néhány eleme. A drezdai bombázás szerepeltetése a történetben arra utal, hogy egy bombázás okozhatta az egyik traumát Paál Zoltán életében. A másikat talán a Szalaváré Tura vezette sámánszertartás. E két élménye végigkísérte életében, ezek hatására kezdett írni. Ezért alakult ki téveseszme-rendszere is, amelynek lényege, hogy látomásait maga is elhitte. De erről majd később, az Arvisurában leírt események értékelése során írok. Legközelebb azonban még nem ez következik, hanem az Arvisura II. és III. fejezetében olvasható finnugor ismeretanyag elemzése.

2009. szeptember 21., hétfő

NRVV 3 – Torum Maa 1. Házak

Hanti-Manszijszk Szentföldje, ahová minden finnugor érdeklődésű látogatónak el kell mennie, a Torum Maa (manysiul: istenföld, isteni föld) szabadtéri múzeum. (A múzeum elnevezése kissé rejtélyes, hiszen a maa két a-ja az a hosszú ejtésére utal – ugyanakkor a torum szó o-ja is hosszű, tehát vagy a Toorum Maa írásmód, vagy a hosszúság teljes jelöletlenül hagyása lenne következetes.) Mivel a múzeum erdőben van, csak szúnyogrisztóval felszerelkezve érdemes elindulnunk: a szúnyogriasztó rosszabb időkben Hanti-Manszijszk központjában is elkél.

A Torum Maaról sok minden jó elmondható, de az nem, hogy túlságosan informatív lenne. A területen igen kevés felirat látható, igaz, ami van, az angolul is. De ezek legfeljebb az épületek megnevezéséről és származási helyükről (térkép nincs, tehát ismernünk kell a terület földrajzát) tájékoztatnak. A kiállított anyagot tehát csak akkor élvezhetjük, ha valamennyire már ismerjuk az obi-ugor kultúrát. Túlságosan sok ismerettel azonban nem érdemes rendelkezni, mert csak bosszankodhatunk, hogy mit keres egy manysi bunda egy hanti házban stb.

Jellegzetes hanti és manysi épületnek szokás tartani a nyírkéreg sátrat. Valójában az obi-ugorok régebben félig földbe ásott faházakban laktak, és a sátorkészítést a réntartással együtt vették át a nyenyecektől. A sátor vázát farudakból állítják össze, ezeket összevarrt nyírkéregdarabokkal fedik. A sátrat néhány további nekitámasztott rúddal erősítik meg. Az alább bal oldalon látható sátorajtó kék festése aligha tekinthető archaikusnak.



Valójában sokkal inkább jellemzőek voltak a gerendaházak: a falak egymásra fektetett gerendákból álltak, a gerendák közötti réseket mohákkal, zúzmókkal töltötték ki. A képen látható ház sarkain a gerenák nincsenek egybeillesztve, ahogy az esetek többségében, hanem a sarkot egy függőleges oszlop alkotja. A kéményt a fa elégetése után kívülről zárták le, hogy bent maradjon a meled: erre egy fémlap szolgált, melyet külön erre szolgáló nyéllel mozgattak. A ház sarkához támasztva egy jellegzetes, gerendából kifaragott létra látható.



Az obi-ugoroknál a menstruáló, ill. szülő nő tisztátalannak számított, ezért egy külön épületben, a kisházban helyezték el. Ez lényegében nem különbözött a rendes háztól, csak valamivel kisebb volt.



A ház berendezésére jellemző, hogy az egyik sarokban állt a tapasztott kályha (csuval), mely jelentős részében nyitott volt. Ezen főztek és ezzel fűtöttek. Az agyag átvette a tűz melegét, és a tűz kialvása (és a kémény lezárása) után tovább sugározta.



A házbeli tevékenységeket a széles padkákon ülve folytatták, ezeken is aludtak. Az egyik sarokban szinte mindig ott lógott a bölcső.




A felszereléseket, edényeket fali polcokon tartották. A falon fent polc futott körbe, további tárolóhelyet biztosítva.





A kenyeret a házon kívül sütötték, a külön erre szolgáló, agyagból tapasztott kemencében. Az obi-ugor területek alkalmatlanok a gabonafélék termesztésére, ezért a kenyér csak viszonylag későn jelent meg. A lisztet vásárolták, halért, szörmékért stb. kapták cserébe.

2009. szeptember 20., vasárnap

Kutatók éjszakája

Programok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékén – 2009. 09. 25. Budapest, Múzeum krt. 4/i (térkép)

16.00–18.00: Finnugor népi játszóház (vezeti Pomozi Eda)

18.00–24.00: Infopont és könyvvásár (Gulyás Nikolett)

18.00–24.00: Fotó- és verskiállítás. Aljona Rodionova udmurtföldi fotóit finnugor folklór-részletek, versszemelvények kísérik. (Aljona Rodionova, Sziráki Zsófia, Nagy Ildikó)

18.00–19.00: Táncház a Hõissassaa Néptáncegyüttessel. (Ezen a programon észt, finn, karél táncok láthatók és tanulhatók, élőzenére. Játszanak a Hõissassaa Muzsikusok.)

19.00–22.45: Finnugor irodalmi tea- és kávéház. Betekintés a kortárs finnugor irodalomba hozzáértők adta iránytűvel, magukkal ragadó szemelvényekkel. Az udmurt, az észt és a finn irodalom berkeibe bevezető előadásokat 22 órától gyertyafényes versest követi. Ismerkedj egy csésze finom tea mellett a finnugor irodalommal!
– 19.00–19.45: Udmurt irodalom (Aljona Petrova)
– 20.00–20.45: Finn irodalom (Bába Laura, Simon Valéria)
– 21.00–21.45: Észt irodalom (Reet Klettenberg)
– 22.00–22.45: Versek gyertyafénynél

19.00–20.00: Havas Ferenc: A magyar nyelv a világ nyelvei között. Ez az előadás a nyelvrokonság, a nyelvek típusai és tudományos vizsgálatuk módszereibe ad betekintést.

19.00–24.00: Kis nyelvek mini nyelvleckéi. Nem értjük egymást nyelvrokonainkkal, de segít a nyelvrokonság, ha gyakorlati nyelvtudásra akarunk szert tenni? Most ki lehet próbálni!
– 19.00–20.00: Észt nyelv (Reet Klettenberg)
– 20.00–21.00: Hanti nyelv (Csepregi Márta)
– 21.00–22.00: Komi-permják nyelv (Larisza Ponomarjova)
– 22.00–23.00: Udmurt nyelv(Salánki Zsuzsa)
– 23.00–24.00: Alapismeretek finnugor nyelveken. Ezen a nyelvórán köszönni, ismerkedni, koccintani lehet megtanulni számos finnugor nyelven. (Salánki Zsuzsa)

20.00–22.00: Finnugor tájakon jártunk – fényképes úti beszámolók a legutóbbi terepmunkákról
– 20.00–20.30: Paréj Gabriella: Vörös haj, kék szem… találd ki, hogy hol jártam!
– 20.30–21.00: Püspök Viktória – Sziráki Zsófia: Udmurt városok napjainkban
– 21.00–21.30: Bogdán Zsombor: Mariföldi élményeink
– 21.30–22.00: Asztalos Erika – Bogdán Zsombor – Nagy Ildikó: Kudimkar diákszemmel
– 22.00–22.30: Kováts Zsófia: Utazás az Obon

20.00–22.45: Finnugor konyhaművészet. Finn, észt, permi konyha. Ezen a programon kiderül, vannak-e közös, ősi ételeink, mit esznek nyelvrokonaink. A résztvevők elsajátíthatják egy-egy hagyományos étel készítését.
– 20.00–20.50: Észt konyha (Reet Klettenberg)
– 21.00–21.50: Permi konyha (Larisza Shirobokova)
– 22.00–22.45: Finn konyha (Terhi Peltola)

Lásd még a Kutatók éjszakája honlapján is.

2009. szeptember 19., szombat

NRVV 2. – Hanti-Manszijszk

Hanti-Manszijszk nevét természetesen a hantikról és a manysikról kapta (oroszul a manysit manszinak ejtik), ezt az elnevezése 1940 óta használatos, előtte 1932-től Osztjako-Vogulszknak hívták. A várost egy évvel korábban, 1931-ben alapították, de 1950 óta részét képezi a jóval régebbi Szamarovo is. Ezt az orosz források a 16. században említik először, ekkor hanti erődítmény állt itt. Nevét akkori birtokosáról, Szamar hanti vezérről kapta. 1637-ben postaállomást építettek ki, ez biztosította az összeköttetést délen Tobolszk, északon Obdorszk (ma: Szalehard), keleten Szurgut felé. A 19. század végére jelentős kereskedelmi központtá vált.

A város földrajzi megosztottsága ma is szembetűnő. A város az Irtis kanyarjában, egy félszigetszerű képződményen helyezkedik el. A fok déli csúcsán található Szamarovo, a félsziget tövét pedig kb. 15 utcányi (kevesebb, mint 2 km) széles sávban szeli át az eredeti Hanti-Manszijszk, ahogy a helyiek mondják: „a város” A két lakott területet csak két parti és egy, a hegyeken átvágó út köti össze, köztük erdő virít. A város az utóbbi időben jelentős nemzetközi események színhelyévé vált, több fontos nemzetközi sportesemény (több bitalon-világbajnokság) mellett helyet adott más Oroszország–EU találkozónak is (ennek tavalyi plakátjai még ma is láthatóak a városban).



Mindez azonban még kevés ahhoz, hogy a közel negyvenezer ember által lakott városban a turisták által szívesen látogatott intézmények, mint vendéglők, sörözők, kávézók, cukrászdák megjelenjenek. Az utcákon legfeljebb olyan büféket találunk, mint odahaza a kínai piacokon – na jó, lerobbantabb balatoni strandokon is. Természetesen van néhány elegánsabb étterem, de ezekben nem jártunk. A spórolósabb turista jobban jár, ha az egyébként jól ellátott boltokban szerzi be vacsoráját, és a szállodai szobájban fogyasztja el. A város legelegánsabb szállodájában, a Jugrában 2500-3000 rubel körüli áron szállhatunk meg, ami párizsi vagy londoni szobaárakkal összevetve kifejezetten olcsónak mondható, különösen, hogy magában foglalja a svédasztalos reggelit, melynek során teletömhetjük magunkat vörösáfonyával. Hosszabb tartózkodás esetén mégis érdemesebb megfontolni a szobabérlést, de ekkor meglepetések is érhetnek minket. A csatornarendszer ugyanis úgy van megtervezve, hogy kapacitása a papírral már nem bírkózik meg, így a helyiek a wc mellé elhelyezett kis kosárkákban gyűjtögetik a papírt, ami a felkészületlen magyar turistánál erős sokkhatást válthat ki.

A városképet elsősorban az új építésű lakóházak határozzák meg. A vörös és halványsárga téglából épült épület és a sötétzöld, -kék vagy vörös fémtető a legjellemzőbb. Általában 3-4 emeletesek, tetőtér-beépítéssel. Az épületeket általában igyekezenek boltívekkel, kupolákkal, tornyocskákkal feldobni, de az összhatás nem igazán kedvező. A két bal oldali képen az épületekre aplikált boltíveket figyelhetjük meg, az udvaron vártornyokhoz hasonló elemekkel díszített garázs látható. A harmadik képen egy olyan házat látunk, melyen ötletesen igen világos erkélyeket alakítottak ki, melyek télikertként is használhatók – a képződményt koronázó toronysüveg viszont érthetetlen (az épület egyéb furcsaságaira itt nem térek ki). A jobb oldali képen a nemzeti érzés sajátos megnyilvánulásának lehetünk tanúi, miközben tanulmányozhatjuk az épületek tipikus forma- és színvilágát.



Látni még régebbi építésű, egyemeletes faházakat is (ilyet láthatunk a középső kép hátterében), ezeket újabban gyakran fém- vagy műanyag lécekkel burkolják. Az épületek hátsó frontjai általában elzárt tereket fognak közre, ahol hol gondozott játszótereket, hol elhanyagolt, gazos, szemetes területeket találunk – gyakran vegyesen, mint fent a bal oldalon.

A közterek képe egyébként is igen vegyes benyomást kelt. Alább a bal oldalon a Gagarin utcát láthatjuk, amint Szamarovo felől az új tempom alatt elhaladva befut Hanti-Manszijszk főterére. Az út mentén gondosan (hanti?) mintába rendezve virágok vannak ültetve, az összhatás igen kedvező – lehetne, de mik azok a vasbeton tömbök a gyepen? A jobb oldalon Hanti-Manszijszk főterét látjuk, ahol a legszorgosabb mérnöki igyekezettel sem sikerült eltalálni a vízelvezető árkokat fedő vasrácsok méretét. Mindkét képen látható a főtéren álló áruház, melynek csúcsos kupolája állítólag hanti sátrat szimbolizál: igaz, sem a formát, sem a méretarányokat nem sikerült eltalálni. (Az áruház mellett láthatóak a már emlegetett büfék.)




Hanti-Manszijszkban rengeteg bámulatra méltó középület és emlékmű is van, melyeket a későbbiekben be is fogunk mutatni. A következő részekben azonban már elsősorban azzal fogunk foglalkozni, amiért jöttünk: a finnugor vonatkozású látnivalókkal.

2009. szeptember 18., péntek

Az Arvisuráról/2

Hát, nem egy könnyű olvasmány ez az Arvisura. Nem ígérem, hogy részletesen ismertetni fogom mind a 350 részét, vagyis az Arvisura mindegyik Arvisuráját. Kezdjük a végén, tehát az elején. A 348. Arvisurában olvasható Szalaváré Tura és Paál Zoltán találkozásának története. Ez az 1999-es publikáció II. fejezete (41–76. oldal), a sok bevezető írás után voltaképpen ezzel kezdődik maga a mű.
Ez a fejezet a találkozás leírásának kései változata, utalást tartalmaz 1955-ös eseményekre, valamint arra is, hogy az eredeti 348. Arvisura 1955-re elkészült (ahogy ezt maga Szalaváré Tura elrendelte). A fejezet végén egy dátum jelzi a kézirat lezárásának idejét: 1980. január 1.

A találkozás leírásának elemzése kulcsfontosságú. Meg kell próbálnunk kiszűrni belőle a valóságot, ellenőriznünk kell, hogy a leírt események ott és akkor megtörténhettek-e.
Amennyiben Paál Zoltán valóban találkozott egy obi-ugor származású partizánnal, a következő kérdés, hogy mit tudott meg tőle, és a Paál Zoltán által alkotott mű tartalmában tükröződik-e valamiféle obi-ugor folklórhagyomány, avagy teljes egészében a szerző fantáziájának terméke (erről majd később).


1. Dátumok és helyszínek

A 2. fejezet első mondata szerint „1945. február 2-án a rózsahegyi országúton Paál Zoltán ózdi vasmunkás munkaszolgálatost későbbi partizántársai megszöktették…”
Talán magyar levéltárak, legfőképpen a Hadtörténelmi Levéltár őriz adatokat arról, hogy Ózdról kiket és mikor hívtak be munkaszolgálatra, és mi lett a sorsuk. Hogy köztük volt-e Paál Zoltán, ennek a közeljövőben megpróbálok utánajárni. A szövegben számos létező helyszín: Rózsahegy mellett Miskolc, Bánréve, Zsolna, Egerbakta, Zanat, Söpte stb. is előfordul.

A következő dátum 1944. március 20–28. Ekkor érkeztek a partizánok, köztük Paál Zoltán a Szombathely melletti Zanatra (ma már egybeért a két település). Ez kicsit előbb történt, mint ahogy Paál Zoltán beállt partizánnak… A dátumot talán elírhatta a szerző, mivel később a szövegben Szalaváré Tura temetésének leírása kapcsán szerepel a Kőszeg, 1945. március 31. hely- és időmegjelölés. Elég különös, sőt inkább hihetetlen, hogy 1945 márciusában Söptén a partizánok vezetője, Igor Szalmi (személyére még visszatérünk) a magyar különbékéről tárgyalt volna báró Kemény Gáborral, Szálasi külügyminiszterével. Mindössze pár nappal a magyarországi harcok befejeződése előtt. Egy ilyen tárgyalásnak ekkor már semmi értelme sem volt. Az is nehezen hihető, hogy Paál Zoltán szerint 1945. március 31., Szalaváré Tura temetésének napja után a partizánok tovább folytatták munkájukat. Hol? Magyarországon nem valószínű, mivel április 4. után megszűntek a harcok az ország területén.

A II. fejezet nem időrendben haladó szövege a 63. oldalon utal egy átélt nagy bombázásra. Ekkor Paál Zoltán és Szalaváré Tura együtt volt. Pár sorral lejjebb azt olvassuk, hogy ez a nagy bombázás Drezdában volt. Paál Zoltán 1955-ös bevezetőjében világosabban fogalmaz: ők ketten német fogságba kerültek, ahonnan Drezda bombázása közben megszöktek (38. oldal). Úgy tűnik, hogy az átélt és olvasott események keveredtek, átértékelődtek a szerző emlékezetében. Nehezen hihető ugyanis, hogy az 1945. február 2-án a partizánok által megszöktetett Paál Zoltán olyan gyorsan hadifogságba esik, hogy február 13-15 között már Drezdában van, ahol túléli a nagy bombázást, majd átszökve a frontvonalon, márciusban Szombathelyen harcol. Partizánok egyébként nemigen kerültek fogságba, őket elfogásuk után általában kivégezték. Ha fogságba esésük és szökésük megtörtént volna, akkor szovjet oldalon keveredtek volna gyanúba. A német fogságba került, s onnan akár megszökött katonát a szovjet hadvezetés gyanús elemnek, árulónak tekintette, tehát nem valószínű, hogy a hadifogságból szökött Paál Zoltánt és Szalaváré Turát újból hadba vetette volna. A német fogságból hazatérő szovjet katonák általában valamelyik otthoni lágerbe kerültek. A drezdai hadifogság valószínűleg csak mese.

A II. fejezetben szerepel még egy dátum: 1955. április 4-én Paál Zoltán négy egykori partizántársával a Szovjetunió budapesti nagykövetségén járt. Ha ez tényleg megtörtént, talán nem lehetetlen erre vonatkozó adatokat találni az orosz külügyminisztérium iratai között.

Legközelebb a II. fejezetben szereplő személyekkel foglalkozom.

2009. szeptember 14., hétfő

Nem rénnek való vidék

Sorozatunkban a Hanti-Manysi Autonóm Körzet azon területeit járjuk be, melyek az Ob mentén helyezkednek el, az Irtis torkolatától lefele (azaz északra, és kissé nyugatra). Ezen a területen korábban elsősorban hantik éltek, a legészakibb szakaszon manysikkal keveredve, de mára már a terület eloroszosodott: észak felé haladva ugyan egyre több hanti beszélőt találunk, de a középső szakaszon szinte csak idősebbeket, az északi részen középkorúakat is. A gyerekek már sehol nem beszélnek hantiul.

Bár Ruttkay-Miklián Eszterrel és Kováts Zsófiával kutatóútra érkeztünk, a sorozatban elsősorban turisztikai szempontból mutatom be a vidéket. Akit a tudományos eredmények érdekelnek, megismerkedhet velük a szakmai fórumokon. A blog olvasói közül valószínűleg többeket érdekel az, hogy turistaként mennyire érdemes a területre ellátogatni. Ez a kérdés azért is jogos, mert a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzet, más néven Jugra, turisztikai célpontként is hirdeti magát.



Ez persze kevésbé meggyőző, ha figyelembe vesszük, mi mindenként hirdeti magát még a körzet. A város központjában elhelyezett plakátsor szerint Hanti-Manszijszk a következők városa: a boldogág, az egészség, a perspektívák, az ünnepek, a vágyak, a remények, a jövő, a tudás, a különböző kultúrák, a kézművesség, a valós ügyek, a béke, a színek és persze a turizmus. (Mi marad másnak?) Minket természetesen az fog érdekelni, hogy a finnugor érdeklődésű, korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező turista mit talál, és nem foglalkozunk azzal, hogy milyen lehetőségek nyílnak helikopteres vadászatra, sem azzal, milyen próbákat állhatnak ki a túlélőtúrák kedvelői. Azt előre le kell szögezni, hogy a leginkább tipikusnak tartott hanti életforma, a réntartás e terület déli részén sosem volt meg, ahol pedig valaha megvolt, mára megszűnt. Aki tehát ilyenre vágyik, ne ezt az útvonalat válassza.

A Hanti-Manysi Autonóm Körzetbe egyszerű vízummal is ellátogathatunk, ehhez pedig egy megfelelő meghívóval juthatunk hozzá. (Ezzel szemben a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe, ahol a hantik másik jelentős csoportja él, csak speciális engedéllyel léphetünk be, mely két hónapig készül. Az a terület az egyszerű turista számára pillanatnyilag megközelíthetetlennek tűnik, és egy kutató sem juthat el oda egyszerűen.) A területet legegyszerűbb repülőgéppel megközelíteni, Moszkvából naponta több járat is indul a fővárosba, Hanti-Manszijszkba. A dolog szépséghibája, hogy míg a Budapestről érkező járatok Seremetyevón szállnak le, a Hanti-Manszijszkba indulók Vnukovo vagy Domogyedovo repülőteréről indulnak – szerencsére olyan későn, hogy kényelmesen el lehet őket érni. (Már amennyiben a városon való átjutással és a váróteremben eltöltött üres órákkal kapcsolatban kényelemről lehet beszélni.) A Seremetyevo–Domogyedovo távolság kb. 4000 rubelbe fáj, ami ugyan nem kevés, de ha figyelembe vesszük, hogy másfél órás taxiútról van szó és négy felé osztható, kifejezetten kedvezőnek tűnik. A Moszkva–Hanti-Manszijszk jegyárak 50000 forint körül indulnak, de némi szerencse is kell ahhoz, hogy ezeket elcsípjük: ne lepődjünk meg, ha bizonyos időpontokra már csak háromszoros vagy még magasabb áron tudnunk foglalni.

Újabb syépséghiba, hogy míg az Oroszországba közlekedő járatokra 23 kg poggyászt adhatunk fel és még tizet kézipoggyászkánt felvihetünk a fedélzetre, a belföldi járatokon összesen 20 kilót szállíthatunk magunkkal, a többiért szigorúan fizetni kell: kilónként a jegyár 1-2 százalékát.

Az Uralszkije Avialinyii (aka Ural Airlines) feltehetően kifejezetten a nosztalgiaturistákat célozza meg. Tu-154-esének berendezése felthetően tökéletesen tükrözi azt a képet, amellyel Brezsnyev elvtárs találkozhatott, amikor bemutatták neki az első elkészült példányt. A Malév már kilencvenes évek elején úgy érezte, hogy teljesen át kell alakíttatni a gép belső külsejét, de itt a legapróbb változtatásnak sincs észrevehető nyoma. Külön figyelemre méltő a fal borítása, illetve a középső lámpasor.




A gép hajnali négy után landol, de kimerültség a hajnali kelés ellenére még mindig elviselhető: Budapesten még alig múlt éjfél.

2009. szeptember 11., péntek

Az Arvisuráról –1. rész

Paál Zoltán műve, az Arvisura bizonyos körökben híres és népszerű alkotás, más körökben viszont inkább csak hírhedt, és lenézéssel emlegetett fércmű.
A szélsőséges véleményeket kiváltó írásmű előttem fekvő két kötete majd 1500 oldalnyi. Elolvasásába, tanulmányozásába belekezdeni merész vállalkozás. Az „olvassam – ne olvassam?” döntés megkönnyítése érdekében szeretnék a Rénhírek olvasóinak segítséget nyújtani a mű bemutatásával és a körülötte hullámzó vélemények tárgyalásával, és a lehetséges értelmezési-értékelési irányok felvillantásával.

Az Arvisura egy mitikus hun–magyar őstörténet, jelentős finnugor vonatkozásokkal is. Ily módon magyar őstörténeti szintéziskeresésnek is felfogható. Naiv, de legalább ártatlan szintéziskeresésnek. De ne szaladjunk előre, a mű értékelésére később még lesz alkalom. Először a szerzőről és az Arvisura keletkezéstörténetéről: Paál Zoltán Sajóvárkonyban született, 1913-ban. 1924–28 között a putnoki polgári fiúiskola tanulója volt, majd Ózdon, a vasgyárban kezdett el dolgozni. Pár évvel később elvégezte a Rimamurány–salgótarjáni Vasmű bányászati és kohászati szakiskoláját. Mivel hadiüzemben dolgozott, nem hívták be katonának, a háború vége felé azonban mégis be kellett vonulnia, munkaszolgálatra.
Az élete további folyására döntő hatást gyakorló eseményről ő maga is beszámol az Arvisurában: szovjet partizánok megszöktették, s az osztag egyik tagja, a manysi származású Szalaváré Tura ősi titkok tudójává tette és sámánná avatta. Ezután élete végéig (1982-ben hunyt el) írta művét, melyben továbbadta tudását.

Paál Zoltán életének néhány eseményére még visszatérünk, amennyiben művének tárgyalása azt indokolttá teszi. Most azonban kezdjük meg az ismerkedést az Arvisura 1998-as, legteljesebb kiadásával. A könyvet a Püski Kiadó jelentette meg, számos magánszemély anyagi hozzájárulásával.
Az 5. oldalon a szerző lánya, Paál Éva előszava olvasható. Apjáról őrzött emlékei közül két momentum érdemes különös figyelmünkre. Paál Éva szerint édesapja további életére rendkívüli hatást gyakorolt találkozása a manysi Szalaváré Turával. Attól fogva Paál Zoltán mesélő kedve kiapadhatatlan volt. Meséit először kézzel, majd később géppel írásba is foglalta.
A következő oldalon Faggyas István megemlékezését olvashatjuk, feltehetőleg azt, amely a temetésen is elhangzott. Ezután a szerkesztő, Bolyki János előszava következik, amely az Arvisura összeállításáról szól. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel az 1945–1982 közötti időszakból mintegy 9000 oldalnyi kézirat maradt fenn Paál Zoltántól. Ezek szövegváltozatokat, másolatokat és a levelezést is tartalmazták. Bolyki János a szövegen stiláris javításokat csak ott végzett ahol az érthetőség kedvéért szükség volt rá, egyébként pedig a nyelvtani hibákat javította (szórend, félreérthető megfogalmazások). Itt-ott láthatók a mű fejezeteit, az egyes Arvisurákat olvasó és másolva továbbadó „másodlagos szerzők” szerkesztőmunkájának nyomai is, emiatt előfordulnak tartalmi-gondolati átfedések.
Továbblapozva még mindig nem jutunk el a műhöz: a 9. oldalon kezdődik a bevezetés, először Lakatos Zoltán írását olvashatjuk, Paál Zoltán hagyatéka címmel, majd Szili István írása következik, címe: Paál Zoltán és az Arvisurák. Ezen írás is tartalmaz néhány fontos adatot a nagy mű keletkezéséről. Paál Zoltán az általa írottakat folyamatosan úgy értékelte, mintha azok valami ősi hagyományt közvetítenének, mintha Szalaváré Turától származna az egész, amit ő írásba foglalt, s az egy olyan ősi titok lenne, amellyel a tudománynak foglalkoznia kell. Ezért 1955-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetében és az ELTE Finnugor Tanszékén próbálta elérni azt, hogy művét forrásértékűnek tekintsék, és tudományos kutatás tárgyává tegyék. Ez azonban nem történt meg.
Szili István értékelése szerint Paál Zoltán alkotása nem nevezhető olvasmányai egyszerű összefoglalásának, hanem több annál, mert a szerző ismereteit egységes rendszerbe foglalja, s erre csak a legnagyobb elmék képesek. Ugyanakkor idézi Harkai István megállapítását, aki szerint Paál Zoltán megálmodja a múltat, vagyis regéket alkot.
A továbbiakban Paál Zoltán levelezéséből (Molnár Gáborral, Pataky Zoltánnal) olvashatunk, majd Lakatos Zoltán összefoglalója következik, A Tórem-hitű népek mitológiája az Arvisurákban címmel (19–31.). Ez tekinthető a mű kivonatának is, így roppant hasznos: segíthet a döntésben, hogy nekimerészkedjünk-e az olvasásnak. Fel fogom használni, mikor én is összefoglalom az Arvisura–igazszólás tartalmát.
A 31. oldalon egy más jellegű, az Arvisura témái között ugráló, de azért szintén összefoglalásra törekvő írás olvasható Molnár Gábortól (A palócok regevilágának vázlatos ismertetése).
A 37. oldalon végre eljutunk Paál Zoltán 1955-ben írt bevezetőjéhez, amelyből kiderül, hogy a szerzőnek Szalaváré Tura kérésére tíz évet kellett várnia tudománya átadásával. Lám, ezért kezdte csak 1955-ben keresni a kapcsolatokat a tudományos világgal, az akadémiával és az egyetemmel. Ezzel vége is a bevezetésnek.
A II. rész Szalaváré Tura és Paál Zoltán találkozásának történetével kezdődik. E fejezettel feltétlenül foglalkoznunk kell, finnugor vonatkozásai miatt. Korábban már Vándor Anna tárgyalta e találkozást, abból a szempontból, hogy egyáltalán megtörtént-e, s kivel találkozott valójában Paál Zoltán. Írását fogom majd idézni. Ugyanakkor igyekszem azt is kideríteni, honnan származhattak Paál Zoltán finnugrisztikai ismeretei. Minderről legközelebb.

2009. szeptember 7., hétfő

Válogatás a Balti tenger körüli országok filmjeiből

A Baltic Sea Festival olyan multikulturális rendezvény, mely a történelmileg és kulturálisan is összekötő szerepet játszó Balti-tenger partján található országokra fókuszál. Az esemény pontos programja megtalálható a http://www.akino.hu/ honlapon.

Finnugor filmek:


  • A Kirobbanók (Nousukausi) Finnország, 2003, finn nyelven, angol felirattal
  • Aggastyánok édenkertje (Vanameeste paradiis) Észtország, 2005, észt nyelven, magyar felirattal
  • Georgica (Georgica) Észtország, 1998, észt nyelven, magyar felirattal
  • Ígéret (Lupaus) Finnország, 2005, finn nyelven, angol felirattal
  • Üres part (Tühirand) Észtország, 2006, észt nyelven, magyar felirattal

2009. szeptember 4., péntek

Hol volt, hol nem volt…

Gyarmathi Sámuel a létigéről


210 éve nevezetes finnugrisztikai mű látta meg a göttingai napvilágot: Gyarmathi Sámuel Affinitása. A latin nyelven írott mű teljes címe: Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata. A csekély 200 év késéssel, 1999-ben lefordított mű címe így hangzik magyarul: A magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel.
Az évfordulók kapcsán nem a mű értékeire, jelentőségére kívánok itt kitérni, csupán idézek egy érdekes részt, amelyben a nyelvi játékokat igencsak kedvelő szerző azt bizonygatja a svékus (= svéd) és más indoeurópai nemzetekhez tartozó nyelvészeknek, hogy a magyar mennyire más nyelv.

„Valóban szeretném azonban, ha a svéd Olvasó megjegyezné, hogy a magyarok éppenséggel nem minden szerkezetben vetik el a van létigét, hanem különösen a melléknévi igenevekkel és a határozószókkal kapcsolatban használják…
A létige elhagyásának e nagy gyakoriságából következik a magyar nyelvnek az a megjegyzésre méltó tulajdonsága, hogy a magyar ember egész beszédet képes írni és hosszas beszélgetést folytatni anélkül, hogy bármiféle igét használt volna. Példaként szolgáljon ez a rövid [magyar nyelvű] beszéd!


A Svekusok, Németek, ’s más éuropai nemzetek elött, egyáltaljában nem kis tsuda a’ mi idöszó nelkül valo beszéllésünk, és irásunk, kiknek nyelvek e’ részben hajthatatlan. De valamelly idegen nemzetbeli tudosok a’ mi nyelvünknek jártas és nyomos esmeröi, azok elött nem mese annak ezen jeles tulajdonsága; hanem inkább igen nevezetes egy disze, ékessége, fontossága, és rövidsége. Mi is e’ nélkül a’ magyar beszéd, és irás? Hanem tsak valami déák, német, frantzia foltokbol öszve toldozott foldozott rongy, mellynek olvasása egy ma feltámodando Zrinyi Miklos, vagy Gyöngyösi elött nevetseges, értése lehetetlen, és követése tsömör.

Nesztek hát a’ kults Kedves Magyar Ifjaim nyelvünk ékességeinek leg titkosabb kamarájára, melly nyitva mindnyájatoknak, mihelyt a’ leg régibb Magyar irók fontos velőssége a’ ti mindennapi mulatságos olvasástoknak tárgya. Nem álom ez, s’ nem tsupa képzelödés, amaz orra fintsolgato tudákos Korpádiként; hanem nyelvünk igaz ösi szép tulajdonságainak szemes visgálásán épült tapasztalás, melly minden elött; valaki egyszer nem izevesztett, s’ nem déák, német, tot korts; á leg elsö tekintetre is nagyon szembe tünö remek szépség.”
(Affinitas. Gyarmathi Sámuel: A magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel. Bibliotheca Regulyana 3. Ford. Constantinovitsné Vladár Zsuzsa és Koszorús István, szerk. Szíj Enikő. Bp. 1999. 65.)


Íme finnugor magyar nyelvünk „igaz, ősi, szép” tulajdonságainak egyike, ahogy azt Gyarmathi Sámuel uram elővezette 210 évvel ezelőtt.

2009. szeptember 1., kedd

Őszi juice

A hidegfrontokkal itthon is érezteti velünk az időjárás, hogy közeleg az ősz. A finn vidékeken már hamarabb tapasztalható mindez, a ruska [ruszka] (finnül a fák őszi színpompáját nevezik így) augusztus végén beköszönt, cserébe viszont több héten át színes levelekkel örvendezteti meg az északi tájon lakozókat. Finnország legendásan rövid nyarára utal az a vicc is, miszerint két finn beszélget: A: Milyen volt az idei nyár? B: Nem tudom, mind a két nap részeg voltam.

Ezt a borongós hangulatot örökíti meg Juice (ejtsd [juice]) Leskinen következő száma, a Syksyn sävel (Őszi dallam). Juice Leskinen (1950–2006), eredeti nevén Pauli Matti Juhani Leskinen, amúgy külön korszakot jelentett a finn könnyűzene történetében a maga 28 albumával (közülük 16 aranylemez és két platinalemez). Dalszövegeiben egyszerre humoros és mélyenszántó, kritikus és érzékeny. Jellegzetesek különleges rímei, szójátékai. A Syksyn sävel című dal alább meghallgatható, sajnos csak maga a zene, képek nélkül. Bár igaz, hogy az énekes külsejének esztétikai megítélése amúgy is változó. A későbbi azonosíthatóság kedvéért mindenesetre álljon itt egy fénykép is róla.

Leskinen leghíresebb számai közé tartozik még például az Eesti című, amely a nyolcvanas években felvirágzó, Észtországba irányuló finn turizmusnak állít emléket felelevenítve a vízumszerzés nehézségeit, a hajnalig tartó Viru Valge (észt vodka)-ivásokat egy olyan korszakban, amikor Helsinki momentán még nyugat volt, de már komp járt át nemcsak Leningrádba.

Syksyn sävel – Őszi dallam

Katu täyttyy askelista – Az utca megtelik léptekkel
elämä on kuolemista – az élet halál
pane käsi käteen ollaan hiljaa – add a kezed legyünk csöndben
pyydä minut aamuteelle – hívj a reggeli teához
anna vettä kuihtuneelle – adj vizet a kiszáradtaknak
nyt on elokuu ja minä olen viljaa – most augusztus van és én gabona vagyok
En ilosta itke en surusta itke – nem az örömtől, nem a bánattól sírok
jos itken – ha sírok
niin itken muuten vaan – csak úgy sírok
ja muualla oon, – és máshol leszek,
ennen kuin huomaatkaan – még mielőtt észrevennéd
Häntä rakastin paljon – őt nagyon szerettem
sua rakastan joskus enemmän – téged néha jobban szeretlek
ole mulle vähän aikaa hän – legyél kicsit ő nekem
Ota minut sinun uniin – foglalj álmaidba
vaikka nousen toisiin juniin – bár más vonatokra szállok
nyt on lokakuu ja minusta näkee sen – most október van és szerintem látni azt
Kun tulen kiinni sinuun – ha hozzád bújok
jumalatkin uskoo minuun – az istenek is hisznek bennem
vaikka itse aina usko en – mégha én nem is mindig hiszek
En ilosta itke en surusta itke – nem az örömtől, nem a bánattól sírok
jos itken – ha sírok
niin itken muuten vaan – csak úgy sírok
ja muualla oon, – és máshol leszek,
ennen kuin huomaatkaan – még mielőtt észrevennéd
Häntä rakastin paljon – őt nagyon szerettem
sua rakastan ehkä enemmän – téged talán jobban szeretlek
ole mulle vähän aikaa hän – legyél kicsit ő nekem