2010. január 11., hétfő

NRVV 34. – Megérkezés Belogorjéba

Mint arról már korábban szó esett, Belogorje korábban fontos szakrális helyszín volt: ez volt az Ob szellemének (Ász iki, azaz Ob-öreg) kultuszának helyszíne, itt mutattak be neki áldozatot stb. Sajnos egyet rögtön valószínűsítenünk kell: ez a hely nem azonos a mai Belogorje helyével. Az Ob menti települések ugyanis (legalábbis az utóbbi századokban biztosan) előszeretettel vándorolnak. Belogorjéval kapcsolatban rögtön gyanút kelt a neve, amit egyszerűen Fehérhegynek fordíthatunk. Természetesen nem hófödte csúcsokra kell gondolni, ahogy a falu „totemoszlopának” megalkotója tette, hiszen ezen a környéken a hegyek legfeljebb ha félszáz méterre emelkedhetnek környezetük fölé: akkor van hó a csúcsukon, amikor alattuk is. Inkább olyan hegyre gondolhatunk, melynek meredek oldalán nem telepedhet meg a növényzet, ezért az őt alkotó fehéres kőzetanyag vagy homok messziről feltűnik. Ez azonban önmagában nem segítség, hiszen az Ob mentén sok ilyen hely van. Az azonban biztos, hogy a mai Belogorje a mezős oldalon van. Tudjuk azonban, hogy régebben a települések eleve két helyen voltak, a hegyes és a mezős oldalon egyaránt, s valóban: a régi (száz évnél régebbi) térképek feltüntetnek mindkét oldalon egy-egy Belogorjét. A téli-nyári átköltözősdi viszont feltehetően a ló- és szarvasmarhatartás átvételével, tehát az oroszok megérkezte után alakult ki, ha viszont a település korábbi, akkor a név alapján a hegyes oldalra kell gondolnunk. (Persze leginkább a hanti név lenne érdekes, de ez nem maradt fenn – viszont ha az orosz elnevezés nem is a hanti név fordítása, akkor is igen korán adatolt, tehát amikor az oroszok megismerték, a hegyes oldalon kellett állnia.) A legkézenfekvőbb tehát, hogy Belogorje eredetileg a túloldalon, azaz a mai Kirpicsnij Zavod helyén állt. Néhány jel azonban arra mutat, hogy még korábban Belogorje a mai Hanti-Manszijszk, pontosabban Szamarovo területén is lehetett. Bármelyik verzió is igaz, most már sejthetjük, hogy éppen onnan jövünk, ahová menni szerettünk volna. Mindez azonban nem keseríthet el bennünket, hiszen eddigre megpillantjuk a kikötő mólóját:


Lapra szerelt kikötő.


Mozgásba lendül a személyzet.


Készül a nagy mű.


Így másznak le a hetvenéves nénik, a kisgyerekes anyák,
és a városból hozott nagyképernyős tévé is.


Végül mindenki szerencsésen partra száll, és megkezdhetjük egy új település felfedezését.