2010. október 8., péntek

Eladtuk magunkat

Költözünk.

Elfogadtuk a nyest.hu csábító ajánlatát, és ezentúl a nyest rovataként jelenünk meg. Döntésünket több független érv is indokolta.

Az igazi ok természetesen anyagi, az összes többit csak a naiv választópolgárok megtévesztésére sorolom fel. Köztudott, hogy mi, finnugristák, azért választottuk a nemzetárulást és az örökös hazudozást, mert nagyon jól megfizetnek minket érte. Mi azonban nem elégszünk meg zsíros egyetemi és kutatói állásainkkal, hanem mindig többet és többet akarunk. A nyest pedig fizet, mint a katonatiszt, minket meg nem érdekel, ki állhat mögöttük. Akár a Habsburgok is.

A nyestnek köszönhetően lehetőségünk van fizetni azoknak, akik írnak nekünk. Várjuk tehát minden pénzéhes szakmabeli jelentkezését! Aki nekünk ír, ezentúl tejben-vajban fürödhet. Eddig sokan elkerültek minket, mert anyagilag nem voltak arra motiválva, hogy írjanak nekünk. Nem csoda, hogy míg a szakmában ötven-száz emberrel is számolhatunk, a Rénhírekre csak hárman írtunk rendszeresen. Remélhetőleg ez most változni fog.

A költözésünk mellett szól az is, hogy forgalmunk viszonylag alacsony. Persze ha a blog.hu alá regisztráltunk volna annak idején, már jó néhányszor az Index címlapjára kerülhettünk volna, és jóval nagyobb forgalmat produkálhatnánk. A nyest mellett szól, hogy Magyarország egyetlen tudományos bulvárportálja, ráadásul éppen a nyelvvel kapcsolatos kérdésekre összpontosítanak. A nyest szellemisége amúgy is közel áll a Rénhírek szellemiségéhez: színesen, érdekesen, közérthetően ír tudományos (és persze kevésbé tudományos) kérdésekről. Lehet, hogy nem vonz annyi látogatót, mint az Index, de aki oda ellátogat, az valóban olyan tartalmat keres, mint amilyennel mi szolgálunk.

Reményeink szerint a nyest és a Rénhírek a jövőben erősíteni fogja egymást, és együtt fogja a magyar közművelődés oltárára helyezni gazdag áldozatát, csak hogy elég ünnepélyesen zárjam soraimat.

2010. október 4., hétfő

Melyik a legarchaikusabb finnugor nyelv?

Ez alkalommal ismét FunkTazmagora álnevű olvasónk kérdésére adunk választ:
Az indogermanisztika egyik fontos pillére a litván nyelv tanulmányozása,ill. ismerete annak bizonyos archaikus alapnyelvi vonásai miatt (ahogy a hettitának vagy a szanszkritnak vagy az óporosznak is).Úgy tudom,van egy olyan elképzelés,vagy mondás is,miszerint egy indogermanisztikusnak "illik" tudnia litvánul.
A sémi nylvek közül hasonló jelentősége van az akkádnak és az óhébernek.
A finnugor nyelvek közül melyik az a nyelv (ha van egyáltalán),amelynek ismerete nagyon fontos a finnugrisztikában, annak bizonyos archaikus ,ill. ősi vonatkozásait tekintve (pl:grammatika,morfológia,szókincs,stb.) ?
(Tkp. amelyik vonatkozásában a legjobban hasonlít az alapnyelvre ?)
Olvasónknak már a kérdésfeltevéséből is látszik, hogy nem teljesen járatlan a témában. Az abszolút laikus ugyanis bizonyára egyszerűen azt a kérdést tenné fel, hogy melyik mai finnugor nyelv hasonlít legjobban az alapnyelvre. Márpedig a kérdést csakis úgy lehet feltenni: milyen szempontból? A nyelvek ugyanis sosem maradnak változatlanok, szükségszerűen változnak, csak éppen különböző módokon. Márpedig ebből az is következik, hogy mindegyik nyelv különbözni fog az alapnyelvtől, mégpedig – ennyi idő után – jelentősen.

Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy van-e értelme bármelyik nyelvet kiemelni. Már a litván helyzete az indoeurópai nyelvcsaládban sem olyan egyértelmű, mint azt olvasónk tudni véli. A litvánt általában főnévragozás miatt tartják archaikusnak, de ez nem sokkal archaikusabb, mint a tipikus szláv névszóragozás. (A litván igazán egyetlen különbség miatt tűnik archaikusabbnak: a hímneműeknél is megmaradt az egyes szám alanyeset ragja. A szláv nyelvekből ez a legtöbb esetben hangváltozások következtében eltűnt: a többi esetben végződések a hangtani változások, és nem az esetrendszer átalakulása miatt állnak távolabb az indoeurópai kiinduló alakoktól.) Ezen kívül a litván hangsúlyrendszer fontos forrása a kutatásnak, de ez nem azt jelenti, hogy megegyezne az alapnyelvi hangsúlyrendszerrel. A mássalhangzórendszer viszont erősen átalakult. Persze a litván mindezek mellett igen fontos forrása az indoeurópai alapnyelv rekonstrukciójának, de fontossága inkább ahhoz képest feltűnő, hogy a litván sem kulturálisan nem kiemelkedő nyelv (mint pl. a görög vagy a latin), sem szakirodalom nem jelenik meg rajta kiemelkedő mennyiségben (mint angolul, németül vagy franciául). Az is túlzás, hogy minden valamirevaló indogermanistának tudnia kellene litvánul: a nyelvtani rendszert természetesen ismernie kell, de ez nem azt jelenti, hogy a vilniusi utcán eltársalogna bárkivel.

A kérdést tehát le is zárhatnánk azzal, hogy nincs értelme a legarchaikusabb finnugor nyelvet keresgélni. A valóságban azonban a finnugrisztikának is megvannak a maga legendái a legarchaikusabb nyelvről.

Mindenekelőtt ki kell emelnünk magát a finnt, méghozzá azért, mert általában megőrizte a tővégi magánhangzókat, amelyek szinte minden más nyelvből, a finn legközelebbi rokonainak többségéből is eltűntek. (Elég, ha az unalomig ismert hal : kala példájára gondolunk.) A másik fontos archaikus vonása a finnek, hogy általában megőrizte az egyszerű magánhangzók hangértékét. Vicceskedve szokták is mondani, hogy a finn jégszekrényben jól megőrződött a finnugor alapnyelv – mintha a többi finnugor nép a trópusokon talált volna hazát.

Ugyanakkor a finn nagyon sok dologban újított: a mássalhangzórendszere erősen leszűkült, az esetrendszere teljesen átalakult, az igeidőrendszere pedig erősen emlékeztet a nyugat-európai nyelvekére. Még a magánhangzó-rendszere is jelentősen átalakult, hiszen megjelentek benne a hosszú magánhangzók és a kettőshangzók (diftongusok). És mindehhez kell hozzátennünk még azt, hogy sokak szerint nem is a finn őrizte meg az alapnyelvi magánhangzókat, hanem az alapnyelvi szókincs rekonstrukciója során indultak ki éppen a finn magánhangzókból, és ez a hasonlóság oka. (Persze a helyzet jóval bonyolultabb: tényleg a finn magánhangzókból indultak ki, de éppen azért, mert éppen ezekből találták legkönnyebben levezethetőnek a megfeleléseket.)

Egy másik vonás alapján is szoktak archaikusnak tartani bizonyos nyelveket. Ez a szórend. A feltételezések szerint a finnugor alapnyelv szigorúan SOV (vagy SXV) szórendű volt, azaz a mondat élén állt az alany, ezután következett a tárgy (illetve egyéb mondatrészek), végül a mondat végén állt az ige. Ez a mai finnugor nyelvek közül az obi-ugor nyelvekre és az udmurtra jellemző, de ugyanezt találjuk a szamojéd nyelvekben is. Ugyanakkor más nyelvekben is ez a tipikus sorrend (pl. a mariban), de kevésbé szigorúan. Látható azonban, hogy e tulajdonság alapján nehéz lenen egy nyelvet mint legarchaikusabbat kiemelni.

Máskor éppen a fordítottja a helyzet: egy-két nyelvnek kulcsszerepe van bizonyos alapnyelvi vonások meghatározásában, de ettől még a nyelv nem tekinthető másoknál archaikusabbnak. Így például ha a szibilánsok (sz-, s-féle hangok) pontos hangzását szeretnénk rekonstruálni, elsősorban a permi nyelvekhez kell fordulnunk, mert ezek őrizték meg a különbséget: más leánynyelvekben e hangok közül legalább kettő egybeesett.

A tanulság tehát az, hogy a „nyelvcsalád legarchaikusabb nyelve” inkább laikusoknak szóló érdekesség, különösebb tudományos értéke, relevanciája nincs.

2010. október 1., péntek

Becses tárgyaink

Ha a magyar nyelv nehézségeiről kérdezzük a magyarul tanulókat, a tárgyas ragozás az igekötőkkel együtt a lista legelőkelőbb helyén szokott szerepelni. Nyelvtanulási karrierünk során viszont mi magunk ritkán találkozunk még egy olyan nyelvvel, amelyben szintén megtalálható lenne a tárgyas vagy pontosabban a határozott (determinált) ragozás. Különösen egy olyan nyelvvel, amelynek a megismerése során rá kell döbbennünk, hogy a magyar tárgyas ragozás átlátható és néhány egyszerű szabály követésével helyesen alkalmazható.

Az uráli nyelvek esetében a határozott ragozás megléte nem ritka jelenség, az obi-ugor és a szamojéd nyelvek mellett a két mordvin nyelvben is megtalálható. A határozott (determinált) és határozatlan (indeterminált) ragozás megkülönböztetése azért szerencsésebb, mint az alanyi és tárgyas ragozás terminusok használata, mert az utóbbi félrevezető lehet például az Olvasok egy könyvet típusú mondatok esetén, amelyekben tárgy szerepel, mégis alanyi ragozást használunk. Ez rá is mutat a magyar nyelvnek arra a sajátságára, hogy a nem alanyi típusú ragozás használatának egyik feltétele a tárgy határozottsága. A másik kritérium (természetesen a tárgy megléte mellett), hogy harmadik személyű legyen. (A -lak/-lek formákra itt nem térek ki.) A mordvin nyelvekben ezzel szemben egyáltalán nem mindegy, hogy milyen személyű a tárgy, ugyanis különböző igei formák a határozott tárgy számát és személyét is jelölik. 112 különböző formát különíthetnénk el és lennénk kénytelenek megtanulni, ha minden személyre és számra külön toldalék utalna. Azonban teljes paradigmát a mordvin nyelvekben csak a harmadik személyben találhatunk, a ragozás itt teljes, összesen 61 eltérő formánst különböztethetünk meg. Ez árulkodik arról a jelenségről, hogy a határozott ragozás történetileg az egyes szám harmadik személyből indult ki. A magyarban nem is terjedt ki a többi személyre, a mordvin nyelvekben igen, de a többi személyre utaló alakokban számos egybeesést figyelhetünk meg.

Ha a jelenség eredetének kívánunk utánanézni, heves vitákra bukkanunk. A kutatások mai állása szerint az uralisztikában az az általános felfogás, hogy az indeterminált–determinált szembenállás valamilyen mértékben már az uráli alapnyelvben meglehetett, de egyfajta általános ragozásként és csak a nyelvek saját életében alakult ki teljes mértékben. Azokban az uráli nyelvekben, amelyekben nem található meg a két ragozási típus, azokban is elkülönül, vagy történetük során egy időszakban elkülönült, két egyes szám harmadik személyű forma az ige tranzitív vagy intranzitív jellege alapján, illetve a cselekvés perfektív (befejezett) – folyamatos aspektusa alapján.

A határozott alakok morfológiai felépítettsége nagymértékben hasonló az uráli nyelvekben, azonban a determináló elemek etimológiailag nem vezethetők vissza egy alakra. Egyezés jelentkezik viszont abban, hogy a határozott ragozás mindegyik nyelvben az egyes szám harmadik személyből indult ki és terjedt át más személyekre, később számokra. A determinált paradigma ragjai minden esetben a proto-uráli személyes névmások agglutinálódásából keletkeztek. Néhány észak-hanti nyelvjárást leszámítva, a tárgyas ragozással rendelkező uráli nyelvekben a jelöletlen indeterminált alak áll szemben a testesebb, jelölt determinált formákkal; míg a személyes névmások a determinált ragozásos formákban jelentkeznek, az indeterminált ragozás igeragjai vagy képzői vagy más névmási eredetűek.

A magyar nyelvészetben ezzel szemben a tárgyas ragozás korai ősmagyar kori eredetét tartják valószínűbbnek, az uráli alapnyelvre visszavezethetőként csak az agglutinálódott személyes névmásokat jelölve meg. (Pl. a mordvinban tendencia, hogy a 3. személyű tárgyra -s, a 2. személyűre -t, az 1. személyűre -m elemű toldalék utal.)

A mordvin nyelvek tanulásánál nemcsak a determinált ragozású formák bebiflázása jelent nehézséget, hanem a ragozás eltérő használata is okozhat keserű perceket a nyelvtanuló számára. A mordvinban több szempontot is figyelembe kell vennünk, általánosságban három kritériumnak kell teljesülnie a determinált ragozás megjelenéséhez: a mondatban határozott tárgy van, az ige tárgyas és a cselekvés perfektív aspektusú: veďeńť kandiń ’hordtam be a vizet’, veďeńť kandija ’behordtam a vizet’ (definit-perfektív) (Keresztes 1999). Az utóbbi esetben az ige determinált ragozású, a tárgy mindkét esetben határozott, csak az igeszemléletben (folyamatos vagy befejezett-e a cselekvés) van különbség.

A tulajdonnevek és a birtokos személyraggal ellátott formák mellett a mordvin nyelvekben indeterminált igei formák állnak, ugyanezt tapasztalhatjuk a Tudom, hogy típusú alárendelő mellékmondatokban. A mordvin nyelvekben viszont a ’minden’ jelentésű általános névmás és a genitívuszi (birtokos esetű) ragot tartalmazó vonatkozó névmás is határozott ragozást kíván.

Összefoglalva becses tárgyas ragozásunk nem is annyira kuriózum, mint ahogy ezt eddig (talán) gondoltuk. Ugyanakkor az is tanulságos, hogy ezekben a számunkra viszonylag könnyebben hozzáférhető uráli nyelvekben gyakran olyan izgalmas nyelvi csemegéket lehet felfedezni, mint amilyeneket távoli óceániai vagy ausztrál bennszülött nyelvek kutatói írnak le.
  1. Dr. Balásné dr. Szalai Edit. 1999. A határozottság kifejezése a magyar és a mordvin nyelvben. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 212. szám. Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. (szerk. V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula) I. kötet. Kiadja a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 381–387.
  2. Keresztes László. 1999. Development of Mordvin Definite Conjugation. MSFOu 233.
  3. Patayné Salamon Ágnes. 1983. Az erza-mordvin tárgyas szerkezetek. Bölcsészdoktori értekezés. Kézirat. Debrecen.
  4. Zaicz Gábor. 2003. A mordvin tárgyas szerkezetekről. In: Uráli TÁRGYaló 2002. január 10–12. (szerk. Oszkó Beatrix, Sipos Márta). Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 164–177.