2010. június 30., szerda

Kossuth és a finnugor rokonság

Békés Vera A hiányzó paradigma című könyvében említ egy érdekes történetet Kossuth Lajossal kapcsolatban. Kossuth 1850-ben Lipcsében kiadott német nyelvű összegyűjtött műveiben azt írta, hogy szláv és német írók barbár és megvetett népekkel rokonítják a magyart, hogy nevetségessé tegyék, ráadásul magyar írók is csatlakoztak hozzájuk, és a finneket a magyarok rokonainak mondják. Kossuth művét 1870-ben idézte Hunfalvy a Századok lapjain.

Kossuth azonban elhatárolta magát e kijelentésektől, és ezeket személyi titkárának, a kötet fordítója és kiadója, Zerffy Gusztáv „hitvány irodalmi üzérkedésé”-nek mondta. Mi több, Hunfalvyt hibáztatta, amiért felült a hamisításnak. A huszadik század utolsó negyedében az ügy fordulatott vett, ugyanis Frank Tibor Zerffy-életrajzában kimutatta, hogy a szóban forgó köteteket nem is Zerffy adta ki, hanem egy Adolf Bucheim nevű újságíró hamisítványáról van szó.

Hunfalvy 1877-ben ismét visszatért a kérdésre, megjegyezve, hogy „Kossuth tekintélye sem szenvedne nagy csorbát, ha meg is vetné a finn rokonságot. Csak az lett volna igazán nevetséges, [...] ha azt a rokonságot habsburgi cselszövénynek tartja, s a maga részéről bárgyúnak vagy bűnösnek deklarálja azt, a ki azt a kérdést vitatja”. Ugyanakkor Hunfalvy arra is felhívja a figyelmet, hogy (ahogy ő tudja) Zerffy azért is merte a finnellenes gondolatokat, ill. a finn(ugor) rokonság „cáfolatát” (ti. hogy Habsburg cselszövésről van szó) Kossuth szájába adni, mert az „a magyar vérbe átalment”, azaz a közgondolkodás részévévé vált.

Békés Vera viszont éppen az ellenkezőjére hívja fel a figyelmet: Kossuth szájába éppen azt adják, hogy sokan elfogadják a finn(ugor) rokonságot: szó sincs arról, hogy magányos finnugristák küzdenének az „igazság”-ért.

2010. június 28., hétfő

Mit is jelent a rokonság?

Békés Vera A hiányzó paradigma című könyvében című művében felhívja a figyelmet arra, hogy a rokonság fogalma sokáig nem volt egyértelmű.

Az ugor–török háború elején egyáltalán nem volt világos a nyelvrokonság és a vérrokonság közötti különbség. Vámbéry Ármin például így írt: „A mily kevéssé várhatjuk, hogy a macska gágogni vagy a bagoly nyávogni fog, éppen olyan kevéssé lehet az, hogy egy etnográfiai osztályhoz tartozó ember, a kinek sajátja egy bizonyos hangrendszer, az emberi nem valamely más szakaszának hangjait az övéi gyanánt tekintse és használja [...]” – szerinte a magyar hangrendszer átmenetet képvisel a finnugor és a törökségi között, ezért a magyar nyelv is átmenetinek tartandó.

Budenz szerint is vérrokonságot kell feltételezni a nyelvrokon népek között, de csak addig, míg másféle (történelmi, antropológiai) bizonyítékok nem utalnak az ellenkezőjére. Ilyen esetekben nyelvcserét kell feltételezni. (Az, hogy egy nép képviselői valójában nem vérrokonok és biológiai származásukat tekintve heterogének, fel sem merül.)

A másik bizonytalanság, hogy a rokonság terminust hol hasonlóság, hol azonos származás jelentésben használják. Gyarmathi is Affinitas, azaz hasonlóság címen tette közzé munkáját. Sajnovics viszont talán pont a kétértelműség elkerülése érdekében mondta, hogy a lapp és a magyar nyelv azonos: azaz közöttük nem egyszerűen hasonlóságról van szó.

A finnugor rokonság elfogadása a 19. század közepén talán éppen azzal függött össze, hogy a rokonságot hasonlóságként értelmezték, és nem tekintették származásbeli azonosságnak. Az ugor–török háború is azzal indult, hogy a magyar mely nyelveknek közelebbi rokona: a finnugoroké vagy a törökségieké. Az igazi törést nem is az okozta, hogy a finnugor rokonság bizonyult volna közelebbinek, hanem az, hogy a kétféle rokonság elvált egymástól: a török nem kevésbé rokona a magyarnak, hanem egyáltalán nem rokona (legalábbis származásában), vagy egészen más minőségben rokona (vannak hasonlóságok a két nyelv között).

2010. június 24., csütörtök

2010. június 23., szerda

A jó és a rossz harca

A tudománytörténeti összefoglalók szeretik úgy feltüntetni, hogy a felvilágosult kutatók elfogadták Sajnovics eredményeit és onnantól kezdve a finnugor rokonság mellett tették le a garast, míg a finnugor rokonságot elutasítók mindig is tudományellenesek voltak. (Tegyük hozzá, hogy a finnugor rokonságot elutasítók világképe is hasonló, csak szerintük a nemzetellenes finnugristák nyomják el az igazságért küzdő tudósokat.) Békés Vera Az elveszett paradigma című kötetében rámutat, hogy a nyelvtudomány történetében (legalábbis az ugor–török háború előtt) nem lehet éles különbséget tenni sem a finnugor és más rokonítások híve, sem a tudományos és tudománytalan kutatók között. Az alábbiakban röviden felsoroljuk Békés Vera példáit.

Közismert, hogy Sajnovics könyvében, miközben a lapp–magyar rokonság mellett érvel, felveti a kínai–magyar rokonság lehetőségét is. Míg a lapp rokonság bizonyításán módszeresen dolgozik, a kínai rokonságról szóló fejezetben csak egyes szavak összecsengésére hivatkozik.

Sajnovics nagy ellenfele, Beregszászi Nagy Pál mindenféle keleti nyelvet bevont az összehasonlításba. Bár álláspontja megbukott, kb. harminc olyan egyeztetése van, amit ma is helytállónak tartunk. (Nyilván jövevényszavakról van szó.) Sajnovicstól kb. ugyanennyi helyes etimológiát tartunk számon, igaz, Sajnovicsnál jobbak az arányok: Beregszászi jóval több etimológiát gyártott, és ezek jelentős része téves.

Otrokocsi Fóris Ferencet a délibábos nyelvészkedés egyik fő alakjaként tartják számon, ugyanakkor ő nem utasította el a(z finn)ugor rokonságot, csupán meggyőző nyelvi bizonyítékokat követelt.

Gyarmathi kezdetben „napkeleti” (sémi) nyelvrokonság mellett foglalt állást, és csak később fogadja el a finnugor rokonságot. Később munkáját több kritika is éri, például időnként helyesen morfológiai elemekre bontja a szóalakokat, máskor viszont megelégszik a szavak összecsengésével – ráadásul időnként torzítja is a szóalakokat a nagyobb hasonlóság érdekében.

Ráadásul Gyarmathi az ujgur–magyar rokonságban hívő Kőrösi Csoma Sándorban látta ifjúkori terveinek megvalósítóját – viszont Vámbéry Ármin, Budenz nagy ellenfele volt az, aki „éretlen nyelvészeti spekulációk áldozatá”-nak nevezte Kőrösit.

Révai Miklós Sajnovics és Gyarmathi követője volt, ugyanakkor hittek a magyar–héber rokonságban is. Az ő tanítványa volt Horvát István, aki a délibábos etimológiák elrettentő példáit produkálta (tőle származnak az olyanok, mint Stockholm = Istókhalma, Koppenhága = Kappanhágó): egyetemi nyelvészeti előadásainak jegyzeteiből az derült ki, hogy bár inkább a perzsa, arab, zsidó rokonság híve volt, a finnugor rokomnságot nem támadta. Az ő tanítványa volt Reguly Antal, aki még finnországi utazása során is tartotta a kapcsolatot vele. Reguly viszont hazatérte után nem szibériai útjáról, hanem A dzsungárokról és azoknak a magyarokkal állított fajrokonságáról címmel tartotta akadémiai székfoglalóját.

Kállay Ferenc viszont a finnugor rokonság híve volt, A finn-magyar nyelv címen az első magyar nyelvű munkát tette közzé ebben a témában, a tudománytörténet mégsem tartja számon. Békés Vera nem mondja ki, de minden bizonnyal arra céloz, hogy a mű színvonala nem indokolja az elismerést.

Békés Vera megállapítása szerint a XIX. század közepén a vita arról folyt, hogy milyen fokú a finnugor nyelvrokonság, és nem arról, hogy elfogadható-e. E kérdésben azonban senki nem látott tisztán. Budenz és Hunfalvy is kezdetben közelebbinek tartotta a török–magyar rokonságot, mint a finn–magyart. Vámbéry viszont kezdetben a finnugor rokonság híve volt, és a magyar–török rokonságról éppen Budenz győzte meg: később Budenz szemére is hányta, hogy saját korábbi álláspontját szentségtörésnek és szándékos ferdítésnek tartja.

Mindezek a tények nem függetleníthetők attól, hogy miként változott a rokonság fogalma. Erről sorozatunk következő részében lesz szó.

2010. június 22., kedd

Segítség mariul tanulóknak

Mariul tanulóknak segítséget jelenthet Christopher Culver (akinek nyelvészeti blogját olvasóink figyelmébe ajánljuk) segédanyaga. A pdf-fájlt kétoldalas nyomtatásra alkalmas nyomtatóval kell kinyomtatni, így szókincsfejlesztő kártyákat kapunk, melyek egyik oldalán a mari, a másik oldalán az angol jelentést találjuk. A kártyák a Марийский язык для всех (Mari nyelv mindenkinek) című, 1990-ben oroszul tudók számára kiadott tankönyv alapján készültek, de ettől függetlenül is használhatóak.

Jó tanulást!

2010. június 21., hétfő

Mikortól halszagú a rokonság?

Békés Vera A hiányzó paradigma című tudományfilozófiai művében a magyar nyelvtudomány történetének néhány fejezetét vizsgálja. A kötet egyik fejezetében a hazai finnugrisztika kezdeteit veszi górcső alá. Jelen sorozatunkban innen ismertetünk néhány megállapítást: Elsősorban a történeti-filológiai kutatás eredményeire koncentrálunk, a tudományfilozófiai megállapításokat, mivel azok egy szélesebb keretbe illeszkednek, elhagyjuk.

Meglehetősen közismert dolog, hogy a finnugor nyelvrokonsággal kevésbé szimpatizálók „halzsíros atyafiak”-ról szoktak beszélni. A szakirodalom nem egyszer úgy mutatja be az első finnugristákat, Sajnovicsot, Gyarmathit, Regulyt, Hunfalvyt, Budenzet stb., mint akik a közhangulattal szembeszegülő magányos hősként küzdöttek meggyőződésükért. Nem együkről állítják azt, hogy a meg nem értés elkedvetlenítette őket, ezért életük végén megkeseredve fordultak el a finnugrisztikai kutatásoktól.

Kétségtelen, hogy a finnugor rokonításnak mindig is voltak ellenzői, tipikus példája ennek Barcsay Ábrahám alábbi gúnyverse:

Sajnovics jármától óvjuk
nemzetünket,
ki Lappóniából hurcolja
nyelvünket.
Sajnovicson köszörülte a nyelvét Orczy Lőrinc is:
Te pedig, csillagász bár akárki lehetsz
Kedves rokonaidhoz tüstént visszamehetsz
Vélek száraz halból készült málét ehetsz
Mert lám, ítéletet nyelvünkről nem tehetsz.
Tóth Béla a Szállóigék lexikonában Barcsaynak tulajdonítja a „halzsíros atyafiság” kifejezést, azonban ezekben a szövegekben nem kerül elő. A kifejezés legkorábban Mátyás Flórián 1859. július 7-ei, A magyar nyelv Finnítési Törekvések ellenében akadémiai székfoglalójából adatolható, de ott is csak egyik fele, az „atyafiság”.

A két kifejezés együtt, ha nem is jelzős szerkezetként, 1858-ban bukkan fel Tatár Péter Gvadányi-átiratában (műveiről Arany János is írt), melyben a peleskei nótárius az akadémiára érkezik, és ott felháborodik a finnugor rokonságot hirdető tudósokon:

S Istvánfyt, Thuroczyt és híres Bonfinust,
És a derék Belae Regis Notariust
Mind halomra dönté, azt meg mutogatvén, Hogy a
magyar nép a Finntől származván
A jeges tengernek az ő Czethalával
Grönland jégmedvéje s kövér fókával
Atyafiságban van, s onnan jöttek ide,
Kutyák által vonott szánkókon télire,
S Árpád, Tuhutum, Kund, Bulcs, Lehel és Csaba
És többiek mind nagy Grönlandiába És
Finnlandiában halzsírral éltenek
Mitől unokáik megcsömörlöttenek
[...]
A párducos hősökből, kik lóháton jártak
Buzogánnyal, karddal és kjákkal vívtak,
Csinál halzsírevő nyomorult törpéket.
Maga a jelzős szerkezet csak 1893-ban, Szarvas Gábor visszaemlékezéseiben bukkan fel. Szarvas fiatalabb korában maga is finnugorellenes érzelmeket táplált, és így emlékezik vissza: „a 'halszagú atyafiságnak' már csak a gondolata is lázongásba hozta véremet s Básta neve alig volt gyűlöltebb előttem, mint a Hunfalvy-Budenz név”. Visszaemlékezései szerint a Nyelvtudományi Közleményeket „Halszagú tudomány nem kell!” felkiáltással utasította el, de később mégis e folyóirat hatására „lett Saulus Paulussá”.

Békés Vera szerint az 1850-es, 1860-as években a finnugorellenesség inkább csak a műveletlenebb rétegeket jellemezte, de a „halzsíros atyafiság” kifejezést ők sosem használták: ezt később, az 1890-es években adták a szájukba ellenfeleik, akik ezt a korszakot egyfajta hőskorként szerették volna feltüntetni. Bár az atyafiság és a halzsír korábban is felbukkannak már a finnugorellenes szerzőknél, szállóigévé a „halzsíros atyafiság” szókapcsolat csak az 1890-es években, éppen Szarvas visszaemlékezései alapján válhatott.

2010. június 18., péntek

Boda László: Az ugorok. Miért nem finnugor a magyar nyelv?

Csomagot hozott a postás. Benne egy könyv. Az első lapon ajánlás: Kollegiális tisztelettel: Boda László. Nézzük hát, mit küldött a kolléga!

A könyv előszavából kiderül, hogy a „finnugor nyelvészeti modell”-ben logikai ellentmondás van: a szerző szerint nem lehet finnugor alapnyelvről beszélni, hiszen az alapnyelv idején még a finn nyelv nem létezett. Hát… lát itt valaki más a szerzőn kívül logikai ellentmondást? Bárminek nevezhetjük a finnugor alapnyelvet, ez megegyezés kérdése. A nevétől függetlenül a jelenség elemezhető, vizsgálható. Nevezhetjük akár üvegtigrisnek vagy fapumának is. Egyébként a fogalom neve változott, Budenz József például ugornak nevezte, de ez ugyanazt jelentette a számára, mint nekünk a finnugor.

Az előszó következő gyöngyszeme a szerző nagy felfedezése: Eurázsia térképe hemzseg a két szótagú, -a végű földrajzi nevektől, amelyek „erősen jellemzők az ugor nyelvekre”. Ezt eddig nem tudtuk… Na és Amerika? Természetesen ott is voltak ugorok, éspedig az őslakók között: ugor helynév a Grand Canyontól délre Lake Havasu, de akit ez nem győz meg, ott van Musqwa, „a mai Moszkva ugor utódneve”. (Vajh miért az „utódneve”, miért nem az „elődneve”? Itt Boda László logikai ellentmondásba keveredik, mivel a következő mondatában arról ír, hogy ez az adat az ugor ősnyelv 12 000 éves voltára utal.)

A szerző szerint „a magyar nyelv őrizte meg leginkább a két szótagú -a végű neveket, magasan kiemelkedve ebben az ún. finnugor nyelvek közül”. Ez a megállapítás sem A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár alapján született…

Tovább lapozva, végre kibújik az a bizonyos szög a könyvből, amely a szerző fejébe ütődött: Boda László fel van háborodva azon, hogy Kalevi Wiik a „finnugort nyelvi nagyhatalommá kívánja tenni”. Nyomják szegény magyarokat a finnugorok között! (Mert olyan kevesen vagyunk?) Boda László szerint a magyarok nem finnugorok, hanem „magyar ugorok”. Mi is vagyunk olyan hetyke, vitéz nép, mint a finnek! A mi történelmünk dicsőségesebb! (Mondhatta volna azt is, hogy mi apukánk – Árpád apánk – pedig erősebb…)

Az előszó végszava a köszöneté: a szerző köszöni Szabó István Mihály akadémikus lektori segítségét és véleménynyilvánítását. Igen, ő az a mikrobiológus, aki megoldotta a magyar őstörténet rejtélyét (köszönjük szépen). Hozzá társul most Boda László, aki amúgy teológus egyetemi tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de könyvében filozófiai eredetkutatónak nevezi magát.

Alig írtam valamit az előszóról, de ez is sok volt. Óvok mindenkit a könyv elolvasásától! Szinte minden szavához, gondolatához több mondatnyi kommentár, helyreigazítás kívánkozik. Megdöbbentő mű! Nincs értelme végigmenni az egészen. Inkább összefoglalom a lényeget: Laci bácsi, ezt így ne!

Minden hibája ellenére ez a könyv magában hordozza a lehetőséget, hogy egy jobb mű szülessék belőle. Ehhez azonban el kell ballagnunk vele a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtőbe, és ott a Papír feliratú konténerbe kell pottyantanunk.

2010. június 16., szerda

Udmurt népviseletek


Bavli udmurt menyegzői viselet



Déli udmurt ünnepi felsőviselet, Vjatkai kormányzóság, Jelabugai járás, a 20. század eleje





Ünnepi férfi viselet hímzett köténnyel, karligani udmurtok (Marij El),
P. Danyilov (Izsevszk) terve, 1990-es évek


Ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Glazovi járás, Koszino, a 20. század eleje


Hajadon viselete, Vjatkai kormányzóság, Glazovi járás, Koszino, a 20. század eleje



Kámán túli férfi ünnepi viselet, Szverdlovszki terület, Krasznoufimszki járás, 1990




Női ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Szarapuli járás, a 20.század eleje


Férfi és női ünnepi viselet, Vjatkai kormányzóság, Szlobodszkoji járás, a 20. század eleje




(Forrás)

2010. június 14., hétfő

Beszélgetés ma este az Írók Boltjában

Ma a poszt helyett élőben jelentkezünk.

2010. június 13., vasárnap

Kálmán László a nyelvrokonság bizonyításáról

Kálmán László nyelvész Szőcs Géza nyilatkozata kapcsán adott pénteken telefonos interjút a Klubrádióban. A nyilatkozatot mindenképpen érdemes meghallgatni. Kálmán László azonban nem finnugrista és feltehetően nem is tudott készülni az interjúra: bár amit általánosságban elmond, tökéletesen megállja a helyét, ha már itt idézzük az interjút, néhány helyen pontosítanunk kell.

A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár szerint magyar habnak megfelelő főnév a finnben nem maradt fenn, a megfelelés gyanújába keveredik viszont a kumpua- 'bugyog, buzog' ige, amit talán a habnak megfelelő tőből képeztek. Az Uralisches etymologisches Wörterbuch viszint ugyanezt az igét már biztos megfelelésnek mondja, sőt, szerinte főnévi megfelelés is van: kumpu 'domb' (de ebben az -u képző). Megvan viszont a szó a hantiban és a manysiban (különböző nyelvjárásokban hump, kump-szerű alakokban) 'hullám' jelentésben, és valószínűleg ez volt az eredeti jelentés.

A magyar dobnak viszont egyedül a manysiban van megfelelője, ez kb. tómp- hangzású és '(nyíllal, puskával) lő' jelentésű.

Aki megtanult finnül számolni, gondolhatja, hogy Kálmánnak nincs igaza, hiszen a kuusiban s van és nem t. Csakhogy ez a s t-ből keletkezett, a ragozásban meg is jelenik (pl. kuute-en 'hatig'). Ugyanakkor a megfelelés tényleg nem teljesen szabályos, ugyanis a finnben hosszú -tt-nek kellene állnia, amiből viszont nem fejlődhetett volna s. Ilyenek sajnos előfordulnak, és ha csak magyar–finn megfelelés lenne, talán nem is fogadnánk el biztos etimológiának. Viszont az a tény, hogy a rokon nyelvek sorában egymásnak megfelelő szavak állnak, csak a finnségi és a lapp kivételesek, viszont az eltérés minimális (váratlan rövidülés, amely talán összefüggésbe hozható az u megnyúlásával), inkább arra utal, hogy szabálytalan a fejlődés, mint arra, hogy az adott jelentésben egy teljesen más eredetű szó van meg ezekben a nyelvekben.

2010. június 12., szombat

Szőcs Géza kiverte a biztosítékot

Amit alig egy hónapja pedzegettünk, máris bekövetkezett. A tudomány autonómiáját már nem csupán egy szélsőséges párt, hanem a kétharmados kormányzópárt fenyegeti. Persze azt szinte véletlennek mondhatjuk, hogy éppen a finnugrisztika került a célkeresztbe: hiszen mi másra szolgálna a Julianus-program, mint hogy megoldja azt, amire a finnugrisztika (pontosabban az történeti-összehasonlító nyelvtudomány) – legalábbis a hangadók szerint – nem volt képes megfelelő választ adni? (Félreértés ne essék: semmi baj azzal, ha genetikai kutatásokat támogatnak. Az azonban mégiscsak furcsa, ha egy kormány elsődleges prioritásként az ilyen kutatásokat tekinti, mintha nem lenne éppen elég kutatnivaló.)

Szerencsére, és mintegy váratlanul a nyilatkozat heves reakciókat váltott ki, méghozzá nem finnugrista körökben. A Töriblog órákon belül terjedelmes posztot közölt a kérdésről. (A nagy sietségben a szövegbe jó néhány helyesírási hiba is becsúszott, ezeket remélhetőleg utólag javítják.) Mivel a Töriblog cikke nagyjából elmondta azt, ami Szőcs nyilatkozata után egyébként is elmondandó lenne, sőt, gyakorlatilag lemondásra szólította fel Szőcsöt, a nyilatkozathoz nincs mit hozzátennünk. Annál érdekesebb számunkra, amit a Töriblog arról ír, mi vezethetett oda, hogy az ilyen butaságok már a kormányzati körökig terjedhettek.

A gond egyébként nem ezzel van, mert az UFÓ magazinnak is van piaca, ilyen underground misztikus izéként a dolog elműködhetne, az emberek 95%-a röhögne rajta, 5%-a meg venné, ennyi. A gond az - mint ahogy ezt már írtam - ez az egész túllépett bizonyos határokon. Ennek a politikai okok mellett pedig egy komoly oka van: a tudományos közélet le se szarta az egészet. Csakhogy, ha bemegyünk egy könyvesboltba, ott már egy polcon fogjuk találni a szemetet a komoly könyvekkel. És ez marha nagy baj. Mert egy laikus nem feltétlenül tud különbséget tenni.

Hol vannak a tudósok?


Ettől függetlenül a sötétség terjedése nem törvényszerű. Az a gond, hogy nincs ellensúlyuk, és ezért nem őket kell hibáztatni. Az ellensúly hiánya pedig a tudományos közélet (ebben az esetben konkrétan a nyelvész, és a történész) óriási hibája, akik nem publikálnak a nagyközönség számára. És ez a problémák gyökere. Ezt a blogot is az a törekvés hozta létre, hogy legyen ilyen a magyar weben, mert eddig nem volt (a múlt-kor csak híreket közöl). És nagyjából az egy kézen megszámolható történelemmel foglalkozó komoly oldalak közül mi vagyunk az egyik leglátogatottabb - és ez nem a mi dícséretünk, hanem a szakma óriási szégyene - merthogy a szerzők jelentős része még nem is szakmabeli. Oké, lehet azzal védekezni, hogy ilyen, és olyan problémák miatt nehéz a publikálás, csak hiteltelen. Minden érvre lehet válaszolni. Az áltudományos elméleteket miért éri meg kiadni? Az még szűkebb rétegnek szól. Ráadásul 89 előtt volt színvonalas történeti könyvkiadás, ami ma nincs. Csak néhány fiatal szerző publikál. Magyarán kellene a tömegeknek szóló tudományos igényű publikáció akár weben, akár könyvben, akár tévében (vannak tudományos csatornák ugyebár), a tudományos közéletnek pedig ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból. Máskülönben tovább fog terjedni a sok áltudomány. Ez egyébként nem csak a történettudományra igaz, ott van példának a kreacionizmus terjedése pl. És mi a gond ezzel? Az a gond ezzel, hogy a jelenlegi kultúránk, életünk a felvilágosodásra, és a tudományos forradalom eredményeire épül. Ha ezeket (akár csak részleteiben) elkezdjük tagadni, ezzel végső soron a civilizációnkat tagadjuk meg. Nem varázslók, sámánok, vagy boszorkányok voltak a tudományok élharcosai, hanem komoly tudósok. A tudományos közéletnek tehát óriási felelőssége van (vagyis mondjuk az akadémikusoknak nem csak a magas fizetést / nyugdíjat kellene felvenni a nulla tevékenységért - tisztelet a kivételnek) okítani kellene a népet. Oké, manapság Magyarországon ritka az, amikor valaki komoly pozícióban felelősségteljesen viselkedik. De ha a tudományos elit nem publikál, akkor a saját tekintélyét fogja elveszteni, és egy idő után már nem lesz rájuk szükség. Igaz, ezen a ponton az értelmes emberek már nem lesznek az országban. De ebbe az irányba haladni sem lenne jó, pedig most ez történik.

Akkor mit kéne tenni?


Publikálni kellene: érdekesen, érthetően (ahogy pl. ez a blog, vagy a testvérblogok próbálják). Van rá igény, ez lemérhető a mégoly bulváros tudományos TV csatornák népszerűségén is. Amit viszont nem kellene, az az, hogy leáll a tudományos elit vitatkozni az áltudományokkal, mert ez nem vezet sehova: hülyékkel felesleges vitatkozni, mert lehúznak a szintjükre, és megvernek a rutinjukkal. Az áltudományos elméletek kiötlői minden erejükkel azon vannak, hogy magukat egy szintre hozzák az adott tudomány képviselőivel. Nincsenek azon a szinten, ne is kezeljük őket így. Ezért nem látom értelmét pl. a szkeptikusok által végzett mítoszrombolással, mert az nem éri el a kívánt hatást. Az áltudományos elméletek azért népszerűek bizonyos körökben, mert könnyen fogyaszthatóak, azok cáfolata, amely viszont tudományos eszköztárral történik, nem az. Éppen ezért bármennyire is igaza van a szkeptikusoknak, nem érik el amit akarnak, mert akiknek szólnak a magyarázataik, azok nem értik. Publikációk terén kell az áltudományokat kiszorítani, azzal, hogy a szakma publikál sokat, jót, és érthetőt. Emellett nem tudnának labdába rúgni.
Amit a hami álnéven publikáló szerző a Töriblogról elmond, egy az egyben elmondható a Rénhírekről is. Amikor 11 nap híján két éve a Rénhírek elindult, öt állandó szerzőnk volt. Az eredeti tervek szerint tíz állandó szerzőre lett volna szükség, hogy a blog folyamatosan működhessen, de ennyi vállalkozót nem sikerült összeszedni. Végül abban a reményben, hogy ha a blog már sikeresen működik, újabbak csatlakoznak hozzánk, öten vágtunk bele. Ketten nagyon hamar befejezték tevékenységüket, jó ideje hárman írjuk a blogot (időnként alkalmi posztolókkal kisegítve, és szerencsére van egy lelkes önkéntes korrektorunk is, aki a helyesírási, gépelési és fogalmazási hibákra ügyel). Ha valamelyikünk életében olyan fordulat következne be, hogy nem tudná folytatni a munkáját, akár le is húzhatnánk a rolót.

Amikor a Rénhírek elindult, létezett még egy hasonló tematikájú oldal, a finnugor.blog.hu – több mint egy éve már ez sem működik. Új blog azóta sem indult, és nincsen más műfajú internetes ismeretterjesztés sem. A Finnugor Világ továbbra sem jelenik meg a világhálón, igaz, jelenlegi tematikájával, stílusával aligha tarolhatna a nagyközönség körében. De ma a finnugrisztika területén több tucat szakember dolgozik oktatóként vagy kutatóként, a hallgatókról nem is szólva: közülük csak mi hárman vállaljuk a rendszeres ismeretterjesztést. Ha nem tetszik a Rénhírek, nem kell hozzá csatlakozni: a blogíráshoz nincs szükség különösebb technikai háttérismeretekre, bárki elindíthatja a saját blogját, és megmutathatja, hogyan kell ezt csinálni.

Mint a Töriblog írja, nem a dilettáns álnyelvészekkel kell vitatkozni. A mai napig nem készült olyan leírás, mely a nyelvrokonság megállapítása vagy a rekonstrukció módszerét alaposan, annak minden buktatójával (szabálytalan megfelelések, furcsa jelentésváltozások, bizonytalansági tényezők) együtt mutatná be. Az ismeretterjesztő kiadványok általában megelégszenek a kala – hal jellegű egyezések bemutatásával, nem tudok olyan írásról, mely elvinné az egyszerű olvasót az olyan egyezések tárgyalásáig, mint az ydin – velő. Márpedig ezek híján az olvasóban mégiscsak az marad meg, hogy a szavak hasonlósága a fontos, ami viszont nem igaz.

Nem állunk jobban a mai rokon nyelvek tekintetében sem. Hol van az a kiadvány, melyből az egyszerű, de akár a nyelvészeti érdeklődésű olvasó is képet nyerhetne mondjuk legközelebbi rokon nyelvünkről, a manysiról? Vagy mi lenne, ha másért nem, de csak játékból szeretne egy kicsit manysiul tanulni? Hol vannak azok a kiadványok (weblapok), amelyek ebben segítik? Sehol.

A terepen járt kutatók képeiből időnként kiállítás készül. A képeket felnagyítják, és eldugott művelődési házakban, egyetemi folyosókon állítják ki. Ugyanezeket a képeket ingyen fel lehetne tölteni az internetre, mindenki számára bármikor megtekinthetővé tenni. Az egész ingyen lenne (szemben a nagyítások több tízezer forintos költségével), és csupán a feltöltésre szánt időt igényelné. Ugyanakkor a képeket el lehetne látni kommentárokkal, de nem kellene egyszerre, a „megnyitóra”, hanem lehetne folyamatosan is: sőt, az érdeklődők kérdéseire is lehetne válaszolni.

Lehetőség ezernyi lenne. Csak meg kellene mozdulni. Ehelyett persze kényelmesebb akkor sápítozni, amikor mindenféle szőcsgézák kerülnek kormányzati pozíciókba és sületlenségeket beszélnek. Itt az ideje, hogy a szakma képviselői 21. századi felnőttekként kezdjenek viselkedni. Amíg tehetik.

2010. június 11., péntek

Itt jártam (Észt irodalom)

Az elmúlt napokban a könyvhét alkalmából számos helyen találkozhatott az érdeklődő magyar olvasó az észt irodalommal. A Hangolás-kötet bemutatója mellett (amelyről a Rénhírek is beszámolt és a Facebook-on is követhető volt) megjelent Sass Henno Itt jártam (Mina olin siin) című regényének magyar fordítása (Rácz Nóra tolmácsolásában).

A Hangolás természetközeli, átesztetizált világával szemben az Itt jártam a tallinni alvilág kegyetlen valóságát mutatja be egy teljesebb életre vágyódó fiatal fiú, a 17 éves Rass szemén keresztül. Rass az észt főváros egyik elitgimnáziumában tanul, és arról álmodik, hogy orvos lesz, viszont zilált családi háttere miatt rákényszerül, hogy ne a hagyományos módszerekkel teremtse elő a megélhetéshez szükséges pénzt. A kábítószerdílerkedésből az egyetlen kiutat pedig talán csak a börtön jelentheti.

Észtországban a könyv szerzője minden idők legfiatalabban népszerűségre szert tevő alkotója (1982-ben született). 2005-ben elnyerte az év legjobb észt regénye díjat, majd a történetből film is készült 2008-ban Ilmar Raag rendezésében, aki többek között az észt közönséget megosztó Osztály (Klass) című filmet is jegyzi. A filmmel kapcsolatban több magyar ismertetés is megjegyzi, hogy az imdb-n elért magas pontszámával (7,2/10) a legsikeresebb kelet-európai filmek között szerepel.

2010. június 10., csütörtök

Jön az észt euró

Január elsejétől Észtország csatlakozik az euróövezethez. (Az észt euróérmékről már korábban posztoltunk.)

2010. június 9., szerda

Furcsaságok a karjalaiakról

A nyest.hu rendeszeresen jelentet meg nyelvvel kapcsolatos, ám nyelvész szemmel igencsak kifogásolható megfogalmazású híreket. A legutóbb például nyelvrokonainkról, a karjalaiakról eresztett el egy írást Németh Niki. Lássuk, miket „tudhatunk meg”.

Ma három különálló csoportban élnek, egymástól távol, és küzdenek nemzeti értékeik fennmaradásáért.
Majd:

Finnország és Oroszország határán, két külön csoportra szakadva élnek, és a finn területen élő karjalaiakat már nem is tekintik külön népnek: a finntől alig eltérő nyelvükkel beolvadtak, mondhatni elfinnesedtek.
Akkor most három vagy két csoportra szakadva élnek, vagy már csak egy csoportjuk van? A megfejtés az, hogy három csoportjuk van, ebből az egyik csoport tagjai találhatók meg Finnországban, ill. Tver környékén is (ők az északi vagy tulajdonképpeni – és nem tényleges – karjalaiak, a másik kettő (az olonyeci/aunuszi karjalaiak, ill. a lűdök) Karjalán belül él. Ők a többiektől földrajzilag elszakadtak ugyan, de egymás szomszédságában élnek, csupán nyelvileg különböznek. A megoldás tehát: 1. északiak a. Karjalában, b. Finnországban, c. Tver környékén; 2. olonyeciek/aunusziak; 3 lűdök: azaz 3 vagy öt csoportról beszélhetünk nyelvileg. (Földrajzilag viszont inkább másik négyről: 1. finnországiak, 2. észak-karjalaiak, 3. dél-karjalaiak, 4. Tver környékiek.)

Amint említettük, a finnországi karjalaiak az elmúlt évszázadok alatt fokozatosan beleolvadtak a finnségbe, és ma már finn nyelvjárásokat beszélnek.
Mivel a karjalai és a finn nyelvjárások között fokozatos az átmenet, valójában meg sem lehet mondani, hogy hol a határ. Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy ezeket a nyelvjárásokat a szakirodalom ma finn nyelvjárásként tárgyalja (és persze az is igaz, hogy közeledtek a finn nyelvjárásokhoz).

Néhány határ menti falu számít csak hagyományosan karjalainak, valamint két finn megye, Dél- Karjala és Észak- Karjala őrzi a valamikor független és egységes nép emlékét.
A „hagyományosan karjalai” falu megfogalmazást már korábban sem értettük, és továbbra is homályosnak tartom. Arról, hogy a karjalaiak valaha „független és egységes” népet alkottak volna, nem tudok.

Sajnálatos tény, hogy néhány finnugor nyelv esetében a kihalás veszélye áll fent, sőt a merját és a muromát ma már senki sem beszéli.
A tájékozatlan olvasó ebből arra következtet, hogy a merja és a muroma is mostanában halt ki: valójában legalább 400–500 éve.

Az 1989-es adatok szerint Karjala lakosságának mindösszesen tíz százaléka vallotta magát karjalainak, belőlük pedig ötven százalék vallotta anyanyelvének a karjalait. Ennek több oka is lehet; például az asszimilációt erőltető szovjet nemzetiségi politika, és emiatt a félelem a diszkriminációtól.
Itt két tény keveredik: hogy valójában mekkora a karjalaiak aránya, ill. hogy a karjalaiak közül sem merik magukat mind karjalainak vallani. Nem világos, miért a szovjet politikáról van szó: ma talán nincs asszimiláció (l. pl. a nemzetiségi oktatás helyzetét, pontosabban hiányát)?

Akárcsak az észt, a karjalai nyelv is igen közeli rokonságban áll a finnel, habár annak 19-20. századi változásait nem nagyon követte.
A karjalai sokkal közelebbi rokona a finnek, mint az észt; ráadásul a mondat azt sugallja, hogy az észt követte a finn változásait, ami nemhogy nem igaz, nem is igazán értelmezhető.

Lassan annak is itt az ideje, hogy újra megteremtsék a karjalai nyelv írott formáját.
A három nagy nyelvjárás közül legalább az északinak van írott formája: közös irodalmi nyelvet viszont ma aligha lehetne létrehozni.

Nem világos, mi a cikk célja, ha a karjalaiakról szóló információkat magának a szerzőnek sem sikerült rendszereznie.

Megjegyzendő továbbá, hogy a szöveg forrásaként blogunk is meg van jelölve, úgy teljes egészében. Mint arról sikerült meggyőződnöm, a cikk szó szerinti idézeteket is átvesz a forrásokból, anélkül, hogy ezt jelölné.

2010. június 8., kedd

Online mari rádió

A Marij El Radio ötödik születésnapja alkalmából lehetővé vált, hogy a rádió műsorát online is hallgassuk. Szemfüles olvasóink talán már észre is vették, hogy ezt vasárnap este óta megtehetjük a Rénhírekről is: a bal oldali oldalsávban megjelent a rádió kis alkalmazása. Egyszerre ezer hallgató hallgathatja a rádió adásait szerte a világban.

2010. június 7., hétfő

Divina etymologia, vagy a vak tyúk is talál szemetet

bitxəšï nevű olvasónk írja:

Kicsit OFF lesz, de a csőrösi koma blogon az egyik kommentelő felvetett egy finnugor témájú kérdést, amire ott nem nagyon kapott választ-esetleg Ti tudtok rá valaszolni.
A komment a következő:
"
Most csak egy ujabb olvasmany-felfedezes:
A finn "isäntä" szo emlitesere nem emlekszem egyetlen korabbi irodalmi hivatkozasbol sem, ami a magyar isten szo eredetevel kapcsolatban felmerult.
Csengery Antal: Az altaji nepek osvallasa tekintettel a magyar osvallasra cimu akademiai "felolvasasa"-bol
keszitett 1857-es jegyzet ("A Magyar. Akad. Evkonyvek IX. kot. IV. darabja") , 1970-es utannyomtatasaban (Warren, Ohio) olvastam a kovetkezo mondatot:

"Ukko-t ez okból isäntä-nek, házi gazdának, isä-nek (=ős); atyának, néhol isäinen-nek, atyacskának is hívják."

Megneztem a finn-angol szotarban es ez tenyleg igy van: http://translate.google.com/#fi|en|is%C3%A4nt%C3%A4
Ukko mellesleg égisten-t jelent. Erdekes, a wikipedian is talaltam Ukkorol es az "isäinen (isä, father)"-rol anyagot:
en.wikipedia.org/wiki/Ukko
"He is the most significant god in Finnish and Estonian mythologies.", vagyis a legjelentosebb isten a finn es eszt mitologiaban. Megdobbento a hasonlosag az altaji nepek eg-isten kultuszahoz.

Ugy tunik, a regebbi beszelgeteseinkbol ez teljesen kimaradt. Megdobbento a hasonlosag a magyar isten szoval. Sot, regebben mar beszeltunk rola, hogy az isten szo "is" resze tenyleg az ős-szora utalna.

Elkepeszto. Hogyan sikkadhatott el ez az ertelmezesi lehetoseg abban a sok anyagban, amit szambavettunk korabban? Errol senki nem tudott? Se az irani, se a torokos vonal?

Ti mit szoltok hozza? Szerintem eddig ez a legmeggyozobb etimologiai magyarazat a magyar isten szo eredetere. Dobbenetes. "
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy az ötlet részben egyáltlán nem új, sőt! A magyar nyelv legfontosabb etimológiai szótára, a TESZ (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV. főszerk. Benkő Loránd. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1984.) bizonytalan eredetűnek mondja a szót, de legvalószínűbb származtatásának azt tartja, hogy az eleje a magyar ős, finn isä szónak felel meg. Igaz, a nagyjából ugyanebben az időben megjelent másik etimológiai szótár, a MSZFE (A Magyar szókészlet finnugor elemei: Etimológiai szótár, szerk. Rédei Károly, . Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1978) nem tartalmazza az isten szót. (Rédei másként vélekedett a szó eredetéről.)

A kérdés azonban itt az, hogy származhat-e a magyar isten a finn isäntä alakból. Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy ebben a kérdésben nem mérvadó, hogy a finnek megnevezik-e így bármelyik istenüket. A szó jelentése 'gazda', s mivel egy főisten lehet világ gazdája, bármikor megnevezhető ily módon. Az udmurtok is szoktak kuzso Inmar-ról, azaz Inmar ('isten') gazdáról beszélni. Az ilyen esetekben azonban nem az 'isten' jelentésből alakul ki a 'gazda' jelentés, hanem legfeljebb fordítva. A legjelentősebb finn értelmező szótár, a Nykysuomen sanakirja szerint egyébként nincs 'isten' jelentése (ami nem jelenti, hogy nem fordulhat elő, csupán igen periferiális lehet), mitológiai értelemben inkább különböző helyek védőszellemeit jelentheti. Szemantikai okokból tehát az egyeztetés nem túl meggyőző: ha az 'atya, házigazda' jelentést tételezzük fel, akkor persze elképzelhető, hogy ebből 'isten' jelentésű szó fejlődjön, de a kérdés szempontjából irreleváns, hogy a finnben van-e hasonló használata.

Természetesen egy komoly etimológiai kutatás során meg kellene vizsgálnunk, hogy egyáltalán mikor bukkan fel a szó (nem kései képzés-e), megvan-e a közeli rokon nyelvekben (ha nincs, új lehet), milyen a képző elterjedése más szavakban stb. Ezektől itt most nagyvonalúan eltekintünk, és megpróbáljuk visszavetíteni a szót a finnugor korba.

Arról, hogy a magyar is- és a finn isä között milyen hangtani egyeztetési nehézségek vannak, a TESZ szól, ezért ezekre nem térünk ki (különösen, hogy ezek súlya a TESZ szerzőit sem késztette az etimológia elvetésére). Az igazi problémát az -ntä képző jelenti. Ez a finnben feltehetően csak egy korábbi -ntä folytatása lehet, a szó finnugor kori alakja tehát ićäntä lenne. Mivel azonban a magyarban az nt kapcsolatból d fejlődött, ennek mai magyar folytatója ised lenne. Megpróbálhatunk játszani a lehetőségekkel, és feltételezni, hogy az n kiesett, de a t-ből z lesz, így viszont isez lenne az eredmény.

A játék kedvéért elgondolkodhatunk azon, mi minden kellene ahhoz, hogy a kívánt eredményt kapjuk. Először is, az n és a t sorrendjét meg kellene fordítanunk. Egy ilyen változást semmi nem indokol, sőt, a fonetikai-fonológiai érvek ellene szólnak, de kizárólag a játék kedvéért tegyük meg: ićätnä. A korai ómagyarra (a honfoglalás környékére) ebből valamiféle isetnü-féle alak születne, egyáltalán nem világos, hogy lenne ebből a Halotti beszédben már isten. Mindehhez további olyan változásokat kellene feltételeznünk, amelyek egyáltalán nem jellemzőek magyarra, vagy legalábbis az adott korra.

Mi mindenből a tanulság? Az, hogy a szakemberek nem nem veszik észre a nyilvánvaló hasonlóságokat, hanem nagyon jól tudják, hogy az ilyen megtévesztő hasonlóságokat miért kell azonnal elvetniük. Az, hogy miért nem foglalkoznak az ilyen alakokkal, annyira nyilvánvaló, hogy szakmunkákban már le sem írják. A nt > d változásról a magyar szakos képzésben már a bevezető nyelvtörténeti kurzusokon lehet hallani, elvárható lenne tehát, hogy ha valaki akár csak műkedvelői szinten szeretne magyar etimológiával foglalkozni, akkor is tudjon erről. Tudomásul kellene venni, hogy ez is egy szakma, amelynek műveléséhez megfelelő ismeretek szükségesek, melyek elsajátítása idő- és energiaigényes. A legkevésbé valószínű az a forgatókönyv, hogy a szakma művelői hülyék, de a laikus vak tyúk módjára, mintegy véletlenül rábukkan a helyes megoldásra.

2010. június 6., vasárnap

Szabad Karjala?

Nemrégiben a Vkontakte.ru (kb. Kapcsolatban.ru, az orosz Facebook) keretében megjelent egy Szabad Karjala nevű csoport. Bár e csoport leszögezi, hogy nem céljuk az orosz törvények megsértése és nem kívánják erőszakkal megváltoztatni az alkotmányt, az általuk kitűzött célok nem teljesen állnak összhangban a jelenlegi orosz alkotmánnyal. Karjalát ugyanis független államként képzelik el, mely maga dönti el, hogy csatlakozik-e valamilyen szövetséghez (az Európai Unióhoz vagy Oroszországhoz). Emellett parlamentáris köztársaságban gondolkodnak, melynek minden igazgatási szintjén megválasztott tisztviselők állnak (jelenleg a föderációs egységek vezetőit a föderáció elnöke nevezi ki), és külön említik az Egységes Oroszország párt „oligarchikus nómenklatúrájá”-nak felszámolását. Mindemellett egyenrangú hivatalos nyelvnek akarják megtenni az oroszt, a karjalait és a finnt, továbbá a Vepsze Nemzetiségi Járás területén a vepszét. Hangsúlyozzák, hogy ők nem párt, csupán vitakör, és hogy az Oroszországi Föderáció törvényei nem tiltják a szabad vitát.

A finugor.ru interjút készített az egyik szervezővel, Vagyim Styepa filozófussal és aktivistával. Arra a kérdésre, hogy a „Szabad Karjala” azt jelenti-e, hogy függetlenedni kívánnak Oroszországtól, Styepa ironikusan megjegyzi, hogy mindenkinek ez jut az eszébe. Ugyanakkor a céljuk elsősorban az, hogy Oroszország valódi föderációvá váljon, azaz a régiók kapjanak nagyobb függetlenséget, a pénzek ne mindig Moszkván folyjanak keresztül.

Styepa azt is kifogásolja, hogy most ünneplik a Karjalai Köztársaság 90 éves évfordulóját, holott már 1920 előtt létrejött az Uhtai Köztársaság. [Az Uhtai Köztársaság 1919 novemberében jött létre (de már 1918 közepétől formálódott), nevét fővárosáról, Uhtáról kapta – mai neve Kalevala, nem tévesztendő össze a komiföldi Uhta városával. 1920 májusában, a Vörös Hadsereg bevonulásával szűnt meg.] Korábban természetesen antikommunista jellege miatt nem tekintették a Karjalai (A)SZSZK előzményének, de ma már a karjalai államiság története szerves részének illene tartani.

A Szabad Karjala képviselői szerint a karjalai zászlónak a kék alapon fehér csillagokkal a Göncölszekeret (Otava, azaz Nagy Medve) ábrázoló zászlót kell tartani. Ezt 1918-ban fogadták el a Fehér-tenger melletti karjalai területen. A ma használt, zöld mezőben pirossal szegélyezett fekete keresztes zászlót Akseli Gallen-Kallela (főként Kalevala-illusztrációiról ismert) finn képzőművész tervezte két évvel később. (Gallen-Kallela egyébként sosem járt Karjalában.) Styepa szerint ez a skandináv zászlók mellett ugyanolyan tucatzászló, mint amilyenek a szovjet tagköztársaságok zászlajai voltak. Styepa szerint a keresztes zászlót használhatná a karjalai nemzeti mozgalom, tehát az etnikum zászlaja lenne, míg a göncölszekeres zászló a Karjalai Köztársaság szimbóluma.

A mozgalom gazdaságilag elsősorban a függetlenséget tartja szem előtt, azaz hogy a köztársaság területén található forrásokkal elsősorban a köztársaság lakói élhessenek. (Aligha lehet elfeledkezni arról, hogy a balti államok, amíg nem volt reális esélyük a függetlenségre, maguk is gazdasági függetlenséget, szabad kereskedelmi övezet kialakítását tűzték ki célul.) Másodsorban sajátos karjalai brandek, turistacsalogató látványosságok létrehozását szeretnék elérni. Styepa szerint ők készek együttműködni a hatóságokkal, de azok kevéssé hajlamosak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel.

2010. június 4., péntek

Zichy Jenő gróf ázsiai expedíciói

Zichy Jenő (1837–1906) nevezetes főúri család tagjaként született. Finnugor körökben expedícióiról nevezetes: ő támogatta Jankó János, Pápay József és Pósta Béla finnugrisztikai és magyar őstörténeti kutatásait.

A 19. század végén minden tisztességes, becsületes ember úgy gondolta, hogy a magyarok rokonait valahol messze Ázsiában kell keresni, a hunok, törökök, mongolok őshazájának vidékén. A finnugristák persze mást gondoltak, de ekkor még ők is keverték a nép- és nyelvrokonság fogalmát. Na már most, egy grófnak pénze is van arra, hogy messzi tájakon keresse a rokonait. Ez a pénz Jenő grófnál már családilag adott volt, de ha egy főnemes még politikus is, mint például ő (és még családjának több más tagja is), akkor vagyonát tovább gyarapíthatja… Zichy Jenő politikusként az Alföld csatornázásáért küzdött, valamint megszervezte az alsó fokú ipariskolákat, és mentora volt az 1879. évi országos kiállításnak. Amikor pedig nem politizált, akkor őstörténet-kutatással foglalkozott. Ebben személyesen is érintett volt, mivel megtudta, hogy Zichia (ejtsd: Zikia) az Északnyugati Kaukázus egyik tájegysége, s fölmerült benne, hogy hátha… hátha onnan származik az ő neves és nemes famíliája.

Útra keltek tehát a Kaukázus felé Zichy Jenő, Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, Szádeczky-Kardoss Lajos történész, Wosinszky Mór régész és még néhány kísérő. Ez az expedíció lényegében a kaukázusi magyarság után nyomozott. (A történeti források említenek egy Madzsar nevű várost arról a vidékről, Bendefy László pedig később írásos adatokat talált arra vonatkozóan, hogy a Kaukázusban a kései középkorban élt egy magyar közösség.) Történt mindez 1895-ben.

A második kaukázusi expedíció 1896-ban indult. Útvonala érintette a Kaukázus déli oldalát is. A kutatók kétszer is átkeltek a hágókon. Ezután Turkesztán felé vették az irányt, Buharát és Szamarkandot keresték föl. Zichy Jenő expedíciói kiváltották a közvélemény érdeklődését, de tudományos oldalról bírálták a gróf dilettantizmusát. Pedig a honfoglaló magyarság kultúrájának elemeit kutatva nem járt teljesen rossz nyomon. Az Észak-Kaukázusból eredő szőlő- és kertkultúra a Volga és a Don alsó folyásvidékén is elterjedt. A turkesztáni fémművesség mesterfogásai, forma- és díszítővilága szintén hatott a sztyeppi népekre.

A kaukázusi expedíciók régészeti anyagát Pósta Béla, néprajzi anyagát pedig Jankó János dolgozta föl. Így kerültek kapcsolatba Zichy Jenővel, s válhattak ezáltal a harmadik expedíció tagjaivá. Hozzájuk társult még Pápay József nyelvész és Csiki Ernő zoológus. Ez az expedíció másképp szerveződött, mint a korábbiak. A szakmai bírálatok hatására immár finnugor területek és nyelvek is bekerültek a kutatási programba. Ez viszont azzal járt, hogy a kutatók egymástól messze, saját munkatervük szerint dolgoztak. Időnként találkoztak, megbeszélték dolgaikat – és jól összevesztek.

Elsőnek Jankó János indult útnak. 1897 júliusában Oroszország és Finnország múzeumaiban tanulmányozta a néprajzi gyűjteményeket. Szeptemberben indult Pósta Béla régész, szintén múzeumi túrára. Pápay József decemberben utazott el, míg Zichy Jenő és a többiek csak 1898 januárjában. A kutatók áprilisban találkoztak, Tbilisziben. Innen Pápay József Kazanyba utazott a csuvasok és a baskírok nyelvét tanulmányozandó. A gróf ekkor még őrizte hadállásait, s nemigen akart pénzt adni finnugor kutatásokra (noha az előzetes tervekben ez is szerepelt). Ezen Pápay dühöngött. Pósta Béla pedig Pápay úrhatnám egyéniségén mérgelődött. Végül közösen szidták Zichy Jenőt, amiért grúz hercegekkel – „rokonaival” – múlatta az időt, ahelyett, hogy az expedíciójával törődött volna.

Pápay kiválása után a többiek még együtt maradtak. A Kaukázus északi oldalán a Kura folyó vidékére utaztak, majd Baku érintésével a Volga deltájában lévő Asztrahanyba. Ekkor már Pósta és Jankó is összeveszett. Pápay és Jankó konfliktusáról nem tudunk, így feltételezem, hogy Pósta Béla lehetett kicsit nehéz természetű.

A következő találkozóra május végén, Kazanyban gyűltek össze a kutatók. Innen Pápay megint egyedül ment tovább, de tervezett északi osztják kutatásait még mindig nem kezdhette meg. A többiek a Kámán felhajóztak Permbe, majd vonattal átkeltek az Urálon, és végül ismét hajóra szállva Tobolszkba érkeztek.

Tobolszkban végre megtört a jég. A gróf hozzájárult a finnugor kutatásokhoz. Pápay József az északi osztjákokhoz utazott, ahol megvalósíthatta legfontosabb tervét, Reguly Antal jegyzeteinek megfejtését. Jankó János (aki mellesleg inkább Afrika-kutatónak tartotta magát, 1888-ban a Nílus deltavidékén járt) ugyanakkor a déli osztjákokhoz utazott, néprajzi kutatásokat végezni.

A többiek még mindig tovább haladtak kelet felé – hajón, illetve a transzszibériai vasúton. Minuszinszkből régészeti gyűjteményével Pósta Béla is hazaindult. Így az expedíciótól leszakadt az utolsó finnugor, illetve magyar őstörténeti témával foglalkozó kutató is. Zichy Jenő azonban makacsul haladt tovább. Már csak egy tudós volt a kíséretében, Csiki Ernő zoológus. Ulánbátor érintésével 1898. szeptember 30-án érkeztek Pekingbe. Vajon miért éppen oda?

A gróf titkos terve az volt, hogy Pekingben megtalálja azokat az iratokat, amelyeket Batu kán 1241-ben rabolt el Magyarországról. Pekingben azonban éppen bizonytalan volt a politikai helyzet (Ce Hszi anyacsászárné házi őrizetbe helyezte Kuang Hszü császárt), így a nagy utazás nem érte el célját. Még csak nem is kérdezősködhettek az iratok után. Zichy Jenőék Sanghajban hajóra szálltak, trieszti kihajózásukat követően pedig vonattal utazván tovább, 1898 decemberében érkeztek Budapestre. Jankó János ekkor már otthon volt, míg Pápay József 1899 júniusában érkezett vissza az északi osztjákoktól.

Zichy Jenő mindhárom expedíciójának eredményeit publikálta. A harmadikét itt: Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása, I–VI. Bp. 1905. Jankó János finnugor kutatásait Kodolányi János értékelte a Néprajzi Értesítőben (1997. 47–56.), és közzétette finnországi jegyzeteit is. Pápay József osztják vonatkozású feljegyzéseit Fazekas Jenő, Zsirai Miklós, Fokos Dávid, Erdélyi István és Vértes Edit (Bibliotheca Pápayensis) publikálta. Pósta Béla múzeumi tárgyfotói akkor váltak egyetemes jelentőségűvé, mikor kiderült, hogy az általa lefotózott tárgyak egy része azóta elveszett. Ez nem ritkaság, különösen háborús időkben. Magyarországon is megtörtént ilyesmi, például Pósta Béla hazahozott gyűjteményével is. A tárgyak csak kallódtak: más gyűjteményekbe keveredtek vagy elvesztek, a bronzékszerek rozsdásodni kezdtek, míg végül 100 év késéssel a maradékot szakszerűen beleltározták. Az expedícióról és az utazókról megemlékezik a Magyar Utazók Lexikona is (szerk. Balázs Dénes, Bp. 1993.).


A 3. expedíció útvonala
(Magyar Utazók Lexikona. Bp. 1993. 427.)



2010. június 3., csütörtök

Hangolás – kortárs észt költők Magyarországon

Tõnu Õnnepalu és Lauri Sommer verses beszélgetőkötetének (zenés) bemutatója a szerzők részvételével.

Hangolás címmel 2010. június 3-7-e között négy városban kerül bemutatásra Tõnu Õnnepalu és Lauri Sommer észt költők verses beszélgetőkötete. A szerzők részvételével megrendezett könyvbemutatóval indítja el a Pluralica szívzsebbe passzoló kötetsorozatát, mellyel megkezdett útját folytatva, külföldi szerzőket hoz közelebb a magyar olvasókhoz. A sorozat első darabja Tõnu Õnnepalu és Lauri Sommer kortárs észt költők életművéből válogat verseket Jász Attila és Weiner Sennyey Tibor költők fordításában, továbbá tartalmaz egy beszélgetést Segesdi Móni tolmácsolásában.

Hogy miként beszélget ez a kötet, s kivel, kiderül a bemutatókon, amit a vidéki helyszíneken Kago (Lauri Sommer) élőzenéje tesz teljessé.

a) Szeged | Grand Café | Június 3. | 17:00

A szerzőkkel Gaborják Ádám és Lőrincz Gergely, a Pluralica szerkesztői beszélgetnek Janurik Boglárka és Kerdi-Liis Kirs közreműködésével.

b) Budapest | Vörösmarty tér | Június 4. | 16:30

A szerzőkkel és a fordítókkal (Jász Attilával és Weiner Sennyey Tiborral) Gaborják Ádám és Lőrincz Gergely, a Pluralica szerkesztői beszélgetnek Janurik Boglárka és Kerdi-Liis Kirs közreműködésével.

c) Kecskemét | Katona József Könyvtár | Június 5. | 17:00

A szerzőkkel Kozmács István beszélget Janurik Boglárka közreműködésével.

d) Debrecen | Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ | Június 7. | 17:00

A szerzőkkel Balajthy Ágnes kritikus beszélget Janurik Boglárka és Kai Tiislär közreműködésével.

A kötetbemutató turné a Lugemisassta 2010 [az észtországi „Olvasás Éve” programsorozat, http://lugemisaasta.ee) támogatásával a 81. Ünnepi Könyvhét keretében valósul meg a Pluralica szervezésében.

Komi-udmurt-mari billentyűzet

Immáron elérhető egy olyan billentyűzetkiosztás, amely a cirill (orosz) billentyűzetről elérhetővé teszi a komi, az udmurt és a mari abc speciális (azaz az oroszból hiányzó) betűit is.

Ezt a fájlt letöltve követhetjük az itt megadott (orosz nyelvű) leírást (innen ismerhetjük meg az egyébként ügyes kiosztást is: minden betű a hozzá leginkább hasonló orosz betű AltGr-s kombinációjával érhető el). Szőkék és oroszul nem tudók számára van automatikusan települő verzió is.

Ez a kiosztás Windowshoz készült, a Linuxnál erre nincs szükség, mert a mai disztribúciók már tartalmazzák a hasonló billentyűzetkiosztásokat, mint arról korábban be is számoltunk.

2010. június 2., szerda

A komik és az internet

Május 26-án és 27-én tartották Sziktivkarban a harmadik Finnugor nyelvek az interneten című konferenciát. (Az elsőt még 2001-ben szervezték.) Igazán nem tudni, mivel járulnak hozzá ezek a rendezvények az ügy előmozdításához, de az eseménnyel kapcsolatban több nyilatkozat is elhangzott.

Vitalij Bajangyin, a Permi kraj Komi-Permják körzete ügyei minisztériumának munkatársa szerint a körzet honlapjai rengeteg kihasználatlan lehetőséget kínálnak. Szerinte az egyetlen lap, amely komi nyelvű szövegeket is kínál, a kudymkar.org. (Arról a szótárról és nyelvtanról van szó, melyről korábban már beszámoltunk. A címlapról elindulva ezeket sem sikerült megtalálnom.) Mint Bajangyin rámutatott, egyetlen járási honlap sem közöl semmit a helyi nemzetiség nyelvén. Hasonló a helyzet a kulturális intézményekkel is, holott ezek jelentős része foglalkozik a komi-permják kultúrával. A sajtó sem jelenik meg komi-permjákul az interneten: míg a Parma (Tajga) című körzeti újság nyomtatásban két nyelven jelnik meg, az internetre csak az orosz nyelvű cikkek kerülnek fel. A szerkesztőség már jó ideje technikai problémákra hivatkozik.

A komi-zürjének ugyan szintén nem mondhatják, hogy az anyanyelvükön írott anyagok elárasztanák a világhálót, de azért jóval jobb helyzetben vannak. Ugyanakkor problémák vannak a meglévő anyagok megtalálásával. A keresők ugyanis nem támogatják a komi nyelvet. A Yandex nevű orosz portál (tulajdonképpen az orosz Google) ellen bojkottot hirdettek, mert az nem indexálja azokat a szavakat, amelyekben az orosz cirill ábécétől eltérő betűk is vannak. A komi szavakban gyakran bukkan fel az ö, időnként az i betű, az ilyen szavakra pedig nem lehet keresni. Ennek a hírnek azonban ellentmond, hogy ha pl. a 'most' jelentésű komi öнi szóra rákeresünk, akkor bizony a Yandex és a Google is jó eredményeket ad.

Források:

http://finugor.ru/?q=node/13489
http://finugor.ru/?q=node/13504
http://finugor.ru/?q=node/13505

2010. június 1., kedd

66

A Magyar Írószövetség és a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete 2010. június 3. 17 órakor a Magyar Írószövetség Klubjában (1062 Budapest, Bajza u. 18. I. em.) bemutatja Nikolai Abramov Kétszer harminchárom (Kahišti koumekümne koume) c. vepsze és magyar nyelvű verseskötetét.

Az est házigazdája L. Simon László költő, az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának
elnöke. A beszélgetésben részt vesz: Nagy Katalin, a kötet műfordítója és az Utószó írója,
Szőke-Bolotova Natalia, a nyersfordítások készítője és Iancu Laura költő, az Előszó írója.

Nikolai Abramov (1961) vepsze költő, műfordító, színész, újságíró és fotográfus. Első verseskötete, a Koumekümne koume (Harminchárom – 1994, Petroskoi) világirodalomtörténeti jelentőségű, hiszen a vepsze irodalom első írott, vepsze nyelvű verseskötete. Második kötete, a Kurgiden aig (A darvak ideje – 1999, Petroskoi) a saját versein kívül műfordításait is tartalmazza. (Például lefordította a perzsa Omar Khajjám, az indiai Rabindranath Tagore, az orosz Puskin, Jeszenyin, Paszternak, Rubcov, Jevtusenko verseit; Viszockij, a Beatles, a Queen együttes dalait és így tovább. Harmadik kötete, a Pagiškam, vel’l’ Поговорим, брат (Beszélgessünk, barátom – 2005, Petroskoi) már kétnyelvű: egyrészt vepsze nyelvű verseinek orosz fordítását, másrészt az eredendően oroszul írt verseit tartalmazza. E három kötetből való válogatás a Budapesten megjelent Kétszer harminchárom – Kahišti koumekümne koume c. kétnyelvű kötet (Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete, 2010).

Költészetéről így ír Iancu Laura: „Nikolai Abramov soknyelvű környezetből érkezik az irodalomba, ahová a költészeten túl nyelvet hoz, és ez a nyelv nem a művészi önkifejezés nyelve, hanem a vepsze nyelv alfabetizációs útjának az alapköve. Abramov írásba önti az élő nyelvet. Költészetében láthatjuk, hogy a nyelvteremtés közege eredendően a költészet, hogy a költészet teremti a nyelvet. A születő írás valamiképpen mindig élő marad, a szavakat a gondolattársítások, a képek minduntalan a végtelenbe sodorják vissza. Realisztikus líra, amolyan tájköltészet, ahol a természet nem eszköz, hanem cél, és ahol „A hegycsúcsra csak kevesen jutnak”. Utoljára Assisi Szent Ferenc tekintett így a teremtett világra: „Folyóm, hogyan tudtál folyni nélkülem? / Erdőm, hogy tudtál nőni nélkülem?” Ebben a költészetben számtalan folyó folyik, megszámlálhatatlan a darumadár és a hal, a parton a berkenye és az áfonya, a nyírfaerdő, s az erdőben a medve, a farkas, a jávorszarvas és a nyúl. És mégis, éppen ezért: messianisztikus
világ.” (Részlet a kötet Előszavából)

A költőről így vall Nagy Katalin: „Nikolai Abramov (…) verseit szeretettel és fájdalommal fordítottam. (…) Szeretettel, mert a versei által megszerettem az élet dzsungelében tévelygő, másnaposan botladozó, ereit felvágni készülő, a városban fuldokló, zöld mesében járó-kelő, a darvak nyelvén tudó, a fajdénekből erőt merítő, a nyírfák zöldszín kacsójára csókot adó, szerelme mosolyában a szamóca báját felfedezni tudó, önmagát-házát-otthonát szüntelenül kereső, Istent folyton hiányoló, falufia-erdőfia-tófia-folyófia, tavaszifenyők-fivére, tavaszifajd-bátyja, kakukkmadár-lánytestvére Kolja barátomat. Megszerettem, mert olyan világban akar élni, amelyben adatik hegy-sír-víz-fa-élet-nyelv mindenkinek. Mert hirdeti, hogy „a holnap a tegnapnál csak jobb lehet”. Mert szomjúhozza a szeretetet. Mert vágyja a haranghangú ünnepeket és hétköznapokat. Mert rongyos ruhában földön heverve sem téveszti szem elől a csillagok magasát. Mert ismeri a tékozló fiú ethoszát. Mert érzi a templom méltóságát. Mert érti a kereszt értelmét. Mert mércéje az Isten.” (Részlet a kötet Utószavából)