2010. szeptember 27., hétfő

A legkorábbi nyelvi érintkezések

bibi nevű kommentelőnk írja:
Számomra a nyelvi változatok (és távolodások) létrejötte természetes akkor, ha az adott nyelv viszonylag nagy területen különböző idegen (nyelvi) hatások alá kerül. Más azonban a helyzet, ha egy nyelv viszonylag nagy területen úgy dialektizálódik, hogy számottevő idegen hatás nem éri. A finnugor nyelvek viszonylag újabbkori fejlődésére nyilvánvalóan nagy hatással voltak a nyakukra mászó idegen nyelvek. De úgy képzelem, hogy a legrégebbi finnugor időkben ilyesmivel nem kell számolni; abban a periódusban csak szaporulat, szétrajzás, és az izoláció miatt felgyorsuló diakeltizalódás folyt, esetleg 1000 éves időszakokig.

Ezután megkérdezi:

Kérdésem, hogy a nyelvfejlődés és anyagi kultúra melyik szakaszában mutatható ki a legrégebbi idegen hatás a finnugor alapnyelvben - kétségtelenül. Pl. az említett "3" jelentésű számnevek l-r variációinak létrejöttében játszhatott e szerepet pl. iráni vagy törökös befolyás. Egyszer megnéztem a Kalevala néhány énekében, hogy az (valamiért éppen) "r" hang/betű milyen gyakorisággal fordul elő, és az volt a laikus benyomásom, hogy az "igazi finnugor" az "r"-t nem nagyon kedvelhette. Tehát használta ugyan, de nem nagyon.
Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy néhány kivételtől eltekintve (pl. apró, mindentől távoli szigetek) mindig van nyelvek közötti érintkezés. Bármelyik európai nyelvet vesszük, nem tudunk feltételezni olyan időszakot, amikor elszigetelten, külső hatás nélkül fejlődtek volna. Más kérdés, hogy mikor mutathatók ki egyértelműen az érintkezés nyomai. Ez szinte lehetetlen vállalkozás, ha az átadó nyelv azóta nyom nélkül kihalt.

A magyar esetében már a finnugor korszakban ki tudunk mutatni néhány igen korai indoeurópai (közelebbről iráni) jövevényszót. Ilyen például a száz szavunk.

A kérdéses cikkben szereplő l > r változás teljesen egyedi, már csak ezért is lenne igen nehéz bármely konkrét nyelv hatásának tulajdonítani.

Általánosságban aligha mondható ki, hogy az uráli nyelvek ne szeretnék az r-t, hiszen mindegyikben megvan. Azt, hogy a finnben vagy másmilyen nyelvekben milyen a gyakorisága, önmagában nincs értelme számolgatni: azt kell megnézni, hogy más nyelvekkel összevetve milyen gyakori, ráadásul annak figyelembevételével, hogy a vizsgált nyelvek teljes mássalhangzókészlete mekkora terjedelmű.

FunkTazmagora nevű kommentelőnk pegdi ugyanitt cikkünk egy mondatával kapcsolatban tesz fel kérédst:

"Az utóbbi időben felmerült annak a lehetősége is, hogy az uráli alapnyelv valójában nem is egy alapnyelv volt, hanem olyan nyelvek csoportja, melyek között (egyensúlyi helyzetben) sok hasonlóság jött létre."

Ezt valahogy úgy kéne elképzelni,mint az altaji nyelvcsalád esetét (miszerint az altaji nyelvek közötti hasonlóságokat a nagyfokú egymásra hatás eredményezte)?
Először egy terminológiai problémát kell tisztázni. Nyelvcsaládról csak akkor beszélhetünk, ha a csoportba tartozó nyelvek egy alapnyelvre vezethetők vissza. Ha tehát az altaji nyelvek hasonlósága olyan viszonyból ered, mint amilyeneket Dixon leír, akkor nem beszélhetünk altaji nyelvcsaládról.

Másrészt attól, hogy nyelvek erősen hatnak egymásra, még nem feltétlenül jön létre az a helyzet, amelyről Dixon beszél. Amikor nyelvek erősen hatnak egymásra, de eredetük továbbra is világos marad, nyelvi areáról beszélünk. Például a balkáni nyelvi areába tartozó nyelvek (a román, a délszláv nyelvek, az albán és a görög) sok közös nyelvtani vonást fejlesztettek ki, sok kultúrszavuk azonos eredetű, de például alapszókincsükben nem hatottak egymásra. Ez a stádium megelőzheti, sőt, valószínűleg szükségszerűen megelőzi azt, amiről Dixon ír.

Végezetül le kell szögeznünk, hogy az uráli és altaji nyelvek esete nem állítható párhuzamba. Az uráli nyelvek rokonsága már bizonyított, legfeljebb néhányan kérdőjelezik meg, (egyelőre?) ők sem igazán nyomós érvek alapján. Az altaji nyelvek rokonságát viszont a nagy igyekezet ellenére sosem sikerült bizonyítani.