2009. március 30., hétfő

Az uráli helyesírások 5. A mai permi helyesírások

A permi nyelvek helyesírásait azért tárgyalhatjuk együtt, mert bár az egyes permi nyelvjárások hangrendszerei között vannak eltérések, a véletlen úgy hozta, hogy a három permi irodalmi nyelv, a komi-zürjén, a komi-permják az udmurt hangrendszere lényegében megegyezik. A helyesírások között mégis vannak jelentős eltérések, amelyek jól mutatják, milyen stratégiák lehetségesek a felmerülő problémák megoldására.

A lágy mássalhangzók megléte szempontjából a permi nyelvek a mordvin és a mari között helyezkednek el, összesen nyolc kemény–lágy pár van: a magyarban is meglevő [n] – [ny], [t] – [ty], [d] – [gy]; a régi magyarban és a palóc nyelvjárásban is meglevő [l] – [ľ] (az utóbbi nyomát őrzi a magyar helyesírásban az ly); ill. van lágy párja az [sz] és a [z] hangnak (ezek a magyar fül számára a [s]-hez és a [zs]-hez hasonlóan hangzanak, de attól különböznek, a permi nyelvekben van valódi [s] és [zs] is), ezeket [ś]-vel és [ź]-vel fogjuk jelölni; van továbbá két kemény–lágy pár, amelyek tagjai a magyar [cs]-re és [dzs]-re emlékeztetnek: a keményeket itt most [č]-vel és [dž]-vel, a lágyakat [ć]-vel és [dź]-vel jelöljük. A permi nyelvek számára tehát fontosabb a plágyság jelölése, mint a mariban, igaz, a [č], a [dž] és a [dź] nincs meg az oroszban, ezért ezek esetében a lágysági párok megkülönböztetésére az orosz szokástól eltérő módszert választanak.

Az udmurt és a két komi nyelv helyesírása között jelentős különbség, hogy a fent említett mássalhangzók jelölésére az udmurt mellékjeles betűket, a komi viszont betűkapcsolatokat használ. A [č] jele az udmurtban ӵ, a komiban тш, a [dž] jele az udmurtban ӝ, a komiban дж, a [dź] jele az udmurtban ӟ, a komiban дз. A komi megoldást elősegíti, hogy egyébkét [t]+[s], [d]+[zs], ill. [d]+[z] kapcsolat nem (vagy csak nagyon ritkán) fordul elő. Különbség viszont, hogy ha e mássalhangzók hosszúak, a komi-zürjénben (a magyarhoz hasonlóan) az első betűt kell megduplázni: ттш, ддж, ддз, míg a komi-permjákban a másodikat: тшш, джж, дзз.

A lágyságot általában az orosz rendszerhez hasonlóan a я, е, и, ё, ю betűk jelölik, illetve a ь. A permi nyelvekben kemény mássalhangzót is követhet [e], ilyen esetekben (ill. a szó eleji [e] jelölésére az э-t használják. A kemény mássalhangzót azonban [i] is követheti, erre azonban az orosz ábécé nem ad megoldást, ezért az kemény mássalhangzót követő [i] jelölésére új betűt vezettek be: az udmurt helyesírásban az ӥ-t, a komi helyesírásban az і-t. Ez utóbbit szokás latin i-nek nevezni, pedig ez a betű a cirill írásban is előfordul (pl. az ukránban és a beloruszban), és a forradalom előtt az orosz ábécében is használták. Van a permi nyelvekben [ï] is, ezt az ы-vel jelölik, sőt, van egy az [ï]-hez hasonló, de annál nyíltabb hang is, amely az orosz ábécében nem fordul elő jelöljük ezt most ad hoc módon, román mintára [ă]-vel). Ennek jelölésére az ӧ-t használják. (Ez hangzásában emlékeztet a magyar [ö]-re, de nem azonos vele: hátul és ajakkerekítés nélkül ejtik.) Ezek a hangok egyaránt előfordulhatnak kemény és lágy mássalhangzó után: ha lágy mássalhangzó után állnak, a mássalhangzó lágyságát a ь jelöli, pl. [nyï]: ньы. Azok után a lágy mássalhangzók után, amelyeknek betűjele (vagy a betűkapcsolat) egyértelműen jelöli a lágyságát, a lágyítást nem jelölő betűket kell használni: чо [ćo], ӟа/дза [dźa] stb.

A [ji], [jï], [jă] kapcsolatot viszont minden esetben a йи, йы, ill. йӧ betűkapcsolattal írják. A szó eleji vagy a magánhangzót követő [j]-t és az azt követő [a]-t, [e]-t, [o]-t és [u]-t a я, е, ё, ю betűk jelölik. Ha egy mássalhangzó lágy, de nincs állandó betűjele, akkor az ezt követő j-t és ezeket a magánhangzókat a ь + a [j]-t is jelölő betű kapcsolatával írják: нья [nyja], тью [tyju]. A lágy párral rendelkező kemény mássalhangzók után kemányjelet írnak, és ezt követi a [j]-t is jelölő betű: нъя [nja], тъю [tju].

A három helyesírás azonban különbözik abban, hogy miként jelölik, ha a [j] + [a], [e], [o], ill. [u] kapcsolat olyan mássalhangzót követ, melynek lágysága eleve jelölt, vagy olyat, amelynek nincs lágy párja. Az ilyen kapcsolatokban az udmurt helyesírás szerint mindig keményjelet kell írni: къя [kja], чъё [ćjo]; a komi-permják szerint mindig lágyjelet: кья [kja], чьё [ćjo], a komi-zürjén szerint viszont az első esetben keményjelet, a másodikban lágyjelet: къя [kja], чьё [ćjo]. Mindhárom módszernek megvan a maga logikája: az udmurt szerint a lágyjelet csak akkor kell használni, ha a lágyságot jelölni kell, a komi-permják szerint viszont mindig a lágyjelet kell használni, kivéve, ha kifejezetten a mássalhangzó keménységét kell jelölni: csak ekkor használják a keményjelet. komi-zürjén helyesírás szerint viszont ha e két jel valamelyikét használjuk a [j] jelölésekor, akkor a használt jelnek pontosan tükröznie kell az előtte álló mássalhangzó lágyságát vagy keménységét, függetlenül attól, hogy ezt a mássalhangzót saját betűvel jelöljük-e, vagy hogy kemény-lágy párnak tagja-e.

Az udmurtban van még egy hang, amelyiknek nincs jele az orosz ábécében, ez a [w]. Ez hasonlít az angolban is w-vel jelölt mássalhangzóhoz, de az udmurtban csak nagyon kevés szóban fordul elő, kizárólag szó eleji [k] után és szinte kizárólag [a] előtt (egy szóban [i] előtt is). Ennek jelölésére nem vezettek be új betűt, hanem az [u] jele, az у jelöli ezt is. A beloruszban és az üzbégben egy hasonló hang jelölésére a ў betűt használják, az udmurtban valószínűleg azért nem vezettek be ilyet, mert ritkán lenne rá szükség, és egyértelműen lehet tudni, mikor van szó [u]-ról, és mikor [w]-ről.

Az udmurt írás elég könnyen felismerhető arról, hogy az ӥ, ӝ, ӟ, ӵ betűket egyedül az udmurt helyesírás alkalmazza. Sajnos ezek csak a legutóbbi időkben kerültek be a standard karakterkészletekbe, ezért csak sokáig az interneten található kevés szöveg ékezetmentes volt. (Sőt, a mellékjeleket elhagyják az udmurtiai orosz nyelvű sajtóban is, így pl. a műsorújságokban az udmurt műsorok címei ékezetek nélkül jelennek meg.) Egy korábbi posztunkban már utaltunk arra, hogy az ezeket is tartalmazó karakterkészletek hol szerezhetőek be.

A komi szövegeket nehezebb helyesírás alapján felismerni, de mivel a cirill alapú helyesírások közül csak a két komiban fordul elő egyszerre az і és az ӧ, ezeket sem nehéz azonosítani. A két irodalmi norma között pedig elsősorban a hosszú [č], [dž] és [dź] írásmódjának, ill. a kemény- és lágyjel használatában megmutatkozó eltérések alapján tehetünk különbséget akkor is, ha egyik nyelvet sem ismerjük.

2009. március 29., vasárnap

Új mari nyelvű blog: VijAr

A joskar-olai Valerij Kolumb Múzeummal együttműködő VijAr nevű kulturális szervezet blogot indított VijAr néven. Ezen kulturális programokról, eseményekről lehet olvasni – mari nyelven.

(A VijAr a mari vij 'erő' és ar 'ész' szavakból képzett összetétel.)

2009. március 28., szombat

Orosz nyelvi tananyagok

Aki komolyan szeretne uráli nyelvekkel foglalkozni, annak elengedhetetlen megtanulnia oroszul. Sőt, aki csak turistaként szeretné felkeresni a nyelvrokon népeket, annak is elsősorban nem az ő nyelvüket, hanem az oroszt célszerű tanulnia.

Két évtizeddel ezelőtt az orosz még kötelező tantárgy volt Magyarországon. A nagy többség ugyan nem szerzett használható nyelvtudást, de a cirill ábécét mégis mindenki megismerte, és aki úgy gondolta, hogy céljai vannak e nyelvvel, bizonyos fokú tudást meg is szerezhetett. Ugyanakkor az orosz nyelv elsősorban nem is kötelező voltának, hanem a kötelezőség okának köszönhetően igen nagy ellenszenvnek is örvendett, főleg azok körében, akik semmi hasznát nem látták.

Az utóbbi időszakben a helyzet megváltozott. Az orosz nemcsak hogy nem kötelező tantárgy, de a választható nyelvek körében is ritkán bukkan fel, és ha van is leehtőség választani, kevesen választják. A többség felnőtt korában kezd oroszul tanulni, amikor rájön, hogy valamiért szüksége van e nyelvre. Így járnak a leendő finnugristák is.

Csakhogy orosz nyelvű tankönyvekből jelenleg nincs olyan bőség, mint angol vagy német tananyagból, a régi tankönyvek pedig leginkább csak szerencsével, antikváriumokból szerezhetőek be. Ezért nagy szerencse, hogy van egy oldal, ahonnan letölthető orosztankönyveket, nyelvtanokat, szótárakat, hanganyagokat tölthetünk le. Az Orosz Tanodán keresztül beszerezhetjük a forgalomban már nem levő tananyagokat. Igaz, ezek szókincsanyaga, az ott bemutatott világ, a társadalmi viszonyok már jelentősen eltérnek azoktól, amit ma Oroszországban tapasztalhatunk, de ez csak szórakoztatóbbá, egzotikusabbá teszik a tankönyveket, ezzel is fokozva a nyelvtanulás élvezetét.

2009. március 27., péntek

Finnugor városok/3: Novgorod

Novgorod a Volhov folyó két partján, az Ilmeny-tó közelében található, Oroszország északnyugati részén. Közigazgatási központ, a Novgorodi Terület székhelye. Lakosainak száma 215 000 fő. A város viharosan változatos történelmi időket átélve sokat megőrzött egykori nagyságából és dicsőségéből. Fénykorában „Nagy Novgorodnak”, „Novgorod Nagyságos Úrnak” emlegették a krónikák. Az óorosz állam Kijevvel majd Moszkvával vetélkedő hatalmi központja volt.

Létrejöttét (természetesen) a finnugoroknak (is) köszönheti.
Az orosz őskrónika (Poveszty vremennih let = Régmúlt idők krónikája) ezt írja a 6370. (= 862.) évnél:
„Azt mondták a ruszoknak a csúdok, a szlovének, a krivicsek meg a veszek: »Földünk nagy és bőven termő, de nincs rajta rend. Gyertek uralkodjatok és birtokoljatok bennünket.« És felkerekedett három testvér a nemzetségével és magukkal hozták valamennyi ruszt, és megérkeztek, és a legidősebb, Rurik Novgorodba ült be, a másik, Szineusz Beloozeróba, a harmadik, Truvor pedig Izborszkba. … A varégek ezekben a városokban jövevények, az őslakosok Novgorodban a szlovének, Polockban a krivicsek, Rosztovban a merják, Beloozeróban a veszek, Muromban a muromák, és mindezek fölött Rurik uralkodott.”
Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, írunk okos tanulmányokat arról, hogy ki volt Rurik, és egyáltalán létezett-e, vagy csak kitalált személy, az bizonyos, hogy a novgorodi fejedelemség megszervezésében a finnugorok vastagon benne voltak. A Rurikot és testvéreit behívó csúdok feltehetőleg a mai észtek elődei, míg a vesz népnév az orosz őskrónikában a karélok és vepszék elődnépességének elnevezése lehet. A keleti szlávok szlovén és krivics törzse a mai orosz népben él tovább.
Amint az idézett híradásból látszik, Novgorod megalapítása ugyan interetnikus akció volt, de a város közvetlen környezete az államalapítás idején a szlovén törzs lakóhelyének számított. Novgorod azonban a kereskedelmi lehetőségek, a balti finn és orosz ősnépesség együttműködése következtében olyan virágzó központtá vált, hogy a városban finnugor lakosság is megtelepedett. Erre vonatkozóan írásos bizonyítékaink is vannak. A város területén folyó régészeti feltárások során eddig kb. ezer nyírfakéregbe rótt kisebb-nagyobb szövegtöredék került elő. Ezek többsége orosz nyelvű, de van köztük karjalai nyelven írt szöveg is.
Novgorod városa a korai időkben három kisebb részre oszlott. Nevük: Nyerevszkij vég, Ljugyin vég és Szlavenszkij vég vagy Szlavno. Később elkülönült a Plotnyickij és a Zagorodszkij vég. A város központját a Kreml uralta. Egyes történészek a Nyerevszkij véget, mások a Ljugyin véget vélték a város finnugor negyedének. Elégséges információ hiányában e nézetek közül nem tudok választani. A karél nyelvű szöveget a Nyerevszkij végen találták, egy olyan udvarház közelében, amely valószínűleg a mindenkori karjalai adószedő hivatala lehetett. Erre a helyszínen talált többi karjalai vonatkozású, de nem karjalai nyelvű nyírfakéreg levél utal (minderről lásd: V. L. Janyin: Nyírfakéreg levelek üzenete. Bp.–Uzsgorod, 1980.).




A karjalai vonatkozású levelek nem feltétlenül bizonyítanak Novgorodban finnugor anyanyelvű lakosságot, de egy karjalai nyelvű ráolvasás már inkább. És a megtalált szöveg ilyen. A már idézett könyv így közli: „Háromsoros feliratot tartalmaz: Jumalanuoli tíz nimizsi nouli sze han oli omo bou jumola szougyni iohovi.” (85. l.)
Fordítása: „Az isten nyila (villáma) a te tíz neved. Az a nyíl istené. Az ítélkező isten küldi.” (uott.) A szöveget tartalmazó kéregdarab a 13. század közepéről származik. Így a karjalai a magyar után a második legrégebbi írásbeliséggel rendelkező finnugor nyelv.

(Mindkét kép V. L. Janyin idézett könyvéből való.)

Novgorodban tehát éltek olyan emberek, akik karjalai nyelven tudtak írni-olvasni. A fennmaradt ráolvasó szövegből következtetve a keresztény hit mellett ősi hiedelmeiket is követték. A városban lehetett valamiféle kultusza a finnugor hagyományoknak. Ezek együttélését valahogy olyanformán képzelem, mint napjaink emberének viszonyát a modern orvostudományhoz – tiszteletre méltók az eredményei, de azért ne feledkezzünk el a hagyományos módszerekről sem: kérdezzük csak meg a természetgyógyász véleményét is. Ezt a feltételezést nem csak erre az egyetlen adatra alapozom. Az orosz őskrónikában a 6538. (= 1071.) évnél ezt olvashatjuk:

„… egy novgorodi ember csúd földre ment egy varázslóhoz, jóslatot kért tőle. Az pedig szokása szerint elkezdte hívogatni az ördögöket a házába. A novgorodi annak a háznak a küszöbén ült, a varázsló dermedten feküdt és hirtelen rávágott az ördög. A varázsló felállt és azt mondta a novgorodinak: »Az istenek nem mernek idejönni, van rajtad valami, amitől ők félnek.« Az embernek eszébe jutott, hogy kereszt van rajta, és elment, és letette a keresztet a házon kívül. A varázsló ismét hívta az ördögöket. Az ördögök meg dobálva őt elmondták, amiért a novgorodi idejött. Azután a novgorodi megkérdezte a varázslótól: »Miért félnek az ördögök attól, akinek a keresztjét magunkon hordjuk?« Az pedig azt mondta: »Ez az égi isten jele, akitől a mi isteneink félnek.« A novgorodi meg azt mondta: »Milyenek a ti isteneitek, hol laknak?« A varázsló meg azt mondta: »A mélyben. Ábrázatuk fekete, szárnyuk, farkuk van; az égig is felszállnak, hogy meghallgassák a ti isteneiteket. Merthogy a ti isteneitek az égben vannak. Ha valaki meghal a ti embereitek közül, azt az égbe viszik, ha meg valaki a mieink közül hal meg, azt a mi isteneinkhez viszik, a mélybe.« Így is van: a bűnösök a pokolban vannak, az örökös kínokat várják, az igazak pedig az égi lakban lakoznak az angyalokkal.”

Persze a krónikaíró szerzetes végül a keresztény hitet hozta ki győztesnek, de álláspontja mit sem változtat azon a tényen, hogy egykor karjalai és csúd sámánok vállán (is) nyugodott a novgorodi nép lelki gondozásának terhe.

2009. március 26., csütörtök

Észt receptek angolul

A Rénhírek már egy jó ideje nem közölt receptet, a következő gasztronómiai posztig egy másik blog ajánlásával szeretnénk némi vigaszt nyújtani olvasóinknak.

Pille (ez egy észt keresztnév, nem a magyar pillangó) gasztronómiai blogján főként észt recepteket mutat be. Angol nyelvtudással máris bele lehet vágni az észt konyhával való ismerkedésbe. A blogon nem csupán tradicionális, népi ételek találhatók meg, sőt, az utóbbi időben inkább a saláták és desszertek kerültek többségbe. (A korábbi posztok között azért akadnak levesek, főételek is.)

Érdekes módon az egyetlen magyar receptje egy nem annyira közismert magyar ételt mutat be.

2009. március 25., szerda

Vízcsepp – kortárs manysi líra magyarul

A Szegedi Egyetemi Kiadó és a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában nem mindennapi könyv látott napvilágot: Szvetlana Gyiniszlamova manysi költőnő Vízcsepp című verseskötete. Több tényező is különlegessé teszi ezt a kiadványt. Először is, örvendetes, hogy beszélhetünk kortárs manysi szépirodalomról, méghozzá olyanról, amely manysi és nem orosz nyelven született, illetve születik. További örömre ad okot az a tény, hogy Gyiniszlamova verseit most már magyar nyelven is olvashatjuk. Ráadásul a szóbanforgó kötet két nyelvű, a magyar fordítások mellett a manysi eredetiket is megtaláljuk benne. A könyv végén a versek szóanyagát tartalmazó manysi–magyar szószedet segíti az eredeti szövegekkel való mélyebb ismerkedést, ami a magyarhoz legközelebbi rokon nyelv iránt érdeklődők (egyetemisták, nyelvészek stb.) számára igazi kinccsé teszi ezt a kötetet. Különleges ez a kiadvány azért is, mert a Nagy Katalin által készített magyar műfordítások – hála a Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszékének manysiul tanuló hallgatóknak és tanáruknak, Sipőcz Katalinnak – magyar és nem orosz nyersfordítások alapján születtek. Az egyébként igazán tetszetős külsőben megjelentetett kötetet a szerzőnő saját illusztrációi gazdagítják. És még egy igazi érdekesség: a könyvhöz hangos melléklet is készült, amelyben maga a költőnő olvassa fel verseit. Ez a melléklet letölthető az internetről, vagy CD formájában is beszerezhető. A könyv előszavában sajnos tévesen jelent meg annak a honlapnak a címe, ahol a melléklet elérhető – a helyes cím: http://www.kiado.jgypk.u-szeged.hu/letoltesek.htm. E sorok írója nem ismeri a CD-melléklet anyagát, az interneten elérhető fájlokkal kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy nem tartalmazzák a kötet minden versét.

A kötethez Sipőcz Katalin írt előszót, amelyből egyebek közt megtudhatjuk, hogy Szvetlana Gyiniszlamova ápolónőként és hivatalnokként is dolgozott, tanult a szentpétervári Herzen Főiskolán, jelenleg pedig a hanti-maszijszki Jugria Egyetem manysi tanszékének munkatársa. Főleg anyanyelvén, azaz manysiul ír. Vízcsepp című kötetét elhunyt édesanyja, Tatyjana Romanovna Szadomina emlékének szenteli.

Jó anyácskám sok éneket énekelgetett,
Drága anyácskám sok mesét mesélgetett.
Eme bölcs nőre fényes gondolattal gondoljatok,
Ki nem mondott szavaira hallgatva hallgassatok.

A versek tartalmilag olyan témaköröket érintenek, mint például a szülőföld, az otthon, a város, a természet, az élet, vagy akár a szerelem, de a domináns motívumok egyértelműen a költőnő édesanyjához kötődnek. A versek mindegyikében (sokszor hangsúlyos) szerephez jutnak különböző természeti képek – ami egyáltalán nem meglepő, figyelembe véve a manysi irodalom gyökereit, illetve a manysik életterét.

Folyóparton sirály hangoskodik,
Azt kívánom, hogy legyen így mindig,
A folyócska lassan folydogáljon,
Erdőben a szellő fújdogáljon.

Az írások stílusa (is) jobbára az obi-ugor folklórszövegekre emlékeztet, sok bennük a párhuzamos szerkezet és a figura etimologica, valamint számos olyan, az obi-ugor népköltészetből ismerős jelzős szerkezettel találkozhatunk, mint például a táplálékos-halas földem.

Magas házak orosz módra,
Vasas házak orosz módra,
Egykoron, ím megépültek,
Egykoron, ím felépültek.
Az emberek beköltöznek,
Az emberek bennük élnek.

A műköltészet főleg azokban a versekben mutatkozik meg, amelyek nem a költőnő édesanyjáról szólnak. E versek nemcsak szerkezetükben mutatnak bizonyos eltéréseket a jellegzetes obi-ugor népköltészeti formákkal szemben, de az alkalmazott képek és jelzők viszonylagos kötetlensége, szabadsága szintén az egyéni költői hangnemet erősítik. Fontos megemlíteni azonban, hogy mind a versek formavilágát, struktúráját, mind azok tartalmát illetően valamilyen mértékben mindig tettenérhetők a manysi (obi-ugor) folklórirodalom jellegzetességei.

Elszelelt az éjszaka.
Látszik a hajnal pírja.
Felkeltek a szúnyogok is,
Foglyaikat nem engedik.

Szúnyoghad támadt rám,
Futkosok táncolván.
Hűs tóvízben megmosakszom,
Magam miattuk csapkodom.

Ezt támasztja alá bizonyos mértékben a kötet egyetlen szerelmes verse is (81. o.):

Fekete ribizke szemem
Egyre csak téged nézeget,
Ügyes-szorgos két kezem
Téged bizony el nem ereszt.

[...]

Ragyogó fekete szemed
Engemet folyvást hadd nézzen,
Ügyes-szorgos két kezed
Engemet erősen öleljen.

[...]

Másokra jó szemmel néző
Társacskám van bíz énnekem,
Csak engem váró-szerető
Társacskára ráleltem.

Érdekes megjegyezni, hogy a kötetben egyetlen olyan vers szerepel, amely az anyanyelv kérdését érinti. A kötet címadó költeményéről van szó, annak is az első versszakáról.

Én, földdel bíró nő – némán nem élhetek,
Amíg csak élek őrzöm anyanyelvemet.
Vajban úszó gondolatom szövi beszédem
Vajban lakó szívem szövögeti beszédem.

Olyan költeményt nem találunk a kötetben, amely kifejezetten az anyanyelvet magasztalná, noha ez a téma még napjainkban is gyakorinak mondható az oroszországi kis uráli népek költészetében.

Mindenképp szólni kell a műfordításról is. A versek szépen szólnak magyarul, olvasásuk kifejezetten nagy élményt nyújthat bárkinek – hála Nagy Katalin munkájának. A kötet magyar szövegei azonban sok esetben folklorisztikusabb képet mutatnak, mint amilyenek a manysi eredetik valójában. Több esetben ott is párhuzamos szerkezet szerepel a magyarban, ahol eredetileg nem volt (pl. 9. o.: Igrimnek földecskéjén anyja szülte lány, / Mészig falucskában apja nevelte lány; 13. o.: Jó, hogy szoszvai lánynak rendeltek engem, / Jó, hogy ékes-fényes névvel neveztek engem; 37. o.: Lám, dicső lány lett belőled, / Lám, eszes lány lett belőled; 43. o.: Mint a vízcsepp csepeg a mi pénzünk, / Mint a folyó folyik el a pénzünk stb.). Gyakran az eredetitől eltérő szerkezetű párhuzamos szerkezetek olvashatók magyarul, sor eleji pozícióból rímpozízióba helyezve az ismétléseket, ezáltal önrímeket létrehozva és eltolva a sorok hangsúlyát (pl. 9. o.: Anyácskám, jég-szívem kienged közeledben, / Gondolatom Szoszvaként árad közeledben; 27. o.: Posaltit faluban éldegéltünk hajdan, / Szüleink tüzénél üldögéltünk hajdan. stb.). Néhol kényszeredettek a rímek, vagy az imént említett – s az eredetiben nem létező – sorvégi párhuzamos szerkezetek okán (önrímek, pl. 49. o.: énrám – énrám; akartok – akartok), vagy pedig azon okból kifolyólag, hogy mindössze egy magánhangzó egyezésére épülnek (pl. 43. o.: vízcsepp – bennünket; pénzdarabka – ide-oda), de találkozhatunk feleslegesen archaizáló nyelvezettel, helyenként pedig nyelvjárási formákkal is (pl. 55. o.: köszöntöm – szeretöm; 69. o.: boltba’ – mutatna; ígyen – megyen). A fordítók gyakran kényszerülnek a rímképletek megváltoztatására, s erre (természetesen) ebben a könyvben is akad példa: a manysi eredetikre jellemző páros, kereszt-, illetve bokorrímek helyett néha másik rímképlet fordul elő a magyar fordításokban. Ez azonban – tekintve ezen esetek csekély számát a kötetben – semmiképp sem róható fel negatívumként.

A Vízcsepp című kötet fontos könyv, valódi érték. Csak örülhetünk, hogy megjelent!

Az életünk – tiszta vízcsepp
Széles folyó visz bennünket.
Az életünk – pénzdarabka,
Sodortatunk ide-oda.

2009. március 24., kedd

Kéz-rá-tét

Az észt kesztyű történetéről nyílik 2009. március 26-án (csütörtökön) 16 órakor kiállítás az óbudai Textilmúzeumban (Bp. III. ker, Lajos u. 138.). A kiállítás április 30-ig tekinthető meg.

A megnyitón szereplő Utrapan együttes aznap este 21 órától az Erzsébet téri Gödörben is koncertet ad.


2009. március 23., hétfő

Az uráli helyesírások 4. A mai mari helyesírások

Míg a mordvin esetében azt mondhattuk, hogy hangrendszere és a hangok kapcsolódási módjai az oroszhoz hasonlóak, addig a mari esetében éppen az ellenekzőjét tapasztaljuk. Míg az oroszban szinte minden mássalhangzó „kemény–lágy” párba sorolható, és a mordvin mássalhangzók jelentős része is, addig a mariban (legalábbis az irodalmi nyelvekben) csak két ilyen pár van: az [n] – [ny] és a [l] – [ľ] (régi magyar, palóc [ly]).

Talán ezzel függ össze, hogy a mari helyesírás [i] és [e] előtt nem különbözteti meg a kemény és lágy mássalhangzókat. Így tehát a ни jelölheti a [ni] és a [nyi], a не a [ne] és a [nye] hangkapcsolatokat is jelölheti. (Emlékezzünk, hogy az oroszban [ni] nem fordulhat elő, a [ne] pedig kizárólag idegen szavakban, de ezekben is csak kivételesen jelölik a нэ betűkapcsolattal.) A magánhangzót követő (és szókezdő) е mindig a [je] hangkapcsolatot jelöli, szó elején a mariban sincs [ji] (legalábbis az irodalmi nyelvben), magánhangzót mari szavakban sem [i], sem [ji] nem követhet, így az ilyen kapcsolatok ejlölése nem jelent problémát.

A mari mássalhangzók közel állnak az oroszokhoz, vannak bizonyos eltérések (például az orosz в körülbelül úgy ejtendő, mint a magyarban vagy az angolban v-vel jelölt mássalhangzó, a mariban viszont ehelyett az angol w-vel jelölt mássalhangzó van meg, az oroszban a д a magyarban vagy az angolban d-vel jelölt mássalhangzó jele, a mariban viszont az angol th-é (mint a the névelőben), a г viszont a [γ]-é (azaz a [g]-hez hasonlóan, de nem felpattanó zárral, hanem csak egy részt képezve). A mariban viszont nincs meg a magyarban vagy az angolban v-vel, d-vel vagy g-vel jelölt mássalhangzó. Hasonlóképpen nincs a mariban [ï], azaz hátrébb húzott nyelvvel ejtett [i]. Az ы-t ezért egy olyan hang jelölésére használják, melyre az oroszban nincs külön betű: ez a rendszeres olvasóink számára jól ismert [ə], azaz svá (az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben ejtünk ilyet).

Vannak azonban a mariban olyan hangok, mely jelölésére az orosz ábécében meg nem található betűket használnak. A mássalhangzók között csak egy ilyen van, a [ƞ]: ez az [n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang (a magyarban a [k] és [g] előtt ejtjük ilyennek az n-t, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév (-ing) végén). Ennek a jele a н egy módosított változata – a betű jobb szára fölül jobbra meg van hosszabbítva: ҥ.

A magánhangzók között mind a mezei, mind a hegyi mari irodalmi nyelvben megvan két olyan magánhangzó, amely a magyarok számára ismerős, de az oroszban nincs meg: az [ü] és az [ö]. Ezeknek a jelük is hasonló: az [u] és az [o] jelére tett két pont: ӱ, ӧ.

A hegyi mariban van még két hang: az [e]-hez hasonló, de annál nyíltabban ejtett [ä], ennek a jele is hasonló a latin írású finnben vagy szlovákban előforduló hasonló hangok jelöléséhez: ӓ. Ezen kívül a hegyi mari kétféle [ə]-t különböztet meg, egy előrébb és egy hátrébb ejtettet. Az előrébb ejtettet ebben az esetben is két ponttal írják: ӹ, a hátrébb ejtett jele pedig az oroszból is ismert ы.

Hogyan ismerhetjük fel egy szövegről, hogy mari, ha nem tudunk mariul? Az ӧ előfordulása önmagában nem sokat mutat, mert mint később látni fogjuk, több bnyelv helyesírásában is előfordul. Az ӱ már jobb támpont, de ilyen betűt használnak a keleti hanti helyesírásban is, ráadásul az ӧ mellett. Jó támpont viszont a ҥ: bár hasonló hangot több cirill ábécében is jelöl az н valamilyen módosított változata, ezek alakja eltér: ӈ, ң, ill. hasonlít rá az egy más hangot jelölő ӊ (az utóbbi kettő közötti különbség észrevételéhez már alaposan fel kell nagyítani a betűket). Ugyanakkor ha más uráli nyelv ábécéjében nem is, a jakutban vagy az altaji ábécében (ráadásul ez utóbbiban van ӱ és ӧ is. Éppen ezért egy szöveg mariként való azonosításához még egy fontos támpontot kell figyelembe venni: a ё hiányát, illetve helyette a йо betűkapcsolat megjelenését.

A hegyi mari szöveget valamivel könnyebben lehet egyértelműen azonosítani: az ӓ eleve kevés nyelvben fordulhat elő (de a keleti hantiban is, bár ezt az orosz wikipédia sem jelöli, hasonlóképpen az ӱ és ӧ ottani meglétét sem), az ӹ viszont kizárólag a hegyi mari ábécében fordul elő. (Az orosz wikipédia itt a hangértékét adja meg tévesen.)

Előfordul, hogy olyan mari szöveggel találkozunk, amelyet e sajátos betűk nélkül írtak. (Ahogy magyarul is szoktunk különböző okokból ékezetek nélkül írni.) A mari nyelvnek és helyesírásnak bizonyos sajátosságai azonban a segítségünkre sietnek, és az ilyen szövegekről is jó eséllyel ismerhetjük fel, hogy mariul vannak. A többesjel ugyanis a mariban meglehetősen terjedelmes, ráadásul kötőjellel kapcsolják a szó(tő)höz. A mezei mariban a -влак és a -шамыч, a hegyiben a -влӓ használatos. Ha a kötőjelet pont ezek a betűk követik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mari szövegről van szó.

2009. március 20., péntek

Hanti nyári viselet a 21. században


Két héttel ezelőtt a hanti lányok, asszonyok hajviseletéről ejtettem szót. Ezúttal – hogy kerekebb képet kapjunk arról, hogy néz ki egy mai hanti nő – a Szinja folyó vidékén élő hantik nyári öltözetét mutatom be.

Észak-Szibéria mocsaras vidékein nyaranta elviselhetetlenül sok a szúnyog, úgyhogy errefelé az öltözködés az általános funkciókon kívül még egy fontos szerepet kap: a ruháknak, kiegészítőknek a szúnyogok kíméletlen támadásától is védeniük kell az emberi testet, tehát minél nagyobb felületen el kell takarniuk azt. A ruháknak ugyanakkor szellősnek és könnyűnek kell lenniük, hiszen Észak-Szibériában a hőmérséklet manapság akár a 30 fokot is elérheti nyáron.

A fejet a kendő kiválóan védi a szúnyogoktól, úgyhogy az itt élő hantik (férfiak és nők, felnőttek és gyermekek egyaránt) nyáron általában színes, mintás kendőbe bugyolálják fejüket. Ezek a darabok nem speciálisan „hanti kendők” (tulajdonképpen a világ legtöbb pontján találhatunk hasonlókat): a városból vagy nagyobb falvakból szerzik be őket, és színviláguk és motívumaik is inkább az orosz ízlést tükrözik. Ugyanez igaz az asszonyok bebújós, elöl néhány gombbal rendelkező, hosszú ujjú ruháira is, azzal a különbséggel, hogy a ruhákat általában saját kezűleg is díszítik: színes farkasfogakból, szalagokból csíkokat varrnak a vállrészre, a mell fölé, a gallérra és a szoknyarész közepére. Kiegészítőként – szintén saját kezűleg készített – színes gyöngysorokat viselnek, amelyeken (ahogy az a jobb oldali felvételen is látható) gyakran megjelennek a hanti díszítőművészetre jellemző geometrikus motívumok. A szinjai hantiknak egyébként gazdag, virtuóz a díszítőművészetük (ahogy az a sew kapcsán is feltűnhetett olvasóinknak): ruházatukat és használati tárgyaikat gyakran díszítik különféle gyöngyökkel, szalagokkal, fémdarabokkal, pénzérmékkel.

A ruha alá kötött harisnyát vesznek a lányok, asszonyok, lábbeliként pedig leginkább gumicsizmát vagy kalucsnit viselnek, hiszen ez a legpraktikusabb ezen a mocsaras-lápos vidéken.

2009. március 19., csütörtök

Megjelent a Finnugor Világ 2009. márciusi száma

Az új Finnugor Világ címlapját az a kép díszíti, amely az Alkukotiban is megjelent, és amire mi korábbi posztunkban külön is felhívtuk a figyelmet. A képet nyilván a Castrén-kiállítás tette népszerűvé, a szerkesztőknek gratulálunk jó ízlésükhöz!

A szerkesztői cikkből megtudhatjuk, hogy a Reguly Társaság az MTA Nyelvtudományi Intézetéből máshová teszi át székhelyét, illetve hogya Társaság az adók 1%-ából befolyt 120.000 forintot teljes egészében a Finnugor Világ számainak nyomdaköltségeire fordította.

Az első igazi cikkben Csepregi Márta számol be a helsinki Finnugor Társaság 125 éves születésnapjának rendezvényeiről. (Ezekre annak idején mi is felhívtuk a figyelmet.) Röviden ismerteti az elhangzott előadásokat, melyek nemsokára kötetben is megjelennek. Ezután az évfordulóra megjelent köteket ismerteti, az általunk is említett Aatteen tiede (Csepregi Az eszme tudománya magyar cím mellett teszi le a garast) mellett C. G. Mannerheim Across Asia from West to East in 1906–1908 című, a finn tábornoknak még orosz cári tisztként tett Szibériai utazásának leírását, ill. Pauli Kallio és Pentti Otsamo M. A. Castrén ja Siperian kielioppi (M. A Castrén és Szibéria nyelvtana) című, Castrén életét bemutató képregényét ismerteti. Szól a Castrén csizmája és a Határontúli Karjala című kiállításokról és a megnyitón bemutatott performanszról, melyben gimnazisták mutatták be – mi mást, mint Castrén életútját? A cikket záró megállapítások szerint Finnország ezen a téren azért tud Magyarországnál többet felmutatni, mert ott a rokon népekkel kapcsolatos kérdéseket nem tekintik egy szűk szakmai kör belső ügyének.

A következő két oldalon Bereczki Gábor emlékezik meg Képes Gézáról születésének 100. évfordulója alkalmából. Képes Géza életművének jelentős részét a finnugor irodalmakból való versfordítások teszik ki. Ezután Jaan Kaplinski Vercingetorix így szólt című versét olvashatjuk Képes Géza tolmácsolásában. (Megjelent az Észt költők című kötetben.)

Ezután Zaicz Gábor emlékezik meg Mai Kiisk kerek születésnapjáról. (Sem a „kerek” szám nincs megnevezve, sem a születés dátuma nem szerepel, de azért szerepel annyi életrajzi adat, hogy kitalálható legyen.) Az ünnepelt 1966 óta tart észt nyelvórákat az ELTÉn, jelentős szerepet vállalt az észt irodalom magyarországi népszerűsítésében (válogatás, szerkesztés), a ma észtből fordítók jelentős része hallgatója volt). A megemlékezést Ellen Niit Azt hittem című verse zárja, ismét Képes Géza fordításában.

Ezt követi Wagner-Nagy Beáta és Szeverényi Sándor beszámolója az Uszty-Avamban, a nganaszanok között végzett terepmunkáról. A cikk érdekes adatokat tartalmaz az utazási nehézségekről, a nganaszanok életkörülményeiről, a településről és a demográfiáról. Uszty-Avamba a környéken élő nganaszanokat és dolgánokat telepítették le, de a legfontosabb funkciókat (orvos, rendőr, boltos stb.) oroszok töltik be. A hatvan éven aluliak már nem beszélnek jól (vagy egyáltalán) nganaszanul. A nganaszan, ill. a dolgán iskolai tantárgy, heti egy órában tanítják. A cikk bővebb és fényképekkel illusztrált változata a tavasz folyamán fog megjelenni az Élet és Tudományban.

A következőkben Kuznyecova Margarita ír Etnofuturizmus az udmurt irodalomban címmel. Értelmezése szerint az etnofuturizmus a posztmodernnel áll szemben, ugyanakkor a finnugor kultúrák revansa az indoeurópai világgal szemben. Többször hangsúlyozza az etnofuturizmus bipoláris gondolkodásmódot (falu vs. város, népköltészet, mítoszok vs. (poszt)modernizmus stb.). Sajnos a szöveg szerkesztetlen, nehezen követhető. A fordításon (a fordító nincs jelölve) gyakran átüt az eredeti mondatok szerkezete, időnként a központozás oroszos. A szöveg hitelességének az sem tesz jót, hogy túlságosan deklaratív, hiányzik belőle a mérlegelés.

A kiadvány közepét a Kuraj és Italmasz című kiállítást ismertető szöveg foglalja el. Ezt a szöveget korábban már mi is közöltük nagyatádi kiállítás megnyitója alkalmából. Időközben a kiállítás bezárt, a szerkesztő reményét fejezi ki, hogy az anyagot máshol, így Budapesten is bemutatják. (Amint erről hírt kapunk, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat.)

A szám második felét főként ismertetésekből áll. Csúcs Sándor Vászolyi Erik és Lázár Katalin Sudár fenyő nőtt az erdőn című komi énekgyűjteményét mutatja be. Vászolyi Erik a hatvanas években járt Komiföldön, gyűjtése sokáig kiadatlanul hevert (a szövegkiadás az internetről is letölthető). A hangfelvételek az MTA Zenetudományi Intézetében álltak, amíg Lázár Katalin fel nem fedezte őket és el nem kezdte feldolgozásukat. Csúcs szól a mű keletkezési történetéről és a reprezentált műfajokról. Az ismertetést Tyima Veny komi költő folklórihletésű verse zárja Vásuzolyi Erik fordításában.

A következő írásban Tánczos Orsolya ismerteti a Mikor felébredtem, nyár volt című verseskötetet, mely négy finn költőnő (Marjo Isopahkala, Saila Susiluoto, Mare Velin, Merja Virolainen) verseit tartalmazza Pusztai-Varga Ildikó fordításában. Az ismertetés jelentős részét a kötetből vett idézetek teszik ki.

Ezek után Simon Bernadett ismerteti a Serkáli osztják chrestomathiát. Az írás szigorúan tartalmi ismertető, fejezetről fejezetre mutatja be a kötetet.

Az ismertetések sorát Zaicz Gábor zárja a Navigárum humanum est... című, Pusztay János hatvanadik születésnapjára készült kötettel. Az ismertetés jelentős részét azonban az ünnepelt életrajza teszi ki, a tanulmányok közül Zaicz csak néhányat emel ki, majd a kötet tartalma iránt érdeklődőknek a tartalomjegyzék tanulmányozását ajánlja. Az ezt követő bekezdést azonban fontosnak tartom egészében idézni:

Egy-két megjegyzés. Én a Jugria földrajzi nevet (vö. 124) a Finnugor rokonságunk jegyzetanyagában (625) a zr. jęgęr [sic! – lengyel nazális e-vel! (ez természetesen nem a szerző, hanem a szerkesztők hibája)] 'mocsaras erdő' szóból eredeztettem a szakirodalom alapján. Érzésem szerint a genitivushasználat paraméterei között (vö. 136) aligha lehet az erza és a moksa között lényeges különbség. Úgy gondolom, manapság 20 helyett (vö. 151) 19 népet lehet – amennyiben a baltiak számát hétnek vesszük – élő uráli nemzetnek tartani. Hogy Európában az angol nyelvű imperializmustól kell tartanunk (vö. 210) lásd Riese cikkének 5. jegyzetét (180)! Ezzel kapcsolatban megjegyzem: „layout” megjelölést (4) nem láttam még magyar kötetekben, bízom abban, hogy nem esünk mi is az anglicizmus hibájába...


Nem világos, hogy Zaicz miért érezte úgy, hogy a cikkek ismertetése helyett miért inkább saját személyes benyomásait kell mindenféle érvelés nélkül odavetnie. (Itt legyen elég arra utalnunk, hogy blogunkban külön sorozatot szántunk annak a kérdésnek, hogy miért nem lehet az uráli népek pontos számát meghatározni.) Végképp érthetetlen, hogy ha már a kötet hibáit keresi, miért a copyrightoldalon (fájdalom, ez a neve) található angol szóba köt bele, holott említhetné éppen ezen oldal végtelenül esztétikátlan tördelését (irdatlanul nagyméretű betűk: a kötet maradék részét a hihetetlenül apró betűkből álló hosszú sorok teszik nehezen olvashatóvá), vagy éppen azt, hogy Sipos Mária cikke gyakorlatilag olvashatatlanná vált a betűtípusok nem megfelelő kezelése miatt. (De ha Zaicz figyelmesebben megvizsgálta volna a copyrightoldalt, azt is kisakkozhatta volna, hogy miért sikerült megjelentetni ezt a kötetet, miközben a Hajdú Péter, Bereczki Gábor – továbbá a Zaicz által nem említett Havas Ferenc – tiszteletére készült kötetek kiadására sehogy sem sikerült előteremteni a megfelelő anyagi fedezetet.)

A számot a krónika blokkja zárja, ennek első cikkében Csúcs Sándor számol be a 21. Finnugor szemináriumról (erről itt már korábban beszámoltunk, ezúttal nem bocsátkozunk ismétlésekbe). A következő cikk ennek az MTI-hírnek a szó szerinti átvétele. (Ez a szöveg ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint amelyeket a kiállítással kapcsolatban korábban már felvetettünk.) Ezt követik a hírek, melyek sajnos jelentős részben már elmúlt eseményekről számolnak be. A még látogatható események közül kiemelnénk a Sarkvidéki hisztéria és a Szibéria lelke c. kiállításokat. Jó azonban időben felkészülnünk arra, hogy a Múzeumok Éjszakáján (június 20-án) megnyílik a (M)ilyenek a finnek? című kiállítás a Néprajzi Múzeumban. A közönséges híreknél háromszor nagyobb terjedelemben jelennek meg a számot záró lapp vonatkozású hírek a Ságát című újságból. Megtudhatjuk például, hogy

Målselvben számi óvoda nyílt, melyet norvég gyermekek is látogathatnak.
illetve

Fogoly- és rénhúsos pizza is kapható az ismét megnyitott karasjoki Rypa ('Fogoly') szálloda éttermében.

továbbá

Kiruna központja sokkal gyorsabban süllyed, mint gondolták. Egyelőre nem tudják, hová költöztetik a várost.
E sorok írói kedvencévé az alábbi vált:

Tana községben a szombat estet választották az „asszonyok napjának”.

2009. március 18., szerda

Rendkívüli híradás: Habsburgok és finnugorok a Töriblogon!

A Töriblog tegnap cíkket közölt arról a mítoszról, hogy a Habsburgok erőltették volna a „finngor elmélet”-et a magyarokra. A cikk fontos teret szentel az állítólagos Trefort-idézetnek, és annak hitelességét részben az általunk korábban ismertetett érvekhez hasonlókkal cáfolja.

Az isten menyasszonya

A 2004-ben jelent meg az Isten menyasszonya (Jumalan morsian) című film. Tévedünk azonban, ha cím alapján egy apácáról szóló bejegyzést várunk. Bár a két hagyományban vannak hasonló elemek, mégis a történet a katolikus egyház világától nagyon messze, sok száz kilométerre, a tundrai nyenyecek körében játszódik. A nyenyeceknél él ugyanis az a szokás, hogy egyes lánygyermekeket az istennek, pontosabban Numnak, a főistennek (a hetedik ég istenének) ajánlják. Ez az „áldozat” hét évre szól, de „meghosszabbítható” háromszor, négyszer vagy ötször, és tarthat egy egész életen át is. A főszereplő immár idős nőként egy vak kislánynak meséli el az életét, magyarázza el a nyenyecek hagyományait.

A filmet egy finn-nyenyec házaspár rendezte (Anastasia Lapsui és Markku Lehmuskallio), a szereplők nem színészek, hanem hétköznapi nyenyec emberek. Ami igazán különleges a filmben, hogy a nyenyeceket saját világukban örökítették meg, és a szereplők végig nyenyecül beszélnek (a filmhez finn, svéd, német és angol felirat van).

A házaspár korábban is készített filmeket a nyenyecek életéről: Elveszett paradicsom (Kadotettu paratiisi 1994), Hét ének a tundráról (Seitsemän laulua tundralta 2000) és Az élet anyái (Elämän äidit 2002) címmel. Az Isten menyasszonya bár dokumentumfilm, mitikus elemeket is magában foglaló történet.

Az európai néző gyorsan pergő klipekhez és akciókhoz szokott szeme számára ez a film jóleső változatosságot hozhat, lassú-meditatív történetszövésével, a Jamal-vidéki tundra végtelenségével és monotonságával.

A filmről finnül és angolul is olvashatunk értékeléseket, bemutatókat.

2009. március 16., hétfő

Az uráli helyesírások 3. A mai mordvin helyesírások

Sorozatunk korábbi részeiben az orosz helyesírásban érvényesülő hangjelölési alapelveket tekintettük át, a következő részekben az egyes nyelvek helyesírásával foglalkozunk.

Helyesírás szempontjából a mordvin, elsősorban az erza kissé kilóg a finnugor nyelvek közül, mivel hangtanában néhány dolog az oroszra emlékeztet, ezért a cirill írásra az oroszban is alkalmazott szabályok valamivel jobban megfelelnek a mordvin szavak leírására, mint a többi finnugor nyelvére.

A mordvinban igen sok mássalhangzónak van lágy párja – ha nem is olyan soknak, mint az oroszban, de az összes foghangnak (azaz olyan mássalhangzónak, amelyek képzésénél a nyelv közvetlenül a fogak mögött található): [t], [d], [sz], [z], [c], [n], [l], [r] (ahol a lágy hangnak nincs y-nal írt magyar megfelelője, ott a lágyság jelölésére a vesszőt (hivatalos nevén az aposztrófot) fogjuk használni: [ty], [gy], [ś] – lágy [sz], nem [s]! –, [ź], [ć], [ny] , [ľ], [ŕ]). Ezen kívül, az oroszhoz hasonlóan, a lágy párral rendelkező nem lágy mássalhangzók után nem fordulhat elő [i], csak [ï], az [i] viszont csak ezek lágy párja után, ill. olyan mássalhangzók után állhat, amelyeknek nincs párjuk.

A mordvinban azonban, eltérően az orosztól, az [i]/[ï] párhoz hasonlóan viselkedik az [e] is, azaz ha olyan nem lágy mássalhangzó után áll, amelyiknek van lágy párja, akkor hátrébb képződik. Ilyenkor э-vel írják. Azonban ugyanez az э jelöli a szó elején álló, elöl képzett [e]-t is: az orosszal szemben a mordvinban előfordul szó eleji [e] eredeti szavakban is, viszont az oroszhoz hasonlóan [ji] nem.

Szó belsejében viszont magánhangzó után közvetlenül nem állhat [i] vagy [e], ezért a helyesírás a [ji], [je] kapcsolatot ilyen esetben egyszerűen и-vel, ill. е-vel jelöli: туи [tuji] 'hoz', туемс [tujemsz] 'hozni'.

Az új erza helyesírás eltér az oroszos jelöléstől akkor, amikor összetett szavak határáról van szó. Például az 'erdei szellem' jelentésű [viŕ] 'erdő' + [ava] 'nő, asszony' jelentés [viŕava] összetételt korábban oroszosan вирява-nak írták, ma már a вирьава írásmód is használatos.

A keményjelet a mordvinban szinte nem is használják, hiszen nem lágy mássalhangzót nem követhet [j] (és lágyat is csak idegen szavakban, ilyenkor a lágyságjelet használják). Kivételt képeznek azok az orosz jövevényszavak, amelyekben olyan lágy mássalhangzó van, melynek az erzában nincs megfelelője, pl. [pamjaty] (orosz [pam'aty]) 'emlékezet, memória'. Ilyenkor azonban megőrzik az orosz helyesírású alakot: память.

Újabban azonban van az erzában a keményjelnek egy sajátos használata. Míg ez az oroszban kizárólag е, ё, и, ю és я előtt fordulhat elő, az erzában azonban használják akkor is, ha az összetett szó előtagja nem lágy, de lágy párral rendelkező mássalhangzóra végződik, az utótag pedig bármilyen lágy mássalhangzóval (tehát nem csak [j]-vel) kezdődik. Erre azért van szükség, mert a lágy mássalhangzó előtt álló lágyítható mássalhangzó egyébként mindig lágyan olvasandó, pl. менстемс [menyśtyemsz] 'megment'. Ezt elkerülendő használják a keményjelet: кераз [keŕaz] 'lép' + тикше [tyikse] 'fű' = керазътикше [keŕazgyikse] 'lóhere' – a keményjel teszi egyértelművé, hogy nem [keraźtyikse] olvasandó. Ezt a szabályt azonban nem alkalmazzák következetesen.

Az erzában ugyanazok a magánhangzók vannak meg, mint az oroszban, és a mássalhangzó-rendszer sem tér el lényegesen. Az egyetlen erza mássalhangzó, mely nincs meg az oroszban, a [ć]. Ennek jelölése azonban az orosz rendszerben nem probléma, legfeljebb olyan betűkapcsolatokat kell felhasználni, melyek orosz szemmel szokatlanok: цёра [ćora] 'férfi, vkinek a fia', цюцька [ćućka] 'fürt, barka', цяд [ćad] 'széngáz, füstszag'. Hasonlóan szokatlan lehet orosz szemmel, hogy a ч [cs] után о-t, és nem ё-t kell írni.

A moksával már nem ilyen szerencsés a helyzet: a magánhangzók és a mássalhangzók között is van olyan, amelyik az orosz helyesírásban nem szerepel. Ezek közül a mássalhangzók a szerencsésebbek, ezeket viszonylag konzekvens módon jelölik. Az oroszban nem szereplő, de az moksában meglevő mássalhangzók: [J], [L], [Ľ], [R], [Ŕ] (ezek a [j], [l], [ľ], [r], ill. [ŕ] zöngétlen párjai). Jelölésük a х betűvel alkotott kombinációk segítségével történik: йх, лх, льх, рх, рьх. Mivel ezek kizárólag mássalhangzók előtt fordulnak elő, a [Ja], [Je] stb. kapcsolatok jelölésének gondja fel sem merül.

Kevésbé szerencsés a helyzet a magánhangzóknál. A moksában két magánhangzó van, mely az oroszból hiányzik: [ä] (nyílt e) és [ə] (az úgynevezett svá, redukált, mormolt hang, mint az angol a 'egy' névelő az esetek többségében, vagy az -able '-ható, -hető' képzőben kétszer is).

Az [ä]-t a я-val vagy э-vel jelölik (az utóbbival szó elején). A tehát я jelölheti a lágy mássalhangzó + [a] hangkapcsolat mellett a lágy mássalhangzó + [ä] kapcsolatot is. Mivel azonban az [ä] nem szókezdő helyzetben csak akkor fordulhat elő, ha előtte lágy vagy lágy párral nem rendelkező mássalhangzó, utána lágy mássalhangzó vagy semmi sem áll, viszonylag könnyű eldönteni, hogy a я mikor ejtendő [a]-nak, mikor [e]-nek. Ezzel szemben csak a szó ismeretében dönthetjük el, hogy a szó elején álló э [e]-t vagy [ä]-t jelöl-e.

A [ə] jelölése, ha lehet, még sajátosabb. Ha a szó első szótagjában áll, nem jelölik. A probléma, hogy akkor honnan tudjuk, hogy ott van, csak látszólagos, hiszen ilyenkor a szó elején olyan mássalhangzó-kapcsolat látszik, amely a nyelvben nem lehetséges, tehát sejthető, hogy a szóban van egy jelöletlen magánhangzó, azaz [ə]: pl. кда [kəda] 'ha', рьвя [əŕvä] 'asszony'. Az, hogy az [ə] a szó elejére vagy a mássalhangzók közé kerül-e, bizonyos szabályok szerint megjósolható, de ezekre most nem térünk ki. A további szótagokban az [ə]-t о-val vagy е-vel jelölik, attól függően, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy-e: pl. улемс [uľəmsz] 'lenni', удомс [udəmsz] 'aludni'. Mivel nem első szótagban a moksában sem [o], sem [e] nem fordul elő (vagy csak nagyon kivételes esetben), ez a jelölési mód sem okoz különösebb zavart.

Láthatjuk tehát, hogy a moksa helyesírás a bonyolultsága ellenére az esetek többségében egyértelműen jelöli a hangokat.

Az erza és a moksa helyesírási hagyomány között fontos eltérés, hogy míg az erzában inkább a szóelemzés elve, addig a moksában a kiejtés elve érvényesül. Így például a 'lucfenyő' mindkét mordvin nyelven [kuz], ezt mindkét helyesírás szerint куз-nak kell írni. Ennek többes száma mindkét nyelven [kuszt] (a [t] a többes szám jele, előtte ugyanúgy zöngétlenedés következik be, mint a magyar tobozt [toboszt] szóban): az erzául ezt úgy írják, hogy кузт (azaz nem jelzik a zöngétlenedést), a moksául viszont úgy, hogy куст. A korábbi erza helyesírás a moksához hasonlóan a kiejtést követte, ha a képzett vagy összetett szavak helyesírásáról volt szó: pl. куземс [kuźemsz] 'felmenni', de кустемс [kuśtyemsz] 'felvinni', hasonlóképpen a már említett керазътикше [keŕazgyikse] korábbi írásmódja керазъдикше volt. Az új erza helyesírás ezt is a szóelemzés elve alapján jelöli (кузтемс). Az új moksa helyesírás többnyire szintén a szóelemzés elvét követi.

Nincs olyan szervezet, amely központilag szabályozná a mordvin helyesírásokat. Ennek az a következménye, hogy a nyelvészek által a kilencvenes években javasolt változtatásokat egyesek figyelembe veszik, mások nem. A nyelvészeti kiadványok általában az új helyesírással jelennek meg, de az újságok, folyóiratok, szépirodalmi kötetek csak különböző mértékben, és gyakran következetlenül követik őket.

(Köszönöm Mészáros Editnek a konzultációt.)

2009. március 15., vasárnap

A bronzkatona

A Korsorkesteri nevű finn zenekar 1990-ben jött létre, elsősorban háborús dalokat, hagyományos tánczenét játszanak. A Pronssisoturi (Bronzkatona) című számukat a tallinni szovjet katonai emlékmű bronzkatonájáról, ill. az elmozdítása nyomán kitört 2007-es zavargásokról írták.

A városközpontban álló emlékmű az észtek túlnyomó többsége számára nem a náci megszállás alól való felszabadulást, hanem a szovjet megszállást szimbolizálta. Egyes jobboldali csoportok az emlékmű megsemmisítését szorgalmazták. Ezzel szemben a város és Észtország orosz anyanyelvű lakói ragaszkodtak az emlékműhöz. A helyzet elmérgesedését elkerülendő az észt hatóságok úgy döntöttek, hogy az emlékművet eltávolítják, de nem semmisítik meg, hanem újra felállítják a tallinni katonai temetőben. A döntés nagy felháborodást váltott ki az orosz anyanyelvű lakosság körében, a megmozdulásokhoz vandál elemek is csatlakoztak.

Az események az internet szempontjából is emlékezetesek, hiszen a hivatalos észt honlapok ellen túlterheléses (DDoS) támadás indult, és mindennki a hivatalos Oroszországot sejtette a háttérben. Oroszország természetesen visszautasította a vádakat, de a közelmúltban kiderült, hogy a támadást a Putyinhoz személyesen is kötődő, a mai napig szovjet domént használó ifjúsági mozgalom, a Nasi (Mieink) szervezte. Az eset arra késztette a NATO-t, hogy komolyabb figyelmet fordítson a kiberháborús védekezésre.




A dal észt-finn keveréknyelven meséli el a szobor áthelyezésének történetét.

2009. március 14., szombat

Emakeelepäev (Az anyanyelv napja)

Észtországban (egyes források szerint 1996, mások szerint 1999 óta – ez utóbbi a valószínűbb) március 14-én, Kristjan Jaak Peterson költő születésnapján tartják az anyanyelv napját. A költő klasszikussá vált soraiban az észt nyelv más nyelvekkel való egyenértékűségére kérdez rá:
kas siis selle maa keel
laulutuules ei või
taevani tõustes üles
igavikku omale otsida?
Képes Géza fordításában:
Hát ennek a népnek a nyelve
a dal viharában
nem tud-e felcsapni az égig,
örök fényt követelve magának?
(Az eredetiben a nyelv az égig emelkedve nem követelődzik, csupán az örökkévalóságot keresi.)

Valójában az Emakeelepäev nem általánosságban az anyanyelv napja, hanem kifejezetten az észt nyelv napja.

2009. március 13., péntek

A finnugor világ a muszlim geográfusok műveiben

A finnugor népekről: lakóhelyükről, életükről, történelmükről figyelemre méltó adatok őrződtek meg a múlt évszázadokból. Néhány forráscsoporttal (viking sagák, angol utazók, orosz expedíciós jelentések) már itt, a Rénhírekben is foglalkoztam. Most következzék egy újabb rövid összefoglaló, ezúttal a muszlim geográfusokról és műveik finnugor vonatkozásairól.

A muszlim földrajzi irodalom a 9. században bontakozott ki, az abbászida dinasztia 7. uralkodója, Al-Mámun (a nevezetes Harun ar-Rasid fia) idején (813−833). Az abbászidák alatt a muszlim világ mind nagyobb területet foglalt el, Irak és Perzsia területére is kiterjesztette hatalmát. A táguló világról szerzett új információkat a földrajztudósok rendszerezték: olvasva-kiegészítve egymás műveit, olykor maguk is útra kelve, vagy csak kifaggatva az utazókat, kereskedőket.

A muszlim földrajzi irodalomnak több központja alakult ki. Bagdad az egész birodalom fővárosaként maga is tudományos központnak számított, de közvetítő szerepet is betöltött a végeken kialakult másik két centrum: az Ibériai félszigeten, valamint a Khoraszánban és Közép-Ázsiában működő geográfusok között.

A muszlim világ kelet-európai kereskedelmi kapcsolatai a földrajzi irodalom kibontakozásával egy időben jöttek létre, akkor alakultak ki útvonalai. A muszlim kereskedők legfontosabb célja értékes prémek felvásárlása volt. A Közép-Volga vidékén és a Káma alsó folyásánál élő finnugor népeket a volgai vízi úton érték el, a Dél-Urál vidékét és Nyugat-Szibéria déli területeit pedig a Volgától keletre vezető szárazföldi útvonalon. A délről érkező kereskedők és a finnugor őslakók kereskedelmi ügyletei a 9. századtól a volgai bolgárok közvetítésével zajlottak. A finnugor vonatkozású információkat a kereskedők a volgai bolgároktól hallották, majd hazatérve beszámoltak a hallottakról. Ily módon a hírek természetesen erősen torzultak, mire lejegyezték őket.

A muszlim geográfia finnugor vonatkozású hírei a következő csoportokba oszthatók:

1. Dzsajháni a burtaszokról, valamint a viszúkról rendelkezett információkkal. Másolói, követői (pl. Ibn Ruszta, Gardízi, Maszúdi) ezt az információcsoportot szerkesztgették alakítgatták. A burtasz népnév mögött egyes kutatók valamilyen ősmordvin csoportot sejtenek. A viszú népnév az orosz krónikák vesz népnevével azonos, a mai vepsze népnév elődje, de a viszúk nem azonosak a vepszékkel, csak annyi állítható róluk bizonyosan, hogy nevük erdőövezeti finnugor népet vagy népeket jelöl.

2. Al-Balkhí és művének feldolgozói (Al-Isztakhrí és Ibn Hauqal) a burtaszokról és az al-artanija népről hallottak. Utóbbi az erza-mordvin csoporttal azonosítható.

3. Későbbi szerzőknél mint Abu-Hámid al-Garnáti az arú és júra népről is olvashatók információk. Az arú elnevezés kapcsolatba hozható az ar népnévvel (a csuvasok nevezték így az udmurtokat), míg a júra az orosz krónikákban olvasható Jugra, Jugria ország- és jugor népnévvel.

A burtaszokra és az erza-mordvinokra vonatkozó adatok földrajzi-történeti következtetések levonására is alkalmasak, míg az arú, júra és viszú népről szóló hírek tele vannak meseszerű, folklorisztikus elemekkel. Ezeknek is megvan a tudományos értékük, csak éppen az említett finnugor népek történetének tanulmányozása során kevésbé használhatók.

A felsorolt finnugor vonatkozású hírek többsége olvasható magyarul, csupán néhány Dzsajháni-másoló geográfus, valamint Al-Balkhí és követői finnugor adatai közöletlenek még:

1. Kmoskó Mihály Dzsajháni és követői műveiből fordított le egyes részleteket: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. Magyar Őstörténeti Könyvtár 10. Bp. 1997., I/2. Magyar Őstörténeti Könyvtár 13. Bp. 2000. Mindkettőt Zimonyi István szerkesztette.

2. Simon Róbert Ibn Fadlán úti beszámolóját közölte: Ibn Fadlán. Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról. Bp. 2007.

3. Ibn Battúta művéből Germanus Gyula válogatásában jelentek meg részletek: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai. Bev. és jegyz. Germanus Gyula, vál. Boga István, ford. Boga István és Prileszky Csilla. [rövidített, szerkesztett változat] Bp. 1964.

4. Abu-Hámid útleírását O. B. Bolsakov és A. L. Mongajt közléséből ismerhetjük: Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. 1131–1153. Bp., 1985.

2009. március 11., szerda

Megjelent az Alkukoti 2008-as száma

Az Alkukoti ('őshaza') a Finnugor Világ finn megfelelőjének tekinthető. Persze vannak jelentős különbségek is.
  • Az Alkukotit nem egy, a finnugor népek iránt érdeklődőkből álló önálló társaság, hanem a helsinki egyetem hallgatói szervezetének a rokon népekkel foglalkozó bizottsága adja ki.
  • Az Alkukotiba nem írnak a finn finnugrisztika doyenjei, kizárólag csak hallgatók (de nem csak finnek).
  • Az Alkukoti évente csak egyszer jelenik meg.
  • Az Alkukoti színes és jó minőségű papírra nyomtatják.
  • Az Alkukoti nem csak elérhető az interneten, de cikkeit kommentelni is lehet.
A számot Juha Kuokkala főszerkesztő cikke nyitja, ebben megemlékezik a Finnugor Társaság (Suomalais-Ugrilainen Seura) 125 éves évfordulójáról, az olvasók figyelmébe ajánl néhány cikket és szól a kisebbségi nyelvek védelméről, mindezt a terepmunkák támogatásával kapcsolatban.

A szám első cikkében a főszerkesztő számol be a 2008-as IFUSCO-ról (a finnugor szakos hallgatók nemzetközi konferenciájáról). Ez a korábbi, Oroszországban tartott rendezvényeknél kisebb volt, visszatért a gyökerekhez. Az ugyane konferenciáról beszámoló Bence Áron (Áron Bence? – sajnos nem derül ki, hogy a nevek sorrendjét megtartották vagy megfordították-e) szintén a konferencia otthonosságát emeli ki.

A nyomtatott példányban Ezután rövid beszámoló következik Szergej Csavajn mari író Elnet című regénye finn fordításának, ill. az új udmurt–finn szótár megjelenéséről. Ez valószínűleg reklám, ezért maradt ki a netes változatból, de hírértéke miatt akár önálló cikknek is tekinthetnénk.

A következő cikkben Esa-Jussi Salminen a komi-permjákokról szól, elvben azt feszegetve, hogy Kudimkart (a megszüntetett Komi-Permják Autonóm Körzet központját) vagy Permet tekintik-e fővárosuknak. A cikk jelentős részét azonban konferenciákról szóló beszámolók teszik ki, és azzal a megállapítással zárul, hogy a megkérdezett komi-permják diákok szívesebben tanulnak a milliós Permben, mint a harminckétezres Kudimkarban. (A cikket érthetelen módon nem a két városról, hanem a konferenciákról készítet képek illusztrálják, ezeket a webes változat szerkesztői jó érzékkel kihagyták.)

Ezután Lotta Jalava és Maija Jäppinen cikke következik. Ők a hanti-manszijkszki finnugor világkongresszuson vettek részt, és lényegében ugyanarról számolnak be, amiről mindenki más is.

Ezt követi Ulriikka Puura írása a nyelvi fészekről. A nyelvi fészek lényegében olyan óvoda, ahol a kisebbségi nyelvet nem ismerő gyerekkel a kisebbségi nyelven kommunuikálnak, hogy azt megtanulja. A nyelvi fészek abban különbözik a nyelvi fürdőtől, hogy az utóbbiban olyan gyerekek vesznek részt, akik a nyelvet már értik, de otthon nem használják. A nyelvi fészek és a nyelvi fürdő célja tehát azonos, a veszélyeztetett nyelv életben tartása. A módszer Új-Zélandon született, sikerrel alkalmazták a finnországi lappok körében, és most az oroszországi kisebbségek között igyekeznek elterjeszteni. Egyelőre azonban csak Karjalában működnek karjalai, vepsze és finn nyelvi fészkek. (A finn nyelvi fészkek esete azonban sajátos, hiszen enm veszélyeztetett nyelvről van szó: az eloroszosodott finn családokon kívül mások is szívesen járatnák ide a gyermekeiket a várható anyagi megtérülés reményében.)

A szám közepén szokás szerint az uráli népek lakhelyének térképe és zászlóik szerepelnek.

A következőkben ismét Esa-Jussi Salminen következik, ezúttal Kuzebaj Gerd és az udmurt népi eposz kapcsolatáról szól. Az udmurtok esetében is többen feltételezték, hogy volt egy nagy nemzeti eposz, amelynek már csak töredékei élnek a nép ajkán, és ezeket összegyűjtve kell rekonstruálni az eredeti művet. Az udmurtoknál Gerd próbálkozott ezzel, de letartóztatása, deportálása és kivégzése miatt erre nem kerülhetett sor. Hányattatott sorsú hagyatékából igen kevés maradt meg, sokáig az is lappangott. Végül а hatvanas évek végén egy orosz nyelvű prózai változat jelent meg, erősen cenzúrázva, majd a jkétezres években ebből jelent meg egy udmurtra fordított verses változat (Vaszilij Vanyusev: Dorvyžy – ejtsd kb. [dorvizsi]).

Az ezt követő cikkben Leena Furu számol be arról, hogy egyetemi szakmai gyakorlatát a Kultúrák Múzeumában teljesítette a Castrén csizmájában című kiállítás szervezési munkálataiban. A cikkben szól a kiállítás szervezési körülményeiről, a korabeli gyűjtőmunka viszontagságairól, ill. a nők szerepéről a 19. századi kutatásokban. (Figyelemre méltó a netes változatban is szereplő kép Castrénról, aki éppen hanti adatközlőjével dolgozik. A kiállítás egyébként éppen most zárt be, Magyarországra hozataláról igencsak elgondolkodhatnának az illetékesek.)

Madis Tuuder beszámolója következik az Észt Művészeti Akadémia terepmunkájáról a Tveri Területen található karjalai és észt falvakban. Megállapítása szerint a karjalaika valószínűleg többen vannak, mint amennyit a satisztikák mutatnak, hiszen sok karjalai oroszként szerepel a nyilvántartásokban. Ugyanakkor a negyven évesnél fiatalabbak már nem beszélnek karjalaiul. Az észt falvakban már senki nem beszél észtül, de a falvak külseje még ma is eltér a környékbeli orosz falvakétól. (A karjalaiak a 17. században, a svéd protestáns téritők elől menekülve, az észtek a 19. században, termőföldet keresve kerültek erre a vidékre.)

Kirsi Mäkelä a baskortosztáni udmurtok között tett útjáról, ill. a pogány áldozaton való részvételéről számol be. Élményeit összeveti Yrjö Wichmann száz évvel korábban leírt tapasztalataival. Időközben megváltozott az ünnep neve, már nem kell fehér ruhában részt venni a szertartáson, de továbbra is szigorú szabály, hogy az áldozóhelyről semmilyen ételt nem szabad hazavinni.

Az utolsó előtti cikkben Esa-Jussi Salminen az oroszországi finnugor lektorok a kilencvenes években Finnországban végzett munkájáról számol be, az utolsó cikk pedig (szerzője ismét Esa-Jussi Salminen, de ezúttal Dmitrij Jefremovval közösen) Valentyin Kelmakov udmurt lektor (1992–1994) munkájáról szól részletesebben. A távolabbi (tehát nem finnségi) kis finnugor nyelveket oktató lektor státuszát az ezredfordulón a Helsinki Egyetem megszüntette, mivel állításuk szerint a lektorok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A cikkek éppen azt hivatottak demonstrálni, hogy a lektorok igenis sokat tettek. A cikkek vélhetően egy, a státusz visszaállítást célzó kampány részei.

2009. március 10., kedd

Pluralica folyóiratbemutató

Március 11-én, szerdán Szegeden (Grand Café, 18 óra), 12-én, csütörtökön pedig Budapesten (Petőfi Irodalmi Múzeum, 18 óra) mutatkozik be a Pluralica, egy új, negyedéves művészeti folyóirat Kortárs észt című induló dupla számával. A lap olyan népek kultúrájával is foglalkozik, melyek amúgy a kulturális kánon perifériáján vannak, például hazánkban is, ezáltal a finnugor népek kultúrájával foglalkozók (nyelvészek, irodalmárok, fordítók sat.) számára is új lehetőségeket kínál felületével.

Részlet a lap elején álló Provocatióból:

„A világ összetettségének megértése az emberfélék számára régóta kihívás, és egyben igen nehéz feladat, ami bizony homlokukra mindig is ráncokat húzott. Ezek az idő előrehaladtával – bolygónk kultúráinak egymásba érésével párhuzamosan – nem hogy simultak volna, hanem barázdává mélyültek [homo sapiens], mert ismereteink fokozatos gyarapodásával nőtt azok kezelhetőségének nehézsége is. Segített és segít ma is, ha egy-egy kérdéskörről minél koherensebb válogatás áll rendelkezésre [pars pro toto], megadva vagy növelve ezzel az arra való alaposabb rálátás lehetőségét. A Pluralica negyedéves folyóiratként, tematikus számaival erre törekszik a művészet területén, és a koherencia mellett másik, ehhez kapcsolódó elvének a nyitottságot jelöli meg…”

2009. március 9., hétfő

Az uráli helyesírások 2. A cirill helyesírás problémái

Valójában ebben a részben nem a cirill helyesírás problémáiról szólunk, hanem az orosz helyesírásnak az előző részben tárgyalt alapelvei által okozott problémákról. Leegyszerűsítve azért nevezhetjük ezeket a cirill helyesírás által okozott problémáknak, mert az uráli cirill helyesírások mind ezekre az alapelvekre épülnek. (Korábban akadt kivétel, később a sorozatban erre is visszatérünk.)

Mielőtt azonban arról beszélnénk, hogy miért előnytelen ez a rendszer az uráli nyelvek írására, azt kell tisztáznunk, hogy miért jó ez az oroszoknak.

Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy a cirill írás sem volt mindig ilyen. Megszületésekor a mai я, ю betűk még egy ı és а, ill. о kombinációjából álltak. (Ekkoriban az [u]-t görög mintára az оу betűkapcsolat jelölte.) Hasonló módon jelölték azt is, ha az [e] előtt állt lágy mássalhangzó. A mai rendszer az írás és a nyelv változásai során alakult ki. Márpedig a hagyomány ereje nagy, gondoljunk arra, hányan nem szeretnék eltörölni az ly-t csak azért, mert szerintük idétlenül nézne ki az, hogy fojó.

A másik fontos szempont, hogy az orosz nyelv írására a mai rendszer több szempontból is előnyös. Említettük például, hogy eredeti orosz szavakban csak lágy mássalhangzók állhatnak [e] előtt (esetleg olyan nem lágyak, melyeknek nincs lágy párjuk). Ez a szabály érvényesül toldalékok előtt is. Pl. a 'kandúr' oroszul кот [kot], de a 'kandúrról' (pl. beszélünk) о коте [o kotye]. Ebben az esetben felesleges jelölni, hogy a [t] lágy, hiszen [e] előtt más nem is lehet. Az orosz helyesírás tehát takarékos. Ráadásul az oroszben csak kevés mássalhangzó van, melynek nincs lágy párja, így nagyon sokszor takaríthatjuk meg a lágyságot jelző jelet. De a jelölésmód egyébként is takarékos, míg pl. a magyarban a [tya] hangsort csak három betűvel tudjuk leírni, az oroszban kettővel (тя). A rendszer megtartásának tehát praktikus okai vannak.

(Hasonló elvek egyébként a latin írású nyelvekben is érvényesülnek. Pl. az újlatin nyelvekben a c általában [k]-nak olvasandó, de [i] és [e] előtt (nyelvtől függően) [cs]-nek vagy [sz]-nek. A [ki], [ke] hangsor leírásakor valamilyen betűt kell írni a c és az i, ill. e közé – pl. az olaszban h-t, a spanyolban u-t – ebben bizonyos mértékig az orosz keményjelre emlékeztetnek. Az i gyakran nem is jelöl mást, mint azt, hogy a c [cs]-nek vagy [sz]-nek olvasandó: olasz ciao [csao]. A szlovákban vagy a csehben az i és az y egyaránt [i]-t jelöl, de az előbbi előtt lágy, az utóbbi előtt nem lágy a mássalhangzó olvasandó – már ahol még van ilyen különbség: amelyik hangnak nincs párja, ott a két betű használata ma már ugyanolyan hagyomány, mint nálunk az ly és a j megkülönböztetése.)

Azokban a nyelvekben, ahol a toldalékok hasonló módon nem változtatják meg a tövet, az ilyen szabályok csak nehézségeket okoznak. Mivel feltételezzük, hogy olvasóink csak kevéssé ismerik az Oroszországban beszélt finnugor nyelveket, a problémákat és megoldásokat magyar példákon illusztráljuk. Egyelőre csak kevés figyelmet fordítunk arra a nehézségre, hogy a magyarban vannak olyan hangok, amelyeknek az orosz ábécében nincs jelük. (A magyar szavak oroszra való átírásának megvannak a maga szabályai, de ezek jelentősen eltérnek azoktól a tendenciáktól, amelyeket az oroszországi kisebbségi nyelvek helyesírásaiban tapasztalunk. Éppen ezért most nem foglalkozunk azzal, hogy magyar szavakat hogyan kell valójában oroszra átírni.)

Az [e] a magyarban is előrordul toldalékként, pl. [kereke]. Ennek leírása az orosz rendszerben nem okozna gondot: кереке. Azt azonban, hogy [kerete], már kétféleképpen írhatnánk le: керете vagy керетэ.

Az első esetben az a probléma, hogy a szó ugyanúgy néz ki, mintha [keretye] lenne odaírva. Kérdés persze, hogy a valóságban ez mekkora probléma. Persze nem lenne mindegy, hogy a пинтет éppen [pintet] vagy [pintyet], de a szövegkörnyezetből kiderülne. Amikor magyarul ékezetek nélküli szöveget olvasunk, sokkal több kétértelműséget küzdünk le könnyedén. Hátránya ellenére ez a módszer sem feltétlenül rossz, és ezt alkalmazza pl. a mari helyesírás is. A mariul tanulók dolgát persze ez nem könnyíti meg, hiszen egy ismeretlen szót nem tudnak helyesen kiolvasni: ez a nehézség azonban semmiség ahhoz képest, amibe egy ismeretlen angol szó kiolvasásakor ütközünk.

A másik megoldás ugyan lehetővé teszi a pontos kiolvasást, de van egy hátránya: ugyanazt a toldalékot különbözőképpen kell írni különböző helyzetekben Ha ehhez hozzátesszük, hogy pl. a kertje [kertye] szót egyértelműen керте-nek kellene írni. Azonban a szó végén itt azért lenne е, hogy a [t] lágyságát jelölje, a [kereke] esetében viszont azért, mert a [k]-nak nincs lágy párja. Míg az orosznál azt láttuk, hogy ugyanennek a helyeírási elvnek köszönhetően ugyanazt a végződést a változó környezettől függetlenül mindig ugyanúgy kell írni, itt a szabály következménye az, hogy ugyanazt a végződést ugyanabban a környezetben is különbözőképpen kell írni. Mindez rendkívül bonyolulttá teszi a helyesírást, de ezt a megoldást választja pl. az udmurt és a komi helyesírás is.

Még bonyolultabb a a helyzet az [i] írásával kapcsolatban. Mint arról korábban szó esett, ha egy mássalhangzónak van lágy párja, akkor az oroszban a nem lágy változat után nem állhat [i]. Ez azt jeletnti, hogy az olyan kapcsolatok leírására, mint a [di], [ti], [ni] nincs is megoldás, mivel ezek sosem fordulnak elő. Az uráli nyelvek többségében ilyen kapcsolatok vannak, ezek leírására tehát módot kell találni.

Az egyik lehetőség, hogy ugyanúgy írjuk őket, mint a [gyi], [tyi], [nyi] kapcsolatokat: ди, ти, ни. Ezt a megoldást használja a mari. Természetesen ez ugyanazokkal a hátrányokkal jár, mint amelyeket az [e] jelölésénél tárgyaltunk.

A másik lehetőség, hogy ha a nyelvben nincs [ï], akkor az ы-t használjuk ilyen esetekben. (Mint emléékszünk rá, ez lágy mássalhangzók után nem fordulhat elő az oroszban, így valamilyen értelemben az и párjának tekinthető.) A [di], [ti], [ni] kapcsolatokat tehát a ды, ты, ны betűkapcsolatokkal lehet írni. Ezzel a megoldással élnek egyes hanti és manysi helyesírások (mások viszont a marihoz hasonló megoldást választanak). A helyzetet bonyolítja, hogy az ы-t további hangok jelölésére is használják. A magyarban pl. az [ü] hangzása emlékeztet az [ï]-jére, ezért elképzelt cirillmagyar helyesírásunkban az ы lehetne az [ü] jele. Ekkor azonban a ды betűkapcsolat egyszerre jelölhetné a [di] és a [dü] kapcsolatokat is. (Kérdés persze, hogy mi jelölné a [gyü]-t? Talán a ди?) Hasonló problémába elsősorban a hanti és a manysi helyesírásoknál ütközünk.

A harmadik lehetőség, hogy a nem lágy (de lágy párral rendelkező) mássalhangzó után álló [i] jelölésére egy új, az orosz ábécében nem szereplő betűt használunk. Ezt a megoldást használjék a permi nyelvek: a a [di], [ti], [ni] hangkapcsolatok jelölésére a komi a дi, тi, нi, az udmurt a дӥ, тӥ, нӥ betűkapcsolatokat használja. Természetesen ez ugyanolyan bonyolult helyesírásbeli váltakozásokkal jár, mint az [e] jelölése esetében.

Elvben persze lenne még lehetőség, pl. a [di], [ti], [ni] hangkapcsolatokat jelölhetné a ди, ти, ни, a [gyi], [tyi], [nyi] hangkapcsolatokat jelölhetné a дьи, тьи, ньи. Ez a rendszer azonban, talán az orosz jelölési rendszertől való nagyfokú eltérése miatt, sehol nem használatos. (Ellenben így kell átírni a magyar szavakat oroszra.)

Mint a múltkor említettük, az oroszban nincs [ji] hangkapcsolat sem. Ennek a jelölésére két lehetőség is kézenfekvő: a puszta и (mely így kétértelmű) és a йи (mely nagyon szokatlan az orosz íráshoz szokott szemnek). Mindkettő előfordul, sőt, a kettő egyszerre is: a korábbi udmurt helyesírásban magánhangzó után csak и-t írtak, egyébként йи-t (ma az utóbbi megoldás használatos minden helyzetben).

Újabb problémát jelent, ha egy nyelvben olyan magánhangzó is van, amely az oroszban nincs. Általában ezeknek új betűjelet alkottak. Pl. az oroszban nincs [ö], cirillmagyar helyesírásunkban tehát ennek jelet kellene alkotni. A meglepetés kedvéért legyen ez az ӧ! Tehát a [dö], [tö], [nö] kapcsolatokat is így írnánk le: дӧ, тӧ, нӧ. De mi legyen a [gyö], [työ], [nyö] kapcsolatokkal? Az orosz helyesírás szellemével leginkább az egyezne meg, ha ilyenkor egy másik magánhangzójelet használnánk, pl. az ӫ-t: дӫ, тӫ, нӫ. (Persze a szó eleji vagy a magánhangzót, kemény- vagy lágyjelet követő ӫ [jö]-nek lenne olvasandó.) Érdekes módon azonban ezt a megoldást egyik helyesírás sem választja. További lehetőség lenne, hogy a [gyö], [työ], [nyö] jelölése nem különbözne a [dö], [tö], [nö] jelölésétől. De ezt a lehetőséget sem választják a helyesírások, pl. a mari sem (ahol van [ö] és tényleg ӧ-vel jelölik). Ehelyett a [gyö], [työ], [nyö] írásmódja a дьӧ, тьӧ, ньӧ mintát követi, a [jö]-t pedig йӧ-nek írják. Ez a jelölési rendszer meglehetősen konzekvensen köszön vissza az összes uráli helyesírásban. Sőt, ahol van [ï], ott az [gyï], [tyï], [nyï] kapcsolatok írásmódja is дьы, тьы, ньы, a [jï]-é pedig йы.

Figyelemre méltó még a [jo] hangkapcsolat írásmódja. Mint korábban elmondtuk, az orosz csak a lágy mássalhangzó után álló hangsúlyos [e]-ből fejlődött [o]-t írja ё-val, egyébként (jövevényszavakban) a йо, ...ьо betűkapcsolatokat használja. Az uráli nyelvek helyesírásainak többsége azonban mindenféle lágy mássalhangzó + [o] kapcsolat írására a ё-t használják (kivéve azokat az orosz jövevényszavakat, amelyek az oroszban is jövevények és ezért amelyekben az orosz helyesírás szerint sem ё-t írnak). Valójában ez egy kissé abszurd, hiszen ha az így leírt szavak bekerültek volna az oroszba, ott biztosan nem ё-val kellett volna írni őket. Ráadásul az adott nyelven belül a nem ё-s írásnak sincs egyértelmű jelentése, mint az oroszban. Kivételként ismét a marit kell megneveznünk, ahol csak a йо, ...ьо írásmód használatos, annyira, hogy a ё nem is része az ábécének.

A következő résztől kezdve külön-külön vizsgáljuk meg a különböző helyesírásokat. Aki alaposan figyel, a végén akkor is képes lesz megmondani, hogy melyik uráli nyelven írták a kezébe adott könyvet, ha egyik nyelvet sem ismeri.

2009. március 8., vasárnap

Elhunyt Décsy Gyula

Szakmai körökben is csak most vált köztudottá, hogy életének 83. évévben, 2008. december 30-án elhúnyt Décsy Gyula nyelvész.

Csehszlovákiában született, 1947-ben családjával együtt áttelepítették Magyarországra. 1956-ban emigrált, és a göttingeni egyetemen folytatott finnugrisztikai tanulmányokat. Később a hamburgi Finnugor Szeminárium vezetője lett, majd 1977-től a bloomingtoni egyetem tanára lett. Már 1966-ban ugyanitt tundrai nyenyec chrestomathiát publikált. Később elsősorban nyelvi rekonstrukcióval, ill. Európa nyelvi képével foglalkozott.

2009. március 7., szombat

Színházi karakterek

Cipőt a cipőboltból – hangzott a reklám az ötvenes években. Azóta persze már Oroszországban sem a kommunizmust építik, az ilyen elvek már rég kimentek a divatból. Például honnan szerezhetünk be olyan karakterkészletet, amely az udmurt betűket is tartalmazza? Hát az Udmurt Nemzeti Színház honlapjáról...

Mint arról korábban beszámoltunk, az Udmurt Nemzeti Színház felújítása egyfajta presztízsberuházás volt. Ehhez képest meglepő, hogy honlapjuk nem saját, de nem is valamelyik állami intézmény (pl. a kulturális minisztérium) szerverén működik, hanem egy ingyenes oldalon, persze a kötelező reklámokkal együtt. Ma azonban még annak is örülnünk kell, hogy ilyen oldal egyáltalán működik. Örömünk még így sem lehet teljes, hiszen az oldalról szinte teljesen hiányoznak az udmurt nyelvű szövegek, még az udmurtul játszott darabok ismertetője is orosz nyelvű (ha van). Udmurtul gyakorlatilag csak néhány, a sajtóban megjelent cikk szerepel. (Ebben a kontextusban igen figyelemre méltó, hogy a sajtószemle-rovat újdonságára a kezdőlapon a new szócska hívja fel a figyelmet.)

Nos, ez az a honlap, ahonnan letölthetőek az udmurt karaktereket is tartalmazó, szabványos unicode-os karakterkészletek. Telepítésükhöz útmutatót is kapunk (mondanunk sem kell, nem udmurtul). Ha valakinek gondja lenne vele: a lényeg az, hogy a hasonló nevű fontokat el kell távolítani, és csak utána lehet telepíteni az új változatot.

2009. március 6., péntek

Hanti frizura

A múlt héten a divatos ősmordvin nő elengedhetetlen kiegészítőjével, a pulokerrel ismertetett meg bennünket Zegernyei, s utalt arra, hogy a pulokeres viseletre hajazó frizuratípus ma is igen népszerű. És valóban, nem csak a Kozsó-féle hajzat emlékeztethet ma bennünket a pulokerre: a hanti lányok, asszonyok hajából – színes gyapjúfonalak segítségével – ma is gyakorta készítenek olyan tetszetős, tarka copfokat, mint amilyeneket a képeken láthatunk. Az alapvető különbség a pulokerhez képest egyrészt az eszköz anyagában rejlik (a puloker bronzhuzalból készült), másrészt abban, hogy a hantik két copfot készítenek, s ezekbe a lányok összes haját beledolgozzák.

Az így kapott hajviseletet a szinjai hantik sew-nek nevezik (ez a szó a 'fonni, kötni' jelentésű ige származéka; etimológiailag a magyar sző igével áll rokonságban). A sew-nek két változata van: hétköznapi (ilyet viselnek a bal felső fotón ücsörgő kislányok) és ünnepi (ezt láthatjuk a bal alsó képen).

A hétköznapi változathoz vagy két, gyapjúfonálból kézzel font zsineget vesznek (mint a bal felső kép bal oldalán ülő kislány esetében), vagy egy gyöngyökkel/gombokkal kivarrt posztódarabot, amelyre három gyapjúszál van erősítve (ilyet láthatunk a bal felső kép jobb oldali kislányán, illetve a jobb oldali képen). A gyapjúszálakat hozzáfogják a kétfelé választott hajhoz, és további (akár más-más színű) madzagokkal igen szorosan körbetekergetik őket, a copf aljánál pedig összefonják a hajtincseket és a gyapjúszálakat, s akár további színes szálakat is hozzáfonnak a copfokhoz. Az így kapott két copfot alul végül gyöngysorral vagy csilingelő díszekkel kivarrt bőrdarabbal kötik össze, a két varkocs ily módon nem csúszik viselője nyakába.

Az ünnepi változat a hétköznapihoz hasonlóan, de posztószálakból készül; alsó részére fémkarikákat varrnak, amelyekre mindenféle fémdíszt, pénzérméket, csengőket akasztanak. Ezekkel a posztószálakkal aztán teljesen körbetekerik a hajat, a két copf végét pedig ennél a változatnál is gyöngysorral vagy csilingelő díszekkel ékesített bőrdarabbal fogják össze.

(Fotók: Sipos Mária és Asztalos Erika
Információk: Ruttkay Eszter)

2009. március 4., szerda

Lecsúszó finn értelmiségiek

Bár a húst már egy hete elhagytuk, érdemes felidézni, hogyan „búcsúztatják” finnék a telet. (Északon hosszúra nyúlik ugyan a búcsú, mert a hó és a hideg gyakran még májusban is színesíti a tavaszt.) A finnek farsangja laskiainen névre hallgat, amely a laskea ’leereszkedik, lecsúszik’ igéből képzett szó. A tavaszba és a böjti időszakba csusszanást a finnek szó szerint veszik, és újabb kifogást találva a téli sportolásra szánkót ragadnak, és megrohamozzák az első útbaeső dombot, hegyet vagy akár sziklát. Ahogy a magaslat kiválasztásában, úgy a járművet illetően sem finnyásak, a kukászsáktól a mappáig minden megfelel, ha forma 1-es sebességeket lehet vele elérni.

Turku városában az újrahasznosított szánkók építése már-már művészi szintet ér el. A két egyetem (a svéd és a finn) diákjai ilyenkor ugyanis nagy szánkóversenyt rendeznek, amire mindenféle szántípussal be lehet nevezni. Idén a londoni telefonfülke, egy kartondobozból összeeszkábált tank és egy intim pozícióban lecsúszó guminő voltak a legnépszerűbb közlekedési eszközök, bár a közönség közé száguldó dívány és a füstölgő batomobil is nagy sikert arattak. A nyertest közfelkiáltással szavazták meg, és az ötletességen és gyorsaságon kívül a közönség eredményes szórakoztatása is szerezhetett szavazatokat a csapatnak.

Az öltözék is a show részét képezi, bár a legtöbben a diákoveráljukban vesznek részt a versenyen. Ez az ominózus ruhadarab, finn nevén haalari, az egyetemisták ruhatárának szerves részét képezi, a szervest akár szó szerint is értve, ugyanis a haalari annál menőbb, minél piszkosabb, minél több emlékezetes folt került rá a diákévek során. Kezdetben minden tanszéknek más színű az overálja, azonban barát-barátnő kedvéért levágható és lecserélhető valamelyik nadrágszár vagy ruhaujj. A haalaridíszeknek, a humoros vagy identitástükröző feliratoknak is nagy piaca van az egyetemisták körében.

A lecsúszást aztán nagy ünneplés követi, a szolidabbak beérik egy habos laskiaispullával (farsangi sütemény, általában krémes-málnás töltelékkel) és egy mentalikőrrel megbolondított kakaóval, azonban a kitartóbbak hajnalig koptatják a haalarikat.

Alább egy részletet tekinthetünk meg a legjobb lecsúszókkal.