2008. október 31., péntek

Így épül az udmurt faház

Egy korábbi posztomban a közép-udmurtiai Muvyr példáján keresztül már bemutattam, hogyan szokás Oroszországban vasbetonból kis paneltömböt varázsolni egy-egy szép fekvésű falucska valamely szegletébe. Ezúttal – szintén néhány Muvyrben készült fotóval illusztrálva – azt fogom szemléltetni, hogyan építenek Udmurtiában – és alighanem Oroszország sok más részén – rönkházat a sokkal hagyományosabb építőanyagnak számító fából.

Udmurtia fenyvesekben gazdag vidék, így érthető, hogy a falvakban a fa jóval gyakoribb építőanyag, mint a tégla vagy a vasbeton. Muvyr lakosságának egy része a környékbeli fatelepen dolgozik. A fenyőfákat a kivágás után hasonló méretű gerendákra fűrészelik, kérgüket lehántják. A gerendákat ezután a jobb oldali képen látható módon, a leendő ház szerkezetének megfelelő elrendezésben egymásra fektetik–egymáshoz illesztik, és hónapokon át állni hagyják. Erre azért van szükség, mert a frissen kivágott fa viszonylag rövid idő alatt is jelentős mértékben veszít nedvességéből, ami azt jelenti, hogy formája, tartása is megváltozik. A gerendák így azonban „összeszoknak”, érintkező felületük egymáshoz idomul. A gerendákat az illeszkedést segítő kivágásoknál, az ún. bütüknél megszámozzák, hogy majd a tényleges építkezés során és helyszínén is a „szoktatási sorrendben” illeszthessék őket egymáshoz. (A kész házaknál a számokat általában lefestik, ahogy az a bal oldali képen is látható: a festés így egyszerre díszít és eltakar.)

A ház alapját téglából, kőből vagy akár betonból készítik, és általában jóval magasabbra építik, mint Magyarországon: Udmurtiában ugyanis sokkal több hó esik télen, mint nálunk, a fagerendáknak pedig nem tenne jót, ha közvetlenül érintkeznének a leesett hóval. Az udmurt házak bejáratához ezért általában kis lépcsősor vezet. A magas alapzat azért is előnyös, mert a pincét így elég csak félig a földbe építeni, másik fele kilátszódhat a földből, olykor még ablakot is kaphat.

A fagerendák összeillesztéséhez kötőanyag nem is szükséges, hiszen a formára vágott és megfelelően összeszoktatott gerendák súlyuknál fogva stabilan megtartják egymást. (Néha esetleg ún. ácskapoccsal segítik a rögzítésüket.) Az összeállított falakból azután kivágják a leendő ajtók, ablakok helyét. A jobb hőszigetelés elérése végett a gerendák közé mohát szoktak tömködni.
Manapság nem ritkán emeletes házakat is találhatunk az udmurt falvakban. A bal oldali képen látható farakás közepén húzódó gerenda is valószínűleg arra utal, hogy ebből a házkezdeményből alighanem kétszintes ház fog épülni: erre a gerendára fogják majd keresztben ráilleszteni a felső szint padlóját tartó további gerendákat.

Az udmurt házak tetejét korábban deszkákkal, ma már inkább az ennél kevésbé esztétikus pala- (olykor hullámpala-) lemezekkel fedik be. A házak legfőbb jellegzetességei talán a színes, díszes ablakkeretek: valójában azonban ezek sem tipikusan udmurt „specialitások”, hiszen az ehhez hasonló ablakkeretek szerte Oroszországban elterjedtek. Gyakran magát a házat is színesre, akár többszínűre festik, külső falait pedig néha parkettaszerű lécezéssel burkolják be – de a festetlen és burkolatlan házak sem ritkák.

2008. október 30., csütörtök

Hírcsokor a finugor.ru-ról

Hét finnugor nép nemzetiségi óvodai programjainak szerzői gyűltek össze egy szeminárumon október 27. és 30. között Sziktivkarban, hogy az anyanyelvi nevelés hatákonyabbá tételéről tanácskozzanak. A résztvevők értesülhettek a marik, karjalaiak és vepszék között bevezetett innovatív módszerekről és a Mordvinföldi óvodák ún. nemzetiségi-regionális programjáról, tanácskoztak a módszertani kiadványok készítéséről és megformálásáról is. A szemináriumhoz kapcsolódó kiállításon módszertani segédkönyveket, ill. a Táncoljunk finnugorul című audiovizuális programot mutatják be.

A szeminárium résztvevői hangsúlyozták az óvodai oktatás fontosságát a nevelésben: ez a korszak meghatározó a nemzetiségi öntudat, az anyanyelvhez való viszony kialakulásában. A közelmúltban Komiföldön 31 módszertani csomagot adtak ki, ebből öt az óvodai oktatáshoz kapcsolódik. Jevgenyij Rozskin, a komi nemzetiségi politikai miniszter úgy látja, komolyváltozásokra van szükség a nemzetiségi oktatás terén.

Különösen jelentős szerepet szánnak az ún. „nyelvi fészkek”-nek. A cikk állítása szerint módszert Finnországban, az inari számik között használták először. (Valójában Új-Zélandon, a maorik között, a finnek tőlük vették az ötletet.) A módszer lényege, hogy a gyerekeket az óvodában a veszélyeztetett nyelvet még jól beszélő pedagógusokra bízzák, akik kizárólag vagy túlnyomóan az adott nyelven kommunikálva ismertetik meg a gyerekeket nyelvükkel és kultúrájukkal.

Antonyina Komarova Udmurtföldről arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatási rendszerben a gyerekektől elvárják, hogy jól tudjanak oroszul, de azt már nem, hogy jól tudjanak a nyemzetiségi nyelven (anyanyelvükön). Miközben folymatos a panasz, hogy a falusi gyerekek nem beszélnek jól oroszul, senki nem foglalkozik az anyanyelvi nevelésükkel.

Szergej Gabov, a Komi vojtir (Komi nép) mozgalomvégrehajtó bizottságának elnöke ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az anyanyelv továbbörökítéséért elsősorban a szülők a felelősek: ha ők maguk nem használják anyanyelvüket, az oktatási rendszer nem sokat tehet.


(Forrás, forrás)


Mint arról már beszámoltunk, a Komi vojtir éves konferenciáján a delegáltak javaslatot dolgoztak ki Sziktivkar képének „komisítására”. Ezúttal konkrétabb javaslatról is értesülhetünk. Ezek szerint a konferencia javasolta a sziktivkari önkormányzatnak, hogy a megállók nevét, ill. a megállókban az autóbuszok útvonalát mindkét államnyelven tüntessék fel. Hasonlóképpen javasolták, hogy helyezzenek el komi nyelvű tájékoztató feliratokat a pályaudvarokon és a repülőtéren is. Javasolták továbbá megállapotás megkötését a Sziktivkar-vonatot működtető céggel, hogy a vonaton használják a komi nyelvet és alakítsanak ki „nemzeti stílust”. Indítványozták, hogy a városba bevezető utak mentén elhelyezett, ill. az emlékműveke látható feliratok is legyenek kétnyelvűek, továbbá hogy a Sziktivkar nagyobb terein felállított óriásképernyőkön mutassanak be komi nyelvű szpotokat is. Ezen kívül tervezik egy skanzen építését is: e tervet az önkormányzat is támogatja.

(Forrás)

Udmurtia fővárosában, Izsevszkben is egyre több udmurt nyelvű felirat jelenik meg a hivatalokon, boltokon, megállókban. (Lásd erről korábbi posztunkat!) A városi önkormányzat igérete szerint nemsokára megjelennek a kétnyelvű utcatáblák is. Hiányzik azonban az egységes szabályozás: működik ugyan a terminológiai és helyesírási bizottság, de ez csak a nekik elküldött feliratokat fordítja. A bizottság előre meghatározott elvbek szerint dolgozik: ha az eredeti kifejezés idegen szó az oroszban (pl. бистро 'bisztró'), akkor a szót megtartja, nem keres neki udmurt megfelelőt. Ha azonban a szónak van udmurt megfelelője , akkor azt használják, pl. orosz остановка: udmurt дугдылонни 'megálló'. Ez a szó az északi nyelvjárásokból származik, de lassanként a déliek is hozzászoknak.

(Nem nehéz észrevenni, hogy ezek az elvek nem egészen tiszták: mi van, ha az oroszban valami idegen szó, de van udmurt megfelelője, vagy ha az oroszban nem idegen szó, de nincs udmurt megfelelője? Az előbbire talán kevés példa akad, de az utóbbira bőven van: pl. az orosz холодильник 'hűtőgép' szó belső keletkezésű (a 'hideg') szóból: udmurt megfelelője azonban nincs: pontosabban az erre alkotott йö кана (szó szerint 'jégszekrény') szót senki nem használja.)

(Forrás)


Hibás felirat egy izsevszki újságosbódén
(журналъёс helyett журнальёс)
(Fejes László felvétele)

2008. október 29., szerda

Villámhírek az ura-listről

A Johanna Laakso által fennrtott ura-list levelezőlistán Esa-Jussi Salminen néhány új, finnugor tematikájú honlapról számol be.

Megújult az Udmurt Köztársaság Nemzeti Könyvtárának honlapja. (Sajnos igen kevés információt találhatunk udmurt nyelven (ennél sokkal gazdagabb az angol változat), és az udmurt nyelvű gyűjteménynek sem szentelnek külön lapot. Szó esik arról, hogy elektronikus katalógusuk tartalmaz minden, a könyvtár állományába 1995 után bekerült anyagot, de úgy tűnik, ehhez nem lehet az interneten keresztül hozzáférni.)

Az ufai Ajdar Huszainov honlapján az oroszországi nemzetiségi irodalmi művveket kezdte gyűjteni, igaz, csak orosz fordításban. Igaz, eddig mindössze néhány baskír mű és egy, a kalmük
irodalmat bemutató oldalra mutató link szerepel a gyűjteményben. A honlapról azonban eljuthatunk olyan oldalakra is, ahonnan baskír nyelvi kurzus található le, ill. ahol emellett baskír nyelvtannal is szolgálnak, és amelyik baskír–orosz szótárt tartalmaz.

Megoldódtak az udmurtológiai fórum problémái, az oldal újból működik. (A fórum egyébként szinte kizárólag orosz nyelvű.)

Új finnugrisztikai honlap indult: http://finno-ugry.ru/. Az olvasó az orosz, az angol és az udmurt verziót választhatja, mindhárom esetben orosz nyelvű lapokat kap.


Mint arról korábban a finnugor.blog.hu is beszámolt, megjelent finnül Szergejn Csavajn, a mari íróklasszikus Elnet című regénye (lényegében főműve). A regényről (finnül) olvashatunk a kiadó honlapján. (Sajnos a mű nem tölthető le.)

Cserebere a Finn-öbölben

Észtország európai uniós csatlakozása (2004) óta Finnország és Észtország között erős gazdasági kapcsolatok szövődtek. A két szomszédos ország közötti, értelemszerűen elsősorban Észtország északi partvidékére és Dél–Délkelet-Finnországra kiterjedő kereskedelem azonban sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, több mint hétszáz évvel ezelőttre. Már középkori iratokban is lehet utalásokat találni arra, hogyan szövődtek ezek a kapcsolatok egyes személyek vagy egész családok között, pl. az 1300-as évekből származó feljegyzések szerint a Vyborg környéki parasztok eljutottak áruikkal Tallinnba és Észtország északi partvidékére, Virumaa megyébe. A kis finn szigetekről érkezők hallal és „fókatermékekkel” kereskedtek. (Talán nem véletlen, hogy a Balti-tengeren közelekedő egyik, korában finn, ma finn-észt tulajdonú, nagy hajótársaság emblémája is egy fóka.) A kedvezőbb mezőgazdasági feltételekkel rendelkező észtek cserébe terményeket, elsősorban gabonát és később krumplit tudtak felkínálni. Emellett gyapjú és kézművestárgyak is gazdát cseréltek. A materiális dolgokon felül a kereskedelemben résztvevők kulturálisan (és minden bizonnyal nyelvileg) is hatottak egymásra. Például a finnek észt kereskedőpartnereiket seprának nevezték, amely az észt sõber ’barát’ szóból származik. A pletykák mellett hajózási, halászati és háztartási praktikákat is megosztottak egymással a piacozók.
A kapcsolatok Észtország szovjet megszállással 1939-ben megszakadtak, és bár a két ország közötti viszonyok hamarabb normalizálódtak, ez a hagyományos kereskedelmi forma csak 2000-ben született újjá, amikor Mahuban és Kundában Sõbralaatot, vagyis barátságpiacot rendeztek. Emellett a rannalaat ’parti piac’, silgulaat ’heringpiac’ és a Saaremeeste pühad ’a szigetiek ünnepe’ elnevezések is használatosak (voltak). A következő fesztiválra 2002-ben Klamilában, Finnországban került sor, majd 2004-ben Kundában, 2006-ban megint az északi szomszédnál, Haminában gyűltek össze a „barátok”. Idén júliusban ismét Kundában rendezték meg a barátságpiacot, összekapcsolódva Észtország 90. születésnapjához kapcsolódó rendezvényekkel. A legenda szerint ezen a fontos napon még a fű sem nőtt.

A 2008-as kundai Sõbralaat eseményeiről napi lebontásban fényképeket is láthatunk a következő honalpon: http://www.kundalinnaklubi.ee/index.php?option=com_expose&Itemid=85, illetve egy rövid ízelítő videót:

http://www.kundalinnaklubi.ee/index.php?option=com_content&task=view&id=56&Itemid=78

A posztban felhasznált információk forrásául a következő honlapok szolgáltak:

http://www.kundalinnaklubi.ee/index.php?option=com_content&task=view&id=35&Itemid=52

http://www.seprat.net/?navi=0,97

2008. október 27., hétfő

Hány uráli nép van? 1. Finnek, karjalaiak, inkeriek, torniovölgyiek

Amikor uráli népekről és nyelvekről beszélünk, akkor a nem uralisták természetes igénye, hogy egyszerű és világos kérdéseikre egyszerű és világos válaszokat kapjanak. Ilyen kérdés például az, hogy hány uráli nép vagy nyelv van. Erre a kérdésre azonban nem olyan egyszerű a válasz. Már korábban is többször utaltunk , hogy nem egyértelmű, hogy a csángók a magyar nép részét, vagy vele szoros közeli rokonságban álló önálló népet alkotnak-e. Új sorozatunkban rámutattunk, hogy a helyzet más népek esetében sem egyszerű, sőt, ennél sokkal bonyolultabb lehet.

Elvi alapok

A nyelvészetben nincs egyértelmű módszer arra, hogy elkülönítsük a nyelvet a nyelvjárástól, azaz hogy két különböző nyelvváltozatról meg tudjuk mondani, hogy egy nyelv két nyelvjárásáról vagy két közeli rokon nyelvről van-e szó. Az elkülönítésben sokszor nyelven kívüli tényezők is szerepet játszanak.

Gyakran igen eltérő nyelvváltozatokat tekintünk egy nyelv nyelvjárásainak. Európában példáaul a német s az olasz nyelvjárások igen eltérnek egymástól, mégsem tekintjük külön nyelvnek őket. Ennek az az oka, hoyg közös irodalmi nyelvet használnak. Az északnémet nyelvjárások például közeleb állnak a hollandhoz, mint az irodalmi némethez, mégsem tartjuk őket holland nyelvjárásoknak, és a hollandot sem tartjuk a német egy változatának. Korábban hasonló volt a helyzet Spanyolországban, ahol a hivatalos politika a katalánt nyelvjárásnak tekintette: ma már nem csak a katalán, hanem a galego önálló nyelv voltát is kezdik elismerni.

Máskor igen hasonló nyelvváltozatokat tartunk külön nyelvnek. Jó példa erre a cseh és a szlovák. Ezek annyira közel állnak egymáshoz, hogy egyes lapokban a cseh szerzők a cseh, a szlovák szerzők a szlovák irodalmi nyelvet használva publikálnak, miközben nyelvjárásuk mindkettőtől eltérhet (vagy éppen a kettő között állhat). Déli szomszédainknál korábban szerb-horvát (horvát-szerb) nyelvről beszéltek, ma már a szerb és a horvát mellett bosnyákról, sőt, montenegróiról is szó esik.

Ráadásul ezeknél a nyelveknél nem arról van szó, hogy a magukat szerbnek, horvátnak, bosnyáknak vagy montenegróinak vallók más nyelvet beszélnének (nyelvjárási különbségek vannak, de ezek nem esnek egybe az etnikai különbségekkel), hanem arról, hogy a nyelvtől független okokból (vallás, államhoz tartozás) magukat különböző néphez tartozók igyekeznek a nyelvüket különbözőnek mutatni, sőt, megváltoztatni (pl. új szavak alkotásával). Ezért szokás mondani, hogy a nyelv: egy nyelvjárás flottával és hadsereggel.

Ma általában azt szoktuk mondani, hogy mindenki ahhoz az etnikai vagy nyelvi közösséghez tartozik, amelyhez tartozónak érzi, vallja magát. Ám ez sem mindig használható szempont, hiszen gyakran a beszélőknek nincs is véleményük erről a kérdésről, hiszen nem is gondolkodnak ilyen kategóriákban, nem érzik szükségét nemzetiségük vagy nyelvük meghatározásának.

A következőkben egyik esetben sem szeretnénk érvelni egyik vagy másik megoldás mellett. Célunk mindössze, hogy rámutassunk, milyen bonyolultak is lehetnek ezek a kérdések.

A finnek

A finnek esete már önmagában sem olyan egyszerű, mint a magyaroké. Amióta a magyarokról adataink vannak, mindig viszonylag egységes etnikumot alkottak, és mindig magyaroknak hívták magukat. (Ez az önenevezésük igen régi lehet, hiszen etimológiailag összefügg a manysik önelnevezésével.) Ezzel szemben a finnek ezer évvel ezelőtt nem alkottak egységes népet. A mai finnország déli részére kétfelől telepedtek be: keletről, a mai Szentpétervár területe felől, illetve nyugatról, a mai Nyugat-Észtországból. Folyamatosan terjeszkedtek délről északra, ill. az ország belseje felé. Az ország közepén, ahol a két csoport találkozott, igen éles nyelvjárási határ húzódott: bár a különbségek részben kiegyenlítődtek, az erős különbség még ma is megfigyelhető. Közös etnikai tudatuk nem volt, törzsek, területek szerint nevezték meg magukat. A suomi, a finnek mai önelnevezése az egyik ilyen csoport neve volt. (Ez a törzs a mai Turku környékén élt, ezt a területet mai is Varsinais-Suomi-nak, azaz tulajdonképpeni Suominak nevezik. Magyarra a terület nevét időnként tulajdonképpeni Finnországnak fordítják, de ez téves, hiszen a tulajdonképpeni jelző a Suomi elnevezésre vonatkozik: sosem volt olyan idő, amikor csak ezt a területet nevezték Finnországnak.)

A középkorban Turku volt az országrész központja (Finnország ekkoriban a svéd korona alá tartozott), itt alakult ki a finn írásbeliség, itt fordították finnre a Bibliát, ennek a területnek a nyelvjárása lett az irodalmi nyelv. Amikor a 19. század elejére Finnország orosz fennhatóság alá került és megkezdődött a finn nemzeti ébredés, szintén ez a nyelvjárás játszott központi szerepet. Idővel (különösen a Kalevala sikerének hatására) egyre több keleti elem is került az irodalmi nyelvbe: a mai finn irodalmi nyelv egy olyan nyelvváltozat, amelyet senki nem használ a mindennapos kommunikációban. A finn nyelvjárások ettől többé-kevésbé eltérnek, de általában jóval inkább, mint a magyar nyelvjárások.

A karjalaiak

A karjalaiak meghatározása még nehezebb, mint a finneké. A probléma gyökere az, hogy eleve több területet neveznek Karjalának. A történelmi Karjala magában foglalta a mai Finnország Észak-Karjala és Dél-Karjala nevű megyéit, Észak-Savo megye keleti, Dél-Savo megye déli és Kymeenlaakso megye keleti részeit, a karjalai földszorost (Szentpétervár és a mai finn határ közötti területet), illetve a mai Karjalai Köztársaság jelentős (déli) részét. Mindenből látszik, hogy jelenleg Finnország két megyéje és az Oroszországi Föderáció egy köztársasága is a a Karjala nevet viseli.

Még bonyolultabb kérdés a karjalai nyelv kérdése. A karjalai földszorosban beszélt nyelvjárásokat a finn nyelv délkeleti nyelvjárasi közé sorolják. Ugyanakkor a karjalai nyelvhez sorolt nyelvjárások is, akárcsak a finn nyelvjárások, erősen különböznek egymástól. (A besorolásban talán a beszélők vallása is szerepet játszott: a finnek túlnyomóan evangélikusok, a karjalaiak ortodoxok.)

A tulajdonképpeni karjalainak nevezett nyelvjárásokat Karjalai Köztársaság északi felében beszélik. A terület legészakibb részén, a Fehér-tengeri Karjalában beszélt nyelvjárások nagyon közel állnak a szomszédos finn nyelvjárásokhoz: sokkal közelebb, mint a többi karjalai nyelvjáráshoz. (A felosztás tehát ez esetben nem nyelvi, hanem földrajzi–politikai.) Mielőtt a helyzet túl egyszerűnek tűnnék, megjegyzendő, hogy a Kalevala elsősorban erről a területről származik, a finn eposz tehát származását tekintve karjalai, születését és karrierjét tekintve viszon finn: ráadásul Finnországban sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint Karjalában.

Erős vepsze hatás érződik a Ladoga-tótól keletre beszélt olonyeci (aunusi) karjalaiban, más néven livviben, illetve az Onyega-tótól nyugatra beszélt lűd nyelvjárásban. Ez a két nyelvjárás olyan messze áll a tulajdonképpeni karjalaitól, de egymástól is, hogy időnként nem is a karjalai nyelvjárásainak, hanem önálló nyelvnek tekintik őket.

A karjalaival kapcsolatos bonyodalmak azonban ezzel még nem értek véget. A sztolbovói béke után az Oroszországtól Finnországhoz csatolt területeken a svédek erőszakos térítésbe kezdtek, és az ortodox karjalai lakosságra az evangélikus hitet próbálták rákényszeríteni. Ennek következtében a karjalaiak tömegesen szöktek át Oroszországba, ahol Tver városának környékén (Moszkvától 150–200 km-re északnyugatra), főként a mai Tveri Terület területén telepedtek le. Őket nevezik tveri karjalaiaknak. Nyelvileg a tulajdonképpeni karjalaiak déli csoportjához tartoznak, de földrajzilag igen távol állnak tőlük. A többi karjalaitól elszigetelten élnek, a huszas–harmincas években saját nemzetiségi körzetük volt. Éppen ezért – a karjalai karjalaiak egyes csoportjaival való nyelvi hasonlóság ellenére – önálló népnek tekinthetik magukat.

Az inkerik

Az inkerik csoportja szintén a sztolbovói békének köszönhetően született meg. A finn-öböl déli része is a svédek kezére került, és a Narva és a Néva folyó kezé eső területre evangélikus hitű finneket telepített be. A terület azonban már a 18. század elején visszakerült Oroszországhoz, és az inkerik kapcsolatai gyengültek Finnországgal (habár a század végére Finnország is Oroszországhoz került, az inkerik nem tartoztak a Finn Nagyhercegséghez). Az inkerik így kiestek a finn történelemből, a finn nemzettudat formálódásának folyamatából. Ennek ellenére 1990 után a Visszatérési törvény értelmében visszaköltözhettek Finnországba. (A visszaköltözők többsége viszont már csak oroszul beszélt, és súlyos beilleszkedési problémákkal küzdött meg Finnországban.)

A torniovölgyiek

A Tornio folyó képezi északon Finnország és Svédország határát (1809 óta, amikor Finnország ot Oroszországhoz csatolták). Mindkét oldalon igen hasonló nyelvjárást, a finn nyelv északi nyelvjárásait beszélik. A határ két oldalán beszélt nyelv tehát nem mutat jelentős különbséget. Csakhogy a határ svéd oldalán hivatalos nyelvként a svéd, a finn oldalán a finn irodalmi nyelvet használták. A svéd oldalon lakók svéd nyelvű oktatásban részesültek, a finn irodalmi nyelvvel nem ismerkedtek meg. A nyolcvanas években két, helyi nyelvjárásban írt regény jelent meg, 2000-re bibliafordítás is készült. Az ezredfordulón megváltozott Svédország politikája és az érintett területen lehetővé tették mind a finn irodalmi nyelv, mind a helyi nyelvjárás hivatalos használatát.

A torniovölgyiek nyelvüket meänkielinek, azaz 'a mi nyelvünk'-nek hívják. Vitatható, hogy ez önálló nyelv-e (hiszen nem különbözik jelentősen a szomszédos finn nyelvjárásoktól), de el kell ismerni, hogy a torniovölgyiek nem használják, esetleg nem is ismerik a finn irodalmi változatát, hanem hivatalosan is saját nyelvjárásukat használják (ha nem a svédet). Mivel pedig a nyelvjárásból hivatalos nyelv fejlődött, akár önálló nyelvnek is tekinthető.

2008. október 24., péntek

Angol utazók Oroszországban – hírek a finnugor népekről


Június 27-ei rénhírünkben foglalkoztunk Siegmund Herberstein moszkoviai utazásaival és az élményeiről írott műve (Rerum Moscoviticarum Commentarii) rendkívüli sikerével.

1553-ban, nem sokkal a nevezetes könyv megjelenése után tengerre szálltak a kíváncsi angolok, hogy a Skandináv-félszigetet megkerülve az Északi Jeges-tengeren át behajózzanak az Ob tölcsértorkolatába, és a folyón fölfelé haladva elérjék Kínát, a mesés gazdagság honát. A dolog persze nem volt ilyen egyszerű. Már Herberstein híradása is téves volt: az Ob nem a Kínai-tóból ered. Sőt, olyan, hogy Kínai-tó, nincs is. Az északi útvonal felderítése számos angol hajós életébe került, mire bizonyossá vált, hogy Kínába így nem lehet eljutni. Rendkívüli haszonnal kecsegtetett azonban az angol–orosz kereskedelmi kapcsolatok kiépítése is: az áldozat mégsem volt hiábavaló. Oroszországot keresztül-kasul bejárták az üzletelő angol ügynökök és a királyság diplomatái: beszámolóikban itt-ott finnugor vonatkozású adatokra is bukkanhatunk.


1553-ban Hugh Willoughby vezetésével indult útnak három angol hajó. Egy szörnyű vihar szétszakította a csapatot: Willoughby két hajóval egy öbölbe húzódott, míg az expedíció alvezére, Richard Chancellor a harmadik hajóval a nyílt tengeren maradt. Ő járt jobban: a két sértetlenül horgonyzó hajóra és a megfagyott tengerészekre egy év múlva egy orosz halász bukkant rá. Chancellor a Kola-félszigetet megkerülve behajózott a Fehér-tengerre, és kikötött Arhangelszkben. A távoli vendégek híre eljutott Moszkvába is: Rettegett Iván maga elé rendelte az angolokat.


Richard Chancellor 1554-ben sikeresen visszatért Angliába. Rá egy évre újra hajóra szállt, ismét Moszkovia felé. Megérkezésekor hírt kapott Willoughby és két hajója megtalálásáról is. 1556-ban, hazafelé tartva a megtalált hajókat is fölszerelte, személyzettel látta el, és így már öt hajóval indult vissza Angliába. Saját három hajója útközben különböző helyeken elsüllyedt vagy eltűnt, utoljára az a hajó futott zátonyra Skócia partjainál, amelyen ő maga is utazott. Chancellor életét vesztette, az expedícióból csak Willoughby megtalált két hajója érte el London kikötőjét.


Az angol–orosz kereskedelmi kapcsolatok kibontakozásával tovább ne foglalkozzunk, nem vág érdeklődési körünkbe, egyébként pedig bőséges szakirodalma van. Moszkva Zarjagyje negyedében járva azért emlékezzünk meg a hősökről, ne hagyjuk ki az angol kereskedők házának megtekintését.


Az angol utazók beszámolóit lapozgatva, először Anthony Jenkinsonnál bukkanhatunk finnugor vonatkozásokra. Jenkinson 1558–1572 között többször bejárta a Moszkvából Perzsiába vezető útvonalat. A Volgán hajózva útitársaitól hallott a mordvinokról is. Megtudta róluk, hogy pogányok, erdőkben és pusztaságokban laknak (ez utóbbi talán azt jelenti, hogy településeik igen távol voltak egymástól), városaik és házaik nincsenek (mármint olyan házaik, mint az Angliában szokásosak). Jenkinson információit Abraham Ortelius felhasználta 1570-ben publikált térképén. A térkép korabeli társaihoz hasonlóan feltünteti Jugriát ((Ioughoria), Permiát, „Ceremiss lowgovoi”-t és „Ceremiss gorni”-t, valamint Ioughoria mellett egy szép rajzot is találunk a „Zlata baba”-ról.


Az angol kereskedők és diplomaták oroszországi élményeiről az interneten a Vosztocsnaja Lityeratura című orosz honlap tájékoztat, amely ábécé-rendben tárgyalja az Oroszországot felkereső utazók, felfedezők életét, és részleteket közöl útleírásaikból és úti leveleikből is.


Jenkinson után Jerome Horseynál is találunk rövid utalást a finnugorokra: arról ír, hogy a „Zavaros idők”-ben a lengyel-litván betolakodók ellen harcoló oroszokat mordvin és cseremisz csapatok is támogatták.


A leginkább figyelmünkre méltó hírekkel Giles Fletcher szolgál. Az angol utazók közül ő volt a legműveltebb: Etonban és Cambridge-ben végezte iskoláit. Oroszországi tapasztalatairól rendkívül alapos művet hagyott ránk. Címe: Of the Russe Common Wealth (London, 1591., reprint: 1966.) Könyvében az orosz exportról is ír. A legfontosabb exportcikknek a mézet, viaszt, faggyút és a prémet nevezi. Értesülései szerint a méz Mordvinföldről, a kadomi cseremiszektől, Rjazany, Murom és Kazany vidékéről érkezik. A mordvinokat és a cseremiszeket a tatárok közé sorolja. (A finnugor és török népek keverése hasonló küllemük, öltözködésük és szokásaik miatt ebben a korban általános volt. Zalánkeméni Kakas István pl. Kazanyt a cseremisz tatárok fővárosának nevezi.) A mordvinokról azt írja Fletcher, hogy a tatárok közül ők a legvadabbak. Ez az információ a 10. századi muszlim utazók hírei között bukkan föl először, s a következő évszázadokban is rendre találkozhatunk vele. Nyilvánvaló, hogy ez a környező népek véleményeként került a híradásokba. Még arról is értesülünk, hogy a mordvinok egyistenhívők, de legfőbb istenük mellett tisztelik az élőlények szellemeit is. Az elhunytak emlékére lovat áldoznak. A feltorolt ló bőrét a sírra helyezik.


Giles Fletcher a komi-zürjéneket permjákoknak nevezi. Ír a szamojédokról is. Népnevüknek az oroszok körében élő naiv magyarázatát is közli: a szamojéd önevőt jelent. Információi szerint az obdorszki területen, az Ob torkolatának közelében található a Zlata baba nevű bálvány – egy asszony, karján gyermekkel –, amelynek közelében összegyűlnek az obdorszki szamojédok, hogy a halászat, a vadászat vagy a távoli utak sikeréért fohászkodjanak hozzá. Az obdorszki szamojédok rénszarvasbőrbe öltözöttek, fekete hajúak, a férfiak a természet által szakálltalanok, ezért az idegen nehezen különbözteti meg a férfiakat a nőktől. Vándorló életmódot folytatnak, nincsenek házaik, termőföldjeik. Közösségeiket a papok vagy sámánok vezetik (Papa or Priest). A Zlata babát más szerzők az obi-ugorok bálványának tartják, így elképzelhető, hogy a Fletchernél szereplő obdorszki szamojédok valójában obi-ugorok. E népek összekeverése sem ritka a korai forrásokban.


Giles Fletcher művének sorsa is nagyon tanulságos: a könyv kinyomtatott példányait az angol kereskedők moszkvai társasága (Muscovy Company) igyekezett eltüntetni, attól félvén, hogy ha az oroszok kezébe jut, akkor vérig sértődnek birodalmuk nem túl hízelgő leírásán. És valóban: a 257 év múlva, 1848-ban elkészült első orosz fordítást a cári cenzúra betiltotta, a könyvet elkobozták.


Végezetül megemlíthetjük még John Perryt, Nagy Péter orosz cár angol barátját, aki 1698-ban különböző mérnöki feladatok ellátására érkezett Oroszországba. A Volga–Don csatorna építkezését irányítván találkozott mordvin munkásokkal is. Perry arról is tud, hogy a mordvinok és a cseremisz tatárok tiltakoznak a kereszténység rájuk erőltetése ellen.

2008. október 23., csütörtök

Hírcsokor a finugor.ru-ról

A Rokon Népek Napjai keretében Sziktivkar lakói október 20 és 22 között az oroszországi kis finnugor népekről nézhettek meg kilenc dokumentumfilmet. A hír szerint a szentpétervári Etnosz filmstúdió filmjei a vótokról és az izsórokról szólnak, más népekről nem történik említés.
A fesztivált zenei műsor nyitotta meg, melyen több finnugor nép népdalai is felcsendültek. Sajnos Magyarországon a finnugor népekről alig láthatunk dokumentumfilmeket, még a Rokon Népek Napja alkalmából sem.

(Forrás)

Mint arról korábban beszámoltunk, joskar-olai városi bíróság felmentette Valerij Tanakov mari papot, akit az ügyészség etnikai gyűlölet szításával vádolt. Újabb fejlemény, hogy a pap ügye ismét a bíróság elé került (igaz, az új hír szerint keresztneve Vitalij, nem pedig Valerij). Tanakov könyvét korábban a Nyizsnij Novgorodi, a szaranszki és a joskar-olai egyetem szakértői is rtalmatlannak nyilvánították, de az ügyészség nem adja fel és újabb vizsgálatot követel, ezúttal Moszkvában. A vizsgálat eredményére legalább hat hónapot kell várni.

(Forrás)

Kudimkarban már nincs olyan iskola, ahol komi-permjákul tanulnának (azaz ahol akár tantárgyként tanulható lenne a komi-permják nyelv). Az egész komi-permják körzetben csak az iskolások ötöde tanul komi-permjákul, miközben a lakosság kb. 60%-a komi-permják. Csak a legeldugodtabb falvakban maradtak meg a komi-permják órák. A problémával már foglalkozik a Permi Kraj szövetségi tanfelügyelője. (Kíváncsian várjuk az intézkedéseit.)

(Forrás)

Az Oroszországi Posta Mariföldi részlege nem hajlandó mari feliratú képeslapokat forgalmazni, és a tájékoztató feliratokat sem függesztik ki mariul, habár az a Marij El államnyelve. (Sajnos a hírből nem derül ki, hogy ki és milyen formában kezdeményezte a képeslapok forgalmazását, ill. a mari nyelvű tájékoztató feliratok kitételét.)

(Forrás)

Az izsevszki Šudon Korka (Játszóház) Klub első őszi rendezvényét a Kuzebaj Gerd Óvodában tartották. Az est atrakciója Tilári Gábor és Vajda Zsuzsa bábműsora, Az égig érő fa volt. Az előadás magyarul folyt, csak a legfontosabb kifejezéseket fordították udmurtra. A városi udmurt gyerekek helyzete nehéz, anyanyelvüket általában csak szűk családjukban használhatják. Ezért fontosak az udmurt óvodák, a gyerekek nem érzik magukat furcsa csodabogaraknak, ha udmurtul beszélnek.

(Forrás)

Mint arról korábban beszámoltunk, Vlagyimir Torlopov, a Komi Köztársaság elnöke bejelentette, hogy 2009 a komi nyelv éve lesz. Szóltunk már Sziktivkar városképéről is. Október 23-án összeül a Komi vojtir (Komi nép) mozgalom éves konferenciája, melynek fő témája idén Sziktivkar nemzeti színezetének kialakítása és otthonossá tétele lesz. A javaslatokat fogadnak el arról, hogy miként őrizzék meg és fejlesszék a hivatalos nyelvek (azaz az orosz és a komi) együttes használatát 2009 és 2011 között, miképpen alakítsák a várost olyan kulturális térré, melyet nemzeti jellegét a komi nyelvnek és a komi motívumoknak, díszítőelemeknek használata jellemez. A gazdaság állami és magánszereplőinek javasolják komi nyelvi és vizuális elemek használatát saját termékeik forgalmazásakor (a termékek elnevezésében, reklámokban, a termékek feliratain) a köztársasági, a szövetségi és a nemzetközi piacon egyaránt. (A komi nyelv ilyen használata nem öncélú, hanem emeli a nyelv presztizsét is.)

(Forrás)


Az udmurt Pen-klub tagjai Franciaországba látogattak abból az alkalomból, hogy kiadtak egy francia versesválogatás-kötetet.

(Forrás)

Kb. hatvan Moszkvában dolgozó külföldi diplomata ismerkedett a Komi Köztársasággal október 15-én a Komi Köztársaságnak a föderáció elnökéhez rendelt képviseletén. Vlagyimir Torlopov komi elnök a köztársaság külkapcsolatairól beszélt. A köztársaság tagja a Barents Euroarktikus Régió Tanácsának. Az elnök kiemelte a technológiai újítások bevezetésére, az infrastruktúra fejlesztésére és a természet védelmére tett erőfeszítéseket. Hozzátette, hogy a köztársaságban rendszeresen tartanak föderációs és nemzetközi jelentőségű társadalmi-politikai, gazdasági és kulturális rendezvényeket. Sziktivkarban nemzetközi újságírókonferenciát ékészítenek elő, professzionális diplomaták képzését tervezik. A bemutatót a köztársaságból érkezett művészek koncertje zárta.

(Forrás)

2008. október 22., szerda

125 éves a Finnugor Társaság

A finn Finnugor Társaság (Suomalais-Ugrilainen Seura), megannyi kutatás (1883 és 1914 között negyven terepmunka) támogatója és uralisztikai kiadvány támogatója idén 125 éves. A társaság az uráli népekre irányuló kutatások mellett főként az altajisztikai kutatásokat támogatta, támogatja. Az alapítók példaképüknek Castrént tekintették. Az évforduló alkalmából kiállítást és két szemináriumot szerveznek, ill. kiadbnak egy könyvet.

A helsinki Kultúrák Múzeumában Castrén csizmájában címmel rendeznek kiállítást. Az anyag a Finnugor Társaság Lappföldre, Szibériába és Közép-Ázsiába induló expedíciói által gyűjtött
tárgyakat, az ott készített képeket és hangfelvételeket mutatja be. A kiállításon kalmük, szölkup, komi, udmurt és mari anyagokat mutatnak be. A kiállítás 2008. november 16-án nyílik és 2009. március 8-ig tekinthető meg.

A kiállítás megnyitójához kapcsolódva november 15-ére szemináriumot rendeznek A terepmunkától a tudományos ismeretig címmel. Az ezen elhangzó előadások egy-egy jeles kutató munkáját, vagy egy-egy kutatómunkát mutatnak be, a szemináriumot a fenti említett kiállítás ünnepélyes megnyitója zárja.

Egy másik szemináriumot a Helsinki Egyetem kis dísztermében tartanak december 12-én, ennek címe Finnugor nyelvközösségi hálózat. Nem tűnik egyértelműen, mire is gondoltak, az előadások igen heterogénnek tűnnek:

  • Finnugrisztikai hálózatok (Johanna Laakso)
  • Az északi-számi tipológai fejlődése: térbeli tájékozódás és információs struktúra (M. M. Jocelyne Fernandez-Vest)
  • A hal keresi a hálót, nem a háló a halat: a nyelvészeti hálózatkutatás karjalai szemszögből (Anneli Sarhimaa)
  • A déli balti-finn nyelvi tér újraszervezése (Karl Pajusalu)
  • A balti-finn--szláv nyelvi kapcsolatok kutatásának jelene (Janne Saarikivi)
  • A permi nyelvek mai helyzete (Jevgenyij Cipanov)
  • Az obi ugor nyelvek: beszélók, kutatók és feljegyzések hálózata (Csepregi Márta)
  • Az ősuráliak mint nyelvi közösség (Juha Janhunen)

Timo Salminen Aatteen tiede című munkája a Finnugor Társaság történetét mutatja be, elsősorban az alapításra és a korai időszakra, illetve a társaság tevékenységének kultúrtörténeti jelentőségére összepontosítve. (A kötet címét sajnos a kötet ismerete nélkül elég nehéz lefordítani, de kb. Az eszme / gondolat / terv tudománya. A pontosabb fordítással kapcsolatos javaslatokat a kötet, ill. a fenti előadások címére vonatkozóan is örömmel veszünk.)

2008. október 20., hétfő

Minden krétai csángó hazudik?

A Fríg Könyvkiadó kínálatát áttekintve könnyen megérthetjük, hogy a kft. a hagymázas őstörténeti és nyelvészeti szakirodalom szegmensére specializálódott. A kiadó kínálata említésre sem lenne méltó, ha nem fedeznénk fel Varga Csabának, a kiadó alapítójának (tulajdonosának?) művét, mely az Ógörög: régies csángó nyelv címet viseli. Vessünk egy pillantást az ajánló szövegre:

[...] bebizonyítom, hogy az etruszk és a magyar nyelv korabeli egyezése nem egyedülálló különlegesség, hanem csak a jéghegy csúcsa. Mert többek között az ógörög is ugyanannak a nyelvnek a leszármazottja – igaz, egy másik nyelvjárásának –, mint amelyikből ered Mario Alinei bizonyítása szerint (is) az etruszk nyelv. S igazolom azt is, hogy ennek az ógörög néven ismertté vált ősi nyelvjárásnak a mai csángók a leghívebb őrzői. Vagyis Európának úgy kellene vigyáznia a csángókra, mint a szeme fényére.
Természetesen Alineielmélete” a magyar nyelv etruszk eredetéről butaság (l. Csepregi Márta , Mario Alinei: Ősi kapocs. A magyar-etruszk nyelvrokonság. Finnugor Világ 10(2005)/3: 37–38., sajnos tudtommal az interneten nem érhető el), de legalább olyan feltételezés, amely elképzelhető lenne. Az etruszkok az időszámításunk előtti negyedik században kerültek római fennhatóság alá, és nyelvük valamikor az első században tűnt el Itáliából. A magyarok valamikor a kilencedik században bukkannak fel a Dél-Európai sztyeppéken (mai lakóhelyüktől éppen az ellenkező irányba, mint az etruszkok éltek). Bár a források egyáltalán nem utalnak a két nép között bármilyen kapcsolatra, és a nyelvrokonság igazolására tett kísérletek (a legudvariasabban fogalmazva) cseppet sem meggyőzőek, elvben természetesen nem lenne kizárható, hogy egy nép valahol eltűnik a történészek szeme elől, hogy aztán néhányszáz év múlva máshol bukkanjon fel.

Az „ógörög–csángó rokonság” esetében egészen más a helyzet. Először is: egységes ógörög nyelvről nem beszélhetünk. Ógörög nyelvjárásokat (aeol, dór, ión, attikai) ismerünk, melyek között jelentős különbségek voltak. Később azonban e nyelvjárások keveredtek és az első század környékén egybeolvadtak egy olyan változattá, amelyet koinénak nevezünk. Ebből fejlődött a mai görög nyelv (az összes mai görög nyelvjárás). Elvben persze elképzelhető lenne, hogy egy mai nyelv szintén a görög korábbi változatából fejlődött, de akkor vagy a koinéból, vagy valamelyik ógörög nyelvjárásból, vagy egy még korábbi változatból (melyet helyesebb lenne inkább ősgörögnek nevezni).

A csángó a magyar nyelv egyik nyelvjárása. A csángók valamikor a 15.-16. században vándoroltak a Kárpátokon túlra, Moldvába. Ettől kezdve kapcsolataik meggyengültek a többi magyarral, így nyelvük is külön úton fejlődött. Egyrészt megőriztek egy csomó régi vonást, mely a többi nyelvjárásban eltűnt, másrészt sok új vonás is kifejlődött. Az összes nyelvjárástól elkülöníti, hogy rengeteg olyan román jövevényszót használnak, amelyet még az erdélyi magyar nyelvjárások sem ismernek. Ennek következtében a tiszta moldvai csángó beszéd még az erdélyi magyarok számára is igen nehezen érthető.

A csángó eredete tehát tisztázott: a ómagyarból származik. Ha tehát a csángó a görög valamelyik változatából származik, akkor az ómagyar is, következésképp a magyar összes mai változata is. Nincs tehát értelme azt mondani, hogy a csángó származik a görögből, (ha igaz lenne) azt kellene mondani, hogy a magyar származik a görögből (függetlenül attól, hogy melyik nyelvjárása mennyi görög sajátságot őrzött meg).

Végül pedig térjünk vissza a zárómondatra. Természetesen a csángó nyelvjárás, éppúgy mint minden nyelv és nyelvváltozat, őrizendő, de legalábbis szorgalmasan dokumentálandó. Számunkra, magyar anyanyelvűek számára különös értékkel bír. Annyira különleges nyelvjárás, hogy akár önálló nyelvnek is tekinthető. (Mindenesetre nagyobb az eltérés a csángó és a magyar bármelyik másik változata, mint pl. a cseh és a szlovák között.) Márpedig nekünk, magyaroknak nincs közeli rokon nyelvünk, ami a csángóhoz hasonló élményt nyújthatna. Csángó szövegeket a Magyar Elektronikus Könyvtárban hallagathatunk: mindennapi beszédet és meséket is.

2008. október 19., vasárnap

Index–Google Internet Printout Projekt

Az Index elindult a Google pályázatán, melyen tízmillió dollárt lehet nyerni különleges világmegváltó projektek finanszírozásához. Az Index ötlete: nyomtassuk ki a világhálón található weblapokat és jutassuk el őket olyan területekre, ahol nincs internet. Természetesen az Index által elnyerendő pénzből a Rénhírek is részesülni szeretne, ezért máris várjuk a javaslatokat: olvasóink a Rénhírek mely bejegyzését nyomtatnák ki, és hova küldenék el. Ötletadóink
az Indextől elnyert pénzünkből sikerdíjban részesülnek.

2008. október 18., szombat

Hírcsokor a finugor.ru-ról

Mint arról korábban beszámoltunk, valaki több mint hetven fát vágott ki egy mari szent ligetben. Közben megszületett az ítélet, az illetőt egy év és egy hónap szabadságvesztésre ítélték és több, mint 280000 rubel pénzbüntetésre (kb. két és fél millió forint) ítélték. Az elítélt és ügyvédje bejelentették, hogy fellebbezni fognak. A Marij El elnökének tájékoztatási hivatala bejelentette, hogy a szent ligetet helyreállítják, és további 16 szent ligetben ültetnek fákat, építenek ki bekötőutakat és alakítanak ki imádkozóhelyeket. (A Mari Köztársaságban jelenleg 400 szent liget van, és a lakosság 0,7%-a vallotta magát a hagyományos mari vallás követőjének.)

(Forrás)

Észtországban a Rokon népek napjai keretében finn, karél, lív, erza, mari és magyar együttesek lépnek fel, először külön-külön (Észtország szinte minden járásában fellép egy-egy együttes), majd közös koncertet tartanak Tallinnban, ill. a népművészeti központnak számító Viljandiban is. A koncertek ingyenesek. Az együtteseken kívül finnugor írók-költők és irodalmárok is érkeznek Észtországba, hogy a tallinni írók házában és a tallinni és tartui egyetemeken tartsanak előadásokat.

(Forrás, program)

A magyar sajtóból is tudhatjuk, hogy Nobel-békedíjat ezúttal egy finn politikus, Martti Ahtisaari nyerte el. Ahtisaari legutóbb azt nyilatkozta, hogy helyes lenne, ha Finnország belépne a NATO-ba, mivel a nyugati államok között egyre furcsább kivétellé válik. Ahtisaari véleménye szerint a NATO fontos békefenntartó szerepe miatt lenne erre szükség, és a belépés nem irányulna Oroszország ellen.

Ahtisaari szerint Oroszország nem jelent valós veszélyt, mivel a kormányzat gyenge, a korrupció jelentős, az ország állapota a fejlődő országokéra emlékeztet: Oroszország nem demokratikus állam, a kormányzás tekintélyelvű. Ahtisaari szerint kapcsolatai az orosz vezetéssel jók, de kitüntetéséhez az orosz vezetők nem gratuláltak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Nobel-békedíjat depolitizálni kellene, az idei döntést nem kívánta kommentálni.

(Forrás, forrása, az eredeti hír finnül)

Százhuszonöt éves az első udmurt iskola. 1883-ban nyílt meg a ma a Marij El Mari-Tureki járásához tartozó Karligan (Карлыган) községben, Kuzma Andrejev misszionárius házában. A fő tantárgyak szépírás, számtan és hittan voltak. Itt tanult az első udmurt költőnő, Asalcsi Oki és az udmurt „felvilágosodás” több alakja: Makszim és Mihail Prokovjev, Jakov Iljin stb.
Később az iskolát bezárták, helyén tanítóképző nyílt, itt képezték az első udmurt tanítókat: tizenkét évesen vették fel őket, az oktatás 4-6 évig tartott. Jelenleg Karliganban középiskola működik, 200 tanulója közül 80 tanul udmurt nyelvet. (A Mari-Tureki járásban jelentős az udmurtok száma, itt a sosmai – korábbi elnevezése szerint malmizs–urzsumi – nyelvjárást beszélik.)

(Forrás)

Karjalában törvényt készítenek elő a nemzetiségi települések oktatási státuszáról. A törvény a nemzetiségi települések oktatását, a nemzetiségek kulturális fejlődésével kapcsolatos jogokat és a hagyományos gazdasági tevékenységeket érintő kérdéseket kívánja szabályozni. Jelenleg Karéliában az Aunusi (Olonyeci) és a Kalevalai járás rendelkezik nemzetiségi státusszal, egy mostani döntés alapján a Prääsäi (Prjazsai) járás is meg fogja kapni ezt a státuszt.

(Forrás)

2008. október 17., péntek

Alangaszar árnyékának árnyéka

Az első udmurt készítésű és témájú – de orosz nyelvű – filmről, az Alangaszar árnyékáról és forgatásának helyszínéről Fejes László már ejtett néhány szót egy augusztusi posztjában. Ugyanitt a szerző közölt néhány 2002-ben készült felvételt azokról az épületekről, amelyeket a film forgatásához építettek fel 1994-ben.

A házak már a 2002-es felvételeken is feltűnően elhanyagolt, romos állapotban vannak. Az itt látható, 2008 júliusában készült fotók arról tanúskodnak, hogy az egyébként festői környezetben található épületek állapota – ahogy az sajnos sejthető volt – azóta csak romlott.

Több ház tetejét jócskán megtépázták az időjárási viszonyok, sőt az egyik háznak egyáltalán nincs már teteje – feltehetően elhordták az emberek, mint használható faanyagot.

Máshol a tető meglévő szarufáiból arra következtethetünk, hogy a filmben a házak teteje alighanem gallyakkal volt befedve – ma viszont már csak a málladozó bitumenlemezek látszanak ki a szarufák mögül.

Az itt látható épület belsejét – amely az Alangaszar árnyékában az áldozóház feladatát látta el – egészen benőtte a gaz. A 2002-es felvételek egyikén látható bálványoszlopnak mára csak hűlt helyét találjuk.

A környékbeliek nem tudnak mit kezdeni az épületekkel, a díszletfalu elhagyatottan áll: sajnos csak megerősíteni lehet azt a feltételezést, hogy az épületek hamarosan el fognak pusztulni.

2008. október 15., szerda

A csodaszarv legendája avagy a Torama

A torama eredetileg Tyustya mordvin fejedelem szarvból készült kürtje volt, amelyet halála előtt népének adományozott, hogy azzal hívhassák össze a mordvinokat a világ minden részéről, ha a népet veszély fenyegeti. (Tyustya fejedelemről magyarul is olvashatunk: Vaszilij Radajev. Ének Tyustya fejedelemről. Balassi Kiadó, Budapest, 1999.)

1990-ben Torama néven alakult egy népzenei együttes Mordvinföldön, amely kapcsolódott ehhez a legendához, a tülköt mint szimbólumot és mint hangszert is alkalmazzák. (A fenti képen a hangszer kisebb változatát és az együttes alapítójának arcképét láthatjuk.) Az együttes a polifónikus éneklési módot képviseli, amelyet archaikus mordvin stílusnak tartanak. A repertoárjukban szereplő dalok részben saját gyűjtésből származnak, részben pedig népzenekutatók és nyelvészek által feljegyzett anyagokból állnak. Négy mordvin népcsoport dalait énekli és játssza a Torama: a moksa, az erza, a soksa (a moksákhoz részben asszimilálódott erza) és a karatáj (eltatárosodott mordvin) csoportét.

Az együttes alapítójának, Jovlany Olonak, vagyis eredeti nevén Vlagyimir Ivanovics Romaskinnak (1951–2002) az volt a célja, hogy egyrészt megőrizze ezeket az ősi énekeket, másrészt megismertesse a fiatalabb nemzedékekkel a mordvin kultúra (zenei) gyökereit. A külföldi fellépések nemzetközi hírnevet is hoztak a Torama számára, ugyanakkor a zenészek elsődleges célja mégis a hazai, mordvin közönség és közösség érdekeinek előmozdítása volt. Így Jovlany Olo támogatta többek között Bakics Vigyaj karrierjét, aki ugyan gyökeresen más stílusban, a popzenét képviselve, mégis anyanyelvén (erzául) szólítja meg a mordvin fiatalokat.

Jovlany Olo emlékére Erdei Tavlában múzeumot rendeztek be (Etno Kudo, Etno Ház néven), amely a zenekutató, -tanár és művész pályája mellett bemutatja a mordvin népi kultúra számos fontos kellékét, háztartási tárgyát. Emellett a múzeum munkatársai gyermekeknek ismeretterjesztő programokat is szerveznek, és minden látogatót saját termesztésű és készítésű finomságokkal látnak vendégül.

A Torama gyakorta fellép különböző rendezvényeken, mordvin kulturális eseményeken, például az 1999 óta minden évben megrendezett Raszkeny Ozksz (Népi imádság) megmozduláson, amelyen a mordvinok az ősi pogány szokások szerint áldozatot mutatnak be, és imádkoznak többek között népük megmaradásáért.

Az együttes kizárólag férfiakból áll, mivel ez az éneklési stílus régen is férfiakhoz kötődött. Alkalmanként egy női táncos is szokta kísérni a zenekart, ahogy ez a következő képen is látható.


Az együttes jelenlegi tagjai:
Gennagyij Dulkin
Oleg Gangejev
Andrej Romaskin
Vitalij Romaskin
Alekszej Krucsinkin
Vlagyimir Kokurin
Vitalij Prokin

Számos Torama-dalt meghallgathatunk a YouTube-on, többek között a Tyustya fejedelemről szólót is:
http://www.youtube.com/watch?v=sgC5-eXmrY0 (Tyustya)
http://www.youtube.com/watch?v=Fjivlyf2DOQ&feature=related (a torama hangja)
http://www.youtube.com/watch?v=pELadtcXLaQ&feature=related

További érdekeségek olvashatók a zenekarról a következő honlapokon (különböző nyelveken): http://www.suri.ee/r/ersa/torama-e.html
http://www.torama.ru/
http://www.torama.ru/eng/

A Masztorava (Földanya) című dal hangzik el a következő felvételen az Etno Kudóról készült néhány képpel és egy Bujanov-festménnyel (első kép) kiegészítve.

A dalszöveg (a magyar kiejtéshez közelített latin átírásban) és annak magyar fordítása alább olvasható:

Masztorava

  1. Masztoravaszj luzsakagyszj,
  2. Masztoravaszj avar(i)gagyszj!
  3. Meksz Masztoroszj luzsakagysz,
  4. Masztoravaszj avar(i)gagyszj?
  5. Csipaj(i) szon(i)ze pigyize.
  6. Pszi var(i)mava csen(i)tyize!
  7. Szeksz masztoroszj avar(i)gyi,
  8. Masztoravaszj meljav(i)ti!
  9. Tuszj pizjeme, valize,
  10. tuszj pizjeme, nacs(i)tize!
  11. Masztoravaszj mazil(i)gagyszj!
  12. Masztoravaszj kenyar(i)gagyszj!

Földanya

  1. A Földanya kesergett,
  2. a Földanya zokogott!
  3. Miért kesergett a Föld,
  4. miért sírt a Földanya?
  5. A nap megégette őt,
  6. forró szelekkel szárította!
  7. Ezért sír a föld,
  8. ezért aggódik a Földanya.
  9. Jött az eső, eláztatta,
  10. jött az eső, átitatta.
  11. A Földanya megszépült!
  12. A Földanya boldog lett!

2008. október 14., kedd

A nyelvészek

A nyelvészek munkája általában nem tűnik túl izgalmasnak a nagyközönség számára. Ezúttal mégis készült egy dokumentumfilm, mely hőseit, nyelvészeket, izzig-vérig hősnek mutatja be. A The Linguists két főszereplője, David és Greg bejárja a Földet, hogy kihaló nyelvekről rögzítse az utolsó hozzáférhető adatokat. Sajnos túl sok részletet a filmről nem tudunk meg, de a trailerből és az IMDB-ből kiderül, hogy a két kutató Oroszországba, pontosabban Szibériába is ellátogat. Hogy itt uráli néppel találkoznak-e vagy sem, azt már nem tudjuk, de az biztos, hogy bárhova mennek, az uráli népekéhez hasonló problémákat találnak.

A film magyarországi vetítéséről sajnos nincs tudomásunk.

2008. október 13., hétfő

Eredeti „udmurt” bélyeg


Korábban már foglalkoztunk a kereskedelemben felbukkant hamis udmurt és komi bélyegekkel. Ezúttal egy eredeti bélyeget mutatunk be. Ezt természetesen az Oroszországi Posta adta ki, felirata: Udmurtia az orosz állammal való önkéntes egyesülésének 450 éves évfordulója. (Az önkéntes egyesülés részleteiről már beszámoltunk október harmadikai és október tizedikei posztunkban.) Érdemes rá felfigyelni, hogy a bélyegen külön is szerepel a Россия 'Oroszország' szó, sőt, ez angolul is megismétlődik. Ez az egyetlen nem orosz szó a bélyegen, nyilván fel sem merült, hogy udmurt szöveg is kerüljön rá.

A bélyeg központi motívumát az Izsevszk központjában álló, az „önkéntes egyesülés” 400. évfordulójára emelt, a Népek barátsága nevet viselő emlékmű legfelső domborműve alkotja. Az emlékmű tipikus szovjet műtárgy, az oszloppár közé az udmurtiai ipart és fegyvergyártást jelképező reliefek felett ez az elem úgy ábrázolja a barátságot, hogy a két emberalak a lehető legjellegtelenebb legyen, népiségüket egyfajta tipizált, de egyik nemzetre sem jellemző népviselet jelöli. (Ehhez méltó a bélyeg sarkaiban megjelenő minta, mely a csuvasoktól a nyenyecekig bárhol előfordulhatna.) Az oszloppárt, mely a város egyik jelképe, a helyiek Kulakova síléceinek csúfolják vagy becézik. (Korábbi posztjainkhoz kapcsolódva megjegyezzük, hogy Kulakova udmurtiai, de nem udmurt.)

2008. október 10., péntek

Küzdelem a tatárokkal – Kazany bevétele

456 éve, 1552. október 13-án több évtized háborúi és az utolsó ostrom véres harcai után Kazany erődje elesett. Kazany bevételével a Moszkvai Nagyfejedelemség újabb finnugor területek ura lett. A cseremiszek ellenállása miatt azonban eltartott még fél évszázadig, mire konszolidálni tudta hatalmát az Urálig terjedő területeken.


Előzmények

A Kazanyi Tatár Kánság az Arany Horda romjain jött létre 1437/1438-ban. Ekkoriban a tatár fennhatóság alá tartozó orosz fejedelemségeknek már nagyobb terük volt az önálló cselekvésre, köszönhetően annak, hogy a felek az 138082-es évek eseményei után tartózkodtak a nyílt háborúskodástól. Az orosz függőség azonban továbbra is fennállt. Az első kazanyi tatár kán, Ulug Mohammed, aki korábban az Arany Horda vezetője is volt, hamar Moszkva alatt termett, hogy jelezze, habár birodalma kisebb lett, de az orosz területek változatlanul uralma alá tartoznak.
Az orosz–tatár viszonyban politikai praktikákkal és háborúkkal terhes évszázad kezdődött. A Kazanyi Tatár Kánság a rivalizáló fejedelemjelöltek egymásnak ugrasztásával próbálta gátolni az orosz központosítási törekvéseket, Moszkva vagy Tver túlzott megerősödését (Novgorod ekkor már nem játszott). Ugyanez a lehetőség a felemelkedő Moszkva előtt is nyitva állt: időnként módja nyílt a kazanyi belvillongások aktív befolyásolására, egyes trónkövetelők támogatására. Moszkva saját céljai érdekében segítette a kazanyi trónkövetelők Kaszimovi Kánságának megalakítását.
Az ellentétek rendre háborúba torkolltak. Az eseményekről a Kazanyi história lapjairól tájékozódhatunk. A hadjáratok történetét a Wikipédia is összefoglalja.
1445-ben Ulug Mohammed fiai, Juszuf és Mahmutek a Kamenka folyó melletti ütközetben még magát a nagyfejedelmet, II. Vaszilijt is foglyul ejtették. Később azonban úgy alakult, hogy a trónharcok miatt Juszuf és a harmadik testvér, Kászim Moszkvába menekült. Kászim már mint II. Vaszilij vazallusa moszkvai támogatással harcba szállt a kazanyi trón megszerzéséért. Az 1467–1469 között zajlott háborúban először jutottak el a Kászimot támogató orosz csapatok a kazanyi tatárok székvárosának falai alá. Az ostrom egyelőre sikertelen volt. Ettől kezdve azonban Moszkva átvette a kezdeményezést. 1487-ben volt a következő jelentősebb orosz támadás, majd a 16. században Moszkva szinte évről-évre kísérletezett Kazany bevételével. 1506, 1522, 1530 a legfontosabb dátumok ebben a küzdelemben (a Kazanyi história szerint 1508, 1524). Az új uralkodó, IV. (Rettegett) Iván, amint cárnak kiáltotta ki magát, és átvette birodalmának irányítását (1547), szinte azonnal megkezdte hadjáratait Kazany leigázására.


A végső ostrom (1551–1552)

Az orosz és velük szövetséges csapatok kb. 150 ezer főből álltak. Voltak köztük orosz sztrelecek (lövészek), várostromra kiképzett vértesek, Kászim kán lovasai, nyugat-európai (angol, német, olasz) tüzérek által vezetett tüzérség, kb. 150 ágyúval, valamint tatár, lengyel, mordvin és svéd segéderők is. A Kazanyi história szerint: „Az orosz haderő valamennyi egységében volt akkor nemes hercegekből és bojárokból, nagy vajdából és bátor szolgáikból és erős lovasokból és jól betanított lövészekből és kemény páncélba és vértbe öltözött erős harcosból harmincezer fő; a naszádos sereg százezer fős volt; Sigalej kaszimovi kánnal és az idegen tatár haderővel, az orosz cárt szolgáló hercegekkel, mirzákkal és kozákokkal érkezett sereg hatvanezer főt számlált; ehhez jött még tízezer kozák és tízezer mordvin, és német [= svéd], frjag [= olasz] és ljah [= lengyel] szintén tízezer, mindez a felszerelést szállító lovasokon és gyalogosokon felül…”
Az utolsó ostrom előkészítése körültekintő stratégia alapján kezdődött. Az orosz csapatok 1551-ben, Kazany közelében felépítették Ivangorod erődjét, a ma Szvijazsszk néven ismert települést. A korábbi tapasztalatokból okulva nemcsak az erődben felhalmozott hadianyagot és élelmiszert védték nagy erőkkel, hanem az utánpótlási útvonalakat is.
Augusztus 22-én (= szept. 2.) kezdődött a tulajdonképpeni ostrom, az orosz tüzérség pedig 29-én (= szept. 9.) kezdte lőni a falakat. Miközben zajlott az ostrom, Alekszandr Gorbatij herceg a krími tatárok könnyűlovasságát morzsolta föl, Andrej Kurbszkij pedig a cseremiszekkel számolt le (lásd az okt. 3-ai bejegyzést: Rettegett Iván és a cseremiszek – Arszk ostroma).
Az ostrom során az oroszok egy technikai újítást is bevetettek: Ivan Virodkov hadmérnök olyan ostromtornyot tervezett, amelyben nehéz- és könnyűágyúkat is lehetett alkalmazni, és a várfalak alatt mozgatni. Végül október 2-án (= okt. 13.) ledőltek a falak: a Nogaj- és Atalik-kapu mellett a támadók behatoltak a városba. Ekkor heves kézitusa kezdődött, melyben a védők oldalán Kazany lakosai is elszántan harcoltak. Az utcai harcok után a maradék védők beszorultak a belső várba, de ott sem tudták magukat sokáig tartani – Kazany elesett.


Finnugorok Moszkva és Kazany között

Kazany 1552-es ostroma idején a mordvin területek már Moszkva fennhatósága alá tartoztak. Korábban a mordvinok próbáltak ellenállni az orosz törekvéseknek, például 1377-ben tatár segítséggel felégették Nyizsnyij-Novgorodot, de az 1500-as években már Moszkva megbízható szövetségesei voltak.

A Kazanyi história felfogása szerint az oroszok ellenségei a tatárok mellett a cseremiszek voltak. Számtalan fejezetben fordul elő nevük, általában valami sértő jelző kíséretében.
Az 1524-es (más adatok szerint 1522-es) támadás meghiúsításában a cseremiszeknek döntő szerepük volt. Az orosz seregek vízen és szárazföldön vonultak fel. A Volga szigetes, gázlós szakaszait kihasználva a cseremiszek vízi akadályokat építettek, ahol rátámadtak a hajókon érkező és feltorlódó orosz hadra. A leírás igen részletesen szól erről az eseményről, és kiemeli, hogy a cseremiszek nagy hadizsákmányt szereztek. A szárazföldön felvonult orosz fősereg közben a Volgán meglepett és megtizedelt csapatok nélkül is legyőzte a kazanyiakat. Ekkor érkeztek meg néhányan a vízi sereg pusztulásának hírével. Ezután az oroszok még legyőzték a hegyi cseremiszeket, majd a visszavonulás mellett döntöttek, mivel élelmük elfogyott és a vízen szállított faltörő ágyúk hiányában nem merték megkezdeni Kazany ostromát.
1551-ben, midőn a támadó seregek a Szvijaga torkolatához értek, portyázó csapatokat küldtek ki a cseremiszek ellen, hogy megelőzzék partizánakcióikat. A portya olyan sikerrel járt, hogy „három nappal azután, hogy a cár és a vajdák megérkeztek, és elkezdték építeni Szvijazsszk várát, követek útján történt előzetes értesítés után ajándékokkal jelentek meg a hegyi cseremiszek vénei és századosai, és azért könyörögtek a cárnak és a vajdáknak, hogy ne pusztítsák el őket, elmondták, hogy hercegeik és mirzáik otthagyták őket, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt Kazanyba menekültek. És akkor valamennyi hegyi cseremisz hűséget esküdött a cárnak és nagyfejedelemnek, az ő oldalára állt a kazanyi föld népességének fele. A cár és a vajdák írnokokat küldtek [a cseremiszek] uluszaiba, akik a fiatalokat és öregeket nem számítva negyvenezer hozzáértő lövészt írtak össze…”
A cseremisz népnév itt feltehetőleg tényleg a cseremiszeket, vagyis a marikat takarja. Erre utal, hogy a hír kifejezetten a hegyi cseremiszekről szól. A Kazany várfalai alatt legyilkolt hétezer cseremisz azonban valószínűleg nem hegyi vagy mezei cseremisz (mari), hanem déli udmurt volt (lásd az okt. 3-ai bejegyzésben az Arszk és a cseremiszek c. fejezetet).

Kazany bevétele, a nehezen kivívott győzelem korántsem jelentette a harcok végét: Rettegett Iván még a város eleste után is kénytelen volt két hadjáratot vezetni kazanyi földre, hogy letörje az újra és újra fellángoló ellenállást. A terület beépítése az orosz birodalomba, a közigazgatás megszilárdítása az új uralkodók alatt is folytatódott.


Kazany honlapja:
angol változat: http://www.kcn.ru/tat_en/kazan/
orosz változat: http://www.kcn.ru/tat_ru/kazan/index.htm

Kazany a Wikipédián:
angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Kazan
oroszul: http://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9A%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D0%BD%D1%8C

2008. október 9., csütörtök

A Reguly Társaság zirci kirándulása elmarad

A részleteket l. az eredeti bejegyzésnél!

A BBC rénhírei

Ed Valace fényképeit közli a BBC News. A fotográfus egy hétig utazott nyenyec rénpásztorokkal, az általa készített képeket osztotta meg a hírportállal. Az sajnos nem derül ki, hogy pontosan hol készültek a képek.

A szaranszki magyar lektor magánblogja

Kovács Boglárka szaranszki magyar lektor blogot vezet. Célja elsősorban nem az ismeretterjesztés, hanem családjának, ismerőseinek számol be a vele történtekről. Ettől függetlenül beszámolóiból sok érdekesség kiderül Szaranszkról, Mordóviáról, Oroszországról. A blog a http://ruzt.blog.hu/, ill. a http://szaranszk.blog.hu/ címen olvasható.

2008. október 8., szerda

Etnofuturizmus és zene

Néhány hete egy képzőművészeti alkotás kapcsán írtam az etnofuturizmus nevű új művészeti irányzatról. Ennek röviden az a lényege, hogy az alkotók a népi hagyományok és a városi kultúra ötvözésével hoznak létre valami újat. Az akkor bemutatott dísztárgy mondanivalójának magyarázata még várat magára, inkább most egy etnofuturista együttest ajánlok meghallgatásra.
Az együttes neve Tyloburdo, azaz Madár udmurtul. Hattagú női zenekarról van szó, akik fúvós, ütős és pengetős hangszerek sokaságán játszanak, már 1999 óta. Repertoárjuk udmurt és más népzenei átdolgozásokból, mára klasszikussá vált együttesek (pl. Beatles, The Doors) dalainak feldolgozásából, megzenésített versekből áll. Udmurtul és oroszul egyaránt énekelnek. Magyarországon még sajnos nem koncerteztek, de remélhetőleg ami késik, nem múlik. Addig is, honlapjukon (http://www.tyloburdo.ru/) több dalszövegük olvasható, néhány daluk pedig az alábbi helyeken hallgatható meg: http://www.youtube.com/watch?v=zjhi9bVnPsE&feature=related illetve www.last.fm/music/Ptitsa+Tyloburdo.



2008. október 7., kedd

Könyv a komi történelemről és kultúráról

Sziktivkarban a Biblioteka Finnougristica sorozatban megjelent egy, a komi nép történetét és kultúráját bemutató kötet, méghozzá oroszul és komiul is, 500-500 példányban. A könyv kiadását a Komi Köztársaság Nemzetiségi Politikai Minisztériuma mellett a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma, illetve a Finnugor Világkongresszus magyar tagozata is támogatta. Tervezik, hogy a közeljövőben a kötet megjelenik angol, finn és magyar nyelven is. (Forrás)

2008. október 6., hétfő

Megjelent a Finnugor Világ 2008. szeptemberi száma

Megjelent a Reguly Társaság értesítőjének, a Finnugor Világnak a legújabb száma. Mivel épp a napokban ünnepeljük Reguly halálának 150. évfordulóját, a számban több cikk közvetlenül is kötődik Reguly személyéhez.

A címlap belső oldalán Lugossy József Reguly-dal c. versét találjuk a Reguly-Albumból.

Ezután Csúcs Sándor felelős szerkesztő (a PPKE Finnugor Nyelvészeti Tanszékének vezetője) csaknem hét oldalon át számol be az V. Finnugor Világkongresszus eseményeiről. Cikke végén arról szól, hogy bár csupán protokoláris rendezvényről van szó, erőt adhat azoknak, akik a maguk szűk környezetében valóban sokat tesznek népükért, nyelvükért. (Arról a lehetőségről, hogy a kongresszusokat valódi tartalommal is megtölthetnék, érdemi munka színterévé is tehetnék, nem esik szó. Sajnos nem derül ki az sem, hogy mi alapján állították, állítják össze a kongresszusra kiküldött magyar képviselők listáját, kik képviselik a magyarságot, és miért éppen ők.)

A beszámolót A. Molnár Ferenc (a ME és a DE egyetemi oktatója) cikke követi Reguly könyvtárosi munkásságáról. Reguly a Nemzeti Múzeum könyvtárának (ma: Országos Széchenyi Könyvtár) igazgatója (akkori terminussal: első őre) volt. A cikkből kiderül, hogy Reguly nem volt oly kitűnő könyvtáros, mint Toldy Ferenc lelkendező beszámolói állítják, de nem is volt annyira hanyag, mintt Szinnyei Jószef számol be róla. Reguly konkrét könyvtárosi tevékenységéről azonban csak annyit tudunk meg, hogy a magyar nyelvű könyveket külön válogatta a többitől, ill. megszerzett néhány, a magyar nyelvtörténet szempontjából fontossá vált kódexet (Czech-kódex, Érsekújvári kódex, Thewrewk-kódex).

Ezután ismét a Reguly-Albumból következik egy részlet, ezúttal Reguly levele Toldy Ferencnek, amelyben arról számol be, hogyan keltek át a Pelimka völgyéből a Szoszva völgyébe.

Ismét Csúcs Sándor beszámolója következik, ezúttal a július 11-12-én Zircen megrendezett Reguly-konferenciáról.

Ezt Honti László (egyetemi tanár, akadémikus, az Udinei Egyetem tanszékvezetője) Rédei Károly temetésén elmondott búcsúbeszéde követi, mely Rédei pályafutásának főbb állomásait tekinti át.

Reguly Antal halálának 150. évfordulója mellett Lakó György születésének 100. évfordulójára is emlékezünk az idén. Ennek kapcsán a Finnugor Világ Lakó György három, eddig publikálatlan visszaemlékezését teszi közzé Zaicz Gábor (a PPKE Finnugor Nyelvészeti Tanszékének docense) által egy szöveggé szerkesztve.

Jeremej Ajpin hanti író idén töltötte be hatvanadik életévét. A Finnugor Világ közli magyar fordítója, Nagy Katalin köszöntőjét. (A köszöntőben Nagy Katalin Ajpint hanti Kunderának nevezi, sajnos nem világos, miért éppen Kunderához hasonlítja a világirodalom nagyságai közül.)

A visszaemlékezéseket, köszöntőket Ivasivka Sarolta cikke követi a nyenyec irodalmat támogató orosz nemzetiségű kiemelkedő személyiségekről. Ők tanárként, tankönyvíróként, fordítóként dolgoztak, egyengették nyenyec írók útját.

Ismét Zaicz Gábor következik, aki Ruttkay-Miklián Eszter munkásságát ismerteti abból az alkalomból, hogy elnyerte a Vértes Edit-díjat.

A következő cikket megint Zaicz Gábor jegyzi, Ezúttal Vértes O. Augusztáról szól, aki tavaly, augusztus 23-án húnyt el, és idén lenne 94 éves. Vértes O. Auguszta francia nyelvet tanított különböző intézményekben, tudományos munkássága a francia irodalom finnugor kapcsolatairól szól, egyetemi disszertációjának címe: A finnugorság felfedezése a francia irodalomban. (Ebben a francia irodalom magyar vonatkozásaival nem foglalkozik.)

Tánczos Orsolya alig egyoldalas cikkében arról számol be, hogy Észtországban fiatal udmurt és komi költőnők köteteit jelentették meg négy nyelven (udmurt/komi, észt, angol, orosz). Nem világos, hogy Arzami Otšeit, aki férfi, miért említi. Ugyanakkor a sorozatban az említetteken kívül több (köztük mari és mordvin) kötet is megjelent (l. a 74 koronások között), ezekről nem esik szó. A cikket az egyik kötetből származó vers és fordítása zárja. (Nem világos, hogy nyers- vagy műfordításról van-e szó.)

A következőkben ismét a felelős szerkesztőé a szó, aki Lennart Meri észt elnök beszédeinek gyűjteményének (A szó hatalma, Savaria University Press, Szombathely, 2008) megjelenéséről számol be. Az ismertető közel fele egy, az egyik beszédből vett részlet.

Ezután ismét Tánczos Orsolya ismertet egy kötetet, méghozzá Munkácsi Bernát udmurtföldi utazásának naplóját, melynek megjelenéséről blogunk már beszámolt. Tánczos kedvcsinálónak azt a részletet tartja érdemesnek kiragadni, amikor Munkácsi megérkezik Kazanyba, és a város sziluettjét csodálja.

A következő cikkben a szó továbbra is Tánczos Orsolyánál marad, ezúttal a XXIV. IFUSCO (a finnugor szakos hallgatók nemzetközi konferenciája) eseményeiről számol be. (Sajnos magukról az előadásokról semmit nem tudhatunk meg.)

Ezután 12 uralisztikai vonatkozású rövid hír következik Falk Nóra (a PPKE Finnugor Nyelvészeti Tanszékének tanársegédje) összeállításban, ill. 48 nyúlfarknyi (helyenként egysoros) lapp vonatkozású hír a Ságat c. lapp újságból Németh Zsigmond (az idősebb) összeállításában. Egy hír a sok közül: „Idén nem lesz heringhalászat a finnmarki fjordokban, annyira lecsökkent a számuk. Várni kell pár évet, míg felszaporodnak.”

Sajnos meg kell említenünk, hogy ebben a számban feltűnően sok a központozási hiba és előfordul néhány fájó különírási/egybeírási hiba is. Egy olyan folyóiratban, melynek szerkesztői (és szerzői is főként) egyetemi oktatók, ráadásul bölcsészkaron, ennél nagyobb gondosságot várnánk. Mindezek ellenére jó lenne, ha a sokéves ígérgetés után végre az interneten is megjelenne a Finnugor Világ, mert néhány cikkét teljes egészében jó szívvel ajánlanánk.

2008. október 5., vasárnap

A számi rock virágkora

Virágkorát éli a számi rockzene, számol be a BarentsObserver.com. Több számi zenekar is felküzdötte magát a norvég slágerlistákra, ezzel növelve egyfelől a számik öntudatát, másfelől elismertségüket a többségi lakosság körében. Jelenleg 15-20 számi rockzenekar szerepel rendszeresen a szélesebb közönség előtt, míg a kilencvenes évek elején egyedül Mari Boine számított jelentősebb számi előadónak.

Néhány héttel ezelőtt a The Blacksheeps nevű számi zenekar megnyerte egy európai ifjúsági dalfesztivál norvégiai válogatóját, így ők képviselhetik Norvégiát.



A Duolva Duottar nevű (a Wikipédián csak norvégul szereplő) zenekar egy tehetségkutató versenyben ért el jelentős sikereket. Az alábbi klipben számiul énekelnek, a tagok arról nyilatkoznak, hogy milyen a viszonyuk a norvég és a számi nyelvhez. (Pontos fordítást örömmel veszünk.)



Szintén nagy népszerűségnek örvend az Adjágas zenekar, mely inkább csak hangszerelésében hajlítja a rock felé a hagyományos számi jojkát: