2010. február 15., hétfő

NRVV 41. – Hanti-Manszijszktól Szotnyikovóig

Utunk során most kihagyjuk azokat a településeket, ahol sejtésünk szerint már nagy valószínűséggel nem találunk hanti beszélőket. Első állomásunk Bolsoj Atlim lesz. Bolsoj Atlim kikötőjét Szotnyikovónak hívják, ez egy ma már nem létező falu nevét őrzi. A két állomás közötti területről csak a szárnyashajó fedélzetéről szerzünk benyomást.


A folyó két partja közül kétségtelenül a hegyes, azaz a nyugati nyújt izgalmasabb látványt.


A hegyek között néhol szűk hasadék nyílik, s egy folyócska kanyarog ki az Obra.


Időnként azonban szélesebb, sekély, de nyár végére már kiszáradt folyómedret pillantunk meg.
Legeltetésre csak az ilyen helyek adnak lehetőséget ezen az oldalon.



Az erdős és a kopár hegyoldalak váltakozása festői képet nyújt.


A leszakadó partfalak olyan formákat hoznak létre,
mint amilyeneket a magashegységekben láthatunk.


A kikötők általában egy úszó platformból állnak,
melyre esőtől és széltől védő várakozóhelyet helyeztek el.
A mezei oldal településeiből nem is látszik több.
(Jelizarovo, az első állomás, Hanti-Maszijszktól másfél órányira, 86 kilométerre)



A hegyes oldal települései viszont általában azért nem látszanak, mert a magaspartra épültek.
A partról meredek lépcsőkön kell felmászni magához a településhez.
(Karimkari, Hanti-Manszijszktól három és fél órányira, 185 kilométerre)



Az ilyen településeknél megtekinthetjük a lakosság motorcsónak-parkját.


A hegyes oldalon a kikötő időnként igen távol esik magától a településtől,
így abból semmit sem látni.
(Bolsije Leusi, Hanti-Manszijszktól négy órányira, 205 kilométerre)


Az ilyen állomásokra a helyiek motorcsónakkal jönnek ki ismerőseik elé.


Megérkezésünk előtt az utolsó megálló Malij Atlim (négy és egy negyed óra, 217 km).
Itt a folyóról is megcsodálható a régi fatemplom, mely jelenleg nem működik.
Korábban a környékbeli hantik ide jártak az „orosz isten”-nek áldozni.