2010. június 7., hétfő

Divina etymologia, vagy a vak tyúk is talál szemetet

bitxəšï nevű olvasónk írja:

Kicsit OFF lesz, de a csőrösi koma blogon az egyik kommentelő felvetett egy finnugor témájú kérdést, amire ott nem nagyon kapott választ-esetleg Ti tudtok rá valaszolni.
A komment a következő:
"
Most csak egy ujabb olvasmany-felfedezes:
A finn "isäntä" szo emlitesere nem emlekszem egyetlen korabbi irodalmi hivatkozasbol sem, ami a magyar isten szo eredetevel kapcsolatban felmerult.
Csengery Antal: Az altaji nepek osvallasa tekintettel a magyar osvallasra cimu akademiai "felolvasasa"-bol
keszitett 1857-es jegyzet ("A Magyar. Akad. Evkonyvek IX. kot. IV. darabja") , 1970-es utannyomtatasaban (Warren, Ohio) olvastam a kovetkezo mondatot:

"Ukko-t ez okból isäntä-nek, házi gazdának, isä-nek (=ős); atyának, néhol isäinen-nek, atyacskának is hívják."

Megneztem a finn-angol szotarban es ez tenyleg igy van: http://translate.google.com/#fi|en|is%C3%A4nt%C3%A4
Ukko mellesleg égisten-t jelent. Erdekes, a wikipedian is talaltam Ukkorol es az "isäinen (isä, father)"-rol anyagot:
en.wikipedia.org/wiki/Ukko
"He is the most significant god in Finnish and Estonian mythologies.", vagyis a legjelentosebb isten a finn es eszt mitologiaban. Megdobbento a hasonlosag az altaji nepek eg-isten kultuszahoz.

Ugy tunik, a regebbi beszelgeteseinkbol ez teljesen kimaradt. Megdobbento a hasonlosag a magyar isten szoval. Sot, regebben mar beszeltunk rola, hogy az isten szo "is" resze tenyleg az ős-szora utalna.

Elkepeszto. Hogyan sikkadhatott el ez az ertelmezesi lehetoseg abban a sok anyagban, amit szambavettunk korabban? Errol senki nem tudott? Se az irani, se a torokos vonal?

Ti mit szoltok hozza? Szerintem eddig ez a legmeggyozobb etimologiai magyarazat a magyar isten szo eredetere. Dobbenetes. "
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy az ötlet részben egyáltlán nem új, sőt! A magyar nyelv legfontosabb etimológiai szótára, a TESZ (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV. főszerk. Benkő Loránd. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1984.) bizonytalan eredetűnek mondja a szót, de legvalószínűbb származtatásának azt tartja, hogy az eleje a magyar ős, finn isä szónak felel meg. Igaz, a nagyjából ugyanebben az időben megjelent másik etimológiai szótár, a MSZFE (A Magyar szókészlet finnugor elemei: Etimológiai szótár, szerk. Rédei Károly, . Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1978) nem tartalmazza az isten szót. (Rédei másként vélekedett a szó eredetéről.)

A kérdés azonban itt az, hogy származhat-e a magyar isten a finn isäntä alakból. Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy ebben a kérdésben nem mérvadó, hogy a finnek megnevezik-e így bármelyik istenüket. A szó jelentése 'gazda', s mivel egy főisten lehet világ gazdája, bármikor megnevezhető ily módon. Az udmurtok is szoktak kuzso Inmar-ról, azaz Inmar ('isten') gazdáról beszélni. Az ilyen esetekben azonban nem az 'isten' jelentésből alakul ki a 'gazda' jelentés, hanem legfeljebb fordítva. A legjelentősebb finn értelmező szótár, a Nykysuomen sanakirja szerint egyébként nincs 'isten' jelentése (ami nem jelenti, hogy nem fordulhat elő, csupán igen periferiális lehet), mitológiai értelemben inkább különböző helyek védőszellemeit jelentheti. Szemantikai okokból tehát az egyeztetés nem túl meggyőző: ha az 'atya, házigazda' jelentést tételezzük fel, akkor persze elképzelhető, hogy ebből 'isten' jelentésű szó fejlődjön, de a kérdés szempontjából irreleváns, hogy a finnben van-e hasonló használata.

Természetesen egy komoly etimológiai kutatás során meg kellene vizsgálnunk, hogy egyáltalán mikor bukkan fel a szó (nem kései képzés-e), megvan-e a közeli rokon nyelvekben (ha nincs, új lehet), milyen a képző elterjedése más szavakban stb. Ezektől itt most nagyvonalúan eltekintünk, és megpróbáljuk visszavetíteni a szót a finnugor korba.

Arról, hogy a magyar is- és a finn isä között milyen hangtani egyeztetési nehézségek vannak, a TESZ szól, ezért ezekre nem térünk ki (különösen, hogy ezek súlya a TESZ szerzőit sem késztette az etimológia elvetésére). Az igazi problémát az -ntä képző jelenti. Ez a finnben feltehetően csak egy korábbi -ntä folytatása lehet, a szó finnugor kori alakja tehát ićäntä lenne. Mivel azonban a magyarban az nt kapcsolatból d fejlődött, ennek mai magyar folytatója ised lenne. Megpróbálhatunk játszani a lehetőségekkel, és feltételezni, hogy az n kiesett, de a t-ből z lesz, így viszont isez lenne az eredmény.

A játék kedvéért elgondolkodhatunk azon, mi minden kellene ahhoz, hogy a kívánt eredményt kapjuk. Először is, az n és a t sorrendjét meg kellene fordítanunk. Egy ilyen változást semmi nem indokol, sőt, a fonetikai-fonológiai érvek ellene szólnak, de kizárólag a játék kedvéért tegyük meg: ićätnä. A korai ómagyarra (a honfoglalás környékére) ebből valamiféle isetnü-féle alak születne, egyáltalán nem világos, hogy lenne ebből a Halotti beszédben már isten. Mindehhez további olyan változásokat kellene feltételeznünk, amelyek egyáltalán nem jellemzőek magyarra, vagy legalábbis az adott korra.

Mi mindenből a tanulság? Az, hogy a szakemberek nem nem veszik észre a nyilvánvaló hasonlóságokat, hanem nagyon jól tudják, hogy az ilyen megtévesztő hasonlóságokat miért kell azonnal elvetniük. Az, hogy miért nem foglalkoznak az ilyen alakokkal, annyira nyilvánvaló, hogy szakmunkákban már le sem írják. A nt > d változásról a magyar szakos képzésben már a bevezető nyelvtörténeti kurzusokon lehet hallani, elvárható lenne tehát, hogy ha valaki akár csak műkedvelői szinten szeretne magyar etimológiával foglalkozni, akkor is tudjon erről. Tudomásul kellene venni, hogy ez is egy szakma, amelynek műveléséhez megfelelő ismeretek szükségesek, melyek elsajátítása idő- és energiaigényes. A legkevésbé valószínű az a forgatókönyv, hogy a szakma művelői hülyék, de a laikus vak tyúk módjára, mintegy véletlenül rábukkan a helyes megoldásra.