2008. szeptember 8., hétfő

A magánhangzó-harmónia 6. A hanti

A hanti három nagy nyelvjárási csoportja (északi, a kihalt déli, keleti) közül csak a keletiben van magánhangzó-harmónia, itt sem mindenhol: a nyugatabbra eső (Szurgut környéki) nyelvjárásokból kihalt. A legkeletibb (vahi–vaszjugáni) nyelvjárások viszont, ahol a magánhangzó-harmónia a legstabilabb volt, teljes egészükben haltak ki, meghagyva a tudománynak azt a lehetőséget, hogy mindörökké úgy beszélhessen róluk, mint magánhangzó-harmóniát ismerő nyelvjárásokról.

A vahi–vaszjugáni hanti magánhangzó-rendszere

A vahi–vaszjugáni hantiban a magánhangzók két csoportját különböztetjük meg: a teljeseket és a redukáltakat. Ezek bizonyos szempontból emlékeztetnek a hosszú és rövid magánhanguzók különbségére: a teljes magánhangzók helyzetüktől függően megnyúlhatnak, igaz, lehetnek éppen olyan rövidek is, mint pl. a magyar rövid magánhangzók. Ezzel szemben a redukáltnak nevezett magánhangzók mindig igen rövidek, rövidebbek, mint hasonló beszédtempónál pl. a magyar rövid magánhangzói. A teljes magánhangzók rendszere viszonylag gazdag: i, y, ü, u, e, ö, o, ä, a. Ezek többségének ejtése megegyezik a hasonló írásmódú magyar hangok ejtésével, a kivételek a következők: y (valójában mellékjeles i-vel írják, itt tipográfiai okokból y) – az i-hez hasonló, de annál hátrébb ejtett hang (vö. román î, lengyel y, orosz ы); ä – igen nyílt (az a-hoz hasonló nyílásfokú) e; a – a magyar á-hoz hasonló hang. Redukált magánhangzóból viszont csak négy van: ŏ – az u és az o közötti, igen rövid hang; – az ü és az ö közötti, igen rövid hang; əP és əV – a hegyi mariban találhatóhoz hasonlóak, olyasféleképpen ejtendőek, mint az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben, a németben a hangsúlytalan szótagban e-vel írt hang (pl. a bitte) hangok: az əP elöl, a əV hátul képzett. (Ezt a jelölési módot kizárólag tipográfiai okokból választottuk. A əV-t első szótagban ă-val, nem első szótagban mellékjeles ə-vel szokás jelölni; az əP jele az egyszerű ə.)

A
vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia

A vahi–vaszjugáni magánhangzó-harmónia nem szolgál különösebb meglepetésekkel. A palatális magánhangzók (i, ü, e, ö, ä, , əP) után palatális, a veláris magánhangzók után (y, u, o, a, ŏ, əV) veláris magánhangzók következnek. Érdekes kérés lenne, hogy toldalékokban hogyan viselkedik az e, hiszen ennek nincs hátul képzett párja. Sorozatunk olvasóit nyilván az is izgatja, hogy tövek nem első szótagjában „átlátszó”-ként, vagy következetesen palatálisként viselkedik-e. Sajnos a válasz kiábrándító: nem első szótagban (s így toldalékokban) e egyszerűen nem fordul elő. Egyébként a toldalékokban a következő váltakozó párok fordulnak elő: i/y, ä/a, əP/əV ill. jóval ritkábban ü/u, ö/o, ŏ/.

Egyetlen toldalék van, amely nem vesz részt a magánhangzó-harmóniában, a passzívum jele: -uj-. Ezt követően mindig a toldalékok veláris változata jelenik meg, függetlenül attól, hogy előtte elöl vagy hátul képzett magánhangzók vannak-e.