Néhány tény 3.

Korábbi posztjainkban megismerkedtünk a Szent István Szövetség be-nem-adványának indítványával, ill. annak első „indok”-ával. Ebben a posztban a másodikkal folytatjuk.

2.A mai vezető nyelvészek, mint Dr. Marácz László, J. Pokorny, Prof Richard Kayne, H. Krahe, G. Solta, N. S. Trubetzkoy, és a római, valamint a londoni egyetemi professzora, Angela Marcantonio is azon az állásponton vannak és ezt a tudományos médiumokban közölték is, hogy a finnugor elmélet immár tarthatatlan és a bizonyítása lehetetlen. Bizonyítékaink vannak rá, hogy a finnugorizmust politikai, hatalmi érdekekből erőltették rá a magyar tudományra, annak ellenére, hogy a magyarság írott és íratlan kútfői, és a régészeti leletek is, belső ázsiai, hun-szkíta származást, és a török népekkel való rokonságot bizonyítanak. Napóleon 1805-ben, amikor Bécsbe érkezett, megkérdezte tanácsadójától, Talleyrand-tól: - Mit tegyek a magyarokkal?

A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék a múltjukra. Vedd el múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!

Nos, nem egészen világos, hogy a második „indok” hol ér véget. Az ugyanis, hogy a mai „vezető nyelvészek” mit gondolnak, ill. hogy a „finnugorizmus”-t „ráerőltették”-e a magyar tudományra, két külön szempont. Nézzük először az állítás alapjait.

Mindjárt le kell szögeznünk, hogy akármit is gondolnak a felsorolt „mai vezető nyelvészek”, az, hogy ők ezt gondolják, nem érv egy tudományos vitában. Az ilyen álérveket tekintélyérvnek szokás mondani: „X azt mondja, tehát úgy is van”. Pont ez az, ami a tudományban nem működik. Egyébként meg hosszan lehetne sorolni azokat a „mai vezető nyelvészek”-et, akik éppen az ellenkezőjét gondolják: de nem biztos, hogy azoknak van igazuk, akik több nevet tudnak felsorolni.

Kiket nevez a beadvány „mai vezető nyelvészek”-nek?

• Dr. Marácz László Az Amszterdami Egyetem tanára, a kilencvenes évekig generatív mondattannal foglalkozott. Nyelvtörténészi munkásságát 1998-ban azonnal „a finnugor-elmélet tarthatatlanságá”-val kezdi. Ilyen tárgyú írásait nem nyelvészeti folyóiratokban, hanem elsősorban szélsőjobboldali folyóiratokban publikálta. Három magánhonlapja is van.
  
• J. Pokorny A legvalószínűbb, aki szóba jöhet, Julius Pokorny, indoeurópai nyelvekkel (elsősorban keltával) foglalkozott, és 1970-ben halt meg.
  
• Prof Richard Kayne Generatív mondattannal foglalkozik, elsősorban olasszal és franciával: a magyarra és rokonításaira nem terjed ki a munkássága.
• H. Krahe Valószínűleg Hans Krahe, indoeurópai (főként illír) nyelvészettel foglalkozott, 1965-ben halt meg.
  
• G. Solta Feltehetően Georg Renatus Solta, szintén indoeurópai nyelvész, főleg a balkáni és a kaukázusi térséggel foglalkozott, a magyarral nem.
  
• N. S. Trubetzkoy Fonológus, a magyarral szintén nem foglalkozott, 1938-ban hunyt el!!!
  
• Angela Marcantonio Eredetileg valóban a római La Sapienzia egyetemen tanított, de onnan a 2005/06-os tanévre szabadságra távozott, és úgy tűnik, azóta vissza se tért. Annak nincs nyoma, hogy valaha Londonban tanított volna, és csupán egy adat utal arra, hogy esetleg kötődik a cambridge-i egyetemhez (2003-ból!) – az egyetem honlapján azonban munkatársként nem szerepel.
  

A felsorolt hét „mai vezető nyelvész” közül tehát három már rég elhúnyt (38, 43, ill. 70 éve), és egyikük sem foglalkozott a magyar rokonítási kérdéseivel. További két személy él, ill. a közelmúltban hunyt el, de szakterületük szintén távol esik a szóban forgó kérdésektől. Marad tehát Marácz és Marcantonio, akik valóban vitatják, hogy a magyar uráli/finnugor nyelv lenne.

Marácz és Marcantino azonban szerepel a beadvány aláírói között. Kicsit furcsa lenne elképzelni, hogy beadvánnyal fordulnak az akadémiához:„Tisztelt Elnök Úr! Én mint mai vezető nyelvész fontos tudományos felfedezéseket tettem, melyet kollégáim nem hajlandóak elismerni. Várom azonnali intézkedését.”

Gondolhatunk bármit Marácz vagy Marcantonio szakmai kvalitásairól, azt azért nehéz lenne feltételezni róluk, hogy nem tudják, kicsoda Trubetzkoy. Ha pedig tudják, akkor nyilván nem fognak aláírni egy olyan beadványt, amely Trubetzkoyt „mai vezető nyelvész”-nek nevezi.

Mindemellett aligha feltételezhetőm, hogy Marcantonio ne tudná, hogy nem Londonban, hanem Cambridge-ben tanított (ha egyáltalán).

A második „indok”-ról, tehát elmondhatjuk, hogy tekintélyérvként sem állja meg a helyét, sőt, felveti azt a gyanút, hogy Marcantonio (és valamivel kisebb, de még mindig meglehetősen nagy valószínűséggel Marácz) nem írta alá ezt a szöveget. Márpedig ha egy aláírás hamis, akkor több is az lehet. (Bár természetesen nem sokat nyom a latban, hogy hányan adják a nevüket egy ilyen szöveghez.)

(Következő posztunkban a be-nem-adványnak a finnugrisztika történetére vonatkozó állításait vizsgáljuk meg közelebbről.)