Oroszország felfedezése

18. századi expedíciók a finnugor és szamojéd népek megismerésére

A 18. század elejére Oroszország tekintélyes méretű birodalommá vált. Maguk az orosz uralkodók sem tudták, miféle országban is uralkodnak ők. Birodalmuk megismerése érdekében egymás után indították a tudományos expedíciókat. E feladat elvégzésére Nagy Péter cár megalapította a tudományos akadémiát, és külföldi tudósokat hívott országába. Utódai a trónon folytatták az általa elindított munkát, hívásukra újabb szakemberek is érkeztek. A jobbára természettudományos képzettségű kutatók leírták (és lerajzolták) az orosz flórát és faunát, ásványkincsek után kutattak, és igyekeztek megismerni a meghódított őslakos népeket is. Tanulmányozták életmódjukat, kultúrájukat, hitvilágukat és nyelvüket is.

Lássuk az alapvető adatokat:

Az első expedíció Szibéria túlsó végének felderítésére indult. A hajósok keresték az amerikai kontinenst és egy nagy kiterjedésű szigetet, melynek létezésére Vasco da Gama beszámolójából következtettek. Ez az expedíció 1719-ben indult, de eredménytelenül végződött.

Az első finnugor és szamojéd vonatkozású expedíciót Daniel Gottlieb Messerschmidt vezette. Őt 1717-ben Nagy Péter cár hívta Oroszországba. Messerschmidt 1700–1727 között járt Szibériában. Több kisebb szamojéd és paleoszibériai csoportot is leírt. Útja során Tobolszkban találkozott a száműzetését töltő svéd Strahlenberggel, aki csatlakozott hozzá, és hazatéréséig expedíciójának titkáraként működött. Messerschmidt úti naplója – Forschungreise dirch Sibirien, 1720–1727. (a Széchényi Könyvtárban megtekinthető) – Berlinben jelent meg, 1962–1977 között.

A távol-keleti határok felderítésére 1725–1728 között megszervezték az I. Kamcsatkai Expedíciót, melyet az orosz haditengerészet dán származású kapitánya, Vitus Jonassen Bering vezetett. A ködben azonban nem pillanthatták meg Amerika partjait.

Újabb expedíció indult hát, melyet a történettudomány a Nagy Északi vagy II. Kamcsatkai Expedíció néven emleget. Ez a világtörténet egyik legnagyobb vállalkozása, több mint 3000 ember dolgozott sikeres megvalósulásán. Mondhatnánk, hogy napjainkban vannak ennél nagyobb tudományos projektek is. A II. Kamcsatkai Expedíció azonban költségeinek arányát tekintve napjainkig páratlan: egy év összes állami bevételének 1/6-át vitte el, számszerűen mintegy másfél millió rubelt. Az expedíció tengerészei bejárták az Ázsia és Amerika közti tengerszorost, több szigetet is felfedeztek, és átjutottak az amerikai kontinensre. A felfedezésnek nagy ára volt: 1741-ben, skorbutban meghalt maga Bering, az expedíció vezetője is.

A Nagy Északi vagy II. Kamcsatkai Expedíció keretében több kisebb csoport tevékenykedett, a tengerészek csak az egyik csoportot alkották. A szárazföldi részleghez tartoztak azok a tudósok, akik finnugor vonatkozású adatokat is gyűjtöttek.

Az egyik szárazföldi csoport Kamcsatkát járta be, a másik pedig délkelet felé, a déli Elő-Urál irányába indult el. E csoportot először I. I. Kirilov, majd V. N. Tatyiscsev vezette. Ez volt az orenburgi csoport, melyet a szakirodalom, némi zavart keltve néha Orenburgi Expedíciónak is nevez. E csoport tagja volt Gerhard Friedrich Müller.

Müllerék hajóval indultak lefelé a Volgán, 1733 őszén érkeztek Kazanyba, ahol a téli fagyra vártak, hogy szárazföldön folytathassák útjukat. Kazanyban felkutatták a városban vagy környékén élő különböző nemzetiségű finnugorokat, akiktől néprajzi és nyelvi adatokat gyűjtöttek. A gyűjtőmunkát összefoglaló orosz publikáció csak 1791-ben jelent meg. (A mű letölthető az internetről.)

Továbbhaladva Szibéria felé, útközben Müller 20 településen végzett levéltári kutatásokat. Eredményeit a Sammlung Russische Geschichte című munkájában foglalta össze. (A mű letölthető az internetről.) 1738-ban betegsége miatt Müller visszatért Szentpétervárra.

Munkáját Johann Eberhard Fischer folytatta. A Müller által Szibériából hozott dokumentumok felhasználásával 1757-ben fejezte be Sibirische Geschichte című munkáját. Ez 1768-ban jelent meg Szentpétervárott, majd 1770-ben Göttingenben Schlözer is kiadta Quaestiones Petropolitanae címen (mindkét kiadás elérhető a Széchényi Könyvtárban).

Finnugor szempontból nagyon értékes munkát végzett az orenburgi kormányzóság adminisztrációján dolgozó P. I. Ricskov. Részletesen beszámol a mordvinokról, mitológiájuk néhány szereplőjét is megnevezi, és megállapítja, hogy a mordvinok és cseremiszek nyelvükben és kultúrájukban is jelentősen különböznek egymástól.

1768–1774 között tevékenykedett az Akadémiai vagy Természettudományos Expedíció. Ez is több részlegre oszlott, e részlegeket is szokás expedíciónak nevezni. A tudománytörténet 3 Orenburgi és 2 Asztrahanyi Részleget (vagy Expedíciót) nevez meg.

Az expedíció és egyben az I. Orenburgi Részleg vezetője Peter Simon Pallas volt. 1768–1769 között folyón és szárazföldön átkeltek a mordvin területeken, majd Orenburgon át Ufába érkeztek. Pallas kiemelkedő természettudós volt, de néprajzi, folklorisztikai megfigyelései is jelentősek. (A Széchényi Könyvtárban az expedíció eredményeiről két műve érhető el: 1) Merkwürdigkeiten der Morduanen, Kazaken, Kalmücken, Kirgisen, Baschkiren etc. Nebst Auszug aus – Reisen. Frankfurt–Lipcse, 1773. 2) Betrachtungen über die Beschaffenheit der Gebürge und Veränderungen der Erdkugel, besonders in Beziehung auf des Russische Reich. Frankfurt–Lipcse, 1778.)

A II. Orenburgi Részleget I. I. Lepjohin vezette. Ők szintén 1768-ban indulva a mordvinföldön át Szaratov, majd Caricin városába érkeztek. Visszafelé Lepjohin a Vicsegda és onnan az Északi-Dvina mellékére ment. Elérte Arhangelszk városát, ahonnan az Olonyec vidékre utazott tovább. 4 év kutatómunkája után 1772 december 24-én ért haza, Szentpétervárra. Útja során igen sok finnugor népet keresett fel. Naplószerű feljegyzései négy kötetben jelentek meg. 1771–1805 között oroszul, majd 1818–1825 között németül is.

A III. Orenburgi Részleget Johan Peter Falck vezette. Útjuk a mordvinföldön át Kazanyba vezetett, ahol 1774-ben Falck elhunyt. A részleg vezetését útitársa, Johann Gottlieb Georgi vette át. Falck feljegyzéseit használva több kötetben publikálta megfigyeléseiket. (A Széchényi Könyvtár a Szentpétervárott megjelent francia kiadást birtokolja.)

A három csoportban dolgozó tudósok azt a módszert követték, hogy egy-egy érdekesebbnek tűnő helyen hosszabb időre megálltak, és ezekről a bázisaikról kisebb felderítő utakra indultak. A három részleg útjai esetenként találkoztak: néhány mordvin települést két-három csoport is fölkeresett.

A Mordvinföldről kitelepült mordvinok által lakott tájakon járt N. P. Ricskov (a II. Kamcsatkai Expedícióban részt vevő P. I. Ricskov fia), akinek tevékenységét nem sorolják be egyik részleg alá sem.

Az I. Asztrahanyi Részleget Johann Georg Gmelin vezette, a II-at pedig Johann Anton Gildenstedt. Utóbbi a Kaukázusban járván meglátogatta Madzsar városának romjait, ily módon tevékenysége a magyar őstörténet kutatóit is érdekelheti.

A tudós utazók tevékenységének eredményeképpen értékes néprajzi leírások is születtek. A több kötetes német vagy francia nyelvű művekből ismerhette meg Európa a finnugor és szamojéd népeket. Az utazók által összeállított kis szótárak elemzésével pedig fejlődésnek indulhatott a nyelvhasonlítás tudománya is. E publikációkra támaszkodva minőségi ugrás következett be az uráli népek és nyelvek kutatásában.