Az uráli helyesírások 4. A mai mari helyesírások

Míg a mordvin esetében azt mondhattuk, hogy hangrendszere és a hangok kapcsolódási módjai az oroszhoz hasonlóak, addig a mari esetében éppen az ellenekzőjét tapasztaljuk. Míg az oroszban szinte minden mássalhangzó „kemény–lágy” párba sorolható, és a mordvin mássalhangzók jelentős része is, addig a mariban (legalábbis az irodalmi nyelvekben) csak két ilyen pár van: az [n] – [ny] és a [l] – [ľ] (régi magyar, palóc [ly]).

Talán ezzel függ össze, hogy a mari helyesírás [i] és [e] előtt nem különbözteti meg a kemény és lágy mássalhangzókat. Így tehát a ни jelölheti a [ni] és a [nyi], a не a [ne] és a [nye] hangkapcsolatokat is jelölheti. (Emlékezzünk, hogy az oroszban [ni] nem fordulhat elő, a [ne] pedig kizárólag idegen szavakban, de ezekben is csak kivételesen jelölik a нэ betűkapcsolattal.) A magánhangzót követő (és szókezdő) е mindig a [je] hangkapcsolatot jelöli, szó elején a mariban sincs [ji] (legalábbis az irodalmi nyelvben), magánhangzót mari szavakban sem [i], sem [ji] nem követhet, így az ilyen kapcsolatok ejlölése nem jelent problémát.

A mari mássalhangzók közel állnak az oroszokhoz, vannak bizonyos eltérések (például az orosz в körülbelül úgy ejtendő, mint a magyarban vagy az angolban v-vel jelölt mássalhangzó, a mariban viszont ehelyett az angol w-vel jelölt mássalhangzó van meg, az oroszban a д a magyarban vagy az angolban d-vel jelölt mássalhangzó jele, a mariban viszont az angol th-é (mint a the névelőben), a г viszont a [γ]-é (azaz a [g]-hez hasonlóan, de nem felpattanó zárral, hanem csak egy részt képezve). A mariban viszont nincs meg a magyarban vagy az angolban v-vel, d-vel vagy g-vel jelölt mássalhangzó. Hasonlóképpen nincs a mariban [ï], azaz hátrébb húzott nyelvvel ejtett [i]. Az ы-t ezért egy olyan hang jelölésére használják, melyre az oroszban nincs külön betű: ez a rendszeres olvasóink számára jól ismert [ə], azaz svá (az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben ejtünk ilyet).

Vannak azonban a mariban olyan hangok, mely jelölésére az orosz ábécében meg nem található betűket használnak. A mássalhangzók között csak egy ilyen van, a [ƞ]: ez az [n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang (a magyarban a [k] és [g] előtt ejtjük ilyennek az n-t, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév (-ing) végén). Ennek a jele a н egy módosított változata – a betű jobb szára fölül jobbra meg van hosszabbítva: ҥ.

A magánhangzók között mind a mezei, mind a hegyi mari irodalmi nyelvben megvan két olyan magánhangzó, amely a magyarok számára ismerős, de az oroszban nincs meg: az [ü] és az [ö]. Ezeknek a jelük is hasonló: az [u] és az [o] jelére tett két pont: ӱ, ӧ.

A hegyi mariban van még két hang: az [e]-hez hasonló, de annál nyíltabban ejtett [ä], ennek a jele is hasonló a latin írású finnben vagy szlovákban előforduló hasonló hangok jelöléséhez: ӓ. Ezen kívül a hegyi mari kétféle [ə]-t különböztet meg, egy előrébb és egy hátrébb ejtettet. Az előrébb ejtettet ebben az esetben is két ponttal írják: ӹ, a hátrébb ejtett jele pedig az oroszból is ismert ы.

Hogyan ismerhetjük fel egy szövegről, hogy mari, ha nem tudunk mariul? Az ӧ előfordulása önmagában nem sokat mutat, mert mint később látni fogjuk, több bnyelv helyesírásában is előfordul. Az ӱ már jobb támpont, de ilyen betűt használnak a keleti hanti helyesírásban is, ráadásul az ӧ mellett. Jó támpont viszont a ҥ: bár hasonló hangot több cirill ábécében is jelöl az н valamilyen módosított változata, ezek alakja eltér: ӈ, ң, ill. hasonlít rá az egy más hangot jelölő ӊ (az utóbbi kettő közötti különbség észrevételéhez már alaposan fel kell nagyítani a betűket). Ugyanakkor ha más uráli nyelv ábécéjében nem is, a jakutban vagy az altaji ábécében (ráadásul ez utóbbiban van ӱ és ӧ is. Éppen ezért egy szöveg mariként való azonosításához még egy fontos támpontot kell figyelembe venni: a ё hiányát, illetve helyette a йо betűkapcsolat megjelenését.

A hegyi mari szöveget valamivel könnyebben lehet egyértelműen azonosítani: az ӓ eleve kevés nyelvben fordulhat elő (de a keleti hantiban is, bár ezt az orosz wikipédia sem jelöli, hasonlóképpen az ӱ és ӧ ottani meglétét sem), az ӹ viszont kizárólag a hegyi mari ábécében fordul elő. (Az orosz wikipédia itt a hangértékét adja meg tévesen.)

Előfordul, hogy olyan mari szöveggel találkozunk, amelyet e sajátos betűk nélkül írtak. (Ahogy magyarul is szoktunk különböző okokból ékezetek nélkül írni.) A mari nyelvnek és helyesírásnak bizonyos sajátosságai azonban a segítségünkre sietnek, és az ilyen szövegekről is jó eséllyel ismerhetjük fel, hogy mariul vannak. A többesjel ugyanis a mariban meglehetősen terjedelmes, ráadásul kötőjellel kapcsolják a szó(tő)höz. A mezei mariban a -влак és a -шамыч, a hegyiben a -влӓ használatos. Ha a kötőjelet pont ezek a betűk követik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mari szövegről van szó.