Ennek azonban az is ellentmond, hogy külön szócikket szentelnek a finnugor szónak (ez a címlapról közvetlenül elérhető másik szócikk). Ez a szócikk aligha értelmezhető másképp, mint a magyar nyelvnek a finnugor nyelvcsaládba való besorolásának elutasítása.
A cikk rögtön azzal indít, hogy a „a finnugor egy kitalált nyelvészeti kategória”. Ebben kétségtelenül igaza van: a tudományos kategóriák, sőt, általában a kategóriák – kitaláltak. Vegyünk pl. egy olyan hátköznapi kategóriát, mint a gömbölyű tárgyak fogalma. A gömbölyű tárgyak jellemzője az, hogy felszínük pontjai nagyjából egyenlő távolságra van a középpontjuktól. De oka-e ez annak, hogy a görögdinnyét és a focilabdát, meg mondjuk a Napot egy kategóriába soroljuk? Hiszen ezek teljesen különböző dolgok! Ráadásul miféle elméleti okoskodás, hogy a dolgok középpontjáról beszélünk? Hiszen ha ezekre a dolgokra ránézünk, esetleg ha szét is szedjük őket, akkor sem találunk bennük semmiféle megfogható középpontot! Egyáltalán, milyen ötlet az, hogy egy tárgy különböző pontjairól beszéljünk? Ráadásul tökéletesen gömbölyű dolog amúgy sincs, és nehéz megmondani, hogy mennyire térhet el egy tárgy a tökéletes gömbölyűségtől, hogy még mindig gömbölyűnek nevezhessük.
Annak ellenére, hogy bizonyára mindenki elismeri, hogy ezek a felvetések valamennyire ésszerűek, azt is rögtön tudja, hogy mégsem jogosak. Ebben az is közrejátszhat, hogy az emberiségnek a gömbölyűségről van valami intuitív fogalma is: ha néhány gömbölyű tárgyat mutatunk egy gyereknek, nemsokára meg tudja mondani, hogy mi gömbölyű, mi nem. A tudományos kategóriák pedig természetes módon vitathatók. Pl. milyen alapon választjuk el Európát Ázsiától vagy az Óceánokat egymástól? Milyen alapon nevezzük ugyanannak a folyónak a csörgedező patakot és a kilométerekre kiszélesedő torkolatot? Bolygó-e a Plútó? Miért nevezünk bizonyos anyagokat fémeknek (ráadásul ezek nem is követik egymást a periódusos rendszerben!)?
A nyelvekről kevésbé van intuitív fogalmunk: a több nyelven beszélők sem feltétlenül veszik észre maguktól az általuk beszélt nyelvek szerkezeti hasonlóságait és különbségeit, a nyelvek rokonságának megállapításához pedig az ilyen ismereteknél jóval többre van szükség. A nyelvek rokonsága, egy nyelvcsaládba sorolásuk azt jelenti, hogy úgy gondoljuk: egyetlen nyelvből származnak. Mivel azonban a nyelvek az idők folyamán változnak, és rendkívüli módon megváltozhatnak, egyáltalán nem biztos, hogy hasonlítani fognak egymásra. A nyelvek nyelvcsaládokba sorolása tehát önmagában rendkívül mesterkélt ötlet, a rokon nyelvek egyáltalán nem alkotnak természetes kategóriákat.
Nézzük meg, mi célból is alakult ki e kategória a WikiSzótár szerzői szerint? „... az uráli nyelvcsaládon belül több különböző kelet-európai és nyugat-szibériai nyelv csoportosítására, többek közt: finn, észt, lapp.” Az tény, hogy a finnugor nyelveket az uráli nyelveken belül tartjuk számon. Ebből a magyarázatból azonban aligha érthetjük meg, hogy miként csoportosítjuk e nyelveket a finnugor kategória segítségével. (A megoldás: úgy, hogy egy uráli nyelv vagy a finnugor, vagy a szamojéd ágba tartozik.) Érdekes módon azonban az uráli nyelvcsaládot a szócikk nem nevezi „kitalált” kategóriának, pedig éppen azokkal a módszerekkel állították fel, mint a finnugort. Lejjebb, a térképekhez fűzött szövegben a finnugor szót idézőjelbe teszi, az urálit nem.
Ugorjunk is előre a térképekhez! Az egyik térkép az uráli népek területét mutatja, meglehetősen pontatlanul, de hunyjunk szemet e felett. Az már érdekesebb, hogy a magyar nem szerepel e térképen. Márpedig ha a finnugor rokonság hazugság lenne is, a magyar akkor is benne lenne, ha tehát azt szeretnénk megmutatni, hogy mit hazudnak, a magyart nem hagyhatnánk ki. A térkép inkább azt sugallja, hogy finnugor, ill. uráli nyelvcsalád van, csak a magyar nem tartozik bele. Ezzel szemben a szöveg magának a finnugor nyelvcsaládnak a létét tagadja. Ez pedig két, gyökeresen különböző dolog. A másik térkép azt mutatja, hogy a magyarok mely területet népesítették be a honfoglalás idején. Első pillantásra úgy tűnik, mintha e területek a Kárpát-medencétől Délnyugat-Szibériáig terjednének. Remélhetőleg ezt a szerzők sem gondolják komolyan, és csak a piros vonallal körülkerített vonalra gondolnak. Még ez is erősen túlzó, hiszen a magyarok ekkor sem lakták be a Kárpát-medencét (viszont még jelölni illene a baskíriai magyarokat). Mit mutat a két térkép együtt? Azt, hogy a magyarok nem ugyanott laktak, mint a többi uráli nép? És ez mit bizonyítana?
Térjünk vissza a második bekezdésre! Ez azt a közismert toposzt hangoztatja, hogy a finnugor rokonságra vonatkozó elképzeléseket a szabadságharc leverése után, „politikai célokból vezették be nálunk”. Ezt az állítást könnyű cáfolni, elég, ha Sajnovics, Gyarmathi és Reguly munkásságára utalunk. Aligha hihető, hogy aki csak a legalapvetőbb finnugrisztikai ismeretterjesztő irodalmat olvasta, ne találkozott volna a nevükkel. Az ilyen állítások vagy nagyfokú tudatlanságra, vagy szándékos hazugságra utalnak.
„Sem ilyen nevű ország, sem ilyen nyelv nem létezett soha.” Ez az állítás igen értelmetlen. Soha senki nem állította, hogy létezett finnugor állam. De ha létezett volna, abból sem következne, hogy van ilyen nyelvcsalád. Más a helyzet a nyelvvel. Finnugor nyelvcsaládról azért beszélhetünk, mert volt valaha egy nyelv, amely a finnugor nyelvek őse. (Persze azt nem tudjuk, hogy e nyelvet hogy hívták a beszélői.) Arra, hogy ilyen nyelv volt, éppen a finnugor nyelvek vizsgálatából következtetünk. Természetesen a tudományos eredmények elvben megcáfolhatók, de ennek hiányában értelmetlen tagadni őket.
Úgy tűnik, a szöveg megalkotójának fogalma sincs arról, hogy mi alapján következtetünk erre a nyelvre. A térképekre vonatkozó szöveg után azt írja: „E nyelvek nyelvtana, szókészlete és betűkészlete lényegesen eltér egymástól, csak jelentéktelen hasonlóságokat mutat.” A hozzá nem értés fokát mutatja, hogy a nyelv vonásai közé keveri a betűkészletet is. Az írás a nyelvtől független, bármelyik nyelvre teljesen új írást lehet kitalálni (ráadásul a betűkészlet az írásnak csak egy összetevője – s nem is kötelező, gondoljunk a kínai írásra!). Természetesen lehet, hogy a szerző a nyelv hang- vagy fonémakészletére gondol, de ha ezt nevezi betűkészletnek, az csak a még súlyosabb dilettantizmusáról árulkodik. Eleve elhibázott az, hogy a nyelvek hasonlóságáról beszél, hiszen a finnugrisztika érvei nem erre épülnek. Ha pedig azt állítja, hogy a hasonlóságok „jelentéktelenek”, akkor illene valamit arról is mondani, hogy milyen mértékű hasonlóság lenne már „jelentős”.
Az az állítása pedig, hogy „ezen nyelvek összetartozását [...] sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani”, egyszerűen nem igaz: a kérdéssel foglalkozó szakkönyvek egyértelműen az egyik legjobban megalapozott rokonításnak tartják az uráli nyelvekét. Ezt komolyan soha nem vitatták, pláne nem „tudományos érvekkel”. Az, hogy a tudományosságot a cikk külön kiemeli, éppen komolytalanságát bizonyítja: tudományos körökben kizárólag tudományos érveket szokás számon tartani.
Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a szerző az összehasonlító nyelvtudomány alapjaival, a finnugrisztika (ill. uralisztika) legalapvetőbb állításaival, történetével sincs tisztában. Mivel nem tudja, mit cáfoljon, a levegőbe lövöldözik, értelmetlen állításokat tesz, még egységes gondolatmenetet sem képes felépíteni.
(Azt meg csak találgathatjuk, mi lehet oly vonzó e szócikkben, hogy egy marketingszótárba is fel kellett venni...)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése