2009. november 20., péntek

Hajóval a Balti-tengeren

Októberben a Via Balticán autózva Tartuig jutottam. Erről beszámoltam a Rénhírek olvasóinak is. A Via Baltica túlsó vége azonban Helsinkiben van.
Tartutól 200 km-t sem kell autózni, s máris a Balti-tenger habjai nyaldossák autónk kerekeit. Hogyan tovább Helsinkibe? Amennyiben ügyesek voltunk, úgy a tengert Tallinnban kell megpillantanunk. Elhaladva az óváros mellett, féljobbra nagy hajók felső fedélzetei látszanak a háztetők fölött. Jó helyen járunk, ezek a hajók viszik tovább az autókat és utasaikat.

Hajók a háztetők felett




Beszállás! A Silja Simphony autókat eszik.


Természetesen lehet előre tájékozódni az interneten az árak és a menetrend felől, és jegy is rendelhető elővételben. A hajójáratok azonban oly sűrűek, hogy ez a mozzanat akár ki is hagyható az úti előkészületekből. A tallinni kikötő honlapja szerint három hajótársaság indít hajókat Helsinkibe. Ezek a kabinnal is rendelkező, személyautókat és kamionokat is szállító hajók kb. 2 óránként indulnak, menetidejük 2-2 és fél óra. Ilyen rövid időre nyilván az utasok többsége nem költözik be egy kabinba, hiszen a hajó vendéglátó egységeiben sörözgetve is gyorsan telik az idő. Ha azonban Tallinnból Stockholmba megyünk, akkor van időnk kipróbálni hajónk különböző szolgáltatásait (szauna, mozi, éttermek, vámmentes boltok stb.). A nagy hajókban több emelet magasságú zárt tér, átrium található. A boltok és bárok előtt távol-keleti zöldségfaragó művész mutatja be tudományát, a légtérben pedig artisták szárnyalnak.

A belső promenád esti díszkivilágításban. Fent dolgoznak a légtornászok.

Tallinnból indulnak kisebb, gyorsjáratú hajók is Helsinkibe. Választhatjuk a Dunáról ismert, nálunk Sólyom néven úszkáló szovjet szárnyashajót (ha ugyan jár még), de a gyorsabb hajók többsége katamarán. Ezek azonban igen érzékenyek az időjárásra. Mivel szinte a víz fölött szárnyalnak, a szelek keltette hullámok annyira dobálják őket, hogy ilyenkor lassabban kell haladniuk. Egy alkalommal én is úgy jártam, hogy az 50 perces menetidő az erős szél miatt másfél órásra nőtt. A nagyobb gyorshajók személyautókat is tudnak szállítani.



A tallinni kikötő előtt

Ha az autónkat Tallinnban hagyva csak egy napra ruccanunk át Helsinkibe, jól válasszuk meg a parkolóhelyet, mert a kikötő közelében elképzelhető, hogy idegenek kitanulmányozzák a csomagtartónk tartalmát. Elég macerás ilyenkor a rendőrségre menni, jegyzőkönyvet felvetetni stb., hogy hazatérve a biztosításunkra azért kapjunk valamennyi kártérítést.
Helsinkiből nemcsak Tallinn, hanem Stockholm felé is igen élénk a komphajóforgalom. Ha reggel érkezünk Tallinn felől, egy gyors város- és múzeumnézés után este már tovább is indulhatunk Stockholmba. Hajónk Ahvenanmaa/Åland szigetének érintésével reggel érkezik a svéd fővárosba. A Tallinn–Helsinki–Stockholm háromszögben járó hajók mellett, a fővárosokból indulnak járatok Hamburg felé is, valamint a kisebb városok, például Turku is összeköttetésben állnak a nagyobbakkal.

A Finnjet Hamburgba közlekedik. Ezeket a hajókat a jégzajlás sem zavarja.

Helsinki és Stockholm között irdatlan méretű komphajók közlekednek, ezek finn hajógyárak termékei. Finnországban készült a világ legnagyobb hajója is. Az Oasis of the Seas a Karib-tengeren szolgál, így nem sok remény van rá, hogy finnugorközi utazásainkon kipróbálhassuk.


A hajófedélzeten. Alattunk tizenegy emelet.

A Balti-tengeri személyhajózást két nagy társaság uralja, a Silja és a Viking Line. A Silja Line érdekeltsége a Tallinn–Helsinki között hajózó Tallink is. Az észt és finn főváros között nagy hajókat közlekedtető harmadik társaság, az Eckerö olcsóságával tűnik ki. (Nevezhetnénk fapadosnak, ha ez a hajók világában nem bírna konkrét értelemmel is – gondoljunk csak a fapadokhoz láncolt gályarabokra.)

A hajókázással egybekötött lerészegedés a viking idők óta kedvelt szórakozás a Balti-tengeren. E tevékenységi forma a 2. világháború után új értelmet nyert: a skandináv szárazföldön állami politikává érett alkoholellenes küzdelem a tengereken zátonyra futott, mivel a hajók vámmentes boltjaiban sok és olcsó alkohol volt vásárolható. Nem tudom, hogy napjaink egységes Európájában még mindig olcsóbb-e a hajókon vásárolni, mint a svéd és finn alkoholárusító boltokban, de feltételezem. Megfigyelésem szerint előrelátó svéd vagy finn turista nem száll tengerre kerekes bevásárló kocsi nélkül, melyben a teli sörösrekeszeket szállítja haza. (Persze az is lehet, hogy az olcsó alkoholt már nem a hajón, hanem a tallinni kikötő üzleteiben szerzik be.)

A viking hajó a Stockholm előtti szigeteket kerülgeti

Aki persze autóval utazik, az nem ihat. Így hát mégis csak azt tanácsolom, hagyjuk az autónkat Tallinnban, és Helsinkiben vagy Stockholmban partra szállva fizessünk be egy autóbuszos városnézésre. Visszatérve a hajókirándulásról, amennyiben Tallinnban autónkat is megtaláljuk, ismét nekivághatunk a Via Balticának, immár hazafelé.




Nincsenek megjegyzések: