Már régen írtam az Arvisuráról. Most ismét elővettem. Történelmünk nevezetesebb eseményeinek Paál Zoltán-féle értelmezését kutatva a tatárjárás, a mohácsi vész és az 1848-as forradalom Arvisura-beli eseményeinek kívántam utánaolvasni. Nos, a forradalom említetlen marad az Arvisurában, a mohácsi vész leírása sem különösebben érdekes, talán csak az a motívum említhető, hogy a Csele patakba nem csak úgy fulladt bele jó királyunk, II. Lajos, hanem a belső ármánykodás és széthúzás nyomta a víz alá (vagyis néhány ármánykodó katona).
Hanem ez a tatárjárás érdekesen jelenik meg az Arvisurában. Paál Zoltán számára komoly írói feladat volt feloldani azt az ellentmondást, hogy a magyarok Ordosz-vidéki testvérei, a szintén hun ősökkel bíró mongol-tatárok pusztították el Magyarországot. E kérdés annyira foglalkoztatta a szerzőt, hogy az utolsó Arvisurákban is visszatért rá. Vagyis e témát tárgyalva az Arvisura befejezése felé is el kell kanyarodnunk.
A szerző koncepciója szerint Ogotáj főkán 1235-ben levelet írt a trónra lépő új királynak, IV. Bélának, amelyben felszólította, hogy vegyen részt a háborúmentes Új Égi Birodalom megteremtésében. Melynek érdekében természetesen együtt kell háborúzniuk a kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite és Róma fehér hite ellen (306. Arvisura: Égi birodalom hírnökei. Turcsi aranyasszony rovása. Kr. u. 1195–1235. /5235–5275. m. t. é./ 976–977.).
A 307. Arvisura szerint a Magyarország felé közeledő mongolok sorban küldik üzeneteiket IV. Bélának, hogy nekik nincs túl nagy kedvük nyugat felé továbbmenni, ugyan foglalná el a magyar király ezt a területet. Utána akár meg is tarthatja (307. Arvisura: A „szószegő” király. Anonymus kivégzése. Köttöny fősámán, Ungika aranyasszony és Tomaj rovása. (Kr. u. 1190–1270. /5230–5301. m. t. é./ 977–980.).
IV. Béla azonban a keleti testvérek ellen fordult: a kunokat kiűzte Magyarországról, a mongolokat pedig fegyverrel fogadta. Ennek ellenére a palócok (és Paál Zoltán) ősei, az úzok, maguk is Ordosz-vidéki népség, megmentették a magyar királyt: a muhi csata után elbujtatták, majd Dalmáciába menekítették.
A muhi csatáról Paál Zoltán semmit sem ír. Megvolt, a király elmenekült, ennyi. A csatára később sem tér vissza, de az láthatóan bántja, hogy a magyarok és a mongolok – két testvérnép – ilyen keményen összecsaptak. A 349(A). Arvisura (A szabadság első napja. Jugán rovása.) a palóc honfoglalástól (Kr. u. 435) 1945-ig tekinti át az eseményeket. A történet keretét a Vörös Hadsereg ózdi benyomulása, a vasgyár elfoglalása adja, melynek során kiderül, hogy a szovjet partizánok (Szőnyi Márton csoportja) szabad idejükben átbeszélték a magyar történelmet. Ez a keret ad lehetőséget Paál Zoltánnak, hogy visszatérjen a tatárjárás eseményeire, és ismét fájdalomteljes mondatokban emlegesse IV. Béla árulását (melyről értesülve Ödögej/Ogotáj nagykánt megütötte a guta).
A 348. Arvisura tartalmazza Paál Zoltán és Szalaváré Tura találkozását, a medvetor leírásával együtt. Néhány motívumból sejthető, hogy ezt Paál Zoltán többször átdolgozta. A művet záró 349. és 350. Arvisura egészen 1980-ig követi az eseményeket. Tehát az utolsó Arvisurák készültek el utoljára. Összefoglalásként is olvashatók, mivel hatalmas korszakot ívelnek át: a 349 (A). Arvisura kb. 1500 évet, a 349(B). több mint 3500 évet, a 350(A). pedig kb. 10 500 évet.
A 349(B). Arvisura néhány összegző bekezdéssel zárul. Felidézi az első Arvisurákból, hogy az emberiség egy másik bolygóról származik, továbbá reagál a technikai fejlődésre is: a beavatottak várhatón „gondolat-rezgések” útján fogják terjeszteni az Arvisurák legfőbb tanítását: „Legyen a Földön Béke!”
E kései Arvisurák jól datálhatók a 350(A). két mondata alapján: „Mindezeket Jugán a Szent-Korona megtekintésén hallotta a hosszú várakozási idő alatt…” Cyrus Vance amerikai külügyminiszter 1977 őszén jelentette be a magyar korona visszaszolgáltatását. A koronát a következő évtől állították ki a Nemzeti Múzeumban.
És a másik: „Az amerikaiaknál egy lengyel ember lett a külügyminiszter…” Ez csakis Zbigniew Kazimierz Brzezinskire vonatkozhat. Nem külügyminiszter volt, hanem nemzetbiztonsági tanácsadó, 1977–1981 között. Vagyis a kötetben található utolsó Arvisura, a 350. 1978-ban vagy utána keletkezett, tehát valóban Paál Zoltán legutoljára megírt Arvisurája.
Talán az Arvisura ismertetésekor néha háttérbe szorult a finnugor elemek tárgyalása. Pedig azok folyamatosan jelen vannak a műben, ha nem is mindig a fősodorban. Numi-Tóremre és Joli-Tóremre szinte állandóan hivatkozik a szerző, de például a mohácsi vészre vonatkozó szövegrészletek után kutatva bukkantam arra a leírásra, hogyan kerültek a rénszarvasok a lappoktól az obi-ugorokhoz. Ismertetőmből azonban remélem kiderült, hogy az Arvisura a valós adatok és a fantáziaszülemények keverékéből létrejött irodalmi, és nem tudományos alkotás. Irodalminak is csak úgy merem nevezni, ha hozzáteszem, hogy naiv irodalmi alkotás. Ugyanolyan jellegű, mint egy naiv festmény: olykor rendkívüli képzelőerő jellemzi, de a megvalósítás igen gyengécske. Talán más sorsa lehetett volna, ha maga a szerző sem hiszi azt, hogy ő az egyetlen igazság tudója. Ha ettől elvonatkoztatunk, akár még jól is szórakozhatunk az Arvisurát olvasva.
Az Arvisura tartalmi ismertetését ezennel befejeztem, ha időm engedi, még két dologra térek majd vissza: a mű utóéletére, valamint megpróbálom kinyomozni, mikor és hol volt katona Paál Zoltán és hogyan lett partizán.
Hanem ez a tatárjárás érdekesen jelenik meg az Arvisurában. Paál Zoltán számára komoly írói feladat volt feloldani azt az ellentmondást, hogy a magyarok Ordosz-vidéki testvérei, a szintén hun ősökkel bíró mongol-tatárok pusztították el Magyarországot. E kérdés annyira foglalkoztatta a szerzőt, hogy az utolsó Arvisurákban is visszatért rá. Vagyis e témát tárgyalva az Arvisura befejezése felé is el kell kanyarodnunk.
A szerző koncepciója szerint Ogotáj főkán 1235-ben levelet írt a trónra lépő új királynak, IV. Bélának, amelyben felszólította, hogy vegyen részt a háborúmentes Új Égi Birodalom megteremtésében. Melynek érdekében természetesen együtt kell háborúzniuk a kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite és Róma fehér hite ellen (306. Arvisura: Égi birodalom hírnökei. Turcsi aranyasszony rovása. Kr. u. 1195–1235. /5235–5275. m. t. é./ 976–977.).
A 307. Arvisura szerint a Magyarország felé közeledő mongolok sorban küldik üzeneteiket IV. Bélának, hogy nekik nincs túl nagy kedvük nyugat felé továbbmenni, ugyan foglalná el a magyar király ezt a területet. Utána akár meg is tarthatja (307. Arvisura: A „szószegő” király. Anonymus kivégzése. Köttöny fősámán, Ungika aranyasszony és Tomaj rovása. (Kr. u. 1190–1270. /5230–5301. m. t. é./ 977–980.).
IV. Béla azonban a keleti testvérek ellen fordult: a kunokat kiűzte Magyarországról, a mongolokat pedig fegyverrel fogadta. Ennek ellenére a palócok (és Paál Zoltán) ősei, az úzok, maguk is Ordosz-vidéki népség, megmentették a magyar királyt: a muhi csata után elbujtatták, majd Dalmáciába menekítették.
A muhi csatáról Paál Zoltán semmit sem ír. Megvolt, a király elmenekült, ennyi. A csatára később sem tér vissza, de az láthatóan bántja, hogy a magyarok és a mongolok – két testvérnép – ilyen keményen összecsaptak. A 349(A). Arvisura (A szabadság első napja. Jugán rovása.) a palóc honfoglalástól (Kr. u. 435) 1945-ig tekinti át az eseményeket. A történet keretét a Vörös Hadsereg ózdi benyomulása, a vasgyár elfoglalása adja, melynek során kiderül, hogy a szovjet partizánok (Szőnyi Márton csoportja) szabad idejükben átbeszélték a magyar történelmet. Ez a keret ad lehetőséget Paál Zoltánnak, hogy visszatérjen a tatárjárás eseményeire, és ismét fájdalomteljes mondatokban emlegesse IV. Béla árulását (melyről értesülve Ödögej/Ogotáj nagykánt megütötte a guta).
A 348. Arvisura tartalmazza Paál Zoltán és Szalaváré Tura találkozását, a medvetor leírásával együtt. Néhány motívumból sejthető, hogy ezt Paál Zoltán többször átdolgozta. A művet záró 349. és 350. Arvisura egészen 1980-ig követi az eseményeket. Tehát az utolsó Arvisurák készültek el utoljára. Összefoglalásként is olvashatók, mivel hatalmas korszakot ívelnek át: a 349 (A). Arvisura kb. 1500 évet, a 349(B). több mint 3500 évet, a 350(A). pedig kb. 10 500 évet.
A 349(B). Arvisura néhány összegző bekezdéssel zárul. Felidézi az első Arvisurákból, hogy az emberiség egy másik bolygóról származik, továbbá reagál a technikai fejlődésre is: a beavatottak várhatón „gondolat-rezgések” útján fogják terjeszteni az Arvisurák legfőbb tanítását: „Legyen a Földön Béke!”
E kései Arvisurák jól datálhatók a 350(A). két mondata alapján: „Mindezeket Jugán a Szent-Korona megtekintésén hallotta a hosszú várakozási idő alatt…” Cyrus Vance amerikai külügyminiszter 1977 őszén jelentette be a magyar korona visszaszolgáltatását. A koronát a következő évtől állították ki a Nemzeti Múzeumban.
És a másik: „Az amerikaiaknál egy lengyel ember lett a külügyminiszter…” Ez csakis Zbigniew Kazimierz Brzezinskire vonatkozhat. Nem külügyminiszter volt, hanem nemzetbiztonsági tanácsadó, 1977–1981 között. Vagyis a kötetben található utolsó Arvisura, a 350. 1978-ban vagy utána keletkezett, tehát valóban Paál Zoltán legutoljára megírt Arvisurája.
Talán az Arvisura ismertetésekor néha háttérbe szorult a finnugor elemek tárgyalása. Pedig azok folyamatosan jelen vannak a műben, ha nem is mindig a fősodorban. Numi-Tóremre és Joli-Tóremre szinte állandóan hivatkozik a szerző, de például a mohácsi vészre vonatkozó szövegrészletek után kutatva bukkantam arra a leírásra, hogyan kerültek a rénszarvasok a lappoktól az obi-ugorokhoz. Ismertetőmből azonban remélem kiderült, hogy az Arvisura a valós adatok és a fantáziaszülemények keverékéből létrejött irodalmi, és nem tudományos alkotás. Irodalminak is csak úgy merem nevezni, ha hozzáteszem, hogy naiv irodalmi alkotás. Ugyanolyan jellegű, mint egy naiv festmény: olykor rendkívüli képzelőerő jellemzi, de a megvalósítás igen gyengécske. Talán más sorsa lehetett volna, ha maga a szerző sem hiszi azt, hogy ő az egyetlen igazság tudója. Ha ettől elvonatkoztatunk, akár még jól is szórakozhatunk az Arvisurát olvasva.
Az Arvisura tartalmi ismertetését ezennel befejeztem, ha időm engedi, még két dologra térek majd vissza: a mű utóéletére, valamint megpróbálom kinyomozni, mikor és hol volt katona Paál Zoltán és hogyan lett partizán.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése