Fodor István és Veres Péter a Rénhírekben már ismertetett cikke után következik a folyóiratban Jankovics Marcell rövidke írása: Ugor hallja, türk látja. – Muszáj választani? (45–53.). A muszáj kérdése minket is foglalkoztat: muszáj volt ezt így megjelentetni? A cikkből megtudhatjuk, hogy vannak úgynevezett „hivatalos nyelvészek”, akik mellesleg „ortodoxok” is, és az ő viselkedésük generálja az ellentáborban azt az érzést, hogy „őseink a »halszagú atyafiságból« szakadtak volna ki”. Hiába, a téveszmék kiirthatatlanok. Számomra értelmezhetetlen az antifinnugristák által használt hivatalos és ortodox nyelvész terminológia. Ha van ilyen, akkor létezik hivatalos, ortodox matematikus, fizikus, biológus stb. Mondja-e rájuk valaki ezeket a jelzőket? És miért nem? (E kérdést árnyaltabban megközelíti Hoppál Mihály, erről lásd lejjebb.) Na és, ha ők hivatalosok és ortodoxok, akkor már ők tehetnek arról, hogy az ellentábor képtelen a nyelvi rokonságtól elvonatkoztatni a genetikai kapcsolatot és a kulturális rokonságot? Az úgymond hivatalos, ortodox nyelvészek ezt az elemi hibát nem szokták elkövetni.
A gyermeteg bevezetés után Jankovics Marcell az eurázsiai mítoszok összefüggéseit vizsgálja. E témáról kifejtett gondolatait mindig nagy érdeklődéssel olvassuk. Írásának ez a része már a következő három cikkhez kapcsolódik. Közben azért elejt néhány megjegyzést arról, hogy Árpád népe török volt, a magyarságnak pedig belső fejlődésű saját nyelve van kezdettől fogva, mely nézetek felbukkantak már különböző tudományos fórumokon, s lehet is róluk vitatkozni. De nem egy ilyen rövidke, elnagyolt, jegyzetek és bibliográfia nélküli írás alapján (pl.,ahol van hivatkozás – László 1985, Vékony 2002, mindösszesen kettő –, az sincs feloldva a cikk végén).
Jankovics Marcell elegyes őstörténeti-folklorisztikai írása átvezet a következő három cikkhez. A Hoppál Mihály tanulmányával kezdődő blokk a magyar folklórhagyományok eurázsiai gyökereit vizsgálja.
Hoppál Mihály összefoglalást nyújt Ősvalláskutatás (irányok és eredmények) című tanulmányában (54–64.). Bevezetőjében érinti azt a kérdést is, amely Jankovics Marcell számára az ortodox finnugristák és igazhitű ellentáboruk küzdelmében jelenik meg. Hoppál Mihály általában tér ki a tudomány és a közgondolkodás kapcsolatára, a tudományközi együttműködés nehézségeire, s a tudósok közti elfogultságra, szimpátiára. Ilyen megközelítésben már beszélhetünk ortodox tudósokról. Szemünk előtt meg is jelenik néhány figura: kedves vagy kedvetlen öreg bácsi (ritkábban néni), aki valaha tudott valamit, azt meg is írta, de már évek óta nem olvas szakirodalmat, ámde kicsiny hatalmát, tekintélyét olykor-olykor nemtelen eszközökkel is védelmezi, s nagyon haragszik a fiatalokra. Igen, ilyet már láttunk, s nemsokára magunk is ilyenek leszünk. Akár halbiológusok vagyunk, akár finnugristák.
A tudományos nézetek megújulásának, elfogadásának kérdése azért érdekli Hoppál Mihályt, mert véleménye szerint „paradigmaváltás várható az összehasonlító kultúrakutatás területén”: az eurázsiai léptékben megnyilvánuló meglepő összefüggéseket a szerző összekapcsolja a mém-kutatással. Írása az Uráli Mitológiai Enciklopédia munkálatairól szóló beszámolóval zárul.
Szabó László (Az oszét nart eposz magyar nyelven, 65–72.) és Agócs Gergely (Kazária, avagy a „tükör túloldala”. A magyar folklór észak-kaukázusi párhuzamairól, 73–78.) írása a Hoppál Mihály által vázolt eurázsiai összehasonlító vizsgálatokhoz nyújt egy-egy érdekes adalékot. Habár a magyar folklór keleti kapcsolatai eddig is tudottak voltak, de újabb és újabb elemeit tárják elénk a kutatók.
A gyermeteg bevezetés után Jankovics Marcell az eurázsiai mítoszok összefüggéseit vizsgálja. E témáról kifejtett gondolatait mindig nagy érdeklődéssel olvassuk. Írásának ez a része már a következő három cikkhez kapcsolódik. Közben azért elejt néhány megjegyzést arról, hogy Árpád népe török volt, a magyarságnak pedig belső fejlődésű saját nyelve van kezdettől fogva, mely nézetek felbukkantak már különböző tudományos fórumokon, s lehet is róluk vitatkozni. De nem egy ilyen rövidke, elnagyolt, jegyzetek és bibliográfia nélküli írás alapján (pl.,ahol van hivatkozás – László 1985, Vékony 2002, mindösszesen kettő –, az sincs feloldva a cikk végén).
Jankovics Marcell elegyes őstörténeti-folklorisztikai írása átvezet a következő három cikkhez. A Hoppál Mihály tanulmányával kezdődő blokk a magyar folklórhagyományok eurázsiai gyökereit vizsgálja.
Hoppál Mihály összefoglalást nyújt Ősvalláskutatás (irányok és eredmények) című tanulmányában (54–64.). Bevezetőjében érinti azt a kérdést is, amely Jankovics Marcell számára az ortodox finnugristák és igazhitű ellentáboruk küzdelmében jelenik meg. Hoppál Mihály általában tér ki a tudomány és a közgondolkodás kapcsolatára, a tudományközi együttműködés nehézségeire, s a tudósok közti elfogultságra, szimpátiára. Ilyen megközelítésben már beszélhetünk ortodox tudósokról. Szemünk előtt meg is jelenik néhány figura: kedves vagy kedvetlen öreg bácsi (ritkábban néni), aki valaha tudott valamit, azt meg is írta, de már évek óta nem olvas szakirodalmat, ámde kicsiny hatalmát, tekintélyét olykor-olykor nemtelen eszközökkel is védelmezi, s nagyon haragszik a fiatalokra. Igen, ilyet már láttunk, s nemsokára magunk is ilyenek leszünk. Akár halbiológusok vagyunk, akár finnugristák.
A tudományos nézetek megújulásának, elfogadásának kérdése azért érdekli Hoppál Mihályt, mert véleménye szerint „paradigmaváltás várható az összehasonlító kultúrakutatás területén”: az eurázsiai léptékben megnyilvánuló meglepő összefüggéseket a szerző összekapcsolja a mém-kutatással. Írása az Uráli Mitológiai Enciklopédia munkálatairól szóló beszámolóval zárul.
Szabó László (Az oszét nart eposz magyar nyelven, 65–72.) és Agócs Gergely (Kazária, avagy a „tükör túloldala”. A magyar folklór észak-kaukázusi párhuzamairól, 73–78.) írása a Hoppál Mihály által vázolt eurázsiai összehasonlító vizsgálatokhoz nyújt egy-egy érdekes adalékot. Habár a magyar folklór keleti kapcsolatai eddig is tudottak voltak, de újabb és újabb elemeit tárják elénk a kutatók.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése