A jó és a rossz harca

A tudománytörténeti összefoglalók szeretik úgy feltüntetni, hogy a felvilágosult kutatók elfogadták Sajnovics eredményeit és onnantól kezdve a finnugor rokonság mellett tették le a garast, míg a finnugor rokonságot elutasítók mindig is tudományellenesek voltak. (Tegyük hozzá, hogy a finnugor rokonságot elutasítók világképe is hasonló, csak szerintük a nemzetellenes finnugristák nyomják el az igazságért küzdő tudósokat.) Békés Vera Az elveszett paradigma című kötetében rámutat, hogy a nyelvtudomány történetében (legalábbis az ugor–török háború előtt) nem lehet éles különbséget tenni sem a finnugor és más rokonítások híve, sem a tudományos és tudománytalan kutatók között. Az alábbiakban röviden felsoroljuk Békés Vera példáit.

Közismert, hogy Sajnovics könyvében, miközben a lapp–magyar rokonság mellett érvel, felveti a kínai–magyar rokonság lehetőségét is. Míg a lapp rokonság bizonyításán módszeresen dolgozik, a kínai rokonságról szóló fejezetben csak egyes szavak összecsengésére hivatkozik.

Sajnovics nagy ellenfele, Beregszászi Nagy Pál mindenféle keleti nyelvet bevont az összehasonlításba. Bár álláspontja megbukott, kb. harminc olyan egyeztetése van, amit ma is helytállónak tartunk. (Nyilván jövevényszavakról van szó.) Sajnovicstól kb. ugyanennyi helyes etimológiát tartunk számon, igaz, Sajnovicsnál jobbak az arányok: Beregszászi jóval több etimológiát gyártott, és ezek jelentős része téves.

Otrokocsi Fóris Ferencet a délibábos nyelvészkedés egyik fő alakjaként tartják számon, ugyanakkor ő nem utasította el a(z finn)ugor rokonságot, csupán meggyőző nyelvi bizonyítékokat követelt.

Gyarmathi kezdetben „napkeleti” (sémi) nyelvrokonság mellett foglalt állást, és csak később fogadja el a finnugor rokonságot. Később munkáját több kritika is éri, például időnként helyesen morfológiai elemekre bontja a szóalakokat, máskor viszont megelégszik a szavak összecsengésével – ráadásul időnként torzítja is a szóalakokat a nagyobb hasonlóság érdekében.

Ráadásul Gyarmathi az ujgur–magyar rokonságban hívő Kőrösi Csoma Sándorban látta ifjúkori terveinek megvalósítóját – viszont Vámbéry Ármin, Budenz nagy ellenfele volt az, aki „éretlen nyelvészeti spekulációk áldozatá”-nak nevezte Kőrösit.

Révai Miklós Sajnovics és Gyarmathi követője volt, ugyanakkor hittek a magyar–héber rokonságban is. Az ő tanítványa volt Horvát István, aki a délibábos etimológiák elrettentő példáit produkálta (tőle származnak az olyanok, mint Stockholm = Istókhalma, Koppenhága = Kappanhágó): egyetemi nyelvészeti előadásainak jegyzeteiből az derült ki, hogy bár inkább a perzsa, arab, zsidó rokonság híve volt, a finnugor rokomnságot nem támadta. Az ő tanítványa volt Reguly Antal, aki még finnországi utazása során is tartotta a kapcsolatot vele. Reguly viszont hazatérte után nem szibériai útjáról, hanem A dzsungárokról és azoknak a magyarokkal állított fajrokonságáról címmel tartotta akadémiai székfoglalóját.

Kállay Ferenc viszont a finnugor rokonság híve volt, A finn-magyar nyelv címen az első magyar nyelvű munkát tette közzé ebben a témában, a tudománytörténet mégsem tartja számon. Békés Vera nem mondja ki, de minden bizonnyal arra céloz, hogy a mű színvonala nem indokolja az elismerést.

Békés Vera megállapítása szerint a XIX. század közepén a vita arról folyt, hogy milyen fokú a finnugor nyelvrokonság, és nem arról, hogy elfogadható-e. E kérdésben azonban senki nem látott tisztán. Budenz és Hunfalvy is kezdetben közelebbinek tartotta a török–magyar rokonságot, mint a finn–magyart. Vámbéry viszont kezdetben a finnugor rokonság híve volt, és a magyar–török rokonságról éppen Budenz győzte meg: később Budenz szemére is hányta, hogy saját korábbi álláspontját szentségtörésnek és szándékos ferdítésnek tartja.

Mindezek a tények nem függetleníthetők attól, hogy miként változott a rokonság fogalma. Erről sorozatunk következő részében lesz szó.