A leghíresebb erza

Az orosz és vegyes lakosságú falvak között megbújó erza településen, Bajevoban (vagy erzául Bajenybujeban) található annak a szobrásznak a múzeuma, aki az egész világon híressé tette az erza nevet. Sztyepan Dmitrijevics Nyefjodov 1876. október 31-én született a faluban, amely akkor még a Szimbirszkij kormányzósághoz tartozott. Bár a ház, ahol a szobrász született, már nem áll, a templomot (a közeli Ahmatova faluban), ahol megkeresztelték még mindig meg lehet tekinteni. Bajenybuje egyébként nemcsak erza többségű lakossága miatt különleges. Faházai, utcái rendezettek, viszonylag kevés az elhagyatott épület. Más falvakban annyira fogy már a lakosság, hogy majdnem minden harmadik ház üresen áll. Maga a szobrász is szeretettel emlékezett vissza szülőhelyére, mesebeli helynek festve le azt ismerősei számára.

Élete meglehetősen kalandos volt, sokáig nem sikerült művészeti képzést szereznie. Kezdetben festészettel foglalkozott, elsősorban ikonokat készített (1890-1901, Alatirben és Kazanyban tanulta ezt a mesterséget), csak később, moszkvai tanulmányai során figyeltek fel agyagból a maga kedvtelésére formált szobraira. 1901 és 1917 között Nyefjodov többször is járt külföldön, Olaszországban és Franciaországban tanulmányozta a szobrászat mestereinek alkotásait. Párizsban ki is állították munkáit, ekkor kezdte az Erzja művésznevet használni. A polgárháború idején az Urálba, majd a Kaukázusba menekült, ahol első jelentősebb alkotásai elkészülnek, Jekatyerinburgban és Bakuban. A forradalom és polgárháború után visszatért Moszkvába és szeretett volna önálló kiállítást nyitni, azonban erre a korabeli viszonyok között nem volt lehetőség. 1926-ban 6-hónapos ösztöndíjat kapott Párizsba, ahonnan sokáig nem tért vissza. Különösen érdekelte Dél-Amerika, 1927-től Argentínába költözött és Buenos Airesben, egy kis házban alkotott. Abból élt meg, hogy a ház egyik szobájában kis kiállítást rendezett be. Ez az időszak azért jelentős az életében, mert ekkor fedezte fel a kebracso nevű fát, amelyet későbbi szobraihoz alapanyagként használt fel. A kemény fát sokáig nem tudta mivel faragni. A legenda szerint egyszer megfájdult a foga, és fogorvoshoz ment, ahol rájött, hogy egy fogorvosi fúróhoz hasonló eszközzel meg lehetne munkálni a kebracsot. 1950-ben az argentínai orosz nagykövet közbenjárására lehetőséget kapott a hazatérésre. Moszkvában sokáig nem találta a helyét, csak 1954-ben nyílt például arra lehetősége, hogy kiállítást rendezzen a munkáiból.
A moszkvai közönség körében nagy sikert aratott, hosszú sorok kígyóztak a kiállítóterem előtt. A kiállítást egyik napról a másikra hirtelen bezárták, amikor felfedezték, hogy a vendégkönyvbe valaki azt írta, Erzja szobrain kívül a múzeumban nincs semmi említésre méltó. 1959-es halála előtt munkásságának elismeréséül Erzját még kitüntették (1956-ban).

A bajenybujei múzeum érdekessége egyébként, hogy a szerző szobraiból viszonylag keveset tartalmaz. Elsősorban fényképekről ismerhetjük meg a szobrász életét, és a múzeumi körbevezetésből, amelyet teljes átéléssel egy orosz származású hölgy ad elő, értelemszerűen csak oroszul. Erzja története mellett a falusi hétköznapok és ünnepek világába is betekintést nyújt a kiállítás, esküvői viseletet is láthatunk számos használati tárgy (szövőszék, korsók stb.) mellett.

A múzeum előtt Erzja márványszobra áll, amelyet a moszkvai Aljdona Nyenaseva készített 1991-ben. Magát a múzeumot 1976-ban a szobrász születésének 100. évfordulóján nyitották meg. Az épülettel átellenben, az iskola előtt is szobrok sorakoznak, amelyeket mordoviai alkotók készítettek a 130. évfordulóra 2006-ban. Ezek is különböző erza népviseletes alakokat ábrázolnak és igyekeznek követni Erzja jellegzetes stílusát, aki a fa gyökereit és erezetét is felhasználva alakította ki a megformálandó alakokat, időnként csak kissé változtatva meg a természetes vonalakat.