Pozitív hozzáállás

FunkTazmagora álnevű olvasónk további kérdése:

Még egy, az előbbiekhez nem kapcsolódó kérdésem lenne: a helyeslést,pozitívitást kifejező "igen" szavunk milyen eredetű ?

A finnek és észtek egy germán átvételt (jaa) használnak,ha jól tudom ( a többi finnugor nyelv nem tudom,milyen szót használ).

Ha az "igen" szavunk nem finnugor eredetű,akkor hogyan jöhetett létre ?

Milyen pozitívitást,helyeslést kifejező szót tudnak rekonstruálni az alapnyelvre ?

Mielőtt a kérdésre válaszolnék, meg kell jegyeznem, hogy a magyar szavak eredetének könnyű utánanézni A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára című kiadványban (rövidítve TESz), mely (sajnos igen borsos áron) beszerezhető az antikváriumokban, ill. minden közepesnél jobb könyvtárban szabad polcon elérhető. (Sajnos internetes adatbázis nincs. E sorok szerzője nagyon nem ajánlja a Tinta Kiadó által forgalmazott és etimológiai szótárnak nevezett kiadványokat.) Több évtizedes mivolta ellenére jól használható, korszerűnek tekinthető (azaz kiadása óta csak kevés szó esetében született meggyőzőbb etimológia).

Az említett szótár az igen szót ismeretlen eredetűnek mondja. Ami biztos, hogy eredeti jelentése 'nagyon' lehetett, ebben a jelentésében ma is használjuk. A pozitív válaszként használt igen az igenis-ből rövidült, és eredetileg teljes mondatban állt, pl. Igenis megírtam 'nagyon is megírtam'.

Bár azt hihetnénk, hogy 'igen' jelentésű szó minden nyelvben van, ez tévedés. Maga a magyar is csak időnként használja, az igen helyett általában válaszolhatunk a mondat azon összetevőjével, amelyre rákérdezünk:

– Moziba mész?
– Moziba.

– Jössz a buliba?
– Jövök.

– A piros pulóvered vetted fel?
– A pirosat. stb.

Sőt, a magyar az igekötőt is használhatja igenlő válaszként:

– Megetted a vacsorát?
– Meg.

Ez általában még azokban a nyelvekben sem lehetséges, ahol elváló igekötő van (pl. német, észt). Használatosak még a mondat tartalmára vonatkozó állítások is, pl. 'így/úgy (van)' jelentésű szerkezetek, határozószók (pontosan). A pozitív választ kifejezhetik különböző módosítószók (természetesen, persze) vagy nyomatékosító elemek, mint a bizony. A finnről például azt szokás mondani, hogy nincs benne 'igen' jelentésű szó, bár a kyllä 'bizony' szót gyakran használják úgy, hogy azt bátran fordíthatjuk magyarra igennel. Inkább a beszélt nyelvre jellemző a germán (svéd) eredetű jah használata, bár ez nem minősül annyira slendrián válasznak, mint a német eredetű magyar ja. Az igenlést kifejezhetik még verbálisnak csak fenntartásokkal minősíthető elemek is, mint pl. az udmurt o-o, amely magyar füllel inkább a magyar 'nem, szó sincs róla' jelentésű a-a-ra emlékeztet.

Az uráli nyelvekről általában is hasonlókat mondhatunk, vagy mondatösszetevőket használnak igenlésre, vagy más jelentéssel is bíró kifejezéseket, vagy ha van 'igen' jelentésű szó, akkor az vagy ezekből származik, vagy idegen eredetű. Az uráli/finnugor alapnyelvre, ill. más köztes alapnyelvekre nem tudunk 'igen' jelentésű szót rekonstruálni. Könnyen elképzelhető, hogy ilyen nem is volt, de semmi nem zárja ki, hogy mégis. Az 'igen' jelentésű szó ugyanis általában igen ingatag része a szókincsnek, gyakran különbözik közeli rokon nyelvekben vagy nyelvjárásokban is. Az ide vonható udmurt és újlatin példákról már korábbi posztunkban esett szó.