Vajon finnugorok voltak-e a burtaszok? Ebben áll a „rejtély titka”, e kérdés kutatástörténetébe pillantunk most be.
A burtasz népnév a muszlim geográfusok leírásaiban olvasható, a 13. században azonban bekerült az orosz krónikairodalomba is. Az első geográfusok még nem ismerik ezt a népet, a róluk szóló híreket Dzsajháni gyűjtötte össze és rendszerezte a 10. század első felében. Kitāb al-masālik wa-l-mamālik (Az utak és országok könyve) című, sajnos elveszett művéből vagy annak másolataiból, feldolgozásaiból az utódok átvettek egyes részeket, és beépítették saját műveikbe.
A burtaszokról szóló hírek Dzsajháni nyomán Ibn Ruszta, Gardízí, al-Bakrī és Marwazī munkáiba kerültek bele. Némileg más adatokat őrzött meg Maszúdi, valamint al-Balkhī és követői. A későbbi szerzők közül Jákút érdemes említésre, aki földrajzi szótárának megírásához nagyon sok forrásművet használt föl.
Dzsajháni követői közül nézzük, hogyan írt Ibn Ruszta a burtaszokról:
„Burdasz földje a hazar s bulkar között fekszik; köztük s a kazárok között tizenöt napi távolság van. A kazár királynak engedelmeskednek; tízezer lovas vonul közülük harcba. Főnökük, aki őket rendben tartaná, s akinek ítélete mérvadó volna közöttük, nincsen, hanem minden szállásukban van egy-két vén; pörös ügyeiket, ha ilyenek előadják magukat közöttük, ezek elé viszik, de alapjában a kazár király hódoltsága alatt állanak. Földjük kiterjedt; erdőkben laknak; a bulkar [bolgár] s a baganakiya [besenyő] ellen támadásokat intéznek; kitartóak és erélyesek. Vallásuk a guzziya [gúz] vallásához hasonlít. Kellemes arcuk, tekintetük és testük van. Ha valamelyikük részéről más ellen támadás vagy igazságtalanság történt, avagy az illető sebet ejtett rajta, vagy megszúrta, békés megegyezés addig nem jöhet létre közöttük, amíg a sebesült a bosszúját ki nem töltötte.
Ha egy lány közülük felserdül, az engedelmességet apjának felmondva azt a férfit szemeli ki magának, akit akar, míg végre a kérő (a lány) apjához megy, megkéri a kezét és feleségül veszi tőle, ha ugyan (a lány) akarja.
Vannak tevéik, marháik és sok mézük. Vagyonuk java részét menyétbőrök képezik. Kétféle fajtájuk van: az egyik a halottakat elégeti, a másik eltemeti. A föld egyik síkságát lakják, erdőik fájának legnagyobb része hiling. Vannak szántóföldjeik is. Vagyonuk java részét méz, menyétbőrök és szőrmék képezik. Országuk kiterjedése hosszában és széltében tizenkét nap.”
Maszúdínál ezt olvashatjuk:
„A burtasz, mint már említettük, a törökök egyik nemzete, amely a róluk elnevezett folyó mentén lakik. Az ő vidékeikről szállítják a burtaszi néven ismeretes fekete és vörös rókabőröket. Ezek darabja száz dínárba, sőt még ennél is többe kerül…”
Végül pedig két érdekes részlet Isztakhrítól:
„A burtasz szó vidék neve. Lakóinak faházaik vannak; szanaszéjjel szóródva laknak.”
„Bulgar nyelve olyan, mint a kazárok nyelve; burtasz nyelve azonban más, hasonlóképpen a rusz nyelve is más, mint a kazár s a burtasz.”
A források látszólag ellentmondásokkal terhesek: a burtaszoknak vannak erdeik, de szántóföldjeik is. Erdőlakó életmódjukra utal, hogy mézet termelnek és prémes állatokra vadásznak. Ugyanerre mutat a faházak építése is. Az itt nem idézett Marwazí szerint sertést is tenyésztenek. Ugyanakkor tevéik is vannak, mely állatok, mint tudjuk, nem annyira erdőlakók.
E leírások azonban egységben is értelmezhetők, ha arra gondolunk, hogy ez a burtasz az erdő és a sztyepp határán élő nép volt, valami olyasféle, mint a finnugor mordvinok. Csak a tevékkel nem tudunk mit kezdeni (habár a volgai bolgároknál is találtak a régészek tevecsontokat!).
A burtaszok lakóhelyét a források többsége az Alsó-Volga mellett jelöli ki, a kazárok és a volgai bolgárok között. Ugyanakkor a burtaszok földrajzi elhelyezkedése al-Isztakhrí itt hely hiányában szintén nem idézett leírásában talán a mordvinok penzai (újabb elnevezéssel: felső-szurai) csoportjára, a 10. században még csak formálódó moksa-mordvin etnikai csoport egyik ősére is ráillik. A penzai ősmordvin leletegyüttes azonban a keleti kereskedelem kibontakozása előtti időre datálható. Az Alsó-Volga nyugati partján a kazárok és a mordvinok között a régészek nem ismerik olyan 8–12. századi kultúra emlékeit, amely az írott forrásokban szereplő burtaszok hagyatékának tartható.
Ha a burtaszok nyelve után nyomozunk, akkor sem jutunk sokkal előbbre e nép besorolásával: az egyik szerző a törökök közé sorolja őket, míg a másik határozottan azt írja, hogy a burtaszok nyelve más, mint a törököké (a kazároké és a volgai bolgároké), de különbözik a ruszok nyelvétől is.
Ibn Rusztánál értékes néprajzi leírásokat is találunk a burtaszok házassági szokásairól és bosszúálló természetéről. Ezek talán egybevethetők a mordvinok följegyzett szokásaival a leányok szabad párválasztásáról, és a férfiak harcias természetéről.
Mégsem az eddig felsoroltak szolgáltak alapul először a burtasz–mordvin azonosság tételének felállításához: Frähn 1823-ban azt írta, hogy a muszlim geográfusok leírásaiban szereplő hilingfa neve mordvin eredetű.
Később a kutatók a burtasz népnév magyarázatával is megpróbálkoztak. A 19. század végén Tomaschek úgy vélte, hogy a burtasz ugyanúgy emberevőt jelent, mint a Hérodotosz által említett andropfagosz és az orosz krónikákban szereplő mordvin népnév. Az idők folyamán több más magyarázat is született a burtasz népnévre. Dobrodomov például alán/asz (jász) környezetből származtatta a burtasz népnevet, melynek jelentése szerinte: folyami jászok.
1937-ben Minorsky úgy fejlesztette tovább a burtasz–mordvin azonosítás elméletét, hogy a mordvinok közül a moksa etnikai csoporttal azonosította a burtaszokat.
1960-ban B. A. Vasziljev a burtasz–mordvin probléma vizsgálatába bevonta az orosz krónikákat és Volga-vidéki helyneveket is. A 13. századtól a burtasz népnév a földrajzi nevekben is megjelenik, egy időben a mescser és mozsar népnevekkel együtt. Nem vitás, hogy e népnevek mind olyan népeket takarnak, amelyek a tatárok elől menekültek a Közép-Volga vidékére, és kerültek az orosz történetírás látókörébe. Vasziljev szerint a burtaszokat a történeti források később mescsereknek nevezik, majd misar-tatároknak.
R. G. Muhamedova, a misar-tatárokról 1972-ben publikált művében úgy foglalt állást, hogy a burtaszok török vagy ugor-török származásúak, és a misar-tatárok elődnépességét alkották. Ennek bizonyítására a mordvinföldi Alatiri járás okleveles adatait idézi a 17. századból: az oklevelekben a poszopnije tatari és a burtaszi terminológiák egymás szinonimái.
Göckenjan és Sweeney 1985-ben Ibn Ruszta burtaszokról szóló leírását tanulmányozva két utalást tett a mordvinokra. A burtasz harciassággal és házassági szokásokkal kapcsolatban a Julianus első útjáról készült jelentést idézték: „Azt, aki nem ölt embert, nem is engedik megnősülni.” A két csoportjukról szóló hírhez pedig azt a kommentárt fűzték, hogy a mordvinok is két etnokulturális egységre oszlanak (ti. erzákra és moksákra).
Hogy legyünk hát okosak? Finnugorok, vagyis mordvinok, vagyis moksák voltak-e a burtaszok?
Tehát a tudományos válasz: nem tudjuk, hogy a burtaszok finnugorok voltak-e.
_________________________
A forrásokat Kmoskó Mihály fordításában közöltem – Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/1. Bp. 1997., I/2. Bp. 2000.
A hivatkozott szerzők és műveik:
Frähn, C. M.: Ibn Foszlan’s und anderer Araber Berichte über die Russen älterer Zeit. Spb. 1823. Újabb kiadása: Hamburger Philologische Studien, 39. Hamburg, 1976.
Tomaschek, W.: Kritik der ältesten Nachrichten über den Skythischen Norden II. Sitzungsberichte d. Phil.-Hist. Classe d. Kais. Akademie d. Wissenschaften. 117. Wien, 1889. 7–16.
Dobrodomov, I. G.: Etyimologija etnonyima „burtasz”. In: Onomasztyika Povolzsja. Szaranszk, 1986. 119–129.
Minorsky, V.: Hudud al-Alam. The Regions of the World. A Persian geography 372 A. H. 982 A. D. GMS XI. London, 1937.
Vasziljev, B. A.: Problema burtaszov i mordva. Voproszi etnyicseszkoj isztoriji Mordovszkovo naroda. Trudi Mordovszkoj etnograficseszkoj ekszpegyiciji, v. 1. Trudi Insztyituta etnografiji, novaja szerija, t. 63. Moszkva, 1960. 181–209.
Muhamedova, R. G.: Tatari-misari. Moszkva, 1972.
Göckenjan, H. – Sweeney, J. R.: Der Mongolensturm. Berichte von Augenzeugen und Zeitgenossen 1235–1250. Graz–Bécs–Köln, 1985.
A burtasz népnév a muszlim geográfusok leírásaiban olvasható, a 13. században azonban bekerült az orosz krónikairodalomba is. Az első geográfusok még nem ismerik ezt a népet, a róluk szóló híreket Dzsajháni gyűjtötte össze és rendszerezte a 10. század első felében. Kitāb al-masālik wa-l-mamālik (Az utak és országok könyve) című, sajnos elveszett művéből vagy annak másolataiból, feldolgozásaiból az utódok átvettek egyes részeket, és beépítették saját műveikbe.
A burtaszokról szóló hírek Dzsajháni nyomán Ibn Ruszta, Gardízí, al-Bakrī és Marwazī munkáiba kerültek bele. Némileg más adatokat őrzött meg Maszúdi, valamint al-Balkhī és követői. A későbbi szerzők közül Jákút érdemes említésre, aki földrajzi szótárának megírásához nagyon sok forrásművet használt föl.
Dzsajháni követői közül nézzük, hogyan írt Ibn Ruszta a burtaszokról:
„Burdasz földje a hazar s bulkar között fekszik; köztük s a kazárok között tizenöt napi távolság van. A kazár királynak engedelmeskednek; tízezer lovas vonul közülük harcba. Főnökük, aki őket rendben tartaná, s akinek ítélete mérvadó volna közöttük, nincsen, hanem minden szállásukban van egy-két vén; pörös ügyeiket, ha ilyenek előadják magukat közöttük, ezek elé viszik, de alapjában a kazár király hódoltsága alatt állanak. Földjük kiterjedt; erdőkben laknak; a bulkar [bolgár] s a baganakiya [besenyő] ellen támadásokat intéznek; kitartóak és erélyesek. Vallásuk a guzziya [gúz] vallásához hasonlít. Kellemes arcuk, tekintetük és testük van. Ha valamelyikük részéről más ellen támadás vagy igazságtalanság történt, avagy az illető sebet ejtett rajta, vagy megszúrta, békés megegyezés addig nem jöhet létre közöttük, amíg a sebesült a bosszúját ki nem töltötte.
Ha egy lány közülük felserdül, az engedelmességet apjának felmondva azt a férfit szemeli ki magának, akit akar, míg végre a kérő (a lány) apjához megy, megkéri a kezét és feleségül veszi tőle, ha ugyan (a lány) akarja.
Vannak tevéik, marháik és sok mézük. Vagyonuk java részét menyétbőrök képezik. Kétféle fajtájuk van: az egyik a halottakat elégeti, a másik eltemeti. A föld egyik síkságát lakják, erdőik fájának legnagyobb része hiling. Vannak szántóföldjeik is. Vagyonuk java részét méz, menyétbőrök és szőrmék képezik. Országuk kiterjedése hosszában és széltében tizenkét nap.”
Maszúdínál ezt olvashatjuk:
„A burtasz, mint már említettük, a törökök egyik nemzete, amely a róluk elnevezett folyó mentén lakik. Az ő vidékeikről szállítják a burtaszi néven ismeretes fekete és vörös rókabőröket. Ezek darabja száz dínárba, sőt még ennél is többe kerül…”
Végül pedig két érdekes részlet Isztakhrítól:
„A burtasz szó vidék neve. Lakóinak faházaik vannak; szanaszéjjel szóródva laknak.”
„Bulgar nyelve olyan, mint a kazárok nyelve; burtasz nyelve azonban más, hasonlóképpen a rusz nyelve is más, mint a kazár s a burtasz.”
A források látszólag ellentmondásokkal terhesek: a burtaszoknak vannak erdeik, de szántóföldjeik is. Erdőlakó életmódjukra utal, hogy mézet termelnek és prémes állatokra vadásznak. Ugyanerre mutat a faházak építése is. Az itt nem idézett Marwazí szerint sertést is tenyésztenek. Ugyanakkor tevéik is vannak, mely állatok, mint tudjuk, nem annyira erdőlakók.
E leírások azonban egységben is értelmezhetők, ha arra gondolunk, hogy ez a burtasz az erdő és a sztyepp határán élő nép volt, valami olyasféle, mint a finnugor mordvinok. Csak a tevékkel nem tudunk mit kezdeni (habár a volgai bolgároknál is találtak a régészek tevecsontokat!).
A burtaszok lakóhelyét a források többsége az Alsó-Volga mellett jelöli ki, a kazárok és a volgai bolgárok között. Ugyanakkor a burtaszok földrajzi elhelyezkedése al-Isztakhrí itt hely hiányában szintén nem idézett leírásában talán a mordvinok penzai (újabb elnevezéssel: felső-szurai) csoportjára, a 10. században még csak formálódó moksa-mordvin etnikai csoport egyik ősére is ráillik. A penzai ősmordvin leletegyüttes azonban a keleti kereskedelem kibontakozása előtti időre datálható. Az Alsó-Volga nyugati partján a kazárok és a mordvinok között a régészek nem ismerik olyan 8–12. századi kultúra emlékeit, amely az írott forrásokban szereplő burtaszok hagyatékának tartható.
Ha a burtaszok nyelve után nyomozunk, akkor sem jutunk sokkal előbbre e nép besorolásával: az egyik szerző a törökök közé sorolja őket, míg a másik határozottan azt írja, hogy a burtaszok nyelve más, mint a törököké (a kazároké és a volgai bolgároké), de különbözik a ruszok nyelvétől is.
Ibn Rusztánál értékes néprajzi leírásokat is találunk a burtaszok házassági szokásairól és bosszúálló természetéről. Ezek talán egybevethetők a mordvinok följegyzett szokásaival a leányok szabad párválasztásáról, és a férfiak harcias természetéről.
Mégsem az eddig felsoroltak szolgáltak alapul először a burtasz–mordvin azonosság tételének felállításához: Frähn 1823-ban azt írta, hogy a muszlim geográfusok leírásaiban szereplő hilingfa neve mordvin eredetű.
Később a kutatók a burtasz népnév magyarázatával is megpróbálkoztak. A 19. század végén Tomaschek úgy vélte, hogy a burtasz ugyanúgy emberevőt jelent, mint a Hérodotosz által említett andropfagosz és az orosz krónikákban szereplő mordvin népnév. Az idők folyamán több más magyarázat is született a burtasz népnévre. Dobrodomov például alán/asz (jász) környezetből származtatta a burtasz népnevet, melynek jelentése szerinte: folyami jászok.
1937-ben Minorsky úgy fejlesztette tovább a burtasz–mordvin azonosítás elméletét, hogy a mordvinok közül a moksa etnikai csoporttal azonosította a burtaszokat.
1960-ban B. A. Vasziljev a burtasz–mordvin probléma vizsgálatába bevonta az orosz krónikákat és Volga-vidéki helyneveket is. A 13. századtól a burtasz népnév a földrajzi nevekben is megjelenik, egy időben a mescser és mozsar népnevekkel együtt. Nem vitás, hogy e népnevek mind olyan népeket takarnak, amelyek a tatárok elől menekültek a Közép-Volga vidékére, és kerültek az orosz történetírás látókörébe. Vasziljev szerint a burtaszokat a történeti források később mescsereknek nevezik, majd misar-tatároknak.
R. G. Muhamedova, a misar-tatárokról 1972-ben publikált művében úgy foglalt állást, hogy a burtaszok török vagy ugor-török származásúak, és a misar-tatárok elődnépességét alkották. Ennek bizonyítására a mordvinföldi Alatiri járás okleveles adatait idézi a 17. századból: az oklevelekben a poszopnije tatari és a burtaszi terminológiák egymás szinonimái.
Göckenjan és Sweeney 1985-ben Ibn Ruszta burtaszokról szóló leírását tanulmányozva két utalást tett a mordvinokra. A burtasz harciassággal és házassági szokásokkal kapcsolatban a Julianus első útjáról készült jelentést idézték: „Azt, aki nem ölt embert, nem is engedik megnősülni.” A két csoportjukról szóló hírhez pedig azt a kommentárt fűzték, hogy a mordvinok is két etnokulturális egységre oszlanak (ti. erzákra és moksákra).
Hogy legyünk hát okosak? Finnugorok, vagyis mordvinok, vagyis moksák voltak-e a burtaszok?
- A muszlim geográfusok leírásaiból arra következtethetünk, hogy a burtaszok nemcsak az alsó volgai sztyeppövezetben éltek, hanem egyes csoportjaik a sztyepp és az erdő határán. Ott kapcsolatba kerülhettek moksa-mordvinokkal. Ez történhetett úgy is, hogy valójában csak lazán érintkeztek egymással, a bőségesen rendelkezésre álló területen a burtasz és mordvin települések egymástól távol, egymás köreit nem zavarva helyezkedtek el. Elképzelhető azonban az is, hogy valamiféle együttműködés alakult ki a burtaszok és a moksa-mordvinok között.
- A mongol támadás után a burtaszok északabbra húzódtak, egyes csoportjaik átkeltek a Volgán, és a cseremiszek közé települve még a permi finnugorokkal is érintkezésbe kerülhettek (a pertasz népnév Permi Szent István legendájában is szerepel).
- A burtaszok szerepet játszottak a misar-tatár etnikai csoport kialakulásában. A burtaszokat a késői források a tatárok közé sorolják. Ez az adat azonban nem perdöntő származásuk és nyelvük kapcsolatait illetően, mivel a cseremiszeket, sőt olykor a mordvinokat is a tatárok alá sorolták. A tatárjárás után eltörökösödő burtaszok anyanyelve talán valamilyen török nyelv volt, de nem feltétlenül.
- A többek által feltételezett és a burtasz népnévben is látni vélt ősiráni (alán/asz) nyelvi/etnikai komponens a Kr. u. 1-2. évezred fordulóján már csak igen gyengén lehetett jelen a burtaszok között. Ha ugyan volt ilyen.
Tehát a tudományos válasz: nem tudjuk, hogy a burtaszok finnugorok voltak-e.
_________________________
A forrásokat Kmoskó Mihály fordításában közöltem – Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/1. Bp. 1997., I/2. Bp. 2000.
A hivatkozott szerzők és műveik:
Frähn, C. M.: Ibn Foszlan’s und anderer Araber Berichte über die Russen älterer Zeit. Spb. 1823. Újabb kiadása: Hamburger Philologische Studien, 39. Hamburg, 1976.
Tomaschek, W.: Kritik der ältesten Nachrichten über den Skythischen Norden II. Sitzungsberichte d. Phil.-Hist. Classe d. Kais. Akademie d. Wissenschaften. 117. Wien, 1889. 7–16.
Dobrodomov, I. G.: Etyimologija etnonyima „burtasz”. In: Onomasztyika Povolzsja. Szaranszk, 1986. 119–129.
Minorsky, V.: Hudud al-Alam. The Regions of the World. A Persian geography 372 A. H. 982 A. D. GMS XI. London, 1937.
Vasziljev, B. A.: Problema burtaszov i mordva. Voproszi etnyicseszkoj isztoriji Mordovszkovo naroda. Trudi Mordovszkoj etnograficseszkoj ekszpegyiciji, v. 1. Trudi Insztyituta etnografiji, novaja szerija, t. 63. Moszkva, 1960. 181–209.
Muhamedova, R. G.: Tatari-misari. Moszkva, 1972.
Göckenjan, H. – Sweeney, J. R.: Der Mongolensturm. Berichte von Augenzeugen und Zeitgenossen 1235–1250. Graz–Bécs–Köln, 1985.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése