A magánhangzó-harmónia 1. Bevezetés

Amikor laikusokat az uráli nyelvek jellemzőiről kérdezünk, akkor iskolai tanulmányaikból elsősorban olyan jelenségeket tudnak felidézni, melyek inkább a magyart különböztetik meg a környező, ill. a jobban ismert európai nyelvektől. Ezek a sajátosnak tűnő (a világ nyelveiben azonban gyakran előforduló) vonások azonban nem jellemzik általánosan a finnugor nyelveket. A későbbiekben több ilyen jelenséggel szeretnénk foglalkozni, ezek közül a magánhangzó-harmónia az első.

A magánhangzó-harmóniáról elvben mindenki hallott, aki magyar iskolában végezte tanulmányait (bár ott inkább hangrendi illeszkedés néven emlegetik). Ha példát kérnénk a magánhangzó-harmónia jelenségére, feltehetően olyan válaszokat kapnánk, mint kecskéről, de macskáról, házban, de kertben stb. Több finnugor nyelvben vannak hasonló jelenségek, de sokban nincsenek. Az érdekesség az, hogy bár a magyart és más ismertebb nyelveket szembeállítva nagyon élesnek tűnik a különbség, hogy van-e egy nyelvben magánhangzó-harmónia vagy nincs, az igazság az, hogy a magánhangzó-harmónia eltűnhet, de újból ki is alakulhat. Ezt bizonyítja, hogy egymáshoz nagyon közel álló nyelvek, nyelvváltozatok is különbözhetnek a magánhangzó-harmónia meglétének vagy hiányának szempontjából.

A magánhangzó-harmónia a magyarban sem volt mindig olyan erős, mint ma. Az ómagyar korban bizonyos névutókból (azaz önálló szavakból) ragok (azaz toldalékok) fejlődtek. A Tihanyi Apátság alapítólevelében még ezt olvashatjuk: Feheruaru rea meneh hodu utu rea, azaz '(a) Fehérvárra menő hadi útra'. A rea névutóból lett a -ra rag, aminek ma már van -re alakváltozata is. A 12. századi Halotti beszédben az újonnan keletkezett toldalékok még nem illeszkednek: halalnec 'halálnak', vilagbele 'világba'. Ezeknek csak a 16. századra alakult ki a maihoz hasonló változatuk. Természetesen a régebbi ragok ebben az időben is részt vettek a magánhangzó-harmóniában.

A finnségi nyelvek közül például a finnben vagy a karjalaiban van magánhangzó-harmónia, az irodalmi észtben, mely az északi nyelvjárásokon alapul, nincs. A dél-észtben viszont, melyet az utóbbi időben önálló nyelvnek tekintenek, szintén van. A vepsze különböző nyelvjárásaiban is vannak eltérések, van olyan változat, ahol a magánhangzó-harmónia csak a szó első két szótagjában érvényesül.

A mordvinban a magánhangzó-harmónia igen szűk területre terjed ki, az erzában valamivel szélesebb körű, mint a moksában. Mindkét mari irodalmi nyelvben van magánhangzó-harmónia, de szabályaik különböznek. Vannak viszont olyan nyelvjárások, ahol teljesen hiányzik, akárcsak a permi nyelvekből (az udmurtból és a komiból) – kivéve néhány udmurt nyelvjárást, ahol (feltehetően tatár hatásra) kialakulóban van. Az obi-ugor nyelvek körében mind a hanti, mind a manysi nyelvjárások között van olyan, amelyik ismeri a magánhangzó-harmóniát, és van olyan, amelyik nem. A szamojéd nyelvek közül csak a nganaszanban fordul elő.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy milyen lehet a magánhangzó-harmónia a különböző uráli nyelvekben, holnap azt idézzük fel, hogy miként működik a magyarban.