Az udmurt fürdőház, a muncso

Egy korábbi posztomban már utaltam arra, hogy a Magyarországon közismert finn szaunára emlékeztető, de attól némileg eltérő funkciójú fürdőházak változatai Oroszország-szerte elterjedtek a különféle, finnugor és nem finnugor népek körében. Ugyanebben a posztban az izzasztós fürdőház vadonban épített, hanti változatát is bemutattam. Lássuk most, milyen az udmurtok fürdőháza, a muncso.

A fából készült muncso, mivel elsősorban a tisztálkodás számára biztosít helyet, ma is elengedhetetlen tartozéka szinte minden udmurt portának. Általában az ólak, gazdasági épületek mellé építik – a muncsót a tisztálkodáson kívül ugyanis olykor gazdasági célokra, például gabonaszárításra is használják.

Egészen a 20. század elejéig a muncsóhoz nem építettek kéményt, a kályha füstje így az ajtón vagy egy speciális füstelvezető nyíláson keresztül távozott (ezt a fürdőháztípust nevezik udmurtul söd muncsónak, azaz 'fekete muncso'-nak). A mai muncsók azonban szinte kivétel nélkül rendelkeznek kéménnyel. A szaunához hasonlóan a legtöbbször a muncso is két helyiségből áll: egy előtérből, ahol a levetett ruháit hagyja a fürdőzni készülő, és magából a fürdőhelyiségből (bár régebben nem építettek előteret a fürdőházhoz, és néha ma is előfordul, hogy a muncso csupán magát a fürdő-izzasztóhelyiséget foglalja magában).

A fürdőhelyiség padlója hézagosan egymás mellé helyezett deszkákból áll, hogy a fürdés során elhasznált víz a réseken át eltávozhasson. A jobb hőszigetelés végett az épület oldalgerendái közé mohát, az ajtószárny széleire pedig filcszerű anyagot illesztenek. A fürdőhelyiség központi eleme a méretes, téglából és öntöttvasból készült, zárható kályha, amit fával fűtenek. Ez a kályha – mind méretét, mind felépítését, mind a hozzá használt fűtőanyagot tekintve – láthatóan különözik tehát a finn szaunából ismert, nyitott, kövekkel megrakott kályhától. A kályha oldalához jókora vastartályt építenek, amit a kályha befűtése előtt vízzel töltenek meg. A falak mellé ücsörgésre szolgáló fapadokat állítanak. A muncso elmaradhatatlan kellékei még a megfelelő hőmérsékletű fürdővíz kikeveréséhez szükséges műanyag lavórok és fémvödrök (fürdés előtt a legnagyobb műanyag lavórt vagy kádat teletöltik hideg vízzel, ebből, illetve a kályha oldalához épített kondér forró vizéből meríthet tetszése szerint saját lavórjába a fürdőző), illetve a csapkodáshoz használt nyírfavesszőnyaláb, a venyik. Manapság a fürdőzés modern kellékeit – piperecikkeket, tusfürdőt, sampont, szivacsot – is megtaláljuk az udmurt fürdőházban.

A „nyugalmasan izzadós” szaunázással ellentétben a muncsózás valóságos pancsolásnak számít: az udmurtok ugyanis a fapolcokon ücsörögve éppen csak elkezdenek izzadni, máris hozzák a vízbe mártott venyiket, hogy – vérkeringésüket felfrissítendő – jól végigcsapkodják vele testüket. A csapkodást öblítés és mosakodás követi, majd tetszés szerinti számú és vízhőmérsékletű újabb öblítés, pancsolás. A szaunától eltérően a muncsóba egy használat alkalmával tehát egyszer lép csak be az ember, illetve az udmurt fürdőházban a test vízzel történő felfrissítése is magában az izzasztóhelyiségben történik.

Az udmurtok hagyományosan hetente egyszer, szombatonként fűtötték be a muncsót, és ezt ma sem teszik sokkal gyakrabban. A fürdőház funkciója a tisztálkodáson kívül a testi-lelki regenerálódás, felfrissülés biztosítása – egyrészt. A muncso valójában ezektől igen eltérő szerepeket is ellát(ott): a már említett gabonaszárításon kívül például gyógyításra is használták, sőt, hajdanában itt szültek az asszonyok, valamint a halottat is itt mosdatták. Sajátos szerepe miatt érthető, hogy számos hiedelem kapcsolódik a fürdőház használatához, és hogy az udmurt hitvilág szerint a muncsónak külön szelleme van: Muncsokuzso, a 'fürdőház gazdája'.

(A muncsóhoz kapcsolódó népi hiedelmekről bővebben ezen a linken olvashatnak az érdeklődők.)