A magánhangzó-harmónia 5. A mari

A mari nyelvjárásokban különböző magánhangzó-harmónia szabályokat találunk. Itt a két irodalmi nyelvben található szabályokat mutatjuk be.

A magánhangzó-rendszer

A mezei irodalmi nyelvben magánhangzó van: i, e, ü, ö, u, o, a, továbbá az ə. Az e olyan, mint a magyar nyelvjárási zárt ë, az a pedig mint a magyar á, csak rövid. Az ə olyasféleképpen ejtendő, mint az angol a 'egy' névelő az esetek többségében, vagy amilyenből kettőt is ejtünk az -able '-ható, -hető' képzőben. A németben a hangsúlytalan szótagban e-vel írt hang ejtendő hasonlóképpen, pl. a bitte szóban. (Ennek a hangnak a neve egyébként svá.)

A hegyi mariban kettővel több magánhangzó van. Egyfelől megvan az ä, amelyik olyan nyílt, mint az a, csak elöl képzett, másfelől két ə-féle magánhangzó van, ez egyik elöl képzett, a másik hátul. Mivel ezek pontos tipográfiai jeleit itt technikai nem tudjuk reprodukálni, a két magánhangzót index-szel fogjuk megkülönböztetni: az elöl képzett (palatális) jele a ə^P, a hátul képzetté (velárisé) a ə^V lesz.

Hosszú magánhangzók és diftongusok egyik irodalmi nyelvben sincsenek (és a nyelvjárásokban sem fordulnak elő).

A mezei magánhangzó-harmónia

A mezei mari gazdag magánhangzórendszere ellenére a szó nem első szótagjában (és ennek következtében a toldalékokban) -- kevés kivételtől eltekintve -- csak három magánhangzó fordul elő az e, az a és az ə. Ennek következtében magyar szemszögből nézve szokatlan kombinációk is előfordulnak, akár tőszavakban (pl. üžara 'hajnal'), akár toldalékolt alakokban (üj-la 'vajként').

A magánhangzó-harmónia akkor jelentkezik, ha az ə a szó végére kerül. Ekkor ugyanis a megelőző hangtól függően e-vé, o-vá vagy ö-vé válik. Így például a keče 'nap' szó végén azért van e, mert a szó végén áll. Ha a szó toldalékot kap, „előbukkan az eredeti ə”: kečə-lan 'napnak', kečə-šte 'napban', kečə-že 'napja' stb. Csakhogy az itt -šte alakban felbukkanó esetrag és a -že alakban felbukkanó birtokos személyrag végén is ə áll, csak éppen a szó végére került! Ezt jól mutatja, ha további toldalékokat kapcsolunk hozzájuk: kečə-štə-že 'napjában', kečə-žə-lan 'napjának'.

A magánhangzó-harmóniában mindig az utolsó magánhangzó számít. Mint a fenti példák is mutatják, a ə átlátszóan viselkedik a harmóniában, ő maga nem számít, hanem az előtte levő magánhangzó veszi át a meghatározó szerepet. Ha a meghatárotzó magánhangzó i vagy e, akkor a szóvégi ə e lesz (l. az előző példákat), ha u vagy o, akkor o lesz (pl. korno 'út', kornə-što 'úton'), ha ü vagy ö, akkor ö (pl. üp 'haj', üp-šö 'haja'). Magyar szemmel ez még nem meglepetés, hiszen lényegében ugyanazt látjuk, mint pl. a magyar -hoz ~ -hez ~ -höz esetragnál: egyszerre érvényesül a palatoveláris (képzés helye szerinti) és a labiális (ajakkerekítettség szerinti) harmónia. Ami viszont annál inkább meglepőbb, hogy a után a ə e-vé válik: olma-že 'almája'.

Ezt a jelenséget úgy magyarázhatjuk, hogy a magyarban és a mezei mariban lényegében ugyanazok a szabályok működnek: a palatoveláris és a labiális harmónia szabályai. Csakhogy ezek a szabályok fordítva vannak összerakva. A magyarban előbb a palatoveláris harmónia érvényesül: ha ez úgy dönt, hogy veláris toldaléknak kell jönnie, akkor következik az o, ha palatálisnak, akkor következik a labiális harmónia szabálya, amely eldönti, hogy ö vagy e legyen-e. A mezei mariban viszont előbb a labiális harmónia dönt: ha kerekítetlen magánhangzó a meghatározó, akkor e lesz, ha kerekített, akkor következik a palatoveláris harmónia, amely eldönti, hogy o-nak vagy ö-nek kell-e következnie. Mivel az a a mariban kerekítetlen, fel sem merül, hogy o legyen-e utána a toldalékban.

Vannak a mezei marinak olyn nyelvjárásai is, melyekben az ə szó végén is változatlan marad. Ezekben a nyelvjárásokban nincs magánhangzó-harmónia.

A hegyi magánhangzó-harmónia

A hegyi mari magánhangzó-harmóniában is megkülönböztethetünk veláris (azaz hátul képzett: u, o, a, ə^V) és palatális (ü, ö, ä, ə^P), illetve fonetikailag elöl képzett, de a harmóniában semlegesen viselkedő magánhangzókat (e, i). A harmónia szempontjából palatális és veláris magánhangzók eredeti mari tövekben és régebbi idegen szavakban általában nem keverednek. A semlegesek azonban nem abban az értelemben semlegesek, hogy átlátszóan viselkednének, csupán abban, hogy követhetnek palatálisokat és velárisokat is egyaránt, viszont őket már kizárólag palatálisok követhetik.

Nem első szótagban, így toldalékokban is mindössze öt magánhangzó fordulhat elő: a, ä, ə^V, ə^P, e. Az e azért is semlegesnek tekinthető, mert nincs párja, nem váltakozik semmivel. Egyébként az a az ä-vel, az ə^V a ə^P-vel váltakozik, és csak kevés olyan toldalék van, amely nem vesz részt a harmóniában, mert mindig a, ä vagy ə^V van benne.