Szeptember 1.: a tudás napja

Szeptember elseje a tudás napja (День знаний) néven állami ünnep Oroszországban. Természetesen azért, mert ekkor kezdődik a tanítás. Különösen jelentős nap ez az első osztályosoknak, akik az első csengetés ünnepe (праздник Первого звонка) néven ünneplik. Az ünnepélyes tanévnyitókon a tanárok a szülőktől virágokat kapnak, mint nálunk a pedagógusnapon.

Mit jelenthet ez egy első osztályba menő, valamely uráli néphez (vagy más nemzeti kisebbséghez) oroszországi tanuló számára? A helyzetétől függően nagyon sokat. A hatvanas években Oroszországban felszámolták az anyanyelvi oktatást a nemzetiségek számára. Ez azonban területenként különböző mértékben történt. A finnugor köztársaságokban a Mari ASZSZK (ma Marij El vagy Mari Köztársaság) kivételével sehol nem maradt meg a nemzetiségi nyelvű oktatás (Mariföldön is csak az első négy osztályban). Más régiókban azonban igen, így állhat elő az a paradox helyzet, hogy míg az udmurt gyerekek Udmurtiában csak oroszul tanulhatnak, Tatárföldön udmurtul tanulnak (természetesen, különösen felsőbb osztályokban, bizonyos tantárgyakat oroszul oktatnak, és tanulniuk kell tatárul is). (Meg kell jegyeznünk, hogy az orosz statisztikákban feltűntetett „nemzetiségi iskola” gyakran csupán annyit jelent, hogy az iskolában van lehetőség különóra keretében a nemzetiségi nyelvet is tanulni.)

Ha egy gyerek egy tiszta nemzetiségi faluban nő fel, akkor az iskola kapuján belépve már oroszul kell beszélnie a vele egy faluban élő nemzetiségi tanítójával is. Helye válogatja, hogy ezt hol mennyire veszik szigorúan. A városokban, ahol a nemzetiségiek száma alacsony, a tanulók csak oroszul beszélhetnek.

Ha a szülők a gyerekkel iskolába kerülése előtt csak anyanyelvükön beszélnek, a gyerekek az iskolában nehéz helyzetbe kerülnek. Sok történet kering arról, hogy az iskolába került gyereket folyamatosan gúnyolták azért, mert nem tudott rendesen oroszul, s amikor végre megtanult, szégyellt és nem volt hajlandó többé anyanyelvén megszólalni. Az ilyen esetek azonban egyre ritkábbak, mivel a szülők „a gyerek érdekében” már kiskorától oroszul beszélnek hozzá, anyanyelvüket nem adják tovább. Egyes területeken (pl. Észak-Udmurtiában) ez a jelenség olyan tömeges, hogy tisztán nemzetiségi falvak soraiban a húsz éven aluli korosztály már nem tud a nemzetiségi nyelven beszélni.

Különösen nagy törés az iskolakötelezettség kezdete a sarkvidéken túli vagy szibériai nomád nép gyermekének. A ritkán lakott területeken a gyermekeket elszakítják családjuktól és internátusokba viszik őket. Az oktatás természetesen itt is orosz nyelvű. A gyerekek szüleikkel, rokonaikkal sem használhatják anyanyelvüket, és ha az internátus vegyes nemzetiségű területről fogad be gyerekeket, akkor társaikkal is csak oroszul tudnak érintkezni. Még nagyobb probléma, hogy az internátusban nem tudják elsajátítani a hagyományos életforma (halászat, vadászat, rénpásztorkodás stb.) fortélyait, így később képtelenek visszailleszkedni eredeti környezetükbe. Tipikus szibériai nemzetiségi sors, hogy a hagyományos életformát folytatni képtelen fiatalok a falvakba költöznek, ahol munkanélküliek lesznek, az alkoholizmusba menekülnek és fiatalon meghalnak.

Az orosz föderációban használatos központi tanterv tartalmaz egy úgynevezett nemzetiségi–regionális komponenst. Ez azt jelenti, hogy a tanterven belül néhány órát a helyi viszonyoknak megfelelő tantárgyakra (pl. helytörténeti órákra) lehet fordítani. A komponens tartalmáról a helyi szervek döntenek. Az egyik lehetőség, hogy ezt a komponenst az anyanyelvi oktatásra fordítják. A rendelkezésre álló keret heti két, maximum három óra. Ennyi az, amennyit a tanulók anyanyelvükön, anyanyelvükről, saját hagyományaikról, irodalmukról, történelműkről tanulhatnak. Oroszországban a tanulók éppúgy túlterheltek, mint Magyarországon: nem csoda hát, ha a gyerekek és a szülők e terheken könnyíteni szeretnének. Természetesen leginkább a „legkevésbé fontos” nemzetiségi tantárgyakkal kapcsolatban szeretnék elérni, hogy fakultatívok legyenek, ha pedig céljukat elérik, a gyerekek többsége ezeket az órákat nem látogatja.

Végezetül egy képet szeretnék bemutatni, melyet egy nyugat-udmurtiai iskolában készítettem. A felirat abban a teremben található, amelyben az orosz- és udmurtórákat szokták tartani:


A felirat jelentése: Az orosz nyelv különösen gazdag és folyamatosan, meglepő sebességgel gazdagodik. Az udmurt nyelvet dícsérő szavaknak már nem jutott hely a falon...

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az orosz iskolarendszer a russzifikáció egyik leghatékonyabb eszköze. Az anyanyelvi oktatás helyreállítása nélkül a kisebbségi nyelvek sorsa meg van pecsételve, és olyan nyelvek is eltűnnek egy-két generáció alatt, melyet ma még százezrek beszélnek.