2008. október 18-án a Mordvin Állami Kultúrházban a finnugor népeké volt a főszerep. Nemcsak Moszkvában rendeztek aznap finnugor estet, hanem a mordvin fővárosban, Szaranszkban is. Az este folyamán szinte az összes Oroszország területén élő kisebb-nagyobb rokon nép képviseltette magát. Természetesen többségükben mordvin táncokat mutattak be, de azt is hozzá kell tennünk, hogy nemcsak a helyiek, hanem más köztársaságból érkezők is. Például Udmurtiából, a Mari Köztársaságból, a Komi Köztársaságból. Mint ismeretes, a mordvin nép él az egyik legnagyobb szétszórtságban rokon népeink közül. Megtalálhatjuk őket a Nyizsnyij-novgorodi, Tambovi, Penzai, Szimbirszki, Szamarai, Szaratovi, Orenburgi Területeken, továbbá Tatársztánban, Baskíriában, a Csuvas Köztársaságban és Szibériában is. A mordvin néptáncot bemutató produkciókat, bármely csoport is mutatta be, mindig hangos, hosszantartó taps és éljenzés – akarom mondani „bravózás” – követte. Persze a legnagyobb ovációt a szaranszki csoport kapta! A mordvin népviseletek csoportról csoportra változtak. Voltak, akik tradicionális ruhában táncoltak, de voltak, akik kissé modernizálták azt: a piros minta megmaradt, csak a szoknya rövidült olyannyira, ha valaki az első sorokban ült, még azt is megláthatta, mi van a szoknya alatt.
Bemutatkoztak az udmurtok is, akiknek talán kevesebb siker jutott, valószínűleg a kevésbé lendületes táncuk miatt. De az ő különlegességük abban rejlett, hogy élőben énekeltek és zenéltek. Táncuk színesítéséhez még szőnyeget is használtak, de ez sajnos egyes nézők körében inkább derültséget, mintsem érdeklődést váltott ki.
Megismerhettünk komi, mari táncokat, de jöttek csoportok Hanti-Manszijszkból és baskír területekről is. Általában jellemző volt, hogy a női ruhákon a tradicionális minták flitterrel voltak kivarrva, vagy a nők sok ékszert viseltek. A táncok is hasonlítottak annyiban egymásra, hogy a legtöbb nagyon lendületes volt – kivétel ez alól a már említett udmurt produkció –, és néha kezdő steptáncosokat megszégyenítő ritmuskombinációkat kopogtak a lábukkal. A zenék sem voltak mindig a klasszikus értelemben vett népzenék, sok esetben diszkósított változatukra álmodták meg a koreográfiákat.
A csillogás alól talán az egyetlen kivételt a magyar csárdás jelentette. Voltak olyan hírek, miszerint magyar néptáncosok is jönnek, azonban mégsem érkezett tánccsoport a Kárpát-medencéből. Így helyettük egy komi csoport vállalkozott e nemes feladatra. Mondjuk úgy: szépek és aranyosak voltak, bár Magyarországon nehéz lenne csárdásként eladni az általuk bemutatott táncot, de ettől függetlenül becsülendő és tiszteletreméltó, hogy ilyenre vállalkoztak. (És ilyenkor vetődik fel a kérdés, hogy vajon mi, magyarok – vagy bármely más nép – hogy táncoljuk idegen nemzetek táncait!)
Volt néhány néptáncra emlékeztető produkció is. Ezekre az volt a jellemző, hogy népviseletben adtak elő valamilyen humoros táncot (amikor a férfi élete nagy döntése előtt áll: a nagy mellű vagy a nagy fenekű nőt válassza), vagy népzenére, népies elemekkel vegyített, modern koreográfiát mutattak be (avagy hogyan táncoljuk egy lófejjel és lófarokkal egyetlen fiúként egy csapat kék-fehér dresszbe öltözött lánnyal).
A műsorok végén minden csoport kisebb-nagyobb ajándékokkal távozott, a nézők pedig egy kétórás szórakozás emlékével.
Bemutatkoztak az udmurtok is, akiknek talán kevesebb siker jutott, valószínűleg a kevésbé lendületes táncuk miatt. De az ő különlegességük abban rejlett, hogy élőben énekeltek és zenéltek. Táncuk színesítéséhez még szőnyeget is használtak, de ez sajnos egyes nézők körében inkább derültséget, mintsem érdeklődést váltott ki.Megismerhettünk komi, mari táncokat, de jöttek csoportok Hanti-Manszijszkból és baskír területekről is. Általában jellemző volt, hogy a női ruhákon a tradicionális minták flitterrel voltak kivarrva, vagy a nők sok ékszert viseltek. A táncok is hasonlítottak annyiban egymásra, hogy a legtöbb nagyon lendületes volt – kivétel ez alól a már említett udmurt produkció –, és néha kezdő steptáncosokat megszégyenítő ritmuskombinációkat kopogtak a lábukkal. A zenék sem voltak mindig a klasszikus értelemben vett népzenék, sok esetben diszkósított változatukra álmodták meg a koreográfiákat.
A csillogás alól talán az egyetlen kivételt a magyar csárdás jelentette. Voltak olyan hírek, miszerint magyar néptáncosok is jönnek, azonban mégsem érkezett tánccsoport a Kárpát-medencéből. Így helyettük egy komi csoport vállalkozott e nemes feladatra. Mondjuk úgy: szépek és aranyosak voltak, bár Magyarországon nehéz lenne csárdásként eladni az általuk bemutatott táncot, de ettől függetlenül becsülendő és tiszteletreméltó, hogy ilyenre vállalkoztak. (És ilyenkor vetődik fel a kérdés, hogy vajon mi, magyarok – vagy bármely más nép – hogy táncoljuk idegen nemzetek táncait!)
Volt néhány néptáncra emlékeztető produkció is. Ezekre az volt a jellemző, hogy népviseletben adtak elő valamilyen humoros táncot (amikor a férfi élete nagy döntése előtt áll: a nagy mellű vagy a nagy fenekű nőt válassza), vagy népzenére, népies elemekkel vegyített, modern koreográfiát mutattak be (avagy hogyan táncoljuk egy lófejjel és lófarokkal egyetlen fiúként egy csapat kék-fehér dresszbe öltözött lánnyal).A műsorok végén minden csoport kisebb-nagyobb ajándékokkal távozott, a nézők pedig egy kétórás szórakozás emlékével.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése