2009. január 2., péntek

Kereskedők-diplomaták és/vagy utazó iparosok?


A cseremiszföldi tarsolylemez magyar kapcsolatairól


2008-ban bő termés volt a jubiláns finnugristák tiszteletére összeállított tanulmánygyűjteményekből:
1. Ünnepi írások Havas Ferenc tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 18. Bp.
2. Ünnepi írások Bereczki Gábor tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 19. Bp.
3. Navigare humanum est… Pusztay János hatvanadik születésnapjára. Bp.

E művek megjelenése igen vegyes: van köztük CD, van köztük könyv, van amelyik megjelent, van amelyik meg sem. Az ünnepeltek kaptak egy-egy példányt, így a hazai finnugristák közül hárman biztosan ismerik legalább az egyik kiadványt.

A homályt némiképp oszlatandó, a legkevésbé ismert, még CD-változatban sem létező Bereczki-emlékkönyvből tallózva említem itt Fodor István tanulmányát. Címe: Az őscseremisz tarsolylemez.

A cseremiszföldi veszelovói tarsolylemez a honfoglaló magyarság régészeti hagyatékának egyik legközelebbi párhuzama. A leletet Erdélyi István ismertette az Archaeológiai Értesítő 88. kötetének I. számában (Újabb adatok a tarsolylemezek stílusának elterjedéséhez Kelet-Európában. 1961. 95–100. l.). A tarsolylemezt Dienes Ö. István rajza nyomán ismerik a régészek, finnugristák és minden egyéb emberfajtához tartozó érdeklődők, leginkább Fodor István: Verecke híres útján (Bp. 1975.) című kötetének 215. oldaláról, de a rajz megjelent más publikációkban is.



A veszelovói tarsolylemez legközelebbi párhuzama a tiszabezdédi. Ezt már Erdélyi István is megállapította idézett cikkében (95.). A hasonló jegyeket Fodor István így foglalja össze: „A két lemez alakja ugyan eltérő, felületük kidolgozásában azonban több egyezést is találunk. A mintáktól szabadon hagyott felületet (a hátteret) mindkettőn kerek poncokkal töltötték ki. Közel áll az állatalakok megmintázása is. A veszelovói lemez oroszlánjain az említett spirálvonal és a bordák jelölése igen közeli a bezdédi lemezen az életfa két oldalán lévő állatalak (szenmurv) megmintázásához.” (A szenmurv az iráni mitológia egyik szereplője, félig madár, félig nagymacskaszerű ragadozó, magyarul pávasárkányként is említi a szakirodalom.)

Tanulmányában Fodor István ezután azt a kérdést tárgyalja, hogyan került a cseremiszekhez a veszelovói tarsolylemez:
1. Talán ott készült? (Erre gondolt Erdélyi István 1961-ben, 95.)
2. Talán a Kárpát-medencébe betelepült magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt V. P. Darkevics 1976-ban – Hudozsesztvennij metall vosztoka, 173. Moszkva.)
3. Talán az etelközi magyaroktól került a cseremiszekhez? (Erre gondolt Fodor István 1979-ben – Einige Beiträge zur Entfaltung der ungarischen Kunst der Landnahmezeit. Alba Regia XVII. 69.)

Korábban megfogalmazott véleményét Fodor István itt úgy módosítja, hogy – az etelközi készítést nem kizárva – valószínűbbnek tartja: a veszelovói tarsolylemezt már a Kárpát-medencében készítették ügyes kezű elődeink.

Úgy tűnik, a kutatók alaposan körüljárták a témát. Legalább is régészeti-művészettörténeti aspektusait. Engem azonban jobban izgat, hogy az ördögbe került az a tarsolylemez oda, ahova? A cseremiszektől mi igen távol élünk, és Etelköz sincs sokkal közelebb hozzájuk. Hogy is van ez? Valaki egyszer csak gondol egyet, és elindul, hogy ezt a tarsolylemezt márpedig elviszem a cseremiszekhez?

A történeti forrásokat olvasva a távolsági kereskedelem veszélyes, de igen kifizetődő eseményeiről értesülhetünk. Egy kereskedelmi expedíció megszervezése, útnak indítása és mozgatása nagy logisztikai erőfeszítéseket kívánt. A beszámolók több száz fős karavánokról tudósítanak. Azt is jól át kellett gondolni, hogy milyen termékekkel induljon útnak a csapat. A teherhordók (lovak, tevék, de emberek is) szállítási kapacitása ugyanis igen korlátozott volt. Nem véletlen, hogy igazán csak ott tudott fellendülni a kereskedelem, ahol könnyű és kis terjedelmű árukat (pl. fűszerek, selyem stb.) szállítottak, adtak és vettek. E szemszögből nézve elképzelhető, hogy valaki kisméretű ötvöstárgyakkal (tarsolylemezek, csészék, övveretek, ékszerek stb.) csatlakozzon egy expedícióhoz.

A beszámolókból az is kirajzolódik előttünk, hogy a távoli tájakról érkező kereskedők egyben országuk nem hivatalos diplomatái is voltak: királyi, fejedelmi udvarokban fogadták őket, üzeneteket hoztak-vittek. Természetesen a diplomáciai célú expedíciók is szolgálhatták a kereskedelem kiépítését, fenntartását. E tevékenységek összefonódása napjainkban is megfigyelhető, a sajtóban nyomon követhető: az országok közti hivatalos kapcsolatfelvételt megelőzik a kereskedelmi kapcsolatok, a már kiépült árucserét pedig a protokolláris látogatáson lévő politikusok építgetik tovább.

Abu-Hámid személyében ismerünk olyan világcsavargót, aki a 12. században járt Magyarországon és megfordult a volgai bolgároknál is. Az általa bejárt utakat, kereskedelmi ösvényeket már a honfoglalók is használhatták. Elvben tehát nem zárható ki, hogy a veszelovói tarsolylemez egy kereskedő tarsolyában érkezett a Kárpát-medencei magyaroktól a cseremiszekhez. Itt azonban végre elértem oda, hogy fölvessek egy másik lehetőséget, melynek kedvéért ezt az egész bejegyzést írtam, s melyhez az eddigiek mintegy csak bevezetőként szolgáltak: Mi van, ha nem az áru, hanem az ötvös utazott innen oda?

Erre a lehetőségre leginkább néprajzi párhuzamok utalnak: vándoriparosok szinte mindenhol működtek: különböző tájakról, különböző korokból tudjuk adatolni tevékenységüket. E tevékenységi forma akkor jöhet létre, ha az iparos kisméretű szerszámokkal dolgozik, és tevékenységéhez nincs szüksége műhelyre. Ilyen lehetett a korabeli ötvös/ékszerész. Azt is el tudom képzelni, hogy a kettős haszon reményében egy-egy kereskedő kitanulhatta az ötvösmesterséget, vagy más jövedelmező tevékenységet, pl. a gyógyítást, fogorvoslást stb. Esetleg előbb volt ötvös, és csak aztán lett kereskedő is. Avagy valamely kereskedő kíséretében lévő teherhordók között voltak különböző mesterségekhez értő emberek is. Szóval, elképzelhető, hogy nem a veszelovói tarsolylemez, hanem csak az ötvösmester tette meg a hosszú utat a Dunától a Volgáig.

2 megjegyzés:

Fejes László írta...

Köszönjük az érdekes cikket.

Három kérdésem lenne:

1. Mi az a ponc(ok?)?

2. Mitől olyan biztos, hogy a tarsolylemez magyar mester műve? Értem én, hogy a Kárpát-medencében van meg a legközelebbi párhuzama, de mint kiderül, a motívumok irániak, nyilván a magyarok is átvették valakitől.

3. Ha a cd-k megvannak, miért nem lehet az anyagukat egyzserűen letölthetővé tenni a neten? Nagy bevétel egyébként sem lenne belőle, a kiadás költségei pedig így szoríthatóak le leginkább.

Zegernyei írta...

Három válasz:

1. A poncolótű olyan ötvöseszköz, amely méretében egy kis csavarhúzóhoz hasonlítható, alkamasint olyan nyele is van, mint annak, de ez nem kötelező. A poncolótűvel finoman megütik a díszíteni kívánt tárgyat, melynek következtében a tű végén kiképzett minta (kör, háromszög, négyzet stb.) bevésődik a tárgyba. Tehát ez a tű nem hegyes, hanem tompavégű. Ha tintába mártanád, akár papírra is pecsételhetnéd vele a végén kiképzett alakzatokat.

2. Erre is kitérhettem volna, de elfelejtettem. Akár iráni vándorötvösök is készíthették Magyarországon ezeket a tárgyakat. Mindenesetre olyan valaki készítette a tiszabezdédit és a többi Kárpát-medencei tarsolylemezt, valamint a veszelovóit, aki tudta, hogy a magyarok ilyet szeretnek hordani. A honfoglaláskori tarsolyok formájának, díszítőmotívumainak csak egyetlen Kárpát-medencén kívüli práhuzama van: a veszelovói.

3. Mindent lehet, a technikai szerkesztő munkatempója szerint... A szándék már rég megszületett a letölthetőség ügyében.