A múlt század 70-es éveiben bemutattak két olyan filmet Magyarországon, amelyek különös jelentőségre tettek szert – kultuszfilmmé váltak. Ez a kettő a Gyalog galopp (1975) és a Picasso kalandjai (1978).
Abban az időben még vagy száz mozi működött Budapesten. Az új filmeket először a városközpontban található mozik vetítették, majd a külső központok (Újpest, Kőbánya stb.) nagyobb mozijaiba kerültek, végül pedig azon is túl, a várostérkép legszélére, a budai és pesti külvárosok lepusztult, öreg vetítőhelyeire. A filmekbe beleszerelmesedett közönség – egyetemisták, fiatal diplomások – követte a filmek útját, akárhányszor, akárhol is nézte meg, mindig ugyanazokkal az arcokkal találkozott a mozi előterében várakozva vagy a széksorokban ülve.
E filmek rajongói táborához a bemutatók óta újabb nemzedékek csatlakoztak: az első nézők gyermekei, s talán már azok gyermekei is. Picasso kalandjainak feledhetetlenségére jellemző, hogy a Népszabadság 2009. január 22-én hosszú riportot közölt Gösta Ekmann-nal, a művészt alakító svéd színésszel, abból az alkalomból, hogy ebben az évben tölti be 70. évét (ez pár napja, július 28-án történt meg vele – mi is gratulálunk!).
Az új világ új kommunikációs terében, az interneten is jelen van a magyarok különös rajongása e két film iránt. Jelen írásban az utóbbira koncentrálva említsük meg a Picasso kalandjai Fan Club című topikot az indexen, amely a napokban jubilált: immár 10 éve fóruma a film kedvelőinek. A magyar Wikipédián önálló szócikke van a filmnek, ami azért különös, mert túl sok más nyelven nincsen (van még angolul, norvégul, na és persze svédül). Természetesen részletek is megtekinthetők a filmből, és íme, itt található a minket érdeklő jelenet is, Sirkka, a finn dizőz dala:
Önmagában e jelenet megtekintése nem feltétlenül okoz katartikus élményt, ahhoz még két dolgot kell ismerni. Egyrészt, hogy mi történik e dal körül a filmben, másrészt, hogy miről énekel Sirkka.
A filmbéli dal egy mulatóban hangzik el. A dalt hallgatva Picasso azonnal szerelemre lobban az énekesnő iránt, és pezsgővel koccintanak. Ennek hatására Sirkka ismét dalra fakad. A záróra után a szerelmes festő hazakíséri az énekesnőt, aki közben természetesen ugyanazt a dalt énekli. Ekkor már kicsit kezdjük unni, de Picassónak még nem elég. Másnap egy szál rózsával beállít Sirkka lakására. Kopog, majd mintha azt mondaná valaki: Tessék!, vagy: Lépjen be!, a makkara ’kolbász’ finn szót halljuk. Az igen nyomasztó lakásban egy tipikus finn férfi és egy idétlenül mosolygó nő ül, a háttérben egy kisebb gyerek. Nyílik a szemközti ajtó, belép Sirkka, átveszi a virágot, és már énekel is. Közben a kevés beszédű férfi, nyilván az apja, kétszer is megszólal finnül, először azt mondja: Paavo Nurmi, másodszor pedig: kyllä ’igen’. Mindezt gyönyörű kiejtéssel. A románc folytatódik: a mulató művészei és Picasso kirándulni mennek, a hangulat kiváló, énekelni kezdenek, de ekkor feláll Sirkka, hogy előadja saját dalát. Ez többször megismétlődik. Már nagyon unja mindenki – mi is. Ellenérzéseink felkeltéséért sokat tesz a Sirkkát játszó színésznő – Lena Nyman – is. A következő jelenetben Picasso a műtermében festi Sirkkát, aki közben énekel. A festő végül elveszti türelmét, és francia dalokkal próbálja Sirkkát elhallgattatni. Reménytelenül. Közben tovább fest: minden dühét beleadva egy szörnyalakot fest le, majd elmenekül a saját műterméből. A narrátor szerint ezzel kezdődik Picasso művészetének szörnykorszaka.
A fentiekből láthatjuk, hogy a svéd film alkotói sajátosan szemlélik a finneket. Úgy sejtjük, lehet valami feszültség a svédek és finnek között. A részleteket itt nem taglalva csupán annyit jegyzek meg, hogy a svédek bizonyos lenézéssel kezelik a finneket, akik viszont gyógyíthatatlan kisebbségi érzésekkel küzdenek velük szemben.
A filmben minden jelenet és szereplő, minden elhangzott mondat több jelentéssel bír, így még mi sem értünk Sirkka személye és szerepe értelmezési lehetőségeinek a végére. Csupán annyit említsünk még, hogy a finn Sirkka keresztnév eredeti jelentése ’tücsök’, s ugyebár a meséből tudjuk, hogy a tücsök nem törődik semmivel, nem gyűjt eleséget télire, csak zenél, csak zenél… De miről énekel Sirkka?
Íme a dal szövege és a magyar fordítás:
Näin laita kalakukkoa!
Nyt ota vettä ja soulaa,
Sen jälken voita, jauhoja,
Sen jälken vaivataan,
Sen jälken vaivataan!
Nyt raakaa kalaa, silavaa
Ja pannan taikinalle, rakas!
Näin laita kalakukkoa!
Nyt ota vettä ja soulaa,
Sen jälken voita, jauhoja,
Sen jälken vaivataan,
Sen jälken vaivataan!
Így készül a halkakas:
Végy vizet és sót,
Adj hozzá vajat és lisztet!
S aztán gyúrjuk,
Csak gyúrjuk!
Majd nyers halat és szalonnát
Tölts a tésztába, drágám!
Így készül a halkakas:
Végy vizet és sót,
Adj hozzá vajat és lisztet!
S aztán gyúrjuk,
Csak gyúrjuk!
Vagyis Sirkka egy finn ételkülönlegesség receptjével fáraszt minket. A fordítás egy másik internetes fórumról származik, ahol a Finnországba utazóknak adnak tanácsot
Abban az időben még vagy száz mozi működött Budapesten. Az új filmeket először a városközpontban található mozik vetítették, majd a külső központok (Újpest, Kőbánya stb.) nagyobb mozijaiba kerültek, végül pedig azon is túl, a várostérkép legszélére, a budai és pesti külvárosok lepusztult, öreg vetítőhelyeire. A filmekbe beleszerelmesedett közönség – egyetemisták, fiatal diplomások – követte a filmek útját, akárhányszor, akárhol is nézte meg, mindig ugyanazokkal az arcokkal találkozott a mozi előterében várakozva vagy a széksorokban ülve.
E filmek rajongói táborához a bemutatók óta újabb nemzedékek csatlakoztak: az első nézők gyermekei, s talán már azok gyermekei is. Picasso kalandjainak feledhetetlenségére jellemző, hogy a Népszabadság 2009. január 22-én hosszú riportot közölt Gösta Ekmann-nal, a művészt alakító svéd színésszel, abból az alkalomból, hogy ebben az évben tölti be 70. évét (ez pár napja, július 28-án történt meg vele – mi is gratulálunk!).
Az új világ új kommunikációs terében, az interneten is jelen van a magyarok különös rajongása e két film iránt. Jelen írásban az utóbbira koncentrálva említsük meg a Picasso kalandjai Fan Club című topikot az indexen, amely a napokban jubilált: immár 10 éve fóruma a film kedvelőinek. A magyar Wikipédián önálló szócikke van a filmnek, ami azért különös, mert túl sok más nyelven nincsen (van még angolul, norvégul, na és persze svédül). Természetesen részletek is megtekinthetők a filmből, és íme, itt található a minket érdeklő jelenet is, Sirkka, a finn dizőz dala:
Önmagában e jelenet megtekintése nem feltétlenül okoz katartikus élményt, ahhoz még két dolgot kell ismerni. Egyrészt, hogy mi történik e dal körül a filmben, másrészt, hogy miről énekel Sirkka.
A filmbéli dal egy mulatóban hangzik el. A dalt hallgatva Picasso azonnal szerelemre lobban az énekesnő iránt, és pezsgővel koccintanak. Ennek hatására Sirkka ismét dalra fakad. A záróra után a szerelmes festő hazakíséri az énekesnőt, aki közben természetesen ugyanazt a dalt énekli. Ekkor már kicsit kezdjük unni, de Picassónak még nem elég. Másnap egy szál rózsával beállít Sirkka lakására. Kopog, majd mintha azt mondaná valaki: Tessék!, vagy: Lépjen be!, a makkara ’kolbász’ finn szót halljuk. Az igen nyomasztó lakásban egy tipikus finn férfi és egy idétlenül mosolygó nő ül, a háttérben egy kisebb gyerek. Nyílik a szemközti ajtó, belép Sirkka, átveszi a virágot, és már énekel is. Közben a kevés beszédű férfi, nyilván az apja, kétszer is megszólal finnül, először azt mondja: Paavo Nurmi, másodszor pedig: kyllä ’igen’. Mindezt gyönyörű kiejtéssel. A románc folytatódik: a mulató művészei és Picasso kirándulni mennek, a hangulat kiváló, énekelni kezdenek, de ekkor feláll Sirkka, hogy előadja saját dalát. Ez többször megismétlődik. Már nagyon unja mindenki – mi is. Ellenérzéseink felkeltéséért sokat tesz a Sirkkát játszó színésznő – Lena Nyman – is. A következő jelenetben Picasso a műtermében festi Sirkkát, aki közben énekel. A festő végül elveszti türelmét, és francia dalokkal próbálja Sirkkát elhallgattatni. Reménytelenül. Közben tovább fest: minden dühét beleadva egy szörnyalakot fest le, majd elmenekül a saját műterméből. A narrátor szerint ezzel kezdődik Picasso művészetének szörnykorszaka.
A fentiekből láthatjuk, hogy a svéd film alkotói sajátosan szemlélik a finneket. Úgy sejtjük, lehet valami feszültség a svédek és finnek között. A részleteket itt nem taglalva csupán annyit jegyzek meg, hogy a svédek bizonyos lenézéssel kezelik a finneket, akik viszont gyógyíthatatlan kisebbségi érzésekkel küzdenek velük szemben.
A filmben minden jelenet és szereplő, minden elhangzott mondat több jelentéssel bír, így még mi sem értünk Sirkka személye és szerepe értelmezési lehetőségeinek a végére. Csupán annyit említsünk még, hogy a finn Sirkka keresztnév eredeti jelentése ’tücsök’, s ugyebár a meséből tudjuk, hogy a tücsök nem törődik semmivel, nem gyűjt eleséget télire, csak zenél, csak zenél… De miről énekel Sirkka?
Íme a dal szövege és a magyar fordítás:
Näin laita kalakukkoa!
Nyt ota vettä ja soulaa,
Sen jälken voita, jauhoja,
Sen jälken vaivataan,
Sen jälken vaivataan!
Nyt raakaa kalaa, silavaa
Ja pannan taikinalle, rakas!
Näin laita kalakukkoa!
Nyt ota vettä ja soulaa,
Sen jälken voita, jauhoja,
Sen jälken vaivataan,
Sen jälken vaivataan!
Így készül a halkakas:
Végy vizet és sót,
Adj hozzá vajat és lisztet!
S aztán gyúrjuk,
Csak gyúrjuk!
Majd nyers halat és szalonnát
Tölts a tésztába, drágám!
Így készül a halkakas:
Végy vizet és sót,
Adj hozzá vajat és lisztet!
S aztán gyúrjuk,
Csak gyúrjuk!
Vagyis Sirkka egy finn ételkülönlegesség receptjével fáraszt minket. A fordítás egy másik internetes fórumról származik, ahol a Finnországba utazóknak adnak tanácsot
(Index: Finnország – Segítség megyek!!!
fordította RadiX, 2007. 12. 23., köszönjük!)
A Kalakukko ilyen nevetségessé tétele egy újabb svéd oldalvágás a finn nemzeti büszkeség felé. A fórumozók arról is elvitatkozgattak, hogy a Halkakas vajon jó fordítás-e. A kukko ’kakas’ ebben az esetben talán a német küchenből torzult. Mivel az étel valójában cipóban sült hal (sőt, több kis hal egy cipóban!), így a halas batyu talán jobb, de mindenképpen pontosabb fordítás lenne. A recept részletesebb változata is megtalálható magyarul az interneten. Emberbaráti okokból azonban nem közlöm, mert véleményem szerint ez az étel borzalmas lehet. Valószínűleg így gondolhatták a svéd film készítői is – nem véletlen, hogy Sirkka éppen erről énekel. A finnek azonban büszkék a Kalakukkóra: az Európai Unióban az étel neve védettséget élvez (a kenyér, cukrászsütemény, kalács, cukorkaáru, keksz és egyéb pékáruk kategóriában).
A Picasso kalandjai és a Gyalog galopp utóéletéhez tartozik, hogy mindkét filmet színpadra is állították Magyarországon, Méhes László rendezésében. A Picasso kalandjait 2003. október 17-én mutatták be a Pesti Színházban (társrendező: Horgas Ádám). A rendezők legfőbb célja az volt, hogy a filmből egyetlen poént se hagyjanak kárba veszni, ez igen sajátos ötletekkel, a színpadtechnika nagyszerű használatával sikerült is nekik. A darab 100 előadást ért meg. Én csak szegény színészeket sajnálom: a több kisebb szerepet is játszó Gémes Antos elmondása szerint Sirkka dalát már a próbafolyamat alatt is borzasztóan utálták.
Emlékeztetőül annak, aki még nem unja, a dalt itt lehet meghallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=O0-6_D5Umu8
A Kalakukko ilyen nevetségessé tétele egy újabb svéd oldalvágás a finn nemzeti büszkeség felé. A fórumozók arról is elvitatkozgattak, hogy a Halkakas vajon jó fordítás-e. A kukko ’kakas’ ebben az esetben talán a német küchenből torzult. Mivel az étel valójában cipóban sült hal (sőt, több kis hal egy cipóban!), így a halas batyu talán jobb, de mindenképpen pontosabb fordítás lenne. A recept részletesebb változata is megtalálható magyarul az interneten. Emberbaráti okokból azonban nem közlöm, mert véleményem szerint ez az étel borzalmas lehet. Valószínűleg így gondolhatták a svéd film készítői is – nem véletlen, hogy Sirkka éppen erről énekel. A finnek azonban büszkék a Kalakukkóra: az Európai Unióban az étel neve védettséget élvez (a kenyér, cukrászsütemény, kalács, cukorkaáru, keksz és egyéb pékáruk kategóriában).
A Picasso kalandjai és a Gyalog galopp utóéletéhez tartozik, hogy mindkét filmet színpadra is állították Magyarországon, Méhes László rendezésében. A Picasso kalandjait 2003. október 17-én mutatták be a Pesti Színházban (társrendező: Horgas Ádám). A rendezők legfőbb célja az volt, hogy a filmből egyetlen poént se hagyjanak kárba veszni, ez igen sajátos ötletekkel, a színpadtechnika nagyszerű használatával sikerült is nekik. A darab 100 előadást ért meg. Én csak szegény színészeket sajnálom: a több kisebb szerepet is játszó Gémes Antos elmondása szerint Sirkka dalát már a próbafolyamat alatt is borzasztóan utálták.
Emlékeztetőül annak, aki még nem unja, a dalt itt lehet meghallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=O0-6_D5Umu8
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése