Arvisura/8

Ma a 236. Arvisuráról írok. Két okból:
1) Ez a leghosszabb. A 419. oldalon kezdődik és tart egészen az 548.-ig.
2) A 236. Arvisura hatalmas időszakot fog át, a tartalomjegyzék szerint a 20. medvetoros évtől a 4982.-ig, vagyis Kr. e 4020-tól Kr. u. 942-ig. Ezen időszakba beletartoznak a Kr. u. 1. évezred eseményei: ekkor jönnek a Kárpát-medencébe a hunok, az avarok, majd a magyarok. Jogos a kíváncsiságunk, mit ír ezen eseményekről Paál Zoltán?

A 236. Arvisura részekre tagolódik, ezeket a szerkesztő az ábécé betűivel különbözteti meg, A-tól Q-ig. Ezek azonban nem ugyanazon téma különböző variánsai, mint más Arvisurák esetében. Itt nincsenek tartalmi átfedések, ez az Arvisura egyszerűen nagyon hosszú. A 236. Arvisura betűkkel megkülönböztetett részei 12, ún. Oscus tábla tartalmát ismertetik. A 8. Oscus tábla két fejezet (H és I), míg a 12. négy fejezet hosszúságú (N, O, P, Q).

Az oscus nép Itália őstörténetében játszott szerepet. Ismeretesek oscus nyelvemlékek is. A Wikipédia magyar nyelvű szócikke Fodor István könyve alapján (A világ nyelvei. Főszerk. Fodor István. Bp. 1999.) ismerteti az oszk nyelvet. Az angol nyelvű szócikk részletesebb. Térképet is közöl az oscus nép lakóhelyéről, és az oscus nyelvet tárgyaló szakirodalmat is megad a szöveg végén.

Na jó, de mi köze az oscusoknak Szalaváré Turához és a 24 hun törzsszövetség történetéhez?
Turához semmi – Paál Zoltán felsorolása szerint a 236. Arvisura nem volt az obi-ugor ejtőernyős partizán csomagjában. Ez tehát teljesen Paál Zoltán műve. (Persze, azokat az eredeti Arvisurákat sem látta még senki, melyekkel Tura állítólag leereszkedett hozzánk az égből…)
A hunok törzsszövetségéhez az oscusok úgy kapcsolódnak, hogy a 24 hun törzsszövetség lovasai Kr. e. 1400-tól kezdve 100 évenként (vagy 20 évenként, ezt Paál Zoltán keveri) felkeresték az Itáliába települt Arnó-Valetri leszármazottait. (Arnó amúgy avar volt, ő is az Ordosz vidékéről érkezett. Nevét nyilván az Arno folyó neve ihlette.)
Magyarkán (ezt a települést Paál Zoltán térképe a Kaukázusban jelöli, nyilván olvasott Madzsar városáról) csatlakozott a látogatásra indulókhoz egy „Oszkusz nevű juhász bacsa a 22 legényével”, valamint „Halasnak Káló, Várkony és Hetény nevű fia”. Ezek a deli legények a „Korton várának hegyi ünnepélyén a vendégségbe érkező régi sikul [értsd székely] leányokkal Kaláb [= Calabria] és Kampány [= Campania] síkságára vándoroltak”. Megsokasodott népüket „közelebbi szomszédaik, a latinok és umberek a sikulok hatására már egyenesen oscusoknak hívták”. Hát ilyen egyszerű, kérem szépen.
Annak idején, az 1970-es években a Rádiókabaréban ment Ősz Ferenc sorozata, melyben két Krahács megyei atyafi (Agárdi Gábor és Csákányi László) arról beszélgetett, hogy valójában mindenki krahácsi – például a kis Singer is, az amerikai külügyminiszter (= Kissinger). Na, ez a magyaros virtus jelenik meg Paál Zoltánnál. Szerinte mindenki úz, vagyis palóc. Ha esetleg nem, akkor pedig magyar. Ami végül is ugyanaz. („Amikor Ordoszból elindították az egyik, 20 évenként esedékes rokonlátogatást, Halasnak 3 fia is csatlakozott a főként úzokból álló csoporthoz.”)
Na most, ezek az oscusok „Korton várát minden nyári hegyi ünnepélyen felkeresték és a Lukomó képzésre minden 5-5 évben küldtek valakit, akik közül a legfiatalabb rótta a titkos agyagtáblákat…” E táblák másolatait a mindenkori ordoszi rokonlátogatók hazavitték. (Az idézett részleteket lásd a 236(B). Arvisurában, 426.)
Ez a 236. Arvisura Oscus tábláinak hiteles története… Az interneten ezekre a fantázia szülte Oscus táblákra mint abszolút hiteles történeti forrásokra szoktak hivatkozni. Rémes. (Az Arvisura utóéletével, rajongói táborával később majd külön foglalkozom.)

A 236. Arvisura egyébként a Nyugat-római Birodalom történetét ismerteti. Az 1. Oscus tábla tanúsága szerint Romulus és Remus egy rokonlátogatóba indult Ordosz-vidéki székihun lovas és egy sikul lány ikergyermekeiként született. Hasonlóképpen történnek a dolgok évszázadokon át: a történelemkönyvekből ismert eseményeket átszövik Paál Zoltán kitalálmányai. Ezek meglehetősen egyszerű sémák szerint ismétlődnek: a 24 hun törzsszövetség rokonlátogató csoportokat küld a világ minden csücskébe, a vendégségbe érkező snájdig legények pedig beházasodnak a meglátogatott családokba. A kapcsolatok másik mozgatórugója a sámántovábbképzéseken való részvétel. Minden nép időről időre elküldi a törzsi központokba tanulni legjobb fiait-lányait. Időnként az éghajlatváltozások: szárazság stb. is népmozgásokat indítanak el.

Paál Zoltán széleskörű olvasottsággal bírt. A Nyugat-római Birodalom történetét is jól ismerte. Munkamódszerére vonatkozó utalásokat a visszaemlékezésekben nem találtam. Amit összeírt a világtörténelemről, azt én csak sok-sok oldalnyi jegyzet segítségével tudtam volna megírni. Paál Zoltán fönnmaradt jegyzeteiről azonban nem tudok. Lánya, Paál Éva csak annyit említ, hogy apja konyhai kisszéken ülve írt – eleinte kézzel, később írógéppel. Jegyzetekről, segédkönyvekről nem emlékezik meg. Elképzelhetőnek tartom, hogy Paál Zoltán különleges memóriával rendelkezett. Paál Zoltán szakirodalmi ismereteire utal az a fordulat, hogy „375 táján megszüntették az északpannon pénzforgalmat”, valamint néhány ritkábban emlegetett személy szerepeltetése (például ismerte Samo 7. századi szláv fejedelem nevét is).

A 236. Arvisurában sokat olvashatunk a Kárpát-medencei barbaricum és Pannónia földjén zajló eseményekről, a rómaiak és a helyi törzsek békés-békétlen kapcsolatairól. Természetesen Paál Zoltán szerint a Kárpát-medence területére is folyamatosan érkeztek látogatók a 24 hun törzsszövetség képviseletében, így a sok fiktív látogatás és betelepülés leírásának tengerében szinte elvész a hunok majd az avarok és magyarok történetileg adatolható betelepülése. Az események Paál Zoltán előadásában nehezen követhetők – talán éppen azért, mert a leírás túl részletező, és tele van kitalált szereplőkkel és eseményekkel. Ugyanakkor a történeti forrásokból ismert szereplők és események is megjelennek a 236(L-Q). Arvisurában.

Az Arvisurában érvényesül a „mindenki mindenkinek rokona és végeredményben mindenki magyar” koncepció, amelynek jelenlétére már utaltam az oscus és az úz nép kitalált rokonítása kapcsán. Ezt az ősi rokonságot Paál Zoltán a 24 hun törzsszövetségből vezeti le. A rokonság következtében mindenhol ismerik a rovásírást, és a törzsszövetség leszármazott népei még évszázadok múltán is értik egymás nyelvét. Ez a naiv elképzelés Paál Zoltánnál még meseszerű köntösben jelenik meg (habár a szerző mélyen meg volt róla győződve, hogy az igazat írja – isteni sugallatra). Később azonban ezek az átgondolatlan és elnagyolt fantazmagóriák tudományosnak álcázott művekbe is beszivárogtak. Badiny Jós Ferenc művei a Paál Zoltán-féle koncepciót bontják ki, annak naiv bája nélkül.

Jézus magyar származása sem Badiny Jós ötlete. Paál Zoltán a 236(H). Arvisurában ezt írja: „Amikor a názáreti Jézus Ordoszból Tárem-Tibeten és Indián keresztül jövet Uruk városában a kiképzett társaival megalapította az első, sok beavatottal rendelkező, megkeresztelt gyülekezetet, a manda-mada-magya [= magyar] egyisten hívők Urukban királlyá koronázták az uruki zikkuratban őrzött Gilgames koronával.” (472.)

Az avar honfoglalás tárgyalásával a 236. Arvisura meg is haladja a Nyugat-római Birodalom korszakát. Az alapvető dátumok itt is helyesek, és valós, egykor élt szereplői is vannak a Paál Zoltán által kreált történéseknek. A leírás azonban olyan ugrándozó, annyira nem kronologikus rendben halad és annyi benne a fiktív elem, hogy végül is teljesen más történetet kapunk, mint amit a szakirodalomból megismertünk.
Az avar honfoglalás utáni időszak leírása igen sok, forrásokból igazolható adatot is tartalmaz. Paál Zoltán beszámol az avarok és a frankok háborúskodásáról is.
A 8-9. századi események leírásában már helyet kapnak a Kárpát-medence felé közeledő magyarok is: „755-ben … Oposur elrendelte, hogy IV. Csaba kezdje el a magyar törzsnek mint fősámáni törzsnek az áttelepítését Magyarkáról Albélára.” (535.) Ez a mondat jól jellemzi, miként lesz Paál Zoltánnál mítosz a történelemből. A következő tudományos állítás bontható ki belőle: a 8. század közepén az ősmagyarok a Kaukázus északi előteréből a Don alsó folyásának vidékére költöztek. (Magyarka azonos lehet Madzsarral, Albéla pedig Paál Zoltán szerint Sarkellel szemben volt a Don tulsó partján.) Ez az állítás akár még igaz is lehet, mindenesetre szólnak mellette tudományos érvek. A Paál Zoltán-féle interpretáció azonban a kitalált személyek és helyek miatt már mese.

A honfoglalás Paál Zoltán szerint több útvonalon történt. Ebben nem az anonymusi hagyományt követi, hanem szintén a szakirodalomra támaszkodik. Árpád népe az „Oroszúton” jött be, az „uzsoki, vereckei és kőrösi szorosokon”. „A Hunok útján a Megyer vezéri törzs irányításával a Gyarmat-kasszu, Kun-magyari és Gyarmat-ogúz törzs vonult fel Pusztaszerre. A Görög-magyari úton a Jenő, Nyék és Tarján törzsek indultak el Álmos vezetése alatt…” (545.)