Megjelent a Finnugor Világ 2009. decemberi száma

Erről a számról kissé késve számolok be, mivel én is késve jutottam hozzá. Bár feltehetően a Rénhírek adja a Finnugor Világnak a legnagyobb publicitást, a szerkesztőség egyelőre nem érzi fontosnak, hogy ismertetési példányt küldjön a Rénhíreknek. De sebaj, így is megoldjuk.

Mielőtt a mostani szám ismertetésébe fognék, szeretném leszögezni, hogy legutóbbi ismertetésünk óta is megjelent egy szám, a 2009. szeptemberi, ehhez azonban távollétemben nem jutottam hozzá, szerzőtársaim pedig nem vállalkoztak az ismertetésére. Csak remélni tudjuk, hogy amikor egyszer végre lesz a Finnugor Világnak honlapja, ez a szám is olvasható lesz rajta.

E szám címlapján a szolnoki Széchenyi körúti Általános Iskola diákjai által készített Vejnemöjnen születése című metszet látható.

Az első cikk Vikár Bélára emlékezik, fél oldalon a legfontosabb életrajzi adatokat foglalja össze (szerző nincs feltüntetve), fél oldalon pedig Vikár Kalevala-fordításából olvashatjuk azt a klasszikus részletet, amikor Väjnämöjnen megszólaltatja a kantelét. [A Finnugor Világban többször is Väjnämöjnen alakban szerepel a név, a rendelkezésemre álló mindkét Vikár-kiadásban Vejnemöjnen szerepel. Köszönjük anonim házi lektorunknak a figyelmeztetést.]

A következő cikk Vikár Béla és a Kalevala címet viseli, szerzője Voigt Vilmos, és öt oldalt ölel fel. A szöveg nem más, mint az október 27-i Vikár Béla emlékülésen elhangzott előadás szövege. Mint a cím is mutatja, az előadás Vikár Kalevala-fordításával, annak hatásaival, utóéletével stb. foglalkozik.

Ezt követi két Sinikka Nopola-novella, mindkettő Kovács Ottilia fordításában. A fordítások közlésének apropóját az adja, hogy az írónő Magyarországra látogatott. A két szöveg érdekes adatokkal szolgál a kelet- és nyugat-finnek közötti kulturális különbségekről, ill. szokásaikról, de szövegként meglehetősen ziláltak, esetlegesek, inkább tetszőlegesen kezdődő és végződő asszociációkról van szó.

Ezután Kerezsi Ágnes köszönti Voigt Vilmost 70. születésnapja alkalmából: a cikk két és fél oldal visszaemlékezés egy egyoldalas bibliográfiával megtoldva.

Konferencia-beszámoló következik: Csúcs Sándor két és fél oldalon számol be „A finnugristák IV. Összoroszországi Tudományos Konferenciájá”-ról (sic). Csúcs kritikusan szól a konferencia színvonaláról, megállapítása szerint az előadások vagy meglevő ismereteket foglaltak össze, vagy gyakorlati kérdésekről (pl. újságíróképzés) szóltak, vagy nagyon apró részletkérdésekkel foglalkoztak. Meg kell említeni, hogy tudomásunk szerint ez az első cikk a Finnugor Világban, amely utal a Rénhírekre (konkrétan a Hanti-Manszijszkkal foglalkozó posztokra). Mindenesetre megtisztelő, hogy másfél éves létezésünk elég volt ahhoz, hogy a Finnugor Világ észrevegyen minket.

A következő két és fél oldalt egy forrásközlés tölti ki, Szíj Enikő közli Antti Jalava egy Görgeyvel kapcsolatos levelét. (Ebből egy oldal a kommentár, másfél oldal a levél.) Furcsa módon a levélben aláhúzott szavakat nyomtatásban is aláhúzva közlik, holott a sokak által kiváló filológusnak tartott Szíj Enikőröl nehéz elképzelni, hogy ne tudná: nyomtatásban semmit nem húzunk alá, a kéziratban található aláhúzásnak a nyomtatásban a kurzív szedés felel meg.

Két ismertetés következik. Sándor Andrea Elina Hirvonen Hogy ő is ugyanarra emlékezzen című regényét ismerteti másfél oldalon. Az nem derül ki, hogy az ismertetett kötet szerzője Elina Hirvonen, mindössze az ismertetés alcímében olvashatjuk, hogy az apja nem tud vezetni. Az ismertetést leginkább tartalomismertetésnek lehet mondani, de őszinte fájdalmamra nekem többszöri próbálkozásra sem sikerült megértenem, miről szólhat a regény.

A következő két és fél oldalon Csúcs Sándor ismerteti a Schmidt Éva emlékére Oroszországban kiadott Szeretettel és fájdalommal című (orosz nyelvű) kötetet. Habár véleményével, miszerint „Jó lenne, ha a terepkutatásra készülő fiatal kollégák elolvasnák Schmidt Évának ezeket az írásait és elsajátítanák az ő kutatói mentalitását és módszereit”, teljes mértékben egyetértünk, nem egészen világos, kikre is gondol. Tudtommal azon kevés fiatal (és kevésbé fiatal) terepkutatók mindegyike, aki szibériai terepkutatásra vállalkozik, mind Schmidt Éva tisztelője, s igyekszik követője is lenni. E kötet tanulmányozását is leginkább az nehezítette, hogy a kötet nehezen volt hozzáférhető (mint Csúcs leírja, maga is csak Hanti-Manszijszkban jutott hozzá), illetve az, hogy a fiatal finnugristák orosztudása (ahogy arra Csúcs is céloz) gyakran nem elegendő ahhoz, hogy szakszövegeket olvassanak. (De azért a terepre menőknél legalább az igyekezet megvan.)

A szám további részét, a 25.-től a 43. oldalig a Krónika című rovat teszi ki.

Ennek első oldalán a májusban elhunyt Gennadij Jushkov (sic!) komi költőről emlékszik meg rövid életrajzzal és egy versével – hogy ki, az nem derül ki.

Richly Gábor a Néprajzi Múzeum Hétköznapi történetek című kiállításának megnyitóján elhangzott beszéde valószínűleg a szám legszínvonalasabb írása (két oldal).

Keresztes László másfél oldalon számol be a tartui Rokon népek napja rendezvényeiről, elsősorban a Magyar nyelv a nagyvilágban, magyar nyelv Észtországban című konferenciáról, melyet a magyar szak alapításának 15 éves évfordulója alkalmából tartottak. Ebből megtudhatjuk, hogy a szakon eddig összesen 62-en végeztek, illetve szembesülhetünk azzal a furcsa ténnyel, hogy az utolsó négy lektornak azonos volt a családneve: Tóth Szilárd, Tóth Krisztina, Tóth Viktória és Tóth Tünde tanította a magyar nyelvet. (A cikkbe egy szerencsétlen sajtóhiba is csúszott: Csúd-tó neve helyesen Peipsi järv, és nem Peipsjärv.)

A Rokon Népek napja egyéb észtországi, pontosabban tallinni és viljandi programjairól Rodionova Elena számol be közle három oldalon. A fordítóként is tevékenykedő, lassan magyarnak számító udmurt származású szerző részletesebben szól a finnugor irodalmak észtországi kiadásáról is.

Valamivel több mint fél oldalon át lelkendezik Nagy Katalin azon a tényen, hogy Domokos Péter professzor könyvtárát a Sziktivkari Állami Egyetemnek ajándékozza. E sorok írója azonban nem tudja osztani örömét. Köztudomású, hogy Domokos Péter könyvtára rengeteg olyan könyvet tartalmazott, amely oroszországi kiadású volt és Magyarországon (nem egy köztük talán az egész Unióban) valószínűleg egyedüli példányként volt fellelhető. A cikk szerint is a kötetek közül 2022 orosz, 267 komi nyelvű volt. Feltehető, hogy a kötetek jelentős része Sziktivkarban, de legalábbis Oroszországban több helyen is elérhető volt. E kötetek elvesztése tehát Magyarország számára érzékeny veszteség, míg Komiföld vagy Oroszország számára közel sem ekkora nyereség.

Ezt követően Pál Szabolcs Bence két oldalon számol be a Baltic Sea Festival budapesti eseményeiről, igaz, kizárólag a finnugor (azaz finn és észt) vonatkozásúakról.

Ezután Kovács-Molnár Judit és Falk Nóra egyoldalas cikke következik a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum észt vendégkiállításáról, ill. a Viljandi Kulturális Akadémia népitextil-szakáról (náluk: Népi textil szak).

Ismét Kovács Ottilia következik, valamivel több mint egy oldalon számol be az októberben a finn nagykövetségen tartott, minőségi könyvkiadással foglalkozó szemináriumról.

Újabb könyvkiadással kapcsolatos írás következik, Tóth Szilárd (egyebek mellett a Finnugor Világ alapító szerkesztője) számol be Tiszta szívvel betörtünk az udmurt könyvpiacra címen az új udmurt nyelvű József Attila-kötetről, ill. annak bemutatójáról.

A 39-40. oldalon hírek következnek Falk Nóra összeállításában, egy részük olyan eseményekről számol be, melyekről ugyanebben a számban már volt szó. A hírek többsége egyébként is elmúlt kulturális eseményekről számol be, amelyekről jobb lenne előre tudni.

Ezek után csaknem három oldalnyi, kizárólag lapp vonatkozású hír olvasható Németh Zsigmond fordításában. Talán Sipos Mária gondos válogatásának köszönhető, hogy a korábbiakhoz hasonló rendkívül furcsa hírek most nem szerepelnek, bár furcsaságok így is akadnak:

A svéd Viktória hercegnő koftát öltött magára és ebben vett részt a svéd számiparlament ülésén.

(Valószínűleg a „Viktória svéd hercegnő” szerencsésebb fordítás lenne.)

Végezetül mindig szoktam néhány szót ejteni a Finnugor Világ gondatlan szerkesztéséről (ill. arról, hogy még mindig papíron jelenik meg az internet helyett), ezúttal is kitérek egy igen speciális problémára. A Finnugor Világ tematikájából adódik, hogy igen gyakran fordulnak benne elő orosz személy- vagy földrajzi nevek. Az orosz nevek magyar átírásának jól kialakult gyakorlata van, melyet pl. Hadrovics László A cirill betűs szláv nyelvek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyesírása c. kötetéből, vagy Lackó Krisztina és Mártonfi Attila Helyesírás című (széles körben Osiris-helyesírás néven ismert) könyvének 252-254. oldaláról ismerhetünk meg (utóbbiban példák a 256. oldalon). E szabályoktól eltérni csak akkor szokás, ha a nevek az oroszban idegen (főként német) eredetűek (ekkor az átadó nyelv helyesírási szabályait alkalmazzuk), vagy ha a név viselője maga határozta meg nevének helyesírását.

A Finnugor Világ átírási gyakorlata azonban teljesen esetleges. Csúcs Sándor beszámolójában Nyina Liszkova neve angolos átírásban, Nina Lyskovaként szerepel (hasonlóképpen Nina lett Nyina Zajceva is), Viktorija Spogyina keresztneve viszont Viktóriaként szerepel. A 25. oldalon Gennadij Jushkov áll a magyaros Gennagyij Juskov, az angolos Gennadi(y) Yushkov vagy a németes Gennadij Juschkow helyett. A 28. oldalon Nyikolaj Kuznyecov áll, ami legalább megfelel a magyar átírásnak, de a 30.-on már Nikolaj Kuznecov – maga viszont a Nikolay Kuznetsov angolos átírási formát használja honlapján, sőt, komi–magyar szótárán is. Ezt a döntését pedig illene tiszteletben tartani. A 30. oldalon Nyizsnyij Novgorod is Nyizsnij Novgorod címen szerepel. E hibák azért is érthetetlenek, mert a főszerkesztő orosz szakot végzett és köztudomásúlag jól tud oroszul. Arról nem is szólva, hogy a Finnugor Világ szerzői rendszeresen diákok, a kiadvány tehát egyfajta oktató-nevelő szerepet is betölt: a diákok éppen az általuk elkövetett hasonló hibákból, pontosabban azok helyreigazításából tanulhatnának igazán.