2010. május 21., péntek

Dugonics András: Jólánka, Etelkának leánya

Majdnem egy éve, tavaly júliusban írtam az első magyar regényről, Dugonics András Etelkájáról. Persze leginkább finnugor szempontból, mivel a Rénhírek olvasói ilyesmiken szeretnek borzongani. Emlékeztetőül: az Etelka egyik lábjegyzetében Dugonics András felvillantott valamit finnugrisztikai olvasottságából, s mi csak ámultunk.

Nézzük most Jólánkát, Etelkának leányát! Az Etelka folytatásaként megírt mű két méretes kötetben jelent meg 1803-1804-ben (Pozsonyban és Pesten, Füskuti Landerer Mihály kőltségével és bötűivel. I. 773 oldal, II. 772 oldal). A történet szerint Gyulafi bujdosni kényszerül, s így vetődik a finnugor rokonokhoz. Számtalan kaland után hazatér Jólánkájával, s lőn nagy hepiend.

Na de, miben is áll ez a finnugor rokonság Dugonics András szerint:

„Mivel mind-nyájan azok a’ nemzetségek, melyek Éjszak felé laknak … régenten a’ Magyar nyelvet egyetemben tudták; bizonyosak löhetünk abban: hogy mind ezek a’ Scitáknak véreik, avagy talán Szülőik.– De ezekben az üdőkben azon említett Nemzetségeknek nyelvök igen megváltozott. Sok idegen szavak iktatódtak bele. – Mindaz’-altal: mivel (még mostanában is) ki-teccik: hogy azoknál éppen olyan a’ Szó-szerkeztetés (Syntaxis), és a’ Szó-ejtés (Casus nominum, Conjugationes verborum), valamint a’ Magyaroknál (mert ebbül a’ kettőbűl ösmértetik meg a’ Nyelveknek atyafiságjok); az ő meg romlott mostani nyelvöket is magyar ivadéknak kelletik mondanunk; a’-mint ezt bővebben meg-mutatta Sajnovics bóldogúltt Jézsuvita, ki ezeken a’ tájokon forgott, és az ő mostani vegyes nyelvöket a’ mi magyar nyelvünkkel elég szerencsésen öszsze-hasonlította. – Ha pedig azt tapasztallyuk két akar-minő nyelvben: hogy se a’ Szó-szerkeztetés, se a’ szó-eset nem egyenlő, azt a’ két nyelvet egy-eredetűnek soha se lehet mondani.” (I. k. 408–409/60. j.)

Hát ez nagyon szép! Dugonics András egyszerre megértette, hogy minémű dolog lett légyen az a nyelvrokonság. Igen ám, csakhogy a rokon nyelvek szabályos hangmegfeleléseit felismerni akkoriban még nem sikerült. Így aztán szárnyalhatott a fantázia. A Jólánka szerzője maga elé kapott egy térképet („lásd Homannak Skandináviáját”), s a földrajzi nevek tengerében elkezdte keresni a magyarok rokonait. Meg is találta őket a Balta-tengör vidékén. Íme:

„Az a’ Karjeli Birodalom, mely Etelének örökös Jószága vala, éjszak felé vagyon a’ Balta-tengörnek Finomi öble mellett (sinus Finnicus). Ezt a’ sok részekre el oszlott Tengört azért nevezhették édes Eleink Baltának: mert (az ő képzelődéssek szerént) balta’ formája vólt, vagyon mostanában is. A’ Karjeli Birodalomnak határjai ezek. I-szer a’ Fínomi öböl és Honvár (Hongria, Ingria, Ingermanland) II-szor: Nap keletre, egy gyönyörű kis Ország, melyet így neveztek: Holmi; mostanában: Holmia [Häme?] III-szor: Éjszak felé vagyon egy hoszszú Ország, melyet a’ Régiek Savónak mondottak; most Savólandiának is, Savó laxiának is [Savo] IV-szer: Nap-nyúgotra vagyon Bot ország (mostanában Bothnia). Azután: Finom-ország (most Finnia). Ismét Nyil-ország (most Nylandia [Uusimaa?]. Végtére Kaján-ország (mostanában Kajánia [Kajaani]. – Ezek bizonnyára mind Magyar nevek, ’s – azt – is jelentik: hogy Magyar Eleink ezen tartományokat bírtokokban tartották és innént mentek osztán a’ Világon széjjel. – Karjel-országnak Anya-várossát régi Eleink Víg-várnak nevezték, utóbbiak Víg-burgnak. A’ mostaniak Viburnak [Viborg, Viipuri]. Ezt a’ Fő-várost, Héjja (Etelének annya) Etelkavárnak azért nevezhette: hogy Mennyének kedvét lelhesse. Ott fekszik ez a’ város, ahhol (a’ Fínomi öbölnek vége felé) a’ viznek egy kis szakadássa terjed éjszak tájjékára. Ennek a’ Ki-dülő viznek végén olvastatik most is a’ Viburgi nevezet. – Ezt a’ Karjeli Országot mostanában az Orosz-Cár bírja. Az előbbeni Századnak elején (1725-dik esztendő tájban) Karjelbe vitte lak-helyét Első Péter (az a’ leg-híresebb Orosz-Cár) és ott építette-fel Császári házát és mellette azt a’ Nagy Várost, melyet németül Petersburg-nak, deákúl Petroburgumnak neveznek.” (1. k. 357–358/55. j.)

Az etimologizálásba Dugonics András később annyira belelendült, hogy a tájegységek után már városok, tavak és folyók nevéből is ki tudta hámozni az eredeti magyar szavakat:

„Ezt a’ régi Honvár nevet a’ mostaniak Hongvárnak is, Hungvárnak-is, Ungriának-is Ingriának-is nevezik. A’ németek Ingermanland-nak mondgyák, benne egy folyó Iugerflus nevét hordozza. – Ennek a Hongvári Országnak határjai ezek: I. Éjszak felől: Karjel ezt Honvártúl csak egy folyó választya-el, mely a’ Fínomi öblöt Látóka (most Ladoga) tóval öszsze foglallya II. Nap-keletrűl egy más folyó vagyon, mely ugyan csak ezen említett Látóka-tavat az Ilmei [Ilmeny] tóval öszsze-kapcsollya Novogorod mellett.III. Nap-nyugotra az a’ folyó vagyon, mely a Fínomi öbölbül Pépes tóig vitetik (Peipus), mely osztán ebbűl a’ tóbúl is ki-menvén, Honvárnak Délszaki határjává válik. Lásd Homannak Skandináviáját. – Ennek a Honvári Országnak még most-is fen-tartatnak magyar-nevezetű egy-nehány várossai. Példáúl: Adánfa (mostanában Ádánva) Pépes tó mellett. Az-után Kapor (a’ Fejedelemnek lak-helye), mostanában Kopor, vagy Koporio [Копорье]. Végtére: Látóka tón alól két város egygyik Szarka, másik: Láb [na, ezeket nem ismerem]. – Ezek a’ nevek (melyek még most is azok köztt a’ zűr-zavaros nemzetségök köztt épségjökben Tartatnak) meg-mutattyák azt: hogy ezeknek elejök valóságos magyarok vóltanak.” (I. k. 561–562/64. j.)

Ezeknél találjon különb szófejtéseket a Horvát István! (És talált! Lásd Rajzolatok a’ magyar nemzet legrégibb történeteiből. Pest, 1825., Bp. 2001. reprint)



8 megjegyzés:

Fejes László írta...

Nekem úgy tűnik, hogy Dugonics szerint a nyelvrokonság bizonyítéka az azonos szintaxis és morfológia. Mivel az "azonos" aligha értelmezhető másképp, mint a hasonló, leginkább arra gyanakodhatunk, hogy lényegében tipológiai rokonságra gondol (még ha akkor ennek a fogalomnak nyoma sem volt). Márpedig ugye az sem igaz, hogy tipológiailag különböző nyelvek ne lehetnének rokonok, sem az, hogy tipológiailag közel álló nyelvek feltétlenül rokonok.

Az is vicces, hogy a lappot tekinti leromlott nyelvnek, mintha a magyar sosem változott volna: Sajnovics viszont éppen a Halotti beszéddel kezdi, hogy megmutassa: a magyar is mennyit változott.

Zegernyei írta...

Sajnovics is tipológiai összevetést csinált.

Egyébként a nyelvi kapcsolatot Dugonics csak a vérrokonsággal együtt tudja elképzelni: a honfoglaláskori Kárpát-medencei vezérek rokonai a karjeli és honvári fejedelmeknek. A Jólánka cselekményét a rokonlátogatás viszi előre. Ebben megdöbbentően hasonlít az Arvisurára. Még az is fölmerült bennem, hogy Paál Zoltán olvasta a Jólánkát. Avagy a naiv őstörténészek mindenkor, mindenhol csak egyféleképpen tudták elképzelni a dolgot.

Fejes László írta...

Az azért erős túlzás, h Sajnovics tipológiai összevetést csinált volna, hiszen szavakat vetett össze, és a grammatikai elemeket is hangalakjukkal együtt vizsgálja, pl. többes szám -k, középfok -b, igei és névszói személyragok (-m, -d). Tehát szó sincs arról, hogy csak a nyelvtani szerkezeteket vetette volna össze, függetlenül a szerkezeti elemek hangalakjától, mint a tipológia teszi.

Zegernyei írta...

Szerintem csak gyenge túlzás...

Fejes László írta...

Érdekelnének az érveid...

Zegernyei írta...

Közepes túlzás?

Fejes László írta...

:D

Érveket akarok, nem alkudozni!

Zegernyei írta...

Az más! Csak!