NRVV 49. Tugijani

Tugijani rendkívül fontos hely a magyar ob-ugrisztika számára, mivel ez „Schmidt Éva faluja”. Az első világháború és a Szovjetunió felbomlása között magyar kutató gyakorlatilag nem juthatott el Szibériába. Schmidt Éva azonban a hetvenes években Leningrádban tanult, és ott kérvényezte, hogy a téli szünidőre hanti barátnőjéhez látogatóba mehessen. Máig sem érthető, miként kapta meg az engedélyt, vélhetően egyszerű figyelmetlenségből. Szibériában pedig, mivel oroszul és hantiul is kiválóan beszélt, ill. társnőjétől kapott meleg ruhát, már nem tűnt fel a hatóság embereinek, hogy külföldi.

A kilencvenes években, amikor a belojarszkiji archívumban dolgozott, Tugijaniba is visszajárt és jelentős mennyiségű anyagot gyűjtött. Ezek egy részét azóta kiadták, de sok zárolva van (legalábbis a magyar kutatók előtt). Sokat azonban ne várjunk a településtől. A korábban gazdag kolhozzal rendelkező településen mára főképp idősek élnek, a nyugdíjkorhatár előtt állók nagy része is munkanélküli. Igaz, a városba költözöttek visszajárnak régi házaikba, hogy halásszanak, esetleg vadásszanak. A falu lényegében egyetlen, a parttal párhuzamos, attól kb. ötven méterre húzódó utcából áll.


A település annyira érdektelen, hogy fő látványosságaként ezt a (már legalább egy évtizede nem működő) művelődési házat lehet kiemelni. Az oldalában működik (de tényleg!) a posta, mögötte valamilyen távközlési célokat szolgáló antenna látható. Schmidt Éva ittjártakor még élénk klubélet folyt, felvételeket is készített itt. Egykori adatközlői, ha életben is vannak, ma már nem lennének képesek elmondani azt a folklóranyagot, melyet Schmidt Éva még felgyűjtött.


A gerendaház előtt egy klasszikus szovjet iparművészeti alkotást, egy vasrudakból összeeszkábált feliratot láthatunk. (Kino: azaz mozi.)