Csomagot hozott a postás. Benne egy könyv. Az első lapon ajánlás: Kollegiális tisztelettel: Boda László. Nézzük hát, mit küldött a kolléga!
A könyv előszavából kiderül, hogy a „finnugor nyelvészeti modell”-ben logikai ellentmondás van: a szerző szerint nem lehet finnugor alapnyelvről beszélni, hiszen az alapnyelv idején még a finn nyelv nem létezett. Hát… lát itt valaki más a szerzőn kívül logikai ellentmondást? Bárminek nevezhetjük a finnugor alapnyelvet, ez megegyezés kérdése. A nevétől függetlenül a jelenség elemezhető, vizsgálható. Nevezhetjük akár üvegtigrisnek vagy fapumának is. Egyébként a fogalom neve változott, Budenz József például ugornak nevezte, de ez ugyanazt jelentette a számára, mint nekünk a finnugor.
Az előszó következő gyöngyszeme a szerző nagy felfedezése: Eurázsia térképe hemzseg a két szótagú, -a végű földrajzi nevektől, amelyek „erősen jellemzők az ugor nyelvekre”. Ezt eddig nem tudtuk… Na és Amerika? Természetesen ott is voltak ugorok, éspedig az őslakók között: ugor helynév a Grand Canyontól délre Lake Havasu, de akit ez nem győz meg, ott van Musqwa, „a mai Moszkva ugor utódneve”. (Vajh miért az „utódneve”, miért nem az „elődneve”? Itt Boda László logikai ellentmondásba keveredik, mivel a következő mondatában arról ír, hogy ez az adat az ugor ősnyelv 12 000 éves voltára utal.)
A szerző szerint „a magyar nyelv őrizte meg leginkább a két szótagú -a végű neveket, magasan kiemelkedve ebben az ún. finnugor nyelvek közül”. Ez a megállapítás sem A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár alapján született…
Tovább lapozva, végre kibújik az a bizonyos szög a könyvből, amely a szerző fejébe ütődött: Boda László fel van háborodva azon, hogy Kalevi Wiik a „finnugort nyelvi nagyhatalommá kívánja tenni”. Nyomják szegény magyarokat a finnugorok között! (Mert olyan kevesen vagyunk?) Boda László szerint a magyarok nem finnugorok, hanem „magyar ugorok”. Mi is vagyunk olyan hetyke, vitéz nép, mint a finnek! A mi történelmünk dicsőségesebb! (Mondhatta volna azt is, hogy mi apukánk – Árpád apánk – pedig erősebb…)
Az előszó végszava a köszöneté: a szerző köszöni Szabó István Mihály akadémikus lektori segítségét és véleménynyilvánítását. Igen, ő az a mikrobiológus, aki megoldotta a magyar őstörténet rejtélyét (köszönjük szépen). Hozzá társul most Boda László, aki amúgy teológus egyetemi tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de könyvében filozófiai eredetkutatónak nevezi magát.
A könyv előszavából kiderül, hogy a „finnugor nyelvészeti modell”-ben logikai ellentmondás van: a szerző szerint nem lehet finnugor alapnyelvről beszélni, hiszen az alapnyelv idején még a finn nyelv nem létezett. Hát… lát itt valaki más a szerzőn kívül logikai ellentmondást? Bárminek nevezhetjük a finnugor alapnyelvet, ez megegyezés kérdése. A nevétől függetlenül a jelenség elemezhető, vizsgálható. Nevezhetjük akár üvegtigrisnek vagy fapumának is. Egyébként a fogalom neve változott, Budenz József például ugornak nevezte, de ez ugyanazt jelentette a számára, mint nekünk a finnugor.
Az előszó következő gyöngyszeme a szerző nagy felfedezése: Eurázsia térképe hemzseg a két szótagú, -a végű földrajzi nevektől, amelyek „erősen jellemzők az ugor nyelvekre”. Ezt eddig nem tudtuk… Na és Amerika? Természetesen ott is voltak ugorok, éspedig az őslakók között: ugor helynév a Grand Canyontól délre Lake Havasu, de akit ez nem győz meg, ott van Musqwa, „a mai Moszkva ugor utódneve”. (Vajh miért az „utódneve”, miért nem az „elődneve”? Itt Boda László logikai ellentmondásba keveredik, mivel a következő mondatában arról ír, hogy ez az adat az ugor ősnyelv 12 000 éves voltára utal.)
A szerző szerint „a magyar nyelv őrizte meg leginkább a két szótagú -a végű neveket, magasan kiemelkedve ebben az ún. finnugor nyelvek közül”. Ez a megállapítás sem A magyar szókészlet finnugor elemei című szótár alapján született…
Tovább lapozva, végre kibújik az a bizonyos szög a könyvből, amely a szerző fejébe ütődött: Boda László fel van háborodva azon, hogy Kalevi Wiik a „finnugort nyelvi nagyhatalommá kívánja tenni”. Nyomják szegény magyarokat a finnugorok között! (Mert olyan kevesen vagyunk?) Boda László szerint a magyarok nem finnugorok, hanem „magyar ugorok”. Mi is vagyunk olyan hetyke, vitéz nép, mint a finnek! A mi történelmünk dicsőségesebb! (Mondhatta volna azt is, hogy mi apukánk – Árpád apánk – pedig erősebb…)
Az előszó végszava a köszöneté: a szerző köszöni Szabó István Mihály akadémikus lektori segítségét és véleménynyilvánítását. Igen, ő az a mikrobiológus, aki megoldotta a magyar őstörténet rejtélyét (köszönjük szépen). Hozzá társul most Boda László, aki amúgy teológus egyetemi tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de könyvében filozófiai eredetkutatónak nevezi magát.
Alig írtam valamit az előszóról, de ez is sok volt. Óvok mindenkit a könyv elolvasásától! Szinte minden szavához, gondolatához több mondatnyi kommentár, helyreigazítás kívánkozik. Megdöbbentő mű! Nincs értelme végigmenni az egészen. Inkább összefoglalom a lényeget: Laci bácsi, ezt így ne!
Minden hibája ellenére ez a könyv magában hordozza a lehetőséget, hogy egy jobb mű szülessék belőle. Ehhez azonban el kell ballagnunk vele a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtőbe, és ott a Papír feliratú konténerbe kell pottyantanunk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése