Kossuth és a finnugor rokonság

Békés Vera A hiányzó paradigma című könyvében említ egy érdekes történetet Kossuth Lajossal kapcsolatban. Kossuth 1850-ben Lipcsében kiadott német nyelvű összegyűjtött műveiben azt írta, hogy szláv és német írók barbár és megvetett népekkel rokonítják a magyart, hogy nevetségessé tegyék, ráadásul magyar írók is csatlakoztak hozzájuk, és a finneket a magyarok rokonainak mondják. Kossuth művét 1870-ben idézte Hunfalvy a Századok lapjain.

Kossuth azonban elhatárolta magát e kijelentésektől, és ezeket személyi titkárának, a kötet fordítója és kiadója, Zerffy Gusztáv „hitvány irodalmi üzérkedésé”-nek mondta. Mi több, Hunfalvyt hibáztatta, amiért felült a hamisításnak. A huszadik század utolsó negyedében az ügy fordulatott vett, ugyanis Frank Tibor Zerffy-életrajzában kimutatta, hogy a szóban forgó köteteket nem is Zerffy adta ki, hanem egy Adolf Bucheim nevű újságíró hamisítványáról van szó.

Hunfalvy 1877-ben ismét visszatért a kérdésre, megjegyezve, hogy „Kossuth tekintélye sem szenvedne nagy csorbát, ha meg is vetné a finn rokonságot. Csak az lett volna igazán nevetséges, [...] ha azt a rokonságot habsburgi cselszövénynek tartja, s a maga részéről bárgyúnak vagy bűnösnek deklarálja azt, a ki azt a kérdést vitatja”. Ugyanakkor Hunfalvy arra is felhívja a figyelmet, hogy (ahogy ő tudja) Zerffy azért is merte a finnellenes gondolatokat, ill. a finn(ugor) rokonság „cáfolatát” (ti. hogy Habsburg cselszövésről van szó) Kossuth szájába adni, mert az „a magyar vérbe átalment”, azaz a közgondolkodás részévévé vált.

Békés Vera viszont éppen az ellenkezőjére hívja fel a figyelmet: Kossuth szájába éppen azt adják, hogy sokan elfogadják a finn(ugor) rokonságot: szó sincs arról, hogy magányos finnugristák küzdenének az „igazság”-ért.