2009. március 10., kedd

Pluralica folyóiratbemutató

Március 11-én, szerdán Szegeden (Grand Café, 18 óra), 12-én, csütörtökön pedig Budapesten (Petőfi Irodalmi Múzeum, 18 óra) mutatkozik be a Pluralica, egy új, negyedéves művészeti folyóirat Kortárs észt című induló dupla számával. A lap olyan népek kultúrájával is foglalkozik, melyek amúgy a kulturális kánon perifériáján vannak, például hazánkban is, ezáltal a finnugor népek kultúrájával foglalkozók (nyelvészek, irodalmárok, fordítók sat.) számára is új lehetőségeket kínál felületével.

Részlet a lap elején álló Provocatióból:

„A világ összetettségének megértése az emberfélék számára régóta kihívás, és egyben igen nehéz feladat, ami bizony homlokukra mindig is ráncokat húzott. Ezek az idő előrehaladtával – bolygónk kultúráinak egymásba érésével párhuzamosan – nem hogy simultak volna, hanem barázdává mélyültek [homo sapiens], mert ismereteink fokozatos gyarapodásával nőtt azok kezelhetőségének nehézsége is. Segített és segít ma is, ha egy-egy kérdéskörről minél koherensebb válogatás áll rendelkezésre [pars pro toto], megadva vagy növelve ezzel az arra való alaposabb rálátás lehetőségét. A Pluralica negyedéves folyóiratként, tematikus számaival erre törekszik a művészet területén, és a koherencia mellett másik, ehhez kapcsolódó elvének a nyitottságot jelöli meg…”

2009. március 9., hétfő

Az uráli helyesírások 2. A cirill helyesírás problémái

Valójában ebben a részben nem a cirill helyesírás problémáiról szólunk, hanem az orosz helyesírásnak az előző részben tárgyalt alapelvei által okozott problémákról. Leegyszerűsítve azért nevezhetjük ezeket a cirill helyesírás által okozott problémáknak, mert az uráli cirill helyesírások mind ezekre az alapelvekre épülnek. (Korábban akadt kivétel, később a sorozatban erre is visszatérünk.)

Mielőtt azonban arról beszélnénk, hogy miért előnytelen ez a rendszer az uráli nyelvek írására, azt kell tisztáznunk, hogy miért jó ez az oroszoknak.

Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy a cirill írás sem volt mindig ilyen. Megszületésekor a mai я, ю betűk még egy ı és а, ill. о kombinációjából álltak. (Ekkoriban az [u]-t görög mintára az оу betűkapcsolat jelölte.) Hasonló módon jelölték azt is, ha az [e] előtt állt lágy mássalhangzó. A mai rendszer az írás és a nyelv változásai során alakult ki. Márpedig a hagyomány ereje nagy, gondoljunk arra, hányan nem szeretnék eltörölni az ly-t csak azért, mert szerintük idétlenül nézne ki az, hogy fojó.

A másik fontos szempont, hogy az orosz nyelv írására a mai rendszer több szempontból is előnyös. Említettük például, hogy eredeti orosz szavakban csak lágy mássalhangzók állhatnak [e] előtt (esetleg olyan nem lágyak, melyeknek nincs lágy párjuk). Ez a szabály érvényesül toldalékok előtt is. Pl. a 'kandúr' oroszul кот [kot], de a 'kandúrról' (pl. beszélünk) о коте [o kotye]. Ebben az esetben felesleges jelölni, hogy a [t] lágy, hiszen [e] előtt más nem is lehet. Az orosz helyesírás tehát takarékos. Ráadásul az oroszben csak kevés mássalhangzó van, melynek nincs lágy párja, így nagyon sokszor takaríthatjuk meg a lágyságot jelző jelet. De a jelölésmód egyébként is takarékos, míg pl. a magyarban a [tya] hangsort csak három betűvel tudjuk leírni, az oroszban kettővel (тя). A rendszer megtartásának tehát praktikus okai vannak.

(Hasonló elvek egyébként a latin írású nyelvekben is érvényesülnek. Pl. az újlatin nyelvekben a c általában [k]-nak olvasandó, de [i] és [e] előtt (nyelvtől függően) [cs]-nek vagy [sz]-nek. A [ki], [ke] hangsor leírásakor valamilyen betűt kell írni a c és az i, ill. e közé – pl. az olaszban h-t, a spanyolban u-t – ebben bizonyos mértékig az orosz keményjelre emlékeztetnek. Az i gyakran nem is jelöl mást, mint azt, hogy a c [cs]-nek vagy [sz]-nek olvasandó: olasz ciao [csao]. A szlovákban vagy a csehben az i és az y egyaránt [i]-t jelöl, de az előbbi előtt lágy, az utóbbi előtt nem lágy a mássalhangzó olvasandó – már ahol még van ilyen különbség: amelyik hangnak nincs párja, ott a két betű használata ma már ugyanolyan hagyomány, mint nálunk az ly és a j megkülönböztetése.)

Azokban a nyelvekben, ahol a toldalékok hasonló módon nem változtatják meg a tövet, az ilyen szabályok csak nehézségeket okoznak. Mivel feltételezzük, hogy olvasóink csak kevéssé ismerik az Oroszországban beszélt finnugor nyelveket, a problémákat és megoldásokat magyar példákon illusztráljuk. Egyelőre csak kevés figyelmet fordítunk arra a nehézségre, hogy a magyarban vannak olyan hangok, amelyeknek az orosz ábécében nincs jelük. (A magyar szavak oroszra való átírásának megvannak a maga szabályai, de ezek jelentősen eltérnek azoktól a tendenciáktól, amelyeket az oroszországi kisebbségi nyelvek helyesírásaiban tapasztalunk. Éppen ezért most nem foglalkozunk azzal, hogy magyar szavakat hogyan kell valójában oroszra átírni.)

Az [e] a magyarban is előrordul toldalékként, pl. [kereke]. Ennek leírása az orosz rendszerben nem okozna gondot: кереке. Azt azonban, hogy [kerete], már kétféleképpen írhatnánk le: керете vagy керетэ.

Az első esetben az a probléma, hogy a szó ugyanúgy néz ki, mintha [keretye] lenne odaírva. Kérdés persze, hogy a valóságban ez mekkora probléma. Persze nem lenne mindegy, hogy a пинтет éppen [pintet] vagy [pintyet], de a szövegkörnyezetből kiderülne. Amikor magyarul ékezetek nélküli szöveget olvasunk, sokkal több kétértelműséget küzdünk le könnyedén. Hátránya ellenére ez a módszer sem feltétlenül rossz, és ezt alkalmazza pl. a mari helyesírás is. A mariul tanulók dolgát persze ez nem könnyíti meg, hiszen egy ismeretlen szót nem tudnak helyesen kiolvasni: ez a nehézség azonban semmiség ahhoz képest, amibe egy ismeretlen angol szó kiolvasásakor ütközünk.

A másik megoldás ugyan lehetővé teszi a pontos kiolvasást, de van egy hátránya: ugyanazt a toldalékot különbözőképpen kell írni különböző helyzetekben Ha ehhez hozzátesszük, hogy pl. a kertje [kertye] szót egyértelműen керте-nek kellene írni. Azonban a szó végén itt azért lenne е, hogy a [t] lágyságát jelölje, a [kereke] esetében viszont azért, mert a [k]-nak nincs lágy párja. Míg az orosznál azt láttuk, hogy ugyanennek a helyeírási elvnek köszönhetően ugyanazt a végződést a változó környezettől függetlenül mindig ugyanúgy kell írni, itt a szabály következménye az, hogy ugyanazt a végződést ugyanabban a környezetben is különbözőképpen kell írni. Mindez rendkívül bonyolulttá teszi a helyesírást, de ezt a megoldást választja pl. az udmurt és a komi helyesírás is.

Még bonyolultabb a a helyzet az [i] írásával kapcsolatban. Mint arról korábban szó esett, ha egy mássalhangzónak van lágy párja, akkor az oroszban a nem lágy változat után nem állhat [i]. Ez azt jeletnti, hogy az olyan kapcsolatok leírására, mint a [di], [ti], [ni] nincs is megoldás, mivel ezek sosem fordulnak elő. Az uráli nyelvek többségében ilyen kapcsolatok vannak, ezek leírására tehát módot kell találni.

Az egyik lehetőség, hogy ugyanúgy írjuk őket, mint a [gyi], [tyi], [nyi] kapcsolatokat: ди, ти, ни. Ezt a megoldást használja a mari. Természetesen ez ugyanazokkal a hátrányokkal jár, mint amelyeket az [e] jelölésénél tárgyaltunk.

A másik lehetőség, hogy ha a nyelvben nincs [ï], akkor az ы-t használjuk ilyen esetekben. (Mint emléékszünk rá, ez lágy mássalhangzók után nem fordulhat elő az oroszban, így valamilyen értelemben az и párjának tekinthető.) A [di], [ti], [ni] kapcsolatokat tehát a ды, ты, ны betűkapcsolatokkal lehet írni. Ezzel a megoldással élnek egyes hanti és manysi helyesírások (mások viszont a marihoz hasonló megoldást választanak). A helyzetet bonyolítja, hogy az ы-t további hangok jelölésére is használják. A magyarban pl. az [ü] hangzása emlékeztet az [ï]-jére, ezért elképzelt cirillmagyar helyesírásunkban az ы lehetne az [ü] jele. Ekkor azonban a ды betűkapcsolat egyszerre jelölhetné a [di] és a [dü] kapcsolatokat is. (Kérdés persze, hogy mi jelölné a [gyü]-t? Talán a ди?) Hasonló problémába elsősorban a hanti és a manysi helyesírásoknál ütközünk.

A harmadik lehetőség, hogy a nem lágy (de lágy párral rendelkező) mássalhangzó után álló [i] jelölésére egy új, az orosz ábécében nem szereplő betűt használunk. Ezt a megoldást használjék a permi nyelvek: a a [di], [ti], [ni] hangkapcsolatok jelölésére a komi a дi, тi, нi, az udmurt a дӥ, тӥ, нӥ betűkapcsolatokat használja. Természetesen ez ugyanolyan bonyolult helyesírásbeli váltakozásokkal jár, mint az [e] jelölése esetében.

Elvben persze lenne még lehetőség, pl. a [di], [ti], [ni] hangkapcsolatokat jelölhetné a ди, ти, ни, a [gyi], [tyi], [nyi] hangkapcsolatokat jelölhetné a дьи, тьи, ньи. Ez a rendszer azonban, talán az orosz jelölési rendszertől való nagyfokú eltérése miatt, sehol nem használatos. (Ellenben így kell átírni a magyar szavakat oroszra.)

Mint a múltkor említettük, az oroszban nincs [ji] hangkapcsolat sem. Ennek a jelölésére két lehetőség is kézenfekvő: a puszta и (mely így kétértelmű) és a йи (mely nagyon szokatlan az orosz íráshoz szokott szemnek). Mindkettő előfordul, sőt, a kettő egyszerre is: a korábbi udmurt helyesírásban magánhangzó után csak и-t írtak, egyébként йи-t (ma az utóbbi megoldás használatos minden helyzetben).

Újabb problémát jelent, ha egy nyelvben olyan magánhangzó is van, amely az oroszban nincs. Általában ezeknek új betűjelet alkottak. Pl. az oroszban nincs [ö], cirillmagyar helyesírásunkban tehát ennek jelet kellene alkotni. A meglepetés kedvéért legyen ez az ӧ! Tehát a [dö], [tö], [nö] kapcsolatokat is így írnánk le: дӧ, тӧ, нӧ. De mi legyen a [gyö], [työ], [nyö] kapcsolatokkal? Az orosz helyesírás szellemével leginkább az egyezne meg, ha ilyenkor egy másik magánhangzójelet használnánk, pl. az ӫ-t: дӫ, тӫ, нӫ. (Persze a szó eleji vagy a magánhangzót, kemény- vagy lágyjelet követő ӫ [jö]-nek lenne olvasandó.) Érdekes módon azonban ezt a megoldást egyik helyesírás sem választja. További lehetőség lenne, hogy a [gyö], [työ], [nyö] jelölése nem különbözne a [dö], [tö], [nö] jelölésétől. De ezt a lehetőséget sem választják a helyesírások, pl. a mari sem (ahol van [ö] és tényleg ӧ-vel jelölik). Ehelyett a [gyö], [työ], [nyö] írásmódja a дьӧ, тьӧ, ньӧ mintát követi, a [jö]-t pedig йӧ-nek írják. Ez a jelölési rendszer meglehetősen konzekvensen köszön vissza az összes uráli helyesírásban. Sőt, ahol van [ï], ott az [gyï], [tyï], [nyï] kapcsolatok írásmódja is дьы, тьы, ньы, a [jï]-é pedig йы.

Figyelemre méltó még a [jo] hangkapcsolat írásmódja. Mint korábban elmondtuk, az orosz csak a lágy mássalhangzó után álló hangsúlyos [e]-ből fejlődött [o]-t írja ё-val, egyébként (jövevényszavakban) a йо, ...ьо betűkapcsolatokat használja. Az uráli nyelvek helyesírásainak többsége azonban mindenféle lágy mássalhangzó + [o] kapcsolat írására a ё-t használják (kivéve azokat az orosz jövevényszavakat, amelyek az oroszban is jövevények és ezért amelyekben az orosz helyesírás szerint sem ё-t írnak). Valójában ez egy kissé abszurd, hiszen ha az így leírt szavak bekerültek volna az oroszba, ott biztosan nem ё-val kellett volna írni őket. Ráadásul az adott nyelven belül a nem ё-s írásnak sincs egyértelmű jelentése, mint az oroszban. Kivételként ismét a marit kell megneveznünk, ahol csak a йо, ...ьо írásmód használatos, annyira, hogy a ё nem is része az ábécének.

A következő résztől kezdve külön-külön vizsgáljuk meg a különböző helyesírásokat. Aki alaposan figyel, a végén akkor is képes lesz megmondani, hogy melyik uráli nyelven írták a kezébe adott könyvet, ha egyik nyelvet sem ismeri.

2009. március 8., vasárnap

Elhunyt Décsy Gyula

Szakmai körökben is csak most vált köztudottá, hogy életének 83. évévben, 2008. december 30-án elhúnyt Décsy Gyula nyelvész.

Csehszlovákiában született, 1947-ben családjával együtt áttelepítették Magyarországra. 1956-ban emigrált, és a göttingeni egyetemen folytatott finnugrisztikai tanulmányokat. Később a hamburgi Finnugor Szeminárium vezetője lett, majd 1977-től a bloomingtoni egyetem tanára lett. Már 1966-ban ugyanitt tundrai nyenyec chrestomathiát publikált. Később elsősorban nyelvi rekonstrukcióval, ill. Európa nyelvi képével foglalkozott.

2009. március 7., szombat

Színházi karakterek

Cipőt a cipőboltból – hangzott a reklám az ötvenes években. Azóta persze már Oroszországban sem a kommunizmust építik, az ilyen elvek már rég kimentek a divatból. Például honnan szerezhetünk be olyan karakterkészletet, amely az udmurt betűket is tartalmazza? Hát az Udmurt Nemzeti Színház honlapjáról...

Mint arról korábban beszámoltunk, az Udmurt Nemzeti Színház felújítása egyfajta presztízsberuházás volt. Ehhez képest meglepő, hogy honlapjuk nem saját, de nem is valamelyik állami intézmény (pl. a kulturális minisztérium) szerverén működik, hanem egy ingyenes oldalon, persze a kötelező reklámokkal együtt. Ma azonban még annak is örülnünk kell, hogy ilyen oldal egyáltalán működik. Örömünk még így sem lehet teljes, hiszen az oldalról szinte teljesen hiányoznak az udmurt nyelvű szövegek, még az udmurtul játszott darabok ismertetője is orosz nyelvű (ha van). Udmurtul gyakorlatilag csak néhány, a sajtóban megjelent cikk szerepel. (Ebben a kontextusban igen figyelemre méltó, hogy a sajtószemle-rovat újdonságára a kezdőlapon a new szócska hívja fel a figyelmet.)

Nos, ez az a honlap, ahonnan letölthetőek az udmurt karaktereket is tartalmazó, szabványos unicode-os karakterkészletek. Telepítésükhöz útmutatót is kapunk (mondanunk sem kell, nem udmurtul). Ha valakinek gondja lenne vele: a lényeg az, hogy a hasonló nevű fontokat el kell távolítani, és csak utána lehet telepíteni az új változatot.

2009. március 6., péntek

Hanti frizura

A múlt héten a divatos ősmordvin nő elengedhetetlen kiegészítőjével, a pulokerrel ismertetett meg bennünket Zegernyei, s utalt arra, hogy a pulokeres viseletre hajazó frizuratípus ma is igen népszerű. És valóban, nem csak a Kozsó-féle hajzat emlékeztethet ma bennünket a pulokerre: a hanti lányok, asszonyok hajából – színes gyapjúfonalak segítségével – ma is gyakorta készítenek olyan tetszetős, tarka copfokat, mint amilyeneket a képeken láthatunk. Az alapvető különbség a pulokerhez képest egyrészt az eszköz anyagában rejlik (a puloker bronzhuzalból készült), másrészt abban, hogy a hantik két copfot készítenek, s ezekbe a lányok összes haját beledolgozzák.

Az így kapott hajviseletet a szinjai hantik sew-nek nevezik (ez a szó a 'fonni, kötni' jelentésű ige származéka; etimológiailag a magyar sző igével áll rokonságban). A sew-nek két változata van: hétköznapi (ilyet viselnek a bal felső fotón ücsörgő kislányok) és ünnepi (ezt láthatjuk a bal alsó képen).

A hétköznapi változathoz vagy két, gyapjúfonálból kézzel font zsineget vesznek (mint a bal felső kép bal oldalán ülő kislány esetében), vagy egy gyöngyökkel/gombokkal kivarrt posztódarabot, amelyre három gyapjúszál van erősítve (ilyet láthatunk a bal felső kép jobb oldali kislányán, illetve a jobb oldali képen). A gyapjúszálakat hozzáfogják a kétfelé választott hajhoz, és további (akár más-más színű) madzagokkal igen szorosan körbetekergetik őket, a copf aljánál pedig összefonják a hajtincseket és a gyapjúszálakat, s akár további színes szálakat is hozzáfonnak a copfokhoz. Az így kapott két copfot alul végül gyöngysorral vagy csilingelő díszekkel kivarrt bőrdarabbal kötik össze, a két varkocs ily módon nem csúszik viselője nyakába.

Az ünnepi változat a hétköznapihoz hasonlóan, de posztószálakból készül; alsó részére fémkarikákat varrnak, amelyekre mindenféle fémdíszt, pénzérméket, csengőket akasztanak. Ezekkel a posztószálakkal aztán teljesen körbetekerik a hajat, a két copf végét pedig ennél a változatnál is gyöngysorral vagy csilingelő díszekkel ékesített bőrdarabbal fogják össze.

(Fotók: Sipos Mária és Asztalos Erika
Információk: Ruttkay Eszter)